Donald Trump elnök szerint összeomlana az amerikai gazdaság, ha alkotmányos eljárás keretében elmozdítanák hivatalából. Erről a Fox televíziónak adott interjújában beszélt.
Komoly fenyegetést jelent Hawaiira a Lane hurrikán, amely a következő napokban söpörhet végig a szigeteken, ahol egyáltalán nem gyakoriak a hasonló viharok. 1959 óta ez mindössze a harmadik hurrikán, ami lecsap Hawaiira. Közben Japán nyugati részét újabb tájfun fenyegeti.
Az angliai Salisburyben megmérgezett Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök a rokonai szerint már nincs életben, vagy a férfinak nagyon súlyos lehet az állapota - közölte a volt hírszerzőtiszt unokahúga, Viktorija Szkripal a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.
Washington - Donald Trump elnök szerint összeomlana az amerikai gazdaság, ha alkotmányos eljárás keretében elmozdítanák hivatalából. Trump a Fox televíziónak adott interjújában fogalmazott így, és az előző napi interjúból a televízió, illetve a sajtó csütörtökön ismertetett újabb részleteket.
Szívszorító interjút adott az fiatal jazidi lány, akit négy évvel ezelőtt ejtett foglyul az Iszlám Állam, majd évekkel később egy stuttgarti szupermarketben találkozott szembe egykori kínzójával, aki halálosan megfenyegette.
Oroszország – Vadim Klabukov az életével fizetett a merészségéért: a férfi – megszegve a biztonsági szabályokat – egyedül tért vissza az erdőbe, hogy magához vegye elveszett táskáját.
Elzárt amazóniai törzsről készített felvételeket egy drón Brazíliában: a légi felvételeken 16 ember látható, amint az esőerdőn és egy erdei tisztáson haladnak át.
Scott Morrison volt kincstárnokot választották pénteken az Ausztráliában kormányzó Liberális Párt elnökévé, egyben pedig az ország új miniszterelnökévé - jelentette a helyi sajtó. A kormányzó párt vezetője egyben a kormányfő is Ausztráliában.
A hatóságok azt kérik a berliniektől, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat. Az MTI szerint az égett fa szaga városszerte érezhető. A tűz csütörtökön ütött ki Berlintől nagyjából 50 kilométerre délnyugatra, a Jüteborg nevű kisváros térségében. Három községet kiürítettek, több mint 500 embernek kellett elhagyni az otthonát. Az oltást nehezít
A következő húsz évben több mint 50 százalékkal nő az európai repülések száma, a repülőterek kapacitása azonban a szükségesnél csak lassabban bővül, így a mostaninál hétszer több járat fog 1-2 órás késést szenvedni az Eurocontrol tanulmánya szerint.
Megtalálták csütörtökön a Nyugat-Afrika előtti vizeken azt a panamai felségjelű tartályhajót, amely Gabon partjainál tűnt el augusztus 14-én 17 georgiai és két orosz tengerésszel a fedélzetén - jelentette péntekre virradóra a georgiai sajtó.
68 éves korában, Nashville-ben meghalt Ed King, a Strawberry Alarm Clocks és a Lynyrd Skynyrd zenekarok gitárosa. A halál okáról egyelőre nincs hír, de a zenészt még korábban tüdőrákkal kezelték. A hír King Facebook-oldalán jelent meg, és annyi derült ki belőle, hogy az otthonában halt meg.
A közös fényképezésre feltűnően megérkező Ijad Madisch egy sokmillió dollárt érő tudományos oldal alapítója, mostantól pedig a német kormánynak is segíteni fog.
New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így a 63 éves férfi rácsok mögött marad még legalább két évre.
A Concorde negyed évszázadon át volt az ég koronázatlan királynője: a gép fejlesztése több mint 3 milliárd fontot emésztett fel, megépítése pedig 15 évbe telt. Kétszer gyorsabb volt a hangnál, és 20 %-kal a kilőtt puskagolyónál: a London és New York közötti távolságot kevesebb, mint 3 óra alatt tette meg.
Ismét az európai uniós befizetések leállításával fenyegetőzött Luigi Di Maio olasz kormányfőhelyettes arra az esetre, ha ez Európai Unió nem tud megoldást találni a menekültek befogadására.