2018. augusztus 22. szerda

aug. 22
16:30
Török kamionnal próbáltak Magyarországra jutni migránsok (HírTV)
Az iraki, szír és palesztin bevándorlók kedden hajnalban próbálták illegálisan átlépni a határt.
aug. 22
16:30
Felkavaró videó: kétszer is áthajtottak egy nőn, senki sem segített rajta (ATV)
Egy taxis gázolta el a nőt, akin senki sem segített.
aug. 22
16:30
A német külügyminiszter szerint az EU-nak az Egyesült Államok ellensúlyává kell válnia (444.hu)
Heiko Maas először írta le egy új német Amerika-stratégia alapjait. Merkel szerint ez csak minisztere magánvéleménye, de sok mindennel egyetért belőle.
aug. 22
16:36
Még a koreai háborúban lopták el egy katona pénztárcáját, most került elő (ATV)
Évtizedek múltán Franciaországból került elő egy amerikai katona tárcája, amelyet katonai zsákjával együtt akkor loptak el tőle, amikor hazaindult a koreai háborúból.
aug. 22
17:06
Húsz éve egész Hollandiát megrázta egy 11 éves fiú meggyilkolása, most lett gyanúsítottja az ügynek (444.hu)
Nicky Verstappen halála után 14 ezer ember adott DNS-mintát, hogy ezzel is segítsék elkapni a gyilkost.
aug. 22
17:06
Szorul a hurok Trump körül: tényleg belebukhat a legújabb botrányba? (SzMo)
Elnöksége legsötétebb óráit éli: két kulcsemberét is börtönbe csukhatják, az egyik ráadásul ellene vallott a pornószínésznő-lefizetési ügyben.
aug. 22
17:12
Twitteren szólt vissza egykori ügyvédjének Trump (HírTV)
Az amerikai elnök azt írta, hogy senkinek nem ajánlja Michael Cohen jogi szolgáltatását.
aug. 22
17:18
Michael Cohen "boldogan segítene" az oroszokkal történt esetleges összejátszásról folyó Mueller-vizsgálatnak (ATV)
Michael Cohen "boldogan segítene" a 2016-os elnökválasztási kampány idején az oroszokkal történt esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette bizottságnak - jelentette ki Cohen védőügyvédje, Lanny Davis szerdán.
aug. 22
17:30
Új Ipoly-híd épül a magyar határon (ATV)
Új közúti híd épül az Ipolyon a szlovákiai Ipolyvarbó és a magyarországi Őrhalom között.
aug. 22
17:45
Egyre nagyobb területen pusztít a sertéspestis (Infostart)
Több mint 156 településen ütötte fel a fejét a kór, csaknem 118 ezer állatot kellett leölni miatta.
aug. 22
17:54
Letartóztatták a nepáli férfit, aki a majomtestű miniszterelnökről osztott meg egy fotót a Facebookon (444.hu)
Akár öt évet is kaphat: ő lehet az első áldozata a nemrég elfogadott drákói nettörvényeknek.
aug. 22
18:03
Mentőövet dob a német kormány az aszály miatt csődbe került gazdáknak (Infostart)
Mintegy 340 millió eurót mozgósít a kormány a vissza nem térítendő támogatásokra, mert a hőség és az aszály tízezer gazdaságot taszított a csőd szélére.
aug. 22
18:12
Argentínában elégettek 389 kilogramm kokaint, ami az orosz nagykövetség épületéből került elő (444.hu)
Krimikbe illő nyomozás után derült ki a 80 millió euró értékű drog eredetére: lisztre cserélt kokain és csempészek közé beépült rendőr is van a történetben.
aug. 22
18:27
Híd épül a szlovák-magyar határon (Infostart)
Új közúti híd épül az Ipolyon a szlovákiai Ipolyvarbó és a magyarországi Őrhalom között.
aug. 22
18:33
Moszkva tagadja a Microsoft hekkervádjait (Infostart)
Az orosz kormány szerint az informatikai világcég ügyészként és nem magáncégként viselkedik.
aug. 22
18:48
A titkos kommunikációs rendszer hibájából irthatta ki Kína az amerikaiak kémhálózatát (444.hu)
A visszafogottabb becslés szerint is 30 emberüket végezték ki a 2010-es évek elején. Gyanakodtak kettős ügynökre, beszivárgásra, de a jelek szerint saját slendriánságuk okozta a hálózat vesztét.
aug. 22
18:54
Migránsoktól kapott vádakat a horvát rendőrség (HírTV)
A Boszniában rekedt migránsok szerint erőszakosak voltak.
aug. 22
19:15
Kormányellenes tüntetés lett a cseh megemlékezésből (Infostart)
Prágában nemcsak az 1968-as eseményekre, Csehszlovákia szovjet megszállásának 50. évfordulójára emlékeztek, hanem a kommunistákkal együttműködő Andrej Babiš miniszterelnök és kormánya ellen is tüntettek. A kommunisták ugyancsak demonstrációt tartottak, mert szeretnék meggyőzni a nyilvánosságot arról, hogyan látják ők a történelmet.
