2022. október 16. vasárnap

okt. 16
8:54
Hszi Csin-ping beszédével megkezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa (444.hu)
Nyitóbeszédében megvédte a covid elleni teljes lezárásokat, azt mondta, véget vetettek a káosznak Hongkongban, Tajvan pedig Kína része lesz, és kész.
okt. 16
8:57
Pornófilmben szerepelt egy amerikai képviselőjelölt, hogy azzal kampányoljon (rtl.hu)
Az 53 éves politikus és a 28 éves pornószínésznő mindent bevetett a választási győzelem érdekében.
okt. 16
9:06
Brutális támadás Mexikóban: elhurcolták egy kisváros polgármesterét és családját (ATV)
Több tisztviselőt is magukkal vittek a fegyveres támadók.
okt. 16
9:24
Milliók nézték meg, ahogy a tádzsik elnök beolvas Putyinnak (444.hu)
Emomali Rahmon kellemetlen perceket okozott az orosz elnöknek, amikor számon kérte rajta, hogy országa nem kapja meg Moszkvából a kellő tiszteletet.
okt. 16
9:30
Máris távozhat a britek nemrég kinevezetett miniszterelnöke? – Saját pártja szerint egy héten belül megbukhat Liz Truss (Blikk)
Az új brit miniszterelnöknek Liz Trussnak hat hét alatt sikerült feldühítenie pártja szinte minden tagját. A legtöbben már most egyetértenek abban, hogy nem indíthatják majd újra a választásokon.
okt. 16
9:48
Az orosz hadseregbe önként beálló katonákra támadtak fegyveresek Belgorodban, legalább 11 ember meghalt (Blikk)
Ismeretlen fegyveresek 11 katonát öltek meg egy orosz katonai gyakorlótéren szombaton. A lőgyakorlat közben két férfi tüzet nyitott arra a katonai csoportra, akik önként jelentkeztek az orosz hadseregbe az ukrajnai harcokra - jelentette a Ria állami hírügynökség.
okt. 16
9:54
Elárulta a kínai elnök, mit akar Hongkonggal és Tajvannal - és a világgal is (Infostart)
Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán.
okt. 16
9:57
Alig kezdődött el a Kínai Kommunista Párt kongresszusa, Hszi-Csin Ping már meg is fenyegette Tajvant (rtl.hu)
A pártfőtitkár-államelnök beszédével indult el vasárnap a távol-keleti nagyhatalom legfontosabb politikai gyűlése, ahol újraválaszthatják Kína első számú vezetőjét.
okt. 16
10:12
Korrupciós botrányok Ursula von der Leyen körül: a tanácsadói szerződéssel kedvezhetett a fiának (HírTV)
Nem csak az unióban keveredett botrányba Ursula von der Leyen: még minisztersége idején a német honvédelmi minisztérium több tízmillió eurót fizetett ki külsős tanácsadóknak.
okt. 16
10:18
Angela Merkel szerint helyes volt az orosz gáz vásárlásával kapcsolatos korábbi döntése (Infostart)
Napvilágra került egy négy hónappal az ukrajnai háború előtt készült titkos német kormányzati jelentés, amely szerint az orosz földgázszállítások nem nem veszélyeztetik az ország energiaellátását. Az akkor már ügyvezető kancellár szerint észszerű döntést hoztak.
okt. 16
10:48
Liz Truss feladta tervét, a balhét pedig minisztere vitte el (Infostart)
Szinte totális hátraarc és vezéráldozat – a brit kormányfő lemond adócsökkentő csomagja egy részéről. Emellett menesztette pénzügyminiszterét. Vajon Liz Truss túléli-e az okozott pénzügyi válságot?
okt. 16
11:24
92 embert találtak meztelenül, sérülten a török–görög határnál (444.hu)
A görög kormány szerint az, ahogy a törökök bánnak a migránsokkal, a civilizáció szégyene.
