2022. október 11. kedd

okt. 11
16:36
A szankciók miatt kivonul egy újabb autógyártó az orosz piacról (ATV)
A japán Nissan minden oroszországi eszközét eladja az orosz államnak, azzal a fenntartással, hogy hat éven belül visszavásárolhatja azokat – közölte az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium.
okt. 11
16:42
Japán várja a turistákat – de tart is tőlük (Infostart)
Több mint két év pandémiás zárlat után Japán újra megnyitotta kapuit a turisták előtt – a szektorban azonban jelentős a munkaerőhiány.
okt. 11
16:42
Energiaár-limitet vezetne be a kisvállalatok és az önkormányzatok számára a lengyel kormány (ATV)
A lengyel kormány megawattóránkénti 69 ezer forintnak megfelelő árkorlátot tervez bevezetni a kisvállalatok, a helyi önkormányzatok, valamint az érzékenynek minősülő intézmények által fizetendő energiaárakra - jelentette be keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
okt. 11
16:42
Beismerte az EU külügyi képviselője, hogy ők sem hitték el az amerikaiaknak, hogy kitörhet a háború (444.hu)
Josep Borrell szerint vége annak a világnak, amikor az Egyesült Államok gondoskodik Európa biztonságáról, Kína és Oroszország pedig a jólétéről.
okt. 11
16:45
Egy anyuka legyantázta 3 éves lánya szemöldökét, most a fél internet utálja (rtl.hu)
Úgy volt vele, hogy inkább gondolják róla, hogy rossz anyuka, minthogy a lánya egybenőtt szemöldökkel járkáljon.
okt. 11
16:54
Imf-dicséret: a magyar gazdasági növekedés lehet a második leggyorsabb Európában (Blikk)
Idén jól robog a szekér: Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.
okt. 11
16:57
Oroszok: a rakétacsapások elérték céljukat (Demokrata)
Sikeresnek minősítette az ukrán katonai és energetikai célokra mért csapást az orosz katonai szóvivő.
okt. 11
17:03
Szijjártó Péter: a „25. órában vagyunk” (Demokrata)
Súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború további eszkalációja.
okt. 11
17:12
Egy orosz bíró is meghalt a krími hídon történt robbantásban (Blikk)
Egy moszkvai bíró is meghalt a krími hídon történt hét végi robbantásban. A 42 éves, függetlenként számon tartott Szergej Maszlov negyedmagával abban az autóban ült, ami éppen a robbanás pillanatában ért egy teherautó mellé.
okt. 11
17:21
Rendőrt hívott a DK-s politikus a müncheni repülőtéren, miután őt és utastársait nem engedték fel a budapesti gépre (rtl.hu)
Bár megvárta a Brüsszelből érkező utasokat a budapesti járat, egy adminisztratív hiba miatt nem akarták felengedni őket, ezért Rónai Sándor akcióba lépett.
okt. 11
17:24
Ukrán válaszcsapás: 2000 orosz maradt áram nélkül (Infostart)
Moszkva szerint orosz területen robbantottak fel egy transzformátor állomást az ukránok.
okt. 11
17:36
Enerhoatom: az oroszok elrabolták a zaporizzsjai atomerőmű vezérigazgató-helyettesét (ATV)
Orosz terroristák elrabolták hétfőn a zaporizzsjai atomerőmű emberi erőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettesét, Valerij Martinyukot, ismeretlen helyen tartják fogva, és valószínűleg kínozzák - közölte kedden az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom vállalat.
okt. 11
17:39
Új nap, új Elon Musk botrány: volt feleségei szerint borzalmas férj volt a techmilliárdos (rtl.hu)
Kitálaltak a sértett asszonyok.
okt. 11
17:42
Sikeresnek minősítette az ukrán katonai és energetikai célokra mért csapást az orosz katonai szóvivő (HírTV)
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint minden kijelölt célt eltaláltak.
okt. 11
17:45
Az oroszok elrabolták a zaporizzsjai atomerőmű vezérigazgató-helyettesét – közölte az ukrán fenntartóállítja az (SzMo)
Az Enerhoatom a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez fordul Valerij Martinyuk kiszabadítása érdekében.
okt. 11
17:48
Ukrán-orosz szóváltás történt az Ensz Közgyűlésének ülésén (HírTV)
A Közgyűlés tanácskozásán Ukrajna ENSZ-nagykövete "terrorista államnak" nevezte Oroszországot.
okt. 11
18:00
Óriási a baj Ukrajnában, nagyon rossz hír érkezett (ATV)
Az áramfogyasztás mérséklésére kérte Ukrajna lakosságát Denisz Smihal ukrán miniszterelnök, mivel tegnap Oroszország rakétatámadásai jelentős károkat okoztak az ország áramhálózatában – írja a Portfolio, az AFP nyomán.
okt. 11
18:03
Összeszólalkozott az ukrán és az orosz ENSZ-nagykövet a közgyűlésen (rtl.hu)
A felszólalók jelentős része elítélte az orosz rakétatámadásokat.
