2019. május 8. szerda

máj. 8
14:11
Ma már nem bűncselekmény, amiért a székelyföldi fiatalokat elítélték (HírTV)
A terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István annak ellenére nem szabadulhat, hogy megszűnt az elítélése törvényes alapja.
máj. 8
14:15
Megint lazított a fegyvertartás szabályain a brazil elnök (ATV)
Ismét lazította a fegyver- és lőszervásárlás szabályait kedden kiadott rendeletében Jair Bolsonaro, Brazília radikális jobboldali elnöke.
máj. 8
14:21
Elfogták az Iszlám Állam nyolc feltételezett támogatóját Németországban (HírTV)
Elfogták a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet nyolc feltételezett támogatóját szerdán a németországi Oberhausenben.
máj. 8
14:27
A Fidesz kiáll Manfred Weber mögül (USAracing)
Hatalmas sértés volt a Néppárt csúcsjelöltje részéről, amikor azt mondta, nem akar magyar szavazatokkal az Európai Bizottság elnöke lenni – jelentette ki Varga Judit.
máj. 8
14:33
Elfogták az Iszlám Állam nyolc támogatóját Németországban (USAracing)
Az elfogott emberek 19 és 58 év közöttiek, valószínűleg rokoni kapcsolatban állnak egymással. Azzal gyanúsítják őket, hogy pénzt gyűjtöttek és továbbítottak az Iszlám Államnak.
máj. 8
14:45
Judicial Watch: Kirúgtak nyolc újságírót Floridában, mert „kritizálták Sorost” (HírTV)
Beszámoló az amerikai médiában tapasztalható kettős mércéről.
máj. 8
15:09
Megérkezett Kanadába a felmentett pakisztáni keresztény nő (ATV)
Megérkezett Kanadába az istenkáromlás vádja alól felmentett pakisztáni keresztény nő, Ászja Bibi - közölte újságírókkal szerdán Szejful Mulúk, az asszony ügyvédje.
máj. 8
15:27
Orbán Viktor: Románia Magyarországot is védte az EU külső határainak megerősítésével (HírTV)
Az RMDSZ elnökével tartott közös sajtótájékoztatón a kormányfő arra biztatta a Romániában élő magyarokat, hogy a május 26-i EP-választáson szavazzanak az RMDSZ-re.
máj. 8
15:27
Hidvéghi Balázs: A bevándorláspárti Timmermans a bevándorlók betelepítésére készül (USAracing)
A Fidesz kommunikációs igazgatója arra kérte a magyar embereket, hogy a május 26-i EP-választáson „üzenjük meg Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani”.
máj. 8
15:33
„A földi élet jövője a tét” – minden eddiginél keményebb figyelmeztetést adott ki a Természetvédelmi Világalap (SzMo)
Felhívás a természetért (Call4Nature) címmel tette közzé nyílt levelét a WWF. A kulcsszó: végveszély.
máj. 8
15:39
Trump külügyminisztere már várja, hogy elolvadjon a sarkköri jégtakaró, mert azzal nagyszerű kereskedelmi útvonalak nyílhatnak meg (444.hu)
Végül az Északi-sarkvidéki Tanács záródokumentumát sem fogadták el, mert szerepelt volna benne a klímaváltozás.
máj. 8
15:41
Theresa May szerint ahogy a Liverpoolnak sikerült nyerni a Barcelona ellen, úgy akár a brexit-megállapodás is összejöhet (444.hu)
Ami azért lassan nagyobb csoda lenne, mint a keddi BL-elődöntő megnyerése.
máj. 8
15:51
Nem volt köszönet abban, ahogyan helyretette a kormány a CNN-t (HírTV)
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár megtette azt, amelyre minden jóérzésű magyar ember vágyik.
máj. 8
15:51
A Franco-diktatúra himnuszával fogadták a spanyol királyt a nápolyi operaházban (444.hu)
Az olasz államfő bocsánatot kért a hibáért.
máj. 8
15:51
Kelemen Hunor: Ott kell lennünk, ahol az EU átalakításáról döntenek (USAracing)
A magyarság közös ügye, hogy erős magyar képviselet legyen az Európai Parlamentben, mert az EU olyan változások előtt áll, amelyek az unió valamennyi állampolgárát érintik.
máj. 8
16:09
14 ember életét mentette meg egy darukezelő (ATV)
Egy többlakásos ház gyulladt ki, a 19 éves darukezelő pedig gyorsan kapcsolt és odaállt az épülethez, hogy embereket mentsen.
máj. 8
16:21
Lecsaptak a német terrorelhárítók a Ruhr-vidéken (Infostart)
Elfogták a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet nyolc feltételezett támogatóját Oberhausenben.
