Határozottan kizárt egy esetleges fegyveres konfliktust Kínával a tajvani elnök hétfőn, hangsúlyozva: Tajpej kész az egyeztetésekre Pekinggel, ám ugyanakkor védelmi kiadásait is növeli, és nem adja fel a demokratikus értékeket.
A hetek óta tartó utcai megmozdulásokon egyenlőséget és szabadságot követelnek a demonstrálók. A zavargásokban szeptember közepe óta már 185-en haltak meg.
A hétfői ülésen várhatóan arról lesz szó, hogyan válaszoljanak a hídrobbantásra, amit terrorcselekménynek nyilvánítottak. Közben Zelenszkij tanácsadója azt mondta, még Oroszországhoz képest is „túl cinikus”, hogy éppen ők vádolják terrorizmussal Ukrajnát.
Szomorú hétfő reggelre ébredt Ukrajna, különösen a főváros, hiszen masszív légitámadás-sorozat érte Kijevet. A részletekről Dunda György kárpátaljai tudósító számolt be a HírTV-nek.
Az energiával való takarékosság nem csupán a háztartások feladata. A fűtéssel a hivatalokban is csínyján kell bánni. A hivatalos rendelet szerint a középületekben 19 foknál nem lehet melegebb. Az üzemorvosok azonban úgy vélekednek, hogy ez nem minden esetben tanácsos. A bécsi szakszervezetek szintén elítélik az osztrák fővárosban tervezett fűtési k
Rakétatámadásokkal indult a hétfő szerte Ukrajnában, ahol több nagyvárosban, köztük Kijevben is robbanások történtek. Az ukrán fővárosban többen is meghaltak. A célpontok a beszámolók szerint polgári létesítmények, főleg áram- és vízszolgáltatók voltak.
Adásunk elején Tóth Gábor elemezte a legfrissebb híreket az orosz-ukrán háborúról, majd Skype-on kapcsoltuk Nógrádi Györgyöt, Billwachs Tibort és Dunda Györgyöt.
Légiriadót rendeltek el, és minden civil lakost arra kértek, hogy vonuljanak fedezékbe, miután hétfő reggel Kijevet négy orosz rakéta vette célba. Hónapok óta ez az első alkalom, hogy az ukrán fővárost bombázni kezdték, a támadásban többen meghaltak.
Phenjan Dél-Korea felé küldött figyelmeztetésnek szánta az utóbbi két hét rakétakilövéseit a KCNA észak-koreai hírügynökség hétfői bejelentése szerint.
A hétfő reggeli támadásokban Oroszország elsődleges célpontja Ukrajna energiainfrastruktúrája, másodlagos célja pedig emberéletek kioltása volt - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az ukrán hadsereg szerint Kijev mellett több ukrán nagyvárost is támadás ért: 11 helyszínen sérült meg a kritikus infrastruktúra az országban, több régióban akadozik a víz- és az áramszolgáltatás.