Berlin - Az alkotmánybíróság utasítására bevezetnek egy harmadik nemet Németországban a személyiségi jogi szabályozásban, az erről szóló törvénytervezetet a szerdai ülésén fogadta el a szövetségi kormány.
Ilyen egy igazi fiatal demokrata: a 14 éves Ethan Sonneborn szerint generációváltásra van szükség a politikában, így maga is elindul a kormányzói posztért az USA legliberálisabb államaként számon tartott Vermontban.
Megérkezett Magyarországra A világ múmiái kiállítás, a földkerekség legnagyobb ilyen jellegű kollekciója. A tárlat részeként a magyar fővárosban „vendégeskedik” az egyik híres „lápi múmia”, a zweelooi asszony is. Az észak-európai lápok oxigénhiányos környezete a vaskorból rengeteg testet őrzött meg, amelyek sötét titkokat őriznek.
Donald Trump amerikai elnök visszavonta John Brennannak, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatójának biztonsági igazolását, így Brennan többé nem férhet hozzá minősített adatokhoz és információkhoz – jelentette be szokásos napi sajtóértekezletén Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője, aki felolvasta az elnök erről szóló közlemény
Donald Trump amerikai elnöknek újjá kell építenie a hidakat, amelyeket felégetett eddig elnöksége idején, ha személyes találkozót akar - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök.
A Fehér Ház elítélte az amerikai termékekre kivetett török védővámokat, a döntést Sarah Huckbaee Sanders szóvivő "rossz irányba tett lépésnek" nevezte szokásos napi sajtóértekezletén szerdán.
Niclas Trouvé szerint a bevándorlók hazája hasznára válnak, és attól sem tart, hogy valakik le akarják cserélni Európa népességét. Az orosz fenyegetés inkább aggasztja.
Az Európa Liga-győztes Atlético Madrid szerdán hosszabbításban 4-2-re legyőzte a Bajnokok Ligájában címvédő Real Madridot a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt tallinni mérkőzésen.
Az Egyesült Államok és Mexikó közös rendőri egységet állít fel a drogkartellek elleni harchoz - jelentették be szerdán este Chicagóban, ahol a különleges egység székhelye lesz.
Folytatódik a per a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérét, Kim Dzsong Namot megmérgező két nő ellen Kuala Lumpurban, miután a merénylet ügyében eljáró bíró csütörtökön elfogadta a vádhatóság érveit, miszerint nem gyanútlanul ölték meg az áldozatot.
Fucsovics Márton a második fordulóban is három játszmában győzött az egyesült államokbeli Cincinnatiben zajló keménypályás tenisztornán, így bejutott a legjobb 16 közé, ami először sikerült neki ATP 1000-es viadalon.
Németország – A német vízimentők szövetsége állítja: a szülők hibájából fullad egyre több gyerek a vízbe. Már több mint 300-an fulladtak meg az országban az okostelefonba merülő szülők miatt.
De nálunk is nagyon komoly bajok vannak. A kormánysajtó rendszeresen szemlézi az álhírterjesztő orosz állami médiát, a kormány pedig pénzzel is támogatta egy EU- és NATO-ellenes csoportokat támogató orosz központ létrehozását Debrecenben.
Aggódnak az Európai Unió tárgyalói, hogy a brit titkosszolgálatok esetleg kémkednek a brit uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló egyeztetéseken - írta a Daily Telegraph a tárgyalások újabb fordulójának kezdetén.
Egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett az olasz kormány a genovai hídkatasztrófa miatt a liguriai régióban. A tartományt 5 millió euróval támogatják. Közben dühös reakciók kísérik tragédiát. Van aki a politikusokat teszi felelőssé, ők pedig az üzemeltetőt.
A New York Times szerint Donald Trump felfigyelt Orbán Viktorra, és a jövőben szövetségeseként fogja kezelni őt. A lap szerint emiatt fújták le július végén azt a 200 millió forintos pályázatot, amit az amerikai kormány írt ki a vidéki, független magyar sajtó támogatására.
Lemondásra szólította fel Michel Reimon, az osztrák Zöldek EP-képviselője csütörtökön Karin Kneissl külügyminisztert amiatt, hogy az osztrák diplomácia vezetője meghívta az esküvőjére Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei szerda este Tusnádfürdő határában kilőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét - közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.
Andrzej Duda megvétózta az európai parlamenti választások lengyel rendszerét módosító, a 13 lengyelországi választókerületben megválasztandó képviselők minimális számát megszabó törvényt - a döntésről maga a lengyel államfő tájékoztatott csütörtöki varsói rendkívüli sajtóértekezletén.
A Trump-adminisztráció már nem kiközösíteni akarja Orbánt, hanem együttműködni vele, írja a New York Times és a Bloomberg. Így akarják nyugati érdekszférán belül tartani Magyarországot, vagy éppen, hogy az EU megosztására törekednek?