A Politico és a Reuters is arról ír, gyengítheti az Európai Néppártot, ha a Fidesz kilép az EPP-ből, miközben a világsajtó szerint a miniszterelnök Salvinivel való találkozása egy új, jobboldali csoport létrejöttét jelezheti.
Az Európai Unió jövőjéről, ezen belül kiemelten az unió 2019-2024-es időszakra szóló stratégiai menetrendjéről tanácskoznak csütörtöki nagyszebeni informális találkozójukon az EU állam- és kormányfői.
Folyik a harc a washingtoni adminisztráció és a demokrata többségű képviselőház költségvetési bizottsága között Donald Trump adóbevallásainak hat évre visszamenőleg történő kiadása körül.
Amerika egyik városában népszavazást tartottak a varázsgomba legalizásáról. A szavazás eredményei szerint bárki tarthatja és használhatja a pszichoaktív hatású szert mostantól.
Az amerikai katonáknak mindaddig Afganisztánban kell maradniuk, amíg akár csak egyetlenegy lázadó is van az országban - jelentette ki szerdán Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson.
Rutin ellenőrzés céljából állítottak meg egy férfit az autópályán, aki a szonda megfújása után egyszerűen kidőlt, így aztán már nem is volt szükség megnézni, mit mutat a szonda.
Nem hajlandó távozni, amíg át nem ment a parlamenten a brexitegyezmény – újra ezt közölte Theresa May brit miniszterelnök, akit pártjának több képviselője le akar mondatni. A kormányfő a Liverpool futballklub példáját emlegetve mondta azt, hogy még mindig hisz a sikerben.
Szigorú álhírellenes törvényt fogadott el szerdán a szingapúri törvényhozás, amely alapján a hatóságok a kifogásolt tartalmak eltávolítását is elrendelhetik.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyidejűleg 850 nyomozást folytat belföldi terrorizmus ügyében - jelentette ki Michael McGarrity, az FBI terrorelhárító részlegének helyettes igazgatója szerdán egy képviselőházi bizottság előtt.
A spanyol színész 1 éve és 3 hónapja átesett egy szívrohamon, azóta teljesen megváltoztatta az életstílusát – árulta el a Meglepetés magazinnak. Emellett arról is beszámolt, miért szereti annyira Budapestet.
Nem tudta szavakba önteni érzéseit Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője, miután tanítványai az utolsó másodpercben szerzett góllal 3-2-re győztek Amszterdamban szerda este az Ajax vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, s ezzel bejutottak fináléba.
A lövöldözés nem messze attól a columbine-i iskolától történt, ahol éppen húsz évvel ezelőtt két állig felfegyverzett diák követett el tömegmészárlást, tizenöt embert megölve.
A román-magyar kapcsolatokon is szeretne javítani romániai tartózkodása alatt a miniszterelnök, aki az EU állam- és kormányfőinek informális találkozójára érkezett Nagyszebenbe.
Az Európai Unió államfői csütörtökön közös felhívásban tettek hitet az erős és integrált Európa mellett, és arra buzdították az európai polgárokat, hogy vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson.
Kolozsvárra látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, ahol arra buzdította a romániai magyarokat, hogy a közelgő európai parlamenti választáson támogassák az RMDSZ-t.
Az amerikai képviselőház jogi szakbizottsága kezdeményezte, hogy vádolják meg Donald Trump igazságügyi miniszterét. Egyre kevésbé látszik elkerülhetőnek az alkotmányos vádeljárás.
Észak-Korea gyaníthatóan két rövid hatótávolságú rakétát indított el csütörtökön egy északnyugati bázisáról a Japán-tenger felé - közölte a dél-koreai hadsereg, miután először még csak annyit tudott megállapítani, hogy Észak kilőtt "valamilyen lövedéket".
Ahogyan azt Weber verejtékező homlokáról is le lehetett olvasni, a csúcsjelöltek sok esetben az EU-val szemben kritikát megfogalmazó kérdéseket is kaptak.
Apja szerint a fiú úgy szerette az iskolai barátait és osztálytársait, mintha a testvérei lennének. Éppen ezért nem meglepő, hogy megpróbálta megállítani a lövöldözőt, hogy másokat megmentsen.
Az európai parlamenti választásokon való részvételre buzdít, a romániai magyarokat a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének (RMDSZ) támogatására kéri, és a román-magyar kapcsolatokon is szeretne javítani romániai tartózkodása alatt Orbán Viktor miniszterelnök, aki az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozójára érkezett Nagys
A szárazföldön és a tengerekben egyaránt brutális méreteket ölt az emberi tevékenység pusztító hatása — egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye.
Megkezdődött Nagyszebenben az Európai Tanács informális találkozója, amelyen az Európai Unió jövőjéről és egy új, a 2019-2024-es időszakra szóló stratégiai menetrendről egyeztetnek a brit tagság megszűnése után az EU-ban maradó tagországok állam- és kormányfői.
Míg Nyugat-Európában sok esetben az elit ellen, addig keleten inkább belpolitikai szempontok alapján szavazhatnak majd a május végi európai parlamenti választáson - vélekedett az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában Fóris György, a Bruxinfo brüsszeli irodaigazgatója.