2018. augusztus 23. csütörtök

aug. 23
0:20
Óriási bajba kerülhet Trump: börtönbe juthatnak a bizalmasai (Blikk)
Óriási bajba kerülhet Donald Trump amerikai elnök, miután két különböző bíróságon szinte pár perc eltéréssel bűnösnek találták a volt kampányfőnökét, Paul Manafortot (69), valamint ügyvédjét és bizalmasát, Michael Cohent (51).
aug. 23
0:24
Szívbemarkoló történet: megmentette leukémiás húga életét a kisfiú – fotók (Blikk)
A leukémiából felépült kislány a bátyjának köszönheti az életét.
aug. 23
0:28
Döbbenetes balhé: kiütötte egy gyerek fogát a fagylaltárus, mégpedig ezért (Blikk)
Anglia – Egy fagylaltárus kiütötte egy 12 éves kisfiú fogát, miután a gyerek ingyen jégkrémet kért tőle.
aug. 23
0:32
Gyakornok lett a NASA-nál, aminek annyira megörült, hogy azonnal ki is rúgták (Blikk)
Annyira örült, hogy felvették a NASA-hoz gyakornoknak, hogy kitett egy olyan üzenetet a Twitterére, amit nem igazán kellett volna. Balszerencséjére az ügynökséget felügyelő testület tagja látta meg először.
aug. 23
0:36
A MeToo mozgalom hatására nem építik meg a Burning Man fesztivál Orgia templomát? (Blikk)
Lehet, hogy egy üde színfolt hiányozik majd az idei Burning Man fesztiválról, ugyanis a szervezők az fontolgatják, nem építik fel a Orgy Domot.
aug. 23
6:12
Erőszakhoz vezethet a multikulturalizmus (USAracing)
Németországban a legfrissebb kormányzati jelentés szerint továbbra is küzdenek az iszlamista fenyegetettséggel, egyre nagyobb a szélsőségesek száma.
aug. 23
6:18
Elmozdíthatják Trumpot a botrányokkal? (ATV)
Michael Cohen bombasztikus beismerése, hogy két nőnek hallgatási pénzt fizetett a 2016-os választások előtt Donald Trump érdekében, ismételten felélesztette a szóbeszédet, hogy az amerikai elnököt bíróság elé állíthatják – írja a The Telegraph.
aug. 23
6:42
Észak-Korea leállította Szohe rakétakísérleti telep leszerelését (ATV)
Műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea a leállította Szohe rakétakísérleti telep leszerelését - közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen működő 38North kutatóközpont.
aug. 23
6:54
Hosszú hallgatás után üzent az Iszlám Állam (ATV)
Kitartásra buzdította híveit Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vezetője egy neki tulajdonított hangüzenetben, amelyet a terrorszervezet fő médiumának számító al-Furkán tett közzé szerdán.
aug. 23
7:00
Rendőrök túrhatják fel a volt argentin elnök, Cristina Kirchner lakását és nyaralóit (444.hu)
A szenátus engedélyezte, hogy házkutatást tartsanak a korrupcióval vádolt exelnöknél.
aug. 23
7:24
Az atomprogram mellett rakétaprogramját is folytatja Észak-Korea (444.hu)
Leállították a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését, pedig ez volt az egyetlen kézzelfogható eredménye Trump és Kim júniusi csúcstalálkozójának.
aug. 23
7:30
Kettős csapás Trumpra (USAracing)
Szerdára újra felerősítette az amerikai elnök közjogi felelősségre vonásával kapcsolatos spekulációkat, hogy egy manhattani bíróság előtt bűnösnek nevezte magát Michael Cohen, az elnök volt ügyvédje.
aug. 23
8:00
Megrohamozták a boltokat Hawaii-n a közelgő hurrikán előtt (444.hu)
A Lane nevű vihar szerdán egy időre 5-ös fokozatúra erősödött, de aztán visszagyengült. A gyengeség persze relatív, 230 km/h-ás szelekkel közelít Honolulu felé.
aug. 23
8:09
Az Iszlám Állam jól van - állítólag ezt üzente a szervezet vezetője (Infostart)
Az iszlamista vezetőnek tulajdonított 55 perces felvételen a férfi ostorozta az Egyesült Államokat, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségek, mert támogatják az Iszlám Állam elleni küzdelmet.
aug. 23
8:12
Büntetheti a jövőben az EU a szélsőséges véleményeket (HírTV)
A szolgáltatóknak a megjelenést követő 1 órán belül el kell távolítaniuk a kérdéses posztokat.
aug. 23
8:18
Kínos: így kaszálta el lehetőségét a NASA-nál pillanatok alatt egy nő (Blikk)
Washington – Felvették, majd még gyakornoksága megkezdése előtt el is tanácsolták Naomi H.-t a NASA-tól, miután egy Twitter-posztban rossz emberrel kezdett ki. Újabb bizonyítéka született annak, hogy a közösségi médiában bizony vigyázni kell, hogyan is fejezzük ki magunkat, hiszen sosem tudhatjuk, kihez jutnak el a gondolataink.