máj. 8
16:39
Kelemen Hunor: Ott kell lennünk, ahol az EU átalakításáról döntenek (HírTV)
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyaroknak is ott kell lenniük az Európai Parlamentben, ahol az EU átalakításáról döntenek.
máj. 8
17:03
Orbán Viktor fontos üzenetet küldött Kolozsvárról (Infostart)
A miniszterelnök arra biztatta szerdán a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazzanak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson.
máj. 8
17:03
Ferenc pápával találkozott a Vatikánban a Böjte atya vezette gyerekcsapat (USAracing)
A dévai Szent Ferenc alapítvány jelenleg 2300 gyereket lát el: közülük csak harmincan tudtak elutazni a Vatikánba, a többiek fényképével tablót készítettek, amelyet átadtak Ferenc pápának.
máj. 8
17:21
Ferenc pápával találkozott a Vatikánban a Böjte atya vezette gyerekcsapat (HírTV)
A dévai Szent Ferenc alapítvány által segített harminc lány és fiú vett részt Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott, szerdai általános audienciáján.
máj. 8
17:27
Az unió jövőjéről tanácskoznak az állam- és kormányfők Nagyszebenben (HírTV)
Az Európai Unió jövőjéről, ezen belül kiemelten az unió 2019-2024-es időszakra szóló stratégiai menetrendjéről tanácskoznak csütörtöki nagyszebeni informális találkozójukon az EU állam- és kormányfői.
máj. 8
17:51
Archie Harrison: így hívják Harry hercegék kisbabáját (ATV)
A hercegi pár az Archie Harrison Mountbatten-Windsor nevet adta a babának.
máj. 8
17:57
Ferenc pápával találkozott Böjte Csaba atya és dévai gyerekcsapata (SzMo)
Az atya azt kérte a pápától, nyilvánítsa egyházi ünnepnapnak a június elsejei gyereknapot, amikor az egyházfő Csíksomlyón lesz.
máj. 8
18:03
Kiderült a hercegi gyermek neve (Infostart)
Archie Harrison Mountbatten-Windsor lett Harry herceg és hitvese, Meghan hercegnő hétfőn született gyermekének a neve.
máj. 8
18:03
Hidvéghi Balázs: Nem emberséges Európát veszélybe sodorni (HírTV)
Angela Merkel német kancellár megmentette Európát a 2015-ös migránsválság idején - így értékelte a migránsválságot a szocialisták csúcsjelöltje egy TV-vitában.
máj. 8
18:03
Birkák járnak egy francia iskolába (444.hu)
Egy farmer beíratott 15 birkát egy általános iskolába az Alpokban, hogy növelje az ott tanuló diákok számát, miután a hatóságok közölték, bezárnának egy osztályt.
máj. 8
18:27
Joseph Daul: Ha Orbán tovább becsmérli az EU-t, kidobjuk az Európai Néppártból (444.hu)
A párt novemberi kongresszusa előtt döntenek a Fidesz jövőjéről – mondta az EPP elnöke.
máj. 8
18:33
Annyira katasztrofális a helyzet Brüsszel egyik no-go zónájában, hogy a buszok már nem is járnak arrafelé (HírTV)
A szakszervezetek azzal indokolták a döntést, hogy a városrészben malária, tuberkulózis és rühesség is felütötte a fejét.
máj. 8
18:45
Auschwitzi haláltábor képével dekorált miniszoknyákat árultak egy webshopban (Kripto Akadémia)
A Redbubble nevű online piactéren olyan ruhákat és párnákat árusítottak, amelyeken az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs és megsemmisítő táborról készített képek láthatók. (Külföld)
máj. 8
19:15
Olaszország teljes orbáni fordulatot vehet (444.hu)
Az EU visszadobta a populista koalíció vágyálmokból álló költségvetését. Így végre Olaszországban is teljes gőzzel indulhat majd be az összes problémát Brüsszelre kenő kampány.
máj. 8
19:39
Ferenc pápával találkozott a Vatikánban a Böjte atya vezette gyerekcsapat (USAracing)
A dévai Szent Ferenc alapítvány jelenleg 2300 gyereket lát el: közülük csak harmincan tudtak elutazni a Vatikánba, a többiek fényképével tablót készítettek, amelyet átadtak Ferenc pápának.
máj. 8
20:03
Európában ilyen ellenlépést a Facebook még nem tapasztalt (Infostart)
Európában mérföldkőnek számító lépésként egy lengyel civilszervezet cenzúra miatt beperelte a Facebook közösségi oldalt. A lengyel csoport szerint az internetes óriáscég korlátozta a szólásszabadságát.