aug. 22
19:42
Aligha fog eljárás indulni Németországban az USA-ból kitoloncolt egykori náci őr ellen (444.hu)
A legismertebb német nácivadász, Jens Rommel szerint nincs elegendő bizonyíték a 95 éves Jakiw Palij ügyében.
aug. 22
20:00
Mitől dühödtek be a kivándorolt románok? (444.hu)
Mostanra Magyarországon is mindennaposan érzékelhetők lettek az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás hatásai – elég csak a szakképzett munkaerő égető hiányára gondolni -, olyat azonban még nem láttunk, amit most a jelenséget szintén jól ismerő szomszédos Románia, ahol a külföldön élő és dolgozó állampolgárok tömegei jöttek haza, hogy a kormányu
aug. 22
20:03
Trump megszólalt volt ügyvédjéről, és nem fogta vissza magát (Infostart)
Michael Cohen "boldogan segítene" a 2016-os elnökválasztási kampány idején az oroszokkal történt esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette bizottságnak - jelentette ki Cohen védőügyvédje, Lanny Davis szerdán.
aug. 22
20:36
A szokatlanul forró nyár miatt éhezés fenyegeti a svéd rénszarvasokat (444.hu)
A rénszarvastartó számik a svéd kormány segítségét kérik, hogy megmenekülhessenek az állataik.
aug. 22
20:42
Trump cége 420 ezer dollárt fizetett Cohennak (ATV)
Michael Cohen, Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje kedden egy manhattani bíróságon eskü alatt azt vallotta: 2016-ban Donald Trump utasította őt bűncselekmény elkövetésére azzal, hogy a választások befolyásolása érdekében fizessen annak két nőnek a hallgatásáért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt vele. A volt ügyvéd bűn
aug. 22
21:06
A Trump tanácsadójának elítélése után sprintelni kezdő kék ruhás nő volt az internet mai sztárja (444.hu)
Persze az ítélet is fontos, de ma sok százezren nézték végig, ahogy a fiatal újságíró-gyakornok kirohan a bíróság épületéből.
aug. 22
21:21
Újabb országban lesz legális az otthoni pálinkafőzés (Infostart)
Szlovákiában is legális lesz a pálinkafőzés a saját termesztésű gyümölcsből. A magyar-szlovák Most-Híd párt javaslatát hagyta jóvá a koalíciós szlovák kormány - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
aug. 22
21:39
Kiakadt a turistákra az olasz belügyminiszter (Infostart)
"Olaszország nem a fürdőszobátok!" - kelt ki magából az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini a Twitteren, miután két turista beállt egy római szökőkút vízzuhanya alá.
aug. 22
21:48
Microsoft: az orosz kormányhoz köthető csoportok követtek el hackertámadásokat (ATV)
Orosz kormányhoz köthető csoportok követtek el hackertámadásokat az Egyesült Államokban – a Microsoft szerint. A cég azt állítja, hogy a támadások célpontjai amerikai kormányzati és konzervatív intézmények voltak, az apropót pedig a novemberi időközi választások adták. Oroszország szerint semmilyen bizonyíték nincs a Microsoft vádjaira.
aug. 22
22:06
"Olaszország nem a fürdőszobátok!" - kiakadt az olasz belügyminiszter (ATV)
"Olaszország nem a fürdőszobátok!" - kelt ki magából szerdán az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini a Twitteren, miután két turista beállt egy római szökőkút vízzuhanya alá.
aug. 22
22:48
Egy év után üzenhetett újra az Iszlám Állam vezére (444.hu)
Feltételezések szerint Abu Bakr al-Baghdadi valahol a szíriai-iraki határ közelében bujkálhat.
aug. 22
23:42
Mégsem viszik tőzsdére a szaúdi olajcéget (444.hu)
Az Aramco a világ legértékesebb vállalata lehet, és pár éve felmerült, hogy öt százalékát eladná a szaúdi királyi család.

2018. augusztus 23. csütörtök

aug. 23
0:00
Elképesztő, mire készülnek: lakókocsival repülhetünk majd a Marsra (Blikk)
Washington − Már javában készül az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a marsi élet megalapozására!
aug. 23
0:04
300 nővel szexelt párja mellett ez a férfi, barátnőjével boldogabbak, mint valaha - így csinálták (Blikk)
Elképesztő rekordot döntött meg David Guerrer(30), aki négy év alatt több mint 300 nővel szexelt, ráadásul úgy, hogy emellett hat éve párkapcsolatban élt és a félrelépéseibe szerelme is beleegyezett.
aug. 23
0:08
Evakuálni kellett egy bevásárlóköpontot - többen rosszul lettek (Blikk)
Anglia - Evakuálni kellett egy forgalmas bevásárlóközpontot, miután többen köhögni kezdek és megállás nélkül könnyeztek valamilyen vegyi anyag miatt.
aug. 23
0:12
Nyakunkon az apokalipszis? A NASA figyelmeztet: a London Eye-nál is nagyobb aszteroida tart felénk (Blikk)
A NASA mindenkit figyelmeztetett: olyan hatalmas aszteroida halad felénk, ami egy nagyobb felhőkarcoló méreteivel rendelkezik.