okt. 16
12:09
Hszi Csin-ping megmutatta, hogyan kell modern diktatúrát építeni, és a világ jövője Kínáról szól (rtl.hu)
A kommunista elitbe született Hszi Csin-pinget súlytalan reformerként fogadták, amikor tíz éve elnök-főtitkárra választották, de aztán Mao óta nem látott keménységgel szilárdította meg hatalmát. Irányítása alatt Kína új szintre emelte a társadalom elnyomását, kegyetlen kampányt indított a kisebbségek ellen, és katonai erejét növelve agresszív, a ko
okt. 16
12:15
„A pokolba vele!” – Meggondolta magát Elon Musk, mégis fizeti a műholdas internetet az ukránoknak (SzMo)
Ezt egy nappal azután közölte, hogy bejelentette, a SpaceX nem tudja a végtelenségig finanszírozni az Ukrajnának biztosított Starlink-rendszert.
okt. 16
12:21
Kína felszólította állampolgárait Ukrajna elhagyására (Demokrata)
Robbanások voltak Harkivban, Kijevben a kora reggeli órákban kétszer is légiriadót rendeltek el.
okt. 16
12:24
Kétszer is légiriadó volt Kijevben (ATV)
Közben Harkivot is robbanások érték, a kínai külügyminisztérium pedig felszólította országa állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajnát.
okt. 16
12:45
Tajvan nem mond le szuverenitásáról (Demokrata)
A Kínai Kommunista Párt vasárnap megkezdődött kongresszusán a pártfőtitkár azt mondta: Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal.
okt. 16
12:51
Amerikai páncélosokat küldtek Haitire, hogy legyőzzék a karibi országot uraló fegyveres bandákat (rtl.hu)
Az elnök tavalyi meggyilkolása óta teljes a káosz.
okt. 16
13:00
Varga Mihály találkozott a Világbank régiós vezetőjével (Infostart)
Ukrajna szomszédjai kaphatnának pénzt.
okt. 16
13:06
Be kellett zárni a marosvásárhelyi kórház intenzív osztályát, több beteg is meghalt – Drámai részletek! (Blikk)
Be kellett zárni a marosvásárhelyi megyei kórház intenzív osztályát, mivel több páciens is antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériummal fertőződött meg, és meghalt.
okt. 16
13:36
Nő a koronavírusos esetek száma Németországban (HírTV)
Ismét egyre csak növekszik a koronavírusos esetek száma Németországban, a Német Kórházszövetség arra figyelmeztet, hogy újra hamar túlterheltek lehetnek az intézmények.
okt. 16
13:51
Megölték az ukrán karmestert az orosz katonák, mert nem volt hajlandó részt venni egy koncerten a megszállt Herszonban (rtl.hu)
Jurij Kerpatenko megtagadta az együttműködést a megszállókkal.
okt. 16
13:54
A britek már előre fáznak, beindult a felvásárlás (Infostart)
Energiahatékony eszközöket vásárolnak, és arra is készülnek, hogy fűtés helyett ruhával kell felmelegíteniük magukat.
okt. 16
14:00
Szívszaggató: véget vetett az életének egy 12 éves kislány – Ezért követte el szörnyű tettét (Blikk)
Végzett magával egy 12 éves kislány, mert folyamatosan bántották őt az iskolában. Elképzelhetetlen szenvedésen és őrlődésen mehetett keresztül, míg végül arra a döntésre jutott, hogy öngyilkos lesz. A szülei részletesen meséltek a tragédiáról, kiderült, hogy az édesapja talált rá holtan.
okt. 16
14:09
Musk ismét meggondolta magát: mégis biztosítja az ingyenes űrinternetet Ukrajnának (rtl.hu)
Az amerikai hadseregtől akart pénzt szerezni a szolgáltatásért.
okt. 16
14:30
Felgyorsítja hadserege fejlesztését Kína, nem tűr lázadást Hszi Csin-ping (Blikk)
Az eddigieknél is erősebb kézzel fogná Kínát a pártfőtitkár Hszi Csin-ping. Vasárnap megkezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa, az egyhetes ülésre 2300 küldött érkezett Pekingbe, a megnyitón az országot 10 éve irányító vezető arról beszélt, fel kell gyorsítani a hadsereg fejlesztését.