máj. 8
20:15
Tankonyhát adtak át a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumban (USAracing)
A kormány 15 millió forintos támogatásából és más finanszírozók hozzájárulásából megújították a romos épület falait, kicserélték a nyílászárókat, és felszerelték benne a tankonyhát.
máj. 8
20:24
Az Európai Néppárt elnöke gyakorlatilag ajtót mutatott a Fidesznek (Kripto Akadémia)
Joseph Daul egyértelművé tette, hogy amíg ő vezeti Európa legerősebb pártcsaládját, addig nem lesz összefogás a szélsőjobboldali pártokkal. (Belföld)
máj. 8
20:39
Tonk Márton: Az erdélyi őshonos magyarság megtapasztalta, mit jelent a migráció (HírTV)
Az erdélyi magyarság helyzete a legjobb példája annak, mi történik akkor, ha egy adott területen megfordul a népesség aránya - mondta a dékán.
máj. 8
20:57
A Fehér Ház nem járul hozzá a Mueller-jelentés vágatlan verziójának kiadásához (Kripto Akadémia)
Sarah Huckabee Sanders ezt a döntést „a demokrata párti törvényhozók viselkedése kényszerítette ki”. (Külföld)
máj. 8
21:03
Horrorsérülést szenvedett favágás közben egy 27 éves fiatal (ATV)
Mentőhelikopterrel szállították el.
máj. 8
21:27
Orbán Viktor a Bánffy-kastélyban járt (HírTV)
Orbán Viktor kétnapos erdélyi látogatása során megcsodálta a Bánffy-kastélyt.
máj. 8
21:45
Kábítószert fogyasztott halála előtt a Prodigy énekese (ATV)
Kokain, alkohol és kodein volt Keith Flint, a Prodigy együttes énekesének szervezetében a halálakor - adta hírül a BBC News.
máj. 8
21:47
Újabb kínai városokból indulhatnak légi járatok Budapestre (ATV)
Három kínai városból is indulhatnak új légi járatok Budapestre, miután a kínai légügyi hatóság engedélyezte ezt.
máj. 8
21:51
A magyar kormány támogatásával kialakított tankonyhát adtak át Nagyenyeden (HírTV)
A magyar kormány támogatásával kialakított tankonyhát adtak át szerdán Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Református Kollégiumban.
máj. 8
22:15
Az amerikai kormány újabb szankciókat hozott Irán ellen (ATV)
Az amerikai kormány szerdán újabb szankciókat jelentett be Irán ellen.
máj. 8
23:09
Ilyen nincs: utolsó pillanatban lőtt góllal jutott a BL-döntőbe a Tottenham (ATV)
Az első meccsen, Angliában az Ajax nyert 1:0-ára, a második meccsen pedig már 2:0-ára is vezettek a hollandok, mégis az angolok örülhettek a végén. Lucas Moura egymaga három gólt szerzett. Őrült meccs volt ez is. A BL-döntőben angol házirangadót rendeznek majd.

2019. május 9. csütörtök

máj. 9
0:03
Nyolc embert fogtak el Németországban, akik kapcsolatban állhattak az Iszlám Állam terrorszervezettel (Blikk)
Elfogták a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet nyolc feltételezett támogatóját szerdán a németországi Oberhausenben.
máj. 9
0:03
Akkorát fújt egy részeg román a szondába, hogy elájult (444.hu)
Az A3-as autópályán végeztek rutinellenőrzést.
máj. 9
0:07
Törölték a cikkelyt, ami miatt elítélték, mégsem szabadulhat a terrorizmusért elítélt Beke István (Blikk)
A brassói táblabíróság döntése értelmében nem szabadulhat a feketehalmi börtönből a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István annak ellenére sem, hogy egy áprilisban kihirdetett törvénymódosítás során törölték a román büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték.
máj. 9
0:11
A nap hőse: 14 embert mentett meg egy darukezelő egy tűzeset során (Blikk)
Egy darukezelő mentett meg 14 embert, mikor észrevette, hogy a közelben lévő házban tűz ütött ki.
máj. 9
0:15
Felveszi a versenyt az Amazonnal a kínai vállalat: igazi vetélytárs lehet (Blikk)
Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Alibaba csoport változtat leggyorsabban növekvő üzletága, az online kiskereskedelmi piacteret működtető AliExpress üzleti modelljén. Kínán kívül más országok kiskereskedői előtt is megnyitja felületét azzal a nem titkolt céllal, hogy idővel az Amazon igazi vetélytársává válhat - derült ki abból a nyi
máj. 9
0:19
Itt a bejelentés: kiderült, hogy hívják Harry herceg és Meghan Markle babáját (Blikk)
Kiderült, milyen nevet kapott Meghan Markle és Harry herceg gyermeke.

Keresés