Több mint száz, Belgiumból induló vagy oda érkező járatát törli pénteken a Ryanair ír légitársaság a pilóták ismételt munkabeszüntetése miatt - jelentette a helyi sajtó kedden.
Jelentősen csökkent Horvátország népessége: egyre kevesebb gyermek születik, egyre többen halnak meg, kitolódott a házasságkötések ideje és még soha ennyien nem hagyták el az országot, mint tavaly - derült ki a horvát statisztikai hivatal kedden közölt, véglegesített 2017-es adataiból.
- Az informatikai rendszer meghibásodása miatt szünetel a határforgalom a lónyai közúti határátkelőhelyen a magyar-ukrán határnál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délután a rendőrség honlapján.
Száz évvel a USS Cyclops eltűnése után, a 19 ezer tonnás teherhajó modelljének felhasználásával fejtették meg brit tudósok a Bermuda-háromszög rejtélyét.
Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult - közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium.
Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult - közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium.
Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult – közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium.
Iránban felszámoltak az országban merényleteket tervező két terrorsejtet - közölte kedden a Farsz helyi hírügynökség a hírszerzési minisztériumra hivatkozva.
Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult - közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium.
Az amerikai kormány a terveknek megfelelően bevezeti további kínai portékákra 16 milliárd dollár értékben a 25 százalékos vámtarifákat - erősítette meg kedden, helyi idő szerint a kora esti órákban Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.
Igazi „szerelemgyerek” született a Magyar Nemzeti Cirkuszban. A társulat Kenya nevű nőstény zebrájának vemhessége tudott volt, a cirkusz dolgozói hetek óta várták a kis jövevényt. Az hétfőn hajnalban meg is született, óriási meglepetést okozva.
Ha megpróbálunk rákeresni a közkedvelt medvére a Weibo közösségi média alkalmazáson, megjelenik az üzenetet: „a tartalom illegális”. Hszi Csin Ping kínai elnököt egy 2013-as, Barack Obamával készült fotó óta hasonlítják a csekély értelmű medvebocshoz.
Ritkán jelenik meg alapos helyszíni riport arról, hogyan élnek Szíriában az emberek ott, ahol már nagyjából béke van. Egy most megjelent nagy cikk alaposan bemutatja, hogy erőszak és nyomor maradt a harcok után.
Donald Trump amerikai elnök levelet küldött Rand Paul republikánus szenátorral Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Ezt maga a szenátor jelentette be Twitteren közzétett közleményében szerdán.