aug. 23
8:36
Kikelt magából az olasz belügyminiszter, így küldte el a francba a bunkó turistákat (Blikk)
Kiakadt az olasz belügyminiszter! „Olaszország nem a fürdőszobátok!” – üzente a turistáknak.
aug. 23
8:38
„Nem sértettem jogszabályt” – Mindent tagad Donald Trump (Blikk)
Washington – Tagadja Donald Trump amerikai elnök, hogy a 2016-os választási kampányra szánt pénzekből vásárolták meg annak a két nőnek a hallgatását, akik azt állították, viszonyuk volt a milliárdossal. Trump a Fox televíziónak adott interjújában cáfolta, hogy megsértette a kampányfinanszírozásra vonatkozó jogszabályokat.
aug. 23
8:54
Dragnea: Puccskísérlet volt (USAracing)
Államcsínykísérlet történt augusztus 10-én, erőszakkal akarták megdönteni a kormányt – nyilatkozta az Antena 3 román hírtelevíziónak a bukaresti politika erős embere.
aug. 23
9:00
Irán "új", "saját fejlesztésű" vadászgépe valójában egy majd ötvenéves amerikai repülő (444.hu)
Úgy néz ki, mint egy F-5-ös, úgy repül, mint egy F-5-ös, így nagyon valószínű, hogy az "új" vadászgép valójában egy régi amerikai F-5-ös. Reload, lol.
aug. 23
9:06
Újabb vámot vetett ki az Egyesült Államok (HírTV)
Ezzel új szakaszba lépett az USA és Kína közötti kereskedelmi háború.
aug. 23
9:08
Családegység (HírTV)
Ismét napirenden a szétszakított koreai családok egyesítése.
aug. 23
9:24
Kormányválság alakult ki Ausztráliában (HírTV)
A kabinetből újabb 3 tárcavezető jelentette be távozását.
aug. 23
9:24
Most éppen senkit sem éheztetnek a határon, de a tranzitzónában azt mondták Hadházy Ákosnak, hogy hamarosan sokan nem kapnak majd ételt (444.hu)
A független országgyűlési képviselő tegnap délután nézte meg, mi a helyzet a déli határnál.
aug. 23
9:42
Európa-szerte betiltják a halogén izzókat (ATV)
Közel 60 évvel azután, hogy elkezdték kivilágítani utcáinkat és otthonainkat, a halogén izzókat Európa-szerte betiltják szeptember 1-től, írja a The Guardian.
aug. 23
9:42
Hirohito császár szorongó rettegésben élte élete utolsó éveit (444.hu)
Attól tartott, hogy végül mégis számon kérik rajta a második világháborút.
aug. 23
10:06
Újra visszaállíthatják a sorkatonaságot a szomszédban (ATV)
Szerbia megvizsgálja annak lehetőségét, hogy 2020-tól vagy 2021-től három vagy hat hónapos sorkatonai szolgálatot vezessen be - mondta Aleksandar Vucic szerb államfő kedden a Belgrádhoz közeli Batajnica légi bázison, miután átadta a szerb légierőnek az első két MiG-29-es repülőgépeket.
aug. 23
11:00
Kitartásra buzdította híveit az Iszlám Állam vezetője (HírTV)
Az iszlamista vezető ostorozta azokat, akik támogatják az Iszlám Állam elleni küzdelmet.
aug. 23
11:00
Donald Trump egy elítélt bűnözőnek hálálkodott (444.hu)
A Twitterén dicsőítette Paul Manafortot, elítélt kampányfőnökét, amiért "nem tört meg", nem vallott rá, szemben például egykori legfőbb bizalmasával, Michael Cohennel.
aug. 23
11:33
Nagy csattanás lehetett volna egy szabálytalan előzésből Budapesten (Infostart)
A többi autós lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem lett baj a hazardírozó sofőr mutatványából a XI. kerületben.
aug. 23
12:00
Sok minden történhet a félidős választásokig (USAracing)
A politikában egy hét is nagy idő, itt pedig tizenegy hét van hátra a november 6-án esedékes kongresszusi választásokig, addig pedig sok minden történhet.
aug. 23
12:12
A brit munkáspárti vezér, Jeremy Corbyn szerint az olvasóknak és az újságíróknak kellene megválasztani az újságok szerkesztőit (444.hu)
Azt is szeretné, ha a BBC beszámolna arról, hogy a munkatársai milyen társadalmi osztályhoz tartoznak.
aug. 23
12:12
Salvini: illegális bevándorlók vannak a Diciotti nevű hajó (USAracing)
Az olasz belügyminiszter hangsúlyozta: a célja az ausztráliai migrációs modell megvalósítása, vagyis egyetlen tengeren fedélzetre vett migráns sem érhet partot Olaszországban.
