Özönlenek a menekültek Németországba Ukrajnából, de egyre többen érkeznek a balkáni útvonalon keresztül is. Ellátásuk, illetve elszállásolásuk egyre nagyobb problémát jelent a tartományok számára, amelyek a központi kormány segítségét kérik. A hatóságok attól tartanak, hogy az év végéig több menekült érkezik az országba, mint a 2015-16-os menekültv
A NATO nukleáris elrettentő erejének alapvető célja a béke megőrzése és a szövetségesek elleni esetleges támadás megelőzése - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően csütörtökön.
Az orosz csapatok parancsot kaptak a felsővezetéstől, hogy ideiglenesen állítsák le a támadóműveleteket a harci cselekmények bizonyos területein, köztük Donyeck megyében - írta az ukrán vezérkar csütörtöki harctéri helyzetjelentésében, melyet az MTI ismertetett.
A munkácsi képviselő-testület felszólította a helyi történelmi múzeumot, hogy szereljék le a munkácsi várban lévő, turulmadarat ábrázoló szobrot, és cseréljék le az ukrán állami címerre.
Az ukrán katonai titkosszolgálat vezetőjét nevezte meg a Kercsi-szorosi híd felrobbantására irányuló támadás fő szervezőjének az orosz titkosszolgálat. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szombat hajnali robbantás terrortámadás volt. A Danube Institute kutatási igazgatója szerint presztízsértékű, feltételezhetően ukrán támadásról van szó, ami ne
A NATO főtitkára is arra figyelmeztetett, hogy súlyos következményei lennének, ha Oroszország nukleáris fegyvert vagy bármilyen nukleáris eszközt alkalmazna Ukrajna ellen.
Miután a Modern Talking énekese kiakadt, hogy szankciókat kellett hozni, pedig értelmesen leültek volna egy asztalhoz, és akkor az embereknek nem kellene most ezt a „sok felesleges kört futniuk”.
Vasile Dincu arról beszélt korábban, hogy a háborúnak csak a béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket Ukrajna helyett a "világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak" kell lefolytatniuk Oroszországgal.
Íme, a nagy terv: Oroszország úgy látná el Európát földgázzal, hogy közben a szankciók is megmaradnának és fűtőanyag is lesz – erről tárgyalt ma Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök. És hogy mi a trükk az egészben? Mutatjuk!
Dél-Korea kénytelen volt helyi idő szerint péntekre virradóra riasztani a többi között F-35A típusú, ötödik generációs elfogóvadászait, mert mintegy tíz észak-koreai harci repülőgép megközelítette a közös határt - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.
Szinte biztos, hogy a Tesla-vezéré lesz a Twitter, a kérdés inkább az, hogy mikor. Illetve hogy ennek milyen globális következményei lesznek. Főként azok után, hogy Musk egyre többször érzi a kényszert, hogy beleszóljon a geopolitikába.
A francia olajfinomítók többségében folytatódott a fizetésemelési követelésekkel meghirdetett sztrájk csütörtökön, emiatt a töltőállomások harmadánál akadozott az üzemanyag-ellátás, miközben a kormány újabb tiltakozókat kötelezett munkafelvételre - jelentette az MTI.
A NATO nukleáris elrettentő erejének alapvető célja a béke megőrzése és a szövetségesek elleni esetleges támadás megelőzése – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően csütörtökön.
Elindult a koronavírus-járvány újabb hulláma Németországban, ezért vissza kell állítani a maszkviselési kötelezettséget a zárt, nyilvános helyeken - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön.
Dieter Bohlen, a Modern Talking frontembere 68 évesen még mindig Németország egyik legikonikusabb zenei alakja, aki laza megjegyzéseiről is ismert. Legújabb dobásáról a neten kering egy felvétel, amit azonban sokan egyáltalán nem találnak viccesnek. Egy augusztus végi, nagyszabású eseményen az expopsztár kritikusan beszélt az Oroszország elleni sza
Az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek ülésén a tagállamok úgy döntöttek, hogy két hónappal, december 19-ig meghosszabbítják a kondicionalitási eljárásban lefektetett határidőt – közölte a magyar igazságügyi miniszter a közösségi oldalán.
Jan Lipavsky, a soros EU-elnök Csehország külügyminisztere csütörtökön Prágában "botrányosnak" nevezte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán Moszkvában egy olyan energetikai fórumon vett részt, amelyen az Európai Unió szankciós listáján szereplő személyek is megjelentek - írta meg az MTI.
Jan Lipavsky, a soros EU-elnök Csehország külügyminisztere csütörtökön Prágában „botrányosnak” nevezte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán Moszkvában egy olyan energetikai fórumon vett részt, amelyen az Európai Unió szankciós listáján szereplő személyek is megjelentek.