A bizottság első alelnöke, Frans Timmermans szerint minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni az EU értékeinek, elsősorban a jogállamiság megerősítésére.
Noha a haladék után mindössze hat hónappal később, de kilépnek a britek az Európai Unióból - véli Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, aki az InfoRádióban azt mondta, az országnak így épp meg kell rendeznie a május végi európai parlamenti választást.
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus "a sajtószabadság sötét pillanatának" nevezte a Twitteren, hogy Londonban csütörtökön őrizetve vették Julian Assange-t.
Theresa May szerint továbbra is lehetséges a kilépés az Európai Unióból úgy, hogy az Egyesült Királyságnak nem kell részt vennie a május végi európai parlamenti választásokon.
Kisebb fordulatot vett a szlovákiai himnusz-ügy. A külföldi államok himnuszának éneklését betiltó jogszabály megszavazásáért a múlt héten még bocsánatot kért a Híd frakcióvezetője, az igen gombot megnyomó Bastrnák Tibor, most viszont azt mondja, tudták, mire szavaztak. Szerinte a jogszabály félreérthető, de semmiképp sem tiltja be a magyar himnuszt
Évente négymillió asztmás megbetegedést okoz a gyermekek körében a közúti járművek szennyezőanyag-kibocsátása a világon, ez az összes eset 13 százaléka - vált ismertté egy tanulmányból, amely a The Lancet Planetary Health című tudományos folyóiratban jelent meg csütörtökön.
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyeztette át csütörtökön az illetékes moszkvai bíróság Michael Calveyt, az orosz piacon negyedszázada aktív Baring Vostok Capital Partners befektetési csoport amerikai alapítóját, akit február végén csalás vádjával vettek őrizetbe.
Az oroszok 55 százaléka voksolna Vlagyimir Putyin államfőre, ha ezen a hétvégén lennének a választások, ami 5 százalékpontos csökkenést jelent 2014 áprilisához képest, és 15 százalékponttal kevesebb, mint amennyi a tavalyi elnökválasztási év januárjában volt - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön közzétett felméréséből.
A Brexit rugalmas, de legfeljebb október 31-éig tartó halasztásában egyeztek meg az uniós állam-és kormányfők a rendkívüli brüsszeli EU-csúcson. Kikötés továbbá az is, hogy ha a kilépés május 22-éig nem történik meg, úgy az Egyesült Királyságnak meg kell tartania az európai parlamenti választásokat. Ha ennek nem tesznek eleget, akkor a britek júniu
Kész a párbeszédre a kettős állampolgárságról mások mellett Magyarországgal is - közölte csütörtökön Petro Porosenko ukrán elnök, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kettős állampolgárság bevezetése háborús időkben veszélyes.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) fontolgatja Juan Guaidó ellenzéki vezető Venezuela elnökeként történő elismerését - jelentette ki Christine Lagarde, az IMF vezetője csütörtökön az IMF és a Világbank szokásos évi közös tanácskozásán.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az illegális migráció a világ jövőjét meghatározó jelenség. Szijjártó Péter tegnap (csütörtök) az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottság partnerségi fórumán szólalt fel New Yorkban.
Vádat emelnek Barack Obama volt elnök egykori jogi tanácsadója, Greg Craig ellen, mert eltitkolta, hogy 2012-ben Ukrajnának dolgozott - jelentette internetes kiadásában a The Wall Street Journal csütörtökre virradóra.
Úgy véli, továbbra is lehetséges a kilépés az Európai Unióból úgy, hogy az Egyesült Királyságnak nem kell részt vennie a május végi európai parlamenti választásokon.
24 órán át olvasnak fel verseket - legalábbis ez lenne a cél. A kezdeményező Lutter Imre mellett színészek, énekesek, és sportolók szavalnak. Sőt, versre fakadt a költészet napja alkalmából a rendőrök szóvivője, aki egy Belga dalszöveget szavalt, és a brit nagykövet is, aki egy Nemes-Nagy Ágnes verssel köszöntötte az ünnepet.