A kormányzó brit Konzervatív Párt eljárást indít Boris Johnson ügyében, miután hivatalosan is panaszt nyújtottak be a politikus burkaviselettel kapcsolatos minapi kijelentései miatt - jelentették csütörtökön egybehangzóan brit sajtóorgánumok.
Ötpárti baloldali koalíció megalakulására van a legnagyobb esély Szlovéniában, miután a júniusi választásokon győztes bevándorlásellenes jobboldal nem tudott kormányt alakítani.
Összefüggés lehet a globális felmelegedés és az öngyilkosságok számának növekedése között. A melegebb éghajlat miatt 2050-re a mostaninál több tízezerrel nőhet az öngyilkosságok száma.
A támadásokat az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet egy hamburgi sejtje hajtotta végre. A most 44 éves marokkói férfit a sejt alapítói között tartják számon.
Az elítélt bűntársa közül egyet két, egy másikat pedig két és fél évi szabadságvesztésre ítéltek, amiért nem értesítették a hatóságokat a készülő terrorcselekményről.
"Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét" - hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott beszédében Mike Pence amerikai alelnök. Pence vázolta a Donald Trump elnök által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot.
A következő tanévben olyan digitális fejlesztések valósulnak meg, amelyek az oktatás minőségének javításához nagyban hozzájárulnak majd – jelentette ki a helyettes államtitkár.
Donald Trump elnök június közepén, az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán rendelte el a Pentagonnak az űrhaderő létrehozását.
A KMKSZ-székház elleni támadás ügyét az SZBU kárpátaljai főosztályának nyomozati osztálya vizsgálja a Kárpátalja megyei ügyészség eljárásjogi irányításával – közölték.
Valószínűleg okkal. Épp ezért mindenáron meg akarják akadályozni, hogy Mueller kérdéseket tehessen fel Trumpnak arról, hogy mi járt a fejében, amikor látszólag az igazságszolgáltatást akadályozó döntéseket hozott. Izgalmas hetek előtt állunk az oroszügyi vizsgálatban.
A dél-franciaországi Saint-Julien-de-Peyrolas településre csapott le a vihar, egy kempingből összesen 160 ember mentettek ki, egy idős német férfi eltűnt.
Észtország védelmi minisztere elrendelte az országában tartott NATO légi hadgyakorlat felfüggesztését azt követően, hogy a héten egy spanyol vadászgép gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított Észtország légterében.
Az alkotmányjogász párhuzamot vont a hetedik magyar alaptörvény-módosítás és az izraeli nemzetállam-törvény között, kiemelve: „az önazonossághoz való jogot joga van kimondania egy államnak”.