okt. 16
14:30
Elon Musk: Pokolba vele, fizetjük tovább a Starlinket az ukránoknak (444.hu)
Pénteken még azt mondta, leállítja az ukránok számára létfontosságú műholdas internetszolgáltatást, ha az amerikai kormány nem száll be a költségekbe.
okt. 16
14:42
Tajvan nem köt kompromisszumot (444.hu)
A szabadság és a demokrácia marad, Tajpej visszaszólt Pekingnek.
okt. 16
14:45
Véget vetett életének a 12 éves kislány, mert annyit bántották az iskolában (rtl.hu)
„Haszontalan vagy, még magadat se tudod rendesen megölni” – írták neki levélben iskolatársai.
okt. 16
14:54
Robbanások Harkivban, újra légi riadó Kijevben (Infostart)
A kínai külügyminisztérium pedig felszólította országa állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajnát.
okt. 16
15:06
Megölték az oroszok az ukrán karmestert, mert nem lépett fel a megszállt Herszonban (ATV)
Orosz katonák az otthonában agyonlőtték Jurij Kerpatenko ukrán karmestert, erről ír Facebook-oldalán az ukrán kulturális minisztérium.
okt. 16
15:09
Összeveszett az autópályán két apuka, autóval üldözték egymást, aztán egymás gyerekeit lőtték (rtl.hu)
Az ügyben eljáró seriff mindkettőjüket idiótának nevezte.
okt. 16
15:18
Jó pár tátrai szálloda leáll egy időre, és kérdéses az egész téli szezon (Infostart)
Komoly problémákkal néz szembe a szlovák vendéglátóipar. A Magas-Tátrában az is kérdés, hogy mennyi turista utazik majd kirándulni, illetve síelni, és azokat milyen árak, milyen szolgáltatások várják majd.
okt. 16
15:21
Spiegel: Magyarország éppen olyan, mint Oroszország, csak az erőszak hiányzik belőle egyelőre (SzMo)
A német lap szerint Orbán Viktor 2010 óta lépésről lépésre bontotta le a demokráciát.
okt. 16
15:33
Visszaszólt a kínai elnöknek Tajvan: nincs kompromisszum a szuverenitás kérdésében (SzMo)
A tajvani elnök szerint egyértelműen ellenzik az emberek Peking „egy ország, két rendszer” elvét az országban.
okt. 16
15:42
Tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetett az Afrikai Unió elnöke Etiópiában (HírTV)
Azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetett az Afrikai Unió (AU) elnöke vasárnap.
okt. 16
15:45
Gazprom-vezér: teljes városok bénulhatnak meg Európában (Demokrata)
A téli kereslet csúcsidőszakaiban Európában napi 800 millió köbméter földgáz.
okt. 16
15:47
Heves harcok dúlnak Herszon megyében (Demokrata)
A kormányzó tájékoztatása szerint Beriszlav térségét is heves tűz alá vették az orosz erők, és tömegesen lőtték a frontvonal menti falvakat.
okt. 16
15:48
Agyonlőtték az ukrán karmestert az oroszok: nem volt hajlandó nekik játszani (Blikk)
Az otthonában lőtték agyon orosz katonák Jurij Kerpatenko ukrán karmestert, mert nem volt hajlandó fellépni egy herszoni propagandakoncerten. A megdöbbentő eset néhány hete történt az oroszok által annektált Herszonban, de csak most került nyilvánosságra.
okt. 16
15:48
Ezért veszélyes naponta többször McDonald's-ba menni (ATV)
Megbírságoltak egy férfit, mert azt hitték 14 órát töltött a parkolóban.
okt. 16
16:06
Hihetetlen: laptopot ábrázoló ókori görög rajz került elő? (ATV)
A két és félezer éve született rajzokon pörögnek az emberek.
okt. 16
16:15
Agyonlőttek egy ukrán karmestert az oroszok, mert nem akart fellépni az elfoglalt Herszonban (SzMo)
A koncerttel azt akarták elhitetni az oroszok, hogy a megszállásuk alatt békésebb lett az élet a városban.
okt. 16
16:18
Horror a magyar határon: leszakadt ujjal gyalogolt