aug. 23
12:24
Horst Seehofer: társadalmi vitát kell folytatni a vallás és az állam viszonyáról (USAracing)
Rámutatott, hogy a német alaptörvény biztosítja, de korlátozza is a hit szabadságát. „A vallásszabadság senkit sem ment fel az alaptörvény tisztelete alól” – hangsúlyozta a CSU elnöke.
aug. 23
12:30
Belga és brit rendőrök ellenőrzik a belga kikötőket (HírTV)
A közös művelet célja az illegális bevándorlás megfékezése.
aug. 23
12:36
Emberségből ötös: a szorongó kisfiú legszebb álmát váltotta valóra egy rendőr (SzMo)
A hétéves gyerek erős szorongással küzd - amikor édesanyját gyorshajtás miatt igazoltatták, nagyon feszült lett, de a rendőr csodálatosan oldotta meg a helyzetet.
aug. 23
12:45
Tesztelik őket az oroszok - ezt állítja a brit légierő (Infostart)
Két hét alatt két ízben küldtek brit gépeket orosz repülők után – igaz, nem a szigetország partjainál, hanem Románia fekete-tengeri légterének közelében.
aug. 23
12:48
Seehofer: Társadalmi vitát kell folytatni a vallás és az állam viszonyáról (HírTV)
A CSU elnöke szerint a bevándorlás jelentős kihívásokhoz vezetett.
aug. 23
13:00
Fullasztó szénmonoxiddal töltött jógalabdával ölhette meg nejét és lányát a hongkongi altatóorvos (444.hu)
Kollégáinak azt hazudta, hogy nyulakat akar elgázosítani. A rendőrségen viszont már patkányirtást emlegetett.
aug. 23
13:06
Moszkva nem kapitulál Washington előtt (ATV)
A Szkripal-ügyre hivatkozó új szankciókkal kapcsolatban az Egyesült Államok szándékosan teljesíthetetlen követelményeket fogalmazott meg Oroszországgal szemben, Moszkva pedig nem tesz engedményeket és nem kapitulál Washington előtt - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Mezsdunarodnaja Zsizny című magazin által csütörtökö
aug. 23
13:18
Trump tagadja, hogy lefizette szeretőit (HírTV)
Korábbi ügyvédje bűnösnek vallotta magát a bíróságon a kampányfinanszírozási törvény megsértésében.
aug. 23
13:24
Meghiúsult terrorcselekménnyel vádolják az iráni elnököt (HírTV)
Az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa szerint az iráni kormány rendelt el egy robbantást.
aug. 23
13:54
Felejtsd el a drogokat, az új évezred pénzszivattyúja a vanília! (444.hu)
Irtózatosan felpörögött a vaníliapiac, Madagaszkáron már alig bírják a termesztést, közben pedig az egész kezd úgy kinézni, mint a drogkereskedelem: rablók, fegyveres őrök az ültetvényeken, és pénzes vaníliabárók.
aug. 23
13:54
Az oroszoktól óvják Bécset (USAracing)
Bírósági üggyé fajult, és parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozik Bécsben az alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal irodáiban február végén történt razziával.
aug. 23
14:48
Műkincseket várnak brexittámogatásért (USAracing)
Diplomáciai eszközzé válhatnak az athéni Parthenón márványszobrai, amelyek még az 1800-as évek elején kerültek Nagy-Britanniába.
aug. 23
15:12
A franciák véletlenül elengedtek egy merényletre készülő dzsihadistát (ATV)
A francia igazságügyi minisztérium szerdán megerősítette, hogy áprilisban tévedésből kiengedtek a börtönből egy dzsihadistát, aki 2014-ben – testvéreivel és további hozzátartozóival – terrortámadásra készült Lyonban - írja a Local francia kiadására hivatkozva az Index.
aug. 23
15:12
Fekete ruhába és csuklyába öltözött ISIS-jelmezes óvodások játékfegyverekkel vonultak Indonézia egyik városában (444.hu)
Nem mindenki örült a függetlenség napi parádénak.
aug. 23
15:18
Nem kezelik terrorcselekményként a radikalizálódott muszlim késelését (HírTV)
A támadás elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
aug. 23
15:18
Ismét heves harc dúl Ukrajna keleti részén (USAracing)
A harc annak ellenére újult ki, hogy szerdai hír szerint a szeptember eleji iskolakezdésre tekintettel újabb tűzszünetben állapodtak meg.
aug. 23
15:30
Nagy-Britannia akkor is felkészült, ha nem sikerül megállapodni Brüsszellel (HírTV)
A brit kormány 148 oldalas tanulmányban fogalmaz meg ajánlásokat a lakosság és a vállalkozások számára.

Keresés