2022. október 8. szombat

okt. 8
9:33
Hodorkovszkij: Putyint a környezete késztetheti távozásra (SzMo)
Ami az elnök körül álló emberek számára újdonság, az annak tudata, hogy a háború még csúnyább szakaszba fordulhat, és akkor mindnyájuknak vége lehet.
okt. 8
9:48
Folyik az orosz támadás Donyeckben és az ukrán támadás Harkivban (HírTV)
Több ponton is folytatja a támadásokat az orosz hadsereg a kelet-ukrajnai Donyeck megyében.
okt. 8
9:48
Von der Leyen a közös gázbeszerzés fontosságára hívta fel az EU figyelmét (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke szerint az unióban egyre inkább növekszik azoknak az aránya, akik támogatnák a közös gázbeszerzést 2023-tól.
okt. 8
9:51
Óriási robbanás rázta meg a Krímet Oroszországgal összekötő kercsi hidat (SzMo)
A robbanás oka még nem tisztázott.
okt. 8
10:00
Észak-Korea szerint önvédelemből hajtották végre a rakétakísérleteket (444.hu)
„Az Egyesült Államok katonai fenyegetéseire reagálva.”
okt. 8
10:06
Észak-Korea: "az USA fenyegetéseire reagálva, önvédelemből hajtottuk végre a rakétakísérleteket" (ATV)
Az észak-koreai nemzeti légiközlekedési hatóság egyik szóvivője a témával kapcsolatban kiemelte azt is, hogy ezek a kísérletek nem jelentenek közvetlen veszélyt a légi közlekedésre vagy a szomszédos országokra.
okt. 8
10:09
Videókon a krími hídon történt hatalmas robbanás (rtl.hu)
Az egész hidat óriási lángfelhő borította be.
okt. 8
10:36
Így reagált Putyin a stratégiailag fontos Krími hídon történt pusztító robbanásra (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, ma hajnalban robbanás történt a Krímet és Oroszországot összekötő hídon, aminek egy része a felvételek alapján leomolhatott.
okt. 8
10:54
Elon Musk szerint a Kína és Tajvan közötti feszültséget úgy lehetne feloldani, ha átadnák Pekingnek Tajvan egy részének ellenőrzését (444.hu)
Azt mondta, hogy Tajvan Hongkonghoz hasonlóan legyen „különleges közigazgatási övezet”.
okt. 8
10:57
Dwayne Johnson elárulta, indul-e elnöknek (rtl.hu)
Sokan szeretnék, ha a Szikla lenne az amerikai elnök. A CBS-nek adott interjúban rákérdeztek, hogy tervezi-e.
okt. 8
11:00
Friss hírek érkeztek a felrobbantott Krími hídról, beomlott az egyik szakasza (ATV)
Beomlott az Ukrajnában harcoló orosz csapatok utánpótlásának fontos útvonala, a Krími híd egyik szakasza szombat hajnalban. Az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság állítása szerint egy teherautó robbant fel az átkelőn, egy helyi illetékes Ukrajnát vádolta meg.
okt. 8
11:15
Beomlott a Krími híd egyik szakasza, az oroszok az ukránokat vádolják a robbantással (SzMo)
A Krímet a 2014-ben megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismeri el ennek legitimitását.
okt. 8
11:18
Helyrehozhatatlan károkat szenvedtek a titokzatos húsvét-szigeteki szobrok (ATV)
A szigeten több napon keresztül tűz pusztított, melyek következtében súlyosan megrongálódtak a kőszobrok.
okt. 8
11:24
Óriási vihart kavart a dán királyi család "karcsúsítása", de II. Margit kitart (Infostart)
A dán királynő sajnálja, de nem adja vissza unokáinak címeiket. II. Margit azt mondta: célja az, hogy a monarchia lépést tartson az idő múlásával.
okt. 8
11:30
Végzetes robbanás egy ír benzinkúton, heten vesztették az életüket (ATV)
A robbanás egy Applegreen benzinkúton történt Creeslough településen péntek délután.
okt. 8
11:30
Ennek a hídrobbanásnak stratégiai és szimbolikus jelentősége is van (444.hu)
Putyin maga adta át ünnepélyesen az Oroszországot és a megszállt Krímet összekötő hidat négy évvel ezelőtt. Az orosz csapatok utánpótlásának is fontos útvonala.
okt. 8
11:33
Orbán az EU zsarolására használhatja a két ország NATO-csatlakozásának jóváhagyását a finn és svéd lapok szerint (SzMo)
Az északi országok lapjai nem igazán értik a magyar kormányt.
okt. 8
11:33
Észak-Korea: A rakétakísérleteket önvédelemből hajtották végre (Demokrata)
Észak-Korea szeptember vége óta hatodik alkalommal hajtott végre ballisztikus rakétakísérletet.
okt. 8
11:33
Kovács Zoltán ezentúl rendszeresen elmondja „a meztelen igazságot” Magyarországról külföldieknek (rtl.hu)
„Az elmúlt 12 évben oly sok formában próbálták elmondani, hogyan vélekedünk és gondolkodunk a világról, a politikáról, mégis sokan úgy tesznek, mintha nem értenék.”
okt. 8
12:00
Komikus fordulatot vett egy tanár online órája (ATV)
Az esetet egy diák osztotta meg a Tik-Tok oldalán: Colleen Parisi ugyanis videóra vette, mit csinál az online órán a tanáruk, aki feltehetően a tudta nélkül osztotta meg a képernyőjét a hallgatóival.
okt. 8
12:18
Friedrich Merz: bevándorlásra ösztönöz, de munkára nem az új német menekültpolitika (Infostart)
Túl engedékenynek tartja a Scholz-kormány menekültpolitikáját a legerősebb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke. A túlzottan nagyvonalú szociális támogatások nem csupán túl sok menekültet vonzanak, de nem ösztönzik őket a beilleszkedésre, illetve a munkavállalásra.
okt. 8
12:18
Zelenszkij szerint az oroszok nem állnak készen az atomfegyverek bevetésére, de erről beszélni is veszélyes (ATV)
Az ukrán elnök úgy fogalmazott, hogy a világnak minél előbb lépnie kell annak érdekében, hogy véget vessenek Oroszország nukleáris fegyverrel való fenyegetésének.
okt. 8
12:30
Észak-Korea megszólalt a rakétakísérleteiről (Infostart)
Szeptember vége óta, csütörtökön hatodik alkalommal hajtott végre ballisztikus rakétakísérletet, köztük egy olyat, amilyet öt éve nem végzett.
okt. 8
12:45
A legdurvább videók a krími hídon történt robbanásról (SzMo)
Az látszik, hogy egy teherautó halad a hídon, és vagy az robban fel, vagy mögötte valami.
okt. 8
12:54
Korszakos jelentőségű döntést hozott Joe Biden (Infostart)
Azzal magyarázta a döntését, hogy a marihuánát nem lehet az olyan hatóanyagok közé sorolni, mint a heroint, az LSD-t és a sokkal komolyabb problémát jelentő fentanilt.
okt. 8
12:54
"Boldog születésnapot" - a lángoló krími híddal Putyinnak üzent az ukrán védelmi miniszter (Blikk)
Boldog születésnapot, miniszterelnök úr! - hallatszik a dal az ikonikussá vált előadáson Marylin Monroe szájából, melyet az ukrán védelmi miniszter csatolt a pusztítás alatt összeomlott és lángoló krími híd felvétele mellé.
okt. 8
13:06
Hét halálos áldozat egy írországi benzinkúton (Infostart)
Robbanás történt.
okt. 8
13:09
Embert is evett volna Bolsonaro ellenfele kampánya szerint – durvul a brazil elnökválasztás (SzMo)
A választások második fordulójában újabb fokozatra kapcsolt a kampány.
okt. 8
13:18
Az életükért menekülnek: Alaszkáig evezett két orosz a besorozás elől (ATV)
A két férfi úgy tervezte, hogy az Egyesült Államokban kérnek menekültjogot.
okt. 8
13:21
Öt rendőr 3 másodperc alatt 38-szor lőtt rá egy skizofrén fiatalra – utána még meg is bilincselték (rtl.hu)
A mentális problémáktól szenvedő férfi késsel a kezében rontott rá egy rendőrre, mindenki azonnal lőni kezdett.
okt. 8
13:30
"Ez még csak a kezdet" - így reagált az ukrán vezetés a Krími híd felrobbanására (ATV)
A Nép Szolgája párt vezetője nem állította azt, hogy Kijev lenne a felelős a híd felrobbanásáért.
okt. 8
13:30
Kiengedték a börtönből a New York-i elitet átverő Anna Delvey-t (444.hu)
De nem használhatja a közösségi médiát és a lakását sem hagyhatja el.
okt. 8
13:36
"Ez még csak a kezdet" - így reagált Zelenszkij pártjának frakcióvezetője a Krími híd felrobbanására (ATV)
A Nép Szolgája párt frakcióvezetője nem állította azt, hogy Kijev lenne a felelős a híd felrobbanásáért.
okt. 8
13:48
Az elcsatolt luhanszki régióban nyomultak előre az ukránok (Infostart)
Időközben robbanások voltak Harkivban és támadás Zaporizzsjánál.
okt. 8
13:48
Alaszkáig evezett két orosz a besorozás elől (ATV)
A két férfi úgy tervezte, hogy az Egyesült Államokban kérnek menekültjogot.
okt. 8
13:54
Egy intelligens város víziója az arab homoktenger felett (ATV)
Alapjaiban változtatná meg a városi életről alkotott fogalmainkat Szaúd-Arábia utópisztikus beruházása, a Neom projekt. A világhírű építészeket, környezetvédelmi szakembereket foglalkoztató projekt a fenntarthatóságot és az emberközpontú, élhető városkoncepciót tűzte zászlajára. Mindezt a sivatag közepén.
okt. 8
13:57
Folytatódik a tüzérségi támadás Zaporizzsjánál (Demokrata)
Szombatra virradóan robbanások rázták meg az ukrajnai Harkivot.
okt. 8
14:03
Felrobbant egy benzinkút, kilenc halott (rtl.hu)
További nyolc embert kezelnek kórházban, és több eltűntet is keresnek a romok alatt az írországi Creeslough faluban.
okt. 8
14:06
Felrobbant Krími híd: A katonai delfinek és az FSZB is védte a létesítményt (Infostart)
Úgy látszik, hiába: beszakadt az útpálya és a vasúti sín is megrongálódott szombat hajnalban.
okt. 8
14:12
Európai gázkörkép: a hálózat fogságában (ATV)
Szinte naponta özönlenek a sokkoló vagy éppen megnyugtatni akaró hírek az energia- és gázhelyzet kapcsán. A kontinens gázellátását biztosító, évtizedek alatt kiépített csővezeték-hálózat az orosz–ukrán konfliktus egyik hadszínterévé vált. Valóban ekkora a baj? És mi lesz ezután?
okt. 8
14:33
A lángokban álló kercsi híddal kívánt boldog születésnapot Putyinnak az ukrán védelmi miniszter (SzMo)
Az orosz elnök köszöntéstől ennyire szomorú még biztos nem volt.
okt. 8
14:42
Vicces fordulat történt egy tanár online óráján (Blikk)
Online óra közben rendelt ebédet magának egy tanár, azonban egy fontos dolog elkerülte a figyelmét, persze a diákok nála jóval szemfülesebben voltak, végig közvetítették a történéseket.
okt. 8
14:45
„Nagy égés”, és „Boldog Születésnapot, Putyin” – beindult az ukrán mémgyár a hídrobbantás után (rtl.hu)
Nemcsak a krími híd robbant fel, hanem az internet is az orosz híd felrobbantása után terjedő mémek és Putyint cikiző posztok miatt. Amik közül sokat az ukrán kormány és tagjai tettek közzé.
okt. 8
14:48
A texasi tankerület felfüggesztette az összes rendőrt, akik az iskolai mészárlás alatt szolgálatban voltak (444.hu)
Azonban továbbra sem vontak még senkit felelősségre a végzetesen megkésett rendőri fellépés miatt.
okt. 8
15:06
Mégis vannak áldozatai a Krími híd felrobbanásának - autós videó, újabb hírek (Infostart)
Az oroszok által elfoglalt ukrajnai területek katonai utánpótlásához oly fontos vasúti híd forgalmát újraindítják.
okt. 8
15:12
Szabotázs miatt három órán át állt a vonatközlekedés Észak-Németországban (444.hu)
Az egész országban rengeteg csúszást és kimaradt járatot okozott a rongálás.
okt. 8
15:24
Ő volt eddig Ausztria politikai "biztos pontja", most a sorsáról döntenek (Infostart)
A sorozatos kormány-, illetve kancellárváltások közepette az államfő volt az a személy, aki az állandóságot képviselte. A vasárnapi választáson egyetlen veszély leselkedik rá, és az ellene indulók közül legfőképp egy fiatal jelölttel kell vigyáznia.
okt. 8
15:33
Halálra marcangolt két kisgyermeket a család két pitbullja (rtl.hu)
A tennessee-i anya próbált közbelépni, de hiába. A kutyákat elaltatták, a nő kórházban fekszik.
okt. 8
15:36
Egy 23 éves férfi óriásplakáton keresztül keres barátnőt - mutatjuk, hol lehet megtalálni (Blikk)
Ed Chapmant, a 23 éves brit férfit egyfolytában elutasították a nők, így egy bátor ötlettől vezérelve óriásplakáton keresett magának randipartnert, ugyanis még soha nem volt része romantikus találkában.
okt. 8
15:36
A különösen magas infláció miatt tüntettek Prágában (Infostart)
Szeptember elseje óta ez már a harmadik több tízezres kormányellenes tüntetés.

Keresés