aug. 23
0:16
Luxuslakássá alakították víztornyot – Lessen be ön is, igazán pompás lett! – fotók (Blikk)
Anglia - Gyönyörű kilátás tárulhat a szemünk elé ennek a lakásnak az ablakából, amit egy víztoronyból alakítottak át a Hertfordshire megyei Shenleyben. Ráadásul most eladó: 750 ezer fontért, azaz közel 270 millió forintért akár az öné lehet.
aug. 23
0:20
Óriási bajba kerülhet Trump: börtönbe juthatnak a bizalmasai (Blikk)
Óriási bajba kerülhet Donald Trump amerikai elnök, miután két különböző bíróságon szinte pár perc eltéréssel bűnösnek találták a volt kampányfőnökét, Paul Manafortot (69), valamint ügyvédjét és bizalmasát, Michael Cohent (51).
aug. 23
0:24
Szívbemarkoló történet: megmentette leukémiás húga életét a kisfiú – fotók (Blikk)
A leukémiából felépült kislány a bátyjának köszönheti az életét.
aug. 23
0:28
Döbbenetes balhé: kiütötte egy gyerek fogát a fagylaltárus, mégpedig ezért (Blikk)
Anglia – Egy fagylaltárus kiütötte egy 12 éves kisfiú fogát, miután a gyerek ingyen jégkrémet kért tőle.
aug. 23
0:32
Gyakornok lett a NASA-nál, aminek annyira megörült, hogy azonnal ki is rúgták (Blikk)
Annyira örült, hogy felvették a NASA-hoz gyakornoknak, hogy kitett egy olyan üzenetet a Twitterére, amit nem igazán kellett volna. Balszerencséjére az ügynökséget felügyelő testület tagja látta meg először.
aug. 23
0:36
A MeToo mozgalom hatására nem építik meg a Burning Man fesztivál Orgia templomát? (Blikk)
Lehet, hogy egy üde színfolt hiányozik majd az idei Burning Man fesztiválról, ugyanis a szervezők az fontolgatják, nem építik fel a Orgy Domot.
aug. 23
6:18
Elmozdíthatják Trumpot a botrányokkal? (ATV)
Michael Cohen bombasztikus beismerése, hogy két nőnek hallgatási pénzt fizetett a 2016-os választások előtt Donald Trump érdekében, ismételten felélesztette a szóbeszédet, hogy az amerikai elnököt bíróság elé állíthatják – írja a The Telegraph.
aug. 23
6:42
Észak-Korea leállította Szohe rakétakísérleti telep leszerelését (ATV)
Műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea a leállította Szohe rakétakísérleti telep leszerelését - közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen működő 38North kutatóközpont.
aug. 23
6:54
Hosszú hallgatás után üzent az Iszlám Állam (ATV)
Kitartásra buzdította híveit Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vezetője egy neki tulajdonított hangüzenetben, amelyet a terrorszervezet fő médiumának számító al-Furkán tett közzé szerdán.
aug. 23
7:00
Rendőrök túrhatják fel a volt argentin elnök, Cristina Kirchner lakását és nyaralóit (444.hu)
A szenátus engedélyezte, hogy házkutatást tartsanak a korrupcióval vádolt exelnöknél.
aug. 23
7:24
Az atomprogram mellett rakétaprogramját is folytatja Észak-Korea (444.hu)
Leállították a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését, pedig ez volt az egyetlen kézzelfogható eredménye Trump és Kim júniusi csúcstalálkozójának.
aug. 23
8:00
Megrohamozták a boltokat Hawaii-n a közelgő hurrikán előtt (444.hu)
A Lane nevű vihar szerdán egy időre 5-ös fokozatúra erősödött, de aztán visszagyengült. A gyengeség persze relatív, 230 km/h-ás szelekkel közelít Honolulu felé.
aug. 23
8:09
Az Iszlám Állam jól van - állítólag ezt üzente a szervezet vezetője (Infostart)
Az iszlamista vezetőnek tulajdonított 55 perces felvételen a férfi ostorozta az Egyesült Államokat, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségek, mert támogatják az Iszlám Állam elleni küzdelmet.
aug. 23
8:12
Büntetheti a jövőben az EU a szélsőséges véleményeket (HírTV)
A szolgáltatóknak a megjelenést követő 1 órán belül el kell távolítaniuk a kérdéses posztokat.
aug. 23
8:18
Kínos: így kaszálta el lehetőségét a NASA-nál pillanatok alatt egy nő (Blikk)
Washington – Felvették, majd még gyakornoksága megkezdése előtt el is tanácsolták Naomi H.-t a NASA-tól, miután egy Twitter-posztban rossz emberrel kezdett ki. Újabb bizonyítéka született annak, hogy a közösségi médiában bizony vigyázni kell, hogyan is fejezzük ki magunkat, hiszen sosem tudhatjuk, kihez jutnak el a gondolataink.
aug. 23
8:36
Kikelt magából az olasz belügyminiszter, így küldte el a francba a bunkó turistákat (Blikk)
Kiakadt az olasz belügyminiszter! „Olaszország nem a fürdőszobátok!” – üzente a turistáknak.

Keresés