2019. május 26. vasárnap

máj. 26
18:15
Németországban nagyjából a várakozások szerint alakultak az exit-pollok (444.hu)
Nyert a CDU, másodikak a Zöldek, az AfD 10,5 százalékkal a negyedik.
máj. 26
18:27
Van, ahol 60-70 százalékos részvételt várnak (ATV)
A Politicón megjelent becslések szerint Máltán várják a legnagyobb részvételi arányt, 72 százalék felettit. A szigetország mögött Dánia következik, ahol 60,5 százalékos részvételi arányt várnak, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Olaszország állhat fel, ha bejönnek a számítások: itt 57 százalékot jósolnak. 50 százalék feletti arányt várnak e
máj. 26
18:27
Néppárti győzelem Görögországban (444.hu)
Főlényesen győztek a Sziriza ellen.
máj. 26
18:48
A világ legismertebb szellemvárosai és történetük (SzMo)
A szellemvárosok általában teljesen lakatlanok, de vannak olyanok is köztük, ahol még élnek néhányan. Mutatunk párat Amerikától Japánig.
máj. 26
18:51
Gyengén szerepelt a szélsőjobb Németországban (Kripto Akadémia)
Az AfD csupán 10,5 százalékot ért el az európai parlamenti választásokon. (Külföld)
máj. 26
19:15
Véget ért a szavazás, fél hétig 41,74 százalék szavazott (444.hu)
Aki még sorban áll, az szavazhat.
máj. 26
19:17
Finnországban már összesítenek, csak az ötödik helyen állnak a szélsőjobboldaliak (444.hu)
A néppárti KOK nyerte az EP-választást.
máj. 26
19:27
A kormánypártot gyengítették a szélsőjobboldaliak Horvátországban (444.hu)
Két szélsőséges frakció is kivált a HDZ-ből, meg is látszik az eredményeken.
máj. 26
19:51
Előretörtek a Zöldek Németországban - megvannak az exit pollok (Infostart)
Németországban lezárták az urnákat, meg is érkeztek az első exit pollok.
máj. 26
19:57
Történelmi eredmény előtt a Zöldek (Kripto Akadémia)
Hatalmas üdvrivalgás fogadta a Zöldek kampányközpontjában Ska Kellert és Bas Eickhoutot, a párt két vezető jelöltjét, miután az első exitpollok a környezetvédők hatalmas előretörését jósolják Németországban. (Külföld)
máj. 26
20:09
Mandátumbecslés: Nagyot veszít az EPP és Timmermansék, Salviniék 70 helyet kaphatnak (ATV)
A Politicón megjelent az Európai Parlament legfrissebb mandátumbecslése, ami alapján 40 helyet bukik az eddigiekhez képest az Európai Néppárt, 38-at a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, miközben jön fel az ALDE és az En Marce, valamint a Salvini-féle tömörülés is.
máj. 26
20:15
Európa-szerte növekedett a részvétel az EP-választáson (HírTV)
Az első ideiglenes, hivatalos eredmények este 11 óra után várhatók.
máj. 26
20:15
Újabb fordulat Hollandiában: Mégsem a baloldal nyert (ATV)
Az exit poll eredményekkel szemben a liberálisok lehetnek az EP-választás nyertesei, akik 6 mandátumot kaphatnak.
máj. 26
20:15
Az exit-poll szerint az Rmdsz is mandátumot szerzett (444.hu)
5,4 százalékot szereztek a vasárnapi EP-választáson.
máj. 26
20:21
Ausztriában nagyot nyert a Néppárt (Infostart)
A kormányfő, Sebastian Kurz pártja csaknem tíz százalékkal többet szerzett, mint 2014-ben.
máj. 26
20:21
Brüsszelita győzelem Dániában (444.hu)
Mindössze egy mandátumot szerzett a szélsőjobb, és még egyet a jobboldal.
máj. 26
20:27
Az első exitpollok szerint Le Pen pártja hajszálnyival vezet Macronék előtt Franciaországban (444.hu)
A zöldek is nagyot erősödtek.
máj. 26
20:30
Gondterhelt lehet a horvát kormányfő (Kripto Akadémia)
Az Ipros csupán négy mandátumot szerzett. (Külföld)
máj. 26
20:32
Franciaországban Marine Le Pen az élen (Kripto Akadémia)
A szélsőjobboldali Rassemblement National megelőzte Macron pártját. (Külföld)
máj. 26
20:39
Nigel Farage Brexit Pártja vezet Nagy-Britanniában (444.hu)
A pártot csak pár hónapja jegyezték be, céljuk az ország kiléptetése az Európai Unióból.
máj. 26
20:45
Farage nyerhet Angliában, óriási blama a kormánypártnak (ATV)
Az Europe Elects nevű oldal Egyesült Királyságra vonatkozó becslései szerint nagyon megnyeri a mai választást Nigel Farage Brexit-pártja, amely a szavazatok több mint 31 százalékát is begyűjtheti.
máj. 26
20:45
Finnországban lassan össze is számolják a szavazatokat (444.hu)
76,7 százalékos feldolgozottságnál még mindig csak ötödik helyen vannak a szélsőjobboldaliak.
máj. 26
20:47
Spanyolországban a baloldal a nagy győztese az EP-választásnak (444.hu)
Az exit pollok szerint a szociáldemokraták és a liberálisok is feljöttek, a jobboldal 9 helyet veszített, a szélsőjobboldal csak az ötödik.
máj. 26
20:51
Exit poll: Nyert Marine Le Pen pártja (HírTV)
Párizsban van tudósítónk, aki megerősítette Marine Le Pen pártjának győzelmét.
máj. 26
21:00
Kettétört a patagóniai jégmező a klímaváltozás miatt (Kripto Akadémia)
Az emelkedő hőmérséklet miatt várhatóan tovább töredezik majd. (Külföld)
máj. 26
21:03
Az Európai Néppárté lehet a legnagyobb frakció (Infostart)
Az Európai Néppárt (EPP) adhatja majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben (EP) a választásokról közzétett exit pollok vasárnap esti első összesítése szerint.
máj. 26
21:09
Az Európai Néppárt adja a legnagyobb frakciót az előrejelzések szerint (HírTV)
Az Európai Néppárt (EPP) adhatja majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben (EP) a választásokról közzétett exit pollok vasárnap esti első összesítése szerint.
máj. 26
21:09
A Néppárté lehet a legnagyobb frakció (444.hu)
Az Európai Parlament saját becslése szerint.
máj. 26
21:15
RMDSZ: erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak (Infostart)
Kelemen Hunor szerint ha a szavazatszámlálás igazolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) exit poll felmérés által előrejelzett szavazatarányát, az erdélyi magyarságnak erős képviselete lesz a következő öt évben az Európai Parlamentben.
máj. 26
21:15
Nagyon megerősödtek a szélsőjobboldali Svéd Demokraták (444.hu)
A szociáldemokraták folytatták 102 éves győzelmi sorozatukat, de meggyengültek.
máj. 26
21:21
Feljöttek a negyedik helyre az Igaz Finnek (444.hu)
Történetük legjobb választási eredményét érhetik el.
máj. 26
21:39
Iohannis a bukaresti szociáldemokrata kormány távozását sürgeti (HírTV)
A román demokrácia balesetének minősítette korábban a PSD-kormányt Klaus Iohannis.
máj. 26
21:45
Európai körkép: Nem kell izgulnia Kurznak, visszaestek a kormánypártok Németországban (ATV)
A korábbinál magasabb részvétel mellett zajlottak a választások több uniós tagállamban is. Az osztrák exit pollok alapján Kurz kancellár pártját nem rengette meg a koalíciós partner botránya. Németországban a kormánypártok tovább gyengültek, a Zöldek feljöttek. A bevándorlás-ellenes AfD erősödött, de a vártnál rosszabb eredményt ért el.
máj. 26
21:51
Örömteli és csalódást keltő eredményt is lát Weber (Infostart)
Az európai parlamenti választás legfontosabb fejleménye a magas részvételi arány, amely az Európai Unió (EU) intézményei közül a parlamentet erősíti - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje vasárnap Berlinben, az urnazárás után tett nyilatkozatában.
máj. 26
21:51
Kurz megerősítve érzi magát a várható győzelme miatt (444.hu)
„Bármi is történik holnap és az azutáni napokban, dacolni fogunk mindennel, ami az utunkba jön, és megerősödve fogunk ebből kikerülni” – mondta az osztrák kancellár.
máj. 26
22:03
Ryszard Czarneczki: A győzelem történelmi (HírTV)
Korábban a lengyel szavazók csak az elnökválasztásra és az országgyűlési választásokra koncentráltak, mostanra ez az azonban megváltozott.
máj. 26
22:09
Magabiztos győzelmet arathat az Osztrák Néppárt (HírTV)
Az első becslések alapján Ausztriában magabiztos győzelmet aratott a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP).
máj. 26
22:15
Szlovákia: képviselet nélkül maradhatnak a felvidéki magyarok (Infostart)
Lapértesülések szerint a PS-Spolu koalíció nyerte meg a szlovákiai EP-választást 20,1 százalékos eredménnyel, az MKP az ötszázalékos határon, a Híd jóval alatta.
máj. 26
22:17
Lemondatná a román kormányt az államfő (Infostart)
A bukaresti szociáldemokrata (PSD) kormány távozását sürgette Klaus Iohannis román jobboldali államfő vasárnap este, miután az európai parlamenti (EP-) választások rekordmagas részvétellel zárultak, és az államfő által kiírt korrupcióellenes népszavazás is átlépte az érvényességi küszöböt.
máj. 26
22:21
Konzervatív győzelem Lengyelországban (Infostart)
A Jog és Igazságosság (PiS) győzelme az európai parlamenti (EP) választáson bizonyítja, hogy a lengyelek nemcsak Lengyelországban, hanem Európában is akarnak változást - kommentálta az előre jelzett választási eredményt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
máj. 26
22:21
Horvátországban egy egyéni jelölt lett a harmadik a pártok versenyében (444.hu)
Mislav Kolakušić egymaga 8 százaléknyi szavazatot szerzett, többet, mint a liberális koalíció, a horvát szélsőjobboldal és a helyi populisták.
máj. 26
22:33
Finnországban is a Zöldek a választás legnagyobb nyertesei (444.hu)
6,7 százalékpontot javítottak a legutóbbi EP-választási eredményükön, második helyen végeztek.
máj. 26
22:57
Kikapott Ciprasz pártja (Infostart)
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő lemondását és előrehozott választások kiírását sürgette vasárnap Kiriákosz Micotákisz ellenzéki vezető, miután pártja, a konzervatív Új Demokrácia (ND) nyerte az európai parlamenti (EP-) választást az EP által közölt előrejelzések szerint.
máj. 26
22:57
Az erdélyi magyarsággal európai szinten számolni kell (HírTV)
Cél, az őshonos kisebbségek jogainak érvényesítése Brüsszelben.
máj. 26
23:15
Manfred Weber: Meg fogjuk védeni Európát a nacionalistáktól (444.hu)
Az EPP csúcsjelöltje beszédében hangsúlyozta, nem hajlandó együttműködni azokkal, akik le akarják rombolni Európát.
máj. 26
23:39
Salviniék nagy győzelmet arathattak (Infostart)
A kormányzó, jobboldali Liga nagyarányú győzelmét jelezték előre a felmérések röviddel urnazárás után az Olaszországban vasárnap tartott európai parlamenti választásokon.
máj. 26
23:39
Szlovéniában is Orbán, akarom mondani Jansa nyert (444.hu)
Sokkal nyertek a szociáldemokraták előtt.
máj. 26
23:45
A kormánypárt nyert Csehországban (Infostart)
A vezető kormánypárt, az ANO nyerte az európai parlamenti választást Csehországban 21,2 százalékkal, ami hat mandátumot jelent - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal.
máj. 26
23:51
Előre hozott választások jönnek Görögországban (Infostart)
Előre hozott parlamenti választásokat jelentett be vasárnap este Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, miután pártja, a baloldali Sziriza vereséget szenvedett az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párttól az európai parlamenti választásokon.
máj. 26
23:57
Németországban nem javasolt kipát hordani a zsidóknak – Az izraeli államfő megdöbbent a kormánybiztos szavain (Blikk)
Reuven Rivlin izraeli államelnök vasárnap megdöbbenését fejezte ki, hogy Németországban már hivatalosan sem javasolják a zsidóknak a kipa nyilvános viselését - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Keresés