okt. 11
18:06
Balhé: ukrán–orosz pengeváltás az Ensz-közgyűlés ülésén (Blikk)
Ukrán-orosz szóváltás történt az ENSZ-közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, amelynek napirendjét az ukrajnai orosz rakétatámadások uralták, és amely elutasította Oroszország javaslatát arról, hogy titkos szavazással döntsön a Moszkvát elítélő határozatról.
okt. 11
18:06
Újabb fura részlet látott napvilágot a krími hídrobbantásról (Infostart)
Épp akkor történt a teherautó megsemmisülése, amikor amellett egy fontos bírósági tényező elautózott.
okt. 11
18:24
Elbuktak a liberálisok, újra berobbant a német atomvita (Infostart)
Az FDP új stratégiára váltott a kormánykoalícióban, és nyíltan szembemegy a Zöldekkel az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítása ügyében.
okt. 11
18:24
Meteorológiai Világszervezet: veszélyben a világ energiatermelése a klímaváltozás miatt (ATV)
"Az üvegházhatást keltő gázkibocsátás háromnegyedéért az energiaszektor felelős, ezért alapvető fontosságú a kibocsátás összetételének radikális megváltoztatása" - mondták, az MTI közlése szerint.
okt. 11
18:39
Bolgár kormányfő: Bulgáriának nincs köze a Krími hídon történtekhez (Demokrata)
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Oroszország nem is vádolta Bulgáriát.
okt. 11
18:45
Putyin: Oroszország az energiapiacok stabilitására törekszik (Demokrata)
Putyin szerint Oroszország döntései nem arra irányulnak, hogy bárkinek is problémát okozzanak.
okt. 11
18:48
El kellett hagynia Fehéroroszországot az EU nagykövetének (Infostart)
Minszk döntése miatt.
okt. 11
18:48
A legmagasabb szinteken tárgyalnak a háborúról és az energiaválságról (HírTV)
Pozsonyban egyeztetnek a háborúról és a válságról a visegrádi országok elnökei. A V4-találkozón hazánkat Novák Katalin köztársasági elnök képviseli.
okt. 11
18:48
Őrület: Mbappé alig pár hónap alatt kiszeretett a PSG-ből, mégis távozna (ATV)
Kylian Mbappé nem elégedett a helyzetével a Paris Saint-Germainnél, mielőbb távozni akar – erről az átigazolási piac legelismertebb szakértője, Fabrizio Romano.
okt. 11
18:51
Több mint 110 halottja és eltűntje van a Julia hurrikánnak (rtl.hu)
Már több mint 110 halottja és eltűntje van a Latin-Amerikán végigsöpört Julia hurrikánnak. A vihar jelenleg Mexikó déli része felett jár jelentős esőzéseket és áradásokat okozva. Venezuelában még a múlt hét végén okozott földcsuszamlásokat. Több mint 50 embert azóta is keresnek.
okt. 11
18:53
Adót vezetnek be Új-Zélandon a szarvasmarha- és juhböfögés miatt (rtl.hu)
Adó a böfögésre. Hosszas huzavona után eltökélte magát az új-zélandi kormány, hogy a világon elsőként adót vet ki a mezőgazdaság legnagyobb szennyezőire, a szarvasmarhák és juhok tartóira. A miniszterelnök azt ígéri, a befolyt összeget visszaforgatják az ágazatba, hogy például kutatásokkal segítsék például az állatok káros anyag kibocsátásának csök
okt. 11
19:00
Kanadai hadmérnökök segítenek Lengyelországnak ukrán katonák kiképzésében (ATV)
A következő hetekben mintegy negyven kanadai hadmérnök érkezik Lengyelországba, hogy segítse a lengyel utászokat ukrán katonák kiképzésében - jelentette be Anita Anand kanadai védelmi miniszter kedden Varsóban.
okt. 11
19:03
Kreml: ezzel csak hosszabbá és fájdalmasabbá teszik a konfliktust (Demokrata)
Az amerikai légvédelmi rendszerek nem változtatnak a végeredményen a Kreml szerint.
okt. 11
19:03
Negyed évszázados csúcson az infláció (rtl.hu)
A szeptemberi drágulás meghaladta a 20 százalékot, és további emelkedés várható. A mostani adatban ugyanis még csak részben van benne a rezsiköltségek emelkedése, és az aszály hatása is csak a következő hónapokban mutatkozik majd meg – mondta a GKI vezérigazgatója. A Párbeszéd szerint a szemünk előtt bontakozik ki a megélhetési válság, és a gazdasá
okt. 11
19:05
Putyin: Moszkva kész a párbeszédre (Demokrata)
Oroszország kész a párbeszédre a zaporizzsjai atomerőműről.
okt. 11
19:06
Ezt kell kibírni! A szakértők szerint ekkor csökkenhet az infláció és állhat meg az árrobbanás (Blikk)
Csak kapkodjuk a fejünket, ezek bizony sokkoló adatok! A Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint 20,1 százalékos az éves infláció, s csupán szeptemberben 4,1 százalékkal nőttek az árak. Ilyen mérvű drágulásra 25 esztendeje, 1997 óta nem volt példa hazánkban.
okt. 11
19:09
Stoltenberg: a NATO kiáll Ukrajna mellett, ameddig csak kell (Demokrata)
A NATO a korábbinál nagyobb figyelmet fog fordítani a létfontosságú infrastruktúra védelmére.
okt. 11
19:09
Válságtanácskozás Ukrajna bombázása miatt: Amerika légvédelmi rendszereket ad az ukránoknak (rtl.hu)
Virtuális válságtanácskozást tartottak a világ vezető gazdasági nagyhatalmai és az ukrán elnök a Kijevet és más ukrán városok hétfői orosz bombázása miatt. A polgári létesítményeket és az ukrán energiahálózatot ért, 19 halálos áldozattal és több mint 100 sebesülttel járó támadást, többek között a magyar államfő is háborús bűncselekménynek minősítet
okt. 11
19:12
Duda tárgyalt Stoltenberg NATO-főtitkárral - Rendkívüli tanácsülés hívnak össze? (ATV)
Andrzej Duda lengyel elnök Pozsonyban a V4-es elnöki csúcs sajtótájékoztatóján valószínűnek nevezte, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a jövő hétre összehívja az állam- és kormányfői szintű tanácsot az ukránok elleni orosz rakétatámadások miatt.
okt. 11
19:18
Novák Katalin: A visegrádi négyek Európa szíve, motorja lehet majd (Metropol)
Egy olyan igazságos békéért kell mindent megtennünk, amelyet a lehető legkorábban el tudunk érni - mondta Novák Katalin a V4. elnöki csúcsot követő sajtótájékoztatón, Pozsonyban.
okt. 11
19:33
Jövő májusban koronázzák meg III. Károly királyt (SzMo)
Május 6-án lesz Károly és Kamilla hivatalos uralkodói ceremóniája.
okt. 11
19:39
G7: addig fogjuk Ukrajnát támogatni, míg az szükséges (Demokrata)
Mindemellett további szankciókat helyeztek kilátásba Oroszország ellen.
okt. 11
19:51
Májusban koronázzák III. Károly királyt (Demokrata)
Jövő májusban lesz a brit uralkodó, III. Károly király koronázása.
okt. 11
20:03
Novák Katalin: A V4-eknek van közös mondanivalója Európa és a világ számára (Demokrata)
A négy országot összeköti a közös történelem és a közös múlt.
okt. 11
20:06
itt a dátum, kiderült, mikor koronázzák meg Iii. Károlyt! A trónörökösnek, Vilmosnak is komoly szerepet szánnak – Íme, a részletek! (Blikk)
III. Károly megkoronázására még várni kell, ugyanis csak jövőre kerül sor az ünnepélyes eseményre – adta hírül a Buckingham-palota.
okt. 11
20:06
Megvan a pontos időpont, hogy mikor koronázzák III. Károly királyt (ATV)
Jövő májusban lesz a brit uralkodó, III. Károly király koronázása - jelentette be kedden a Buckingham-palota.
okt. 11
20:15
Franciaország növelni kívánja katonai jelenlétét Kelet-Európában (Demokrata)
Franciaország növelni kívánja katonai jelenlétét a NATO keleti szárnyán.
okt. 11
20:18
Májusban koronázzák III. Károly királyt (HírTV)
A ceremóniát 2023. május 6-án, szombaton tartják a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában.
okt. 11
20:48
Orbán Viktor Trumpot hiányoló tweetjére az elsők között reagált a budapesti amerikai nagykövet: egy új barátot ajánlott a miniszterelnöknek (Blikk)
Orbán Viktor első napi hatásos Twitter-bejelentkezése, majd az ezt követő posztja, amiben Trump exelnököt kereste, egy nem várt szereplő megjelenését hozta.
okt. 11
20:48
Franciaország növelni kívánja katonai jelenlétét Kelet-Európában (ATV)
Franciaország növelni kívánja katonai jelenlétét a NATO keleti szárnyán: a következő hetekben további Rafale harci repülőgépeket telepít Litvániába, Leclerc típusú harckocsikat és páncélozott járműveket Romániába, illetve gyalogsági erőket Észtországba - jelentette be kedden Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter.
okt. 11
20:51
Osztrák kancellár: egyre több ország elégedetlen az EU migrációs politikájával (Demokrata)
Az osztrák kancellár elvárja, hogy az Európai Bizottság mozgásba lendüljön.
okt. 11
21:12
G7: addig fogjuk Ukrajnát támogatni, míg az szükséges (ATV)
A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-ek elkötelezettek addig támogatni Ukrajnát, amíg az szükséges - derült ki az országcsoport vezetőinek keddi nyilatkozatából.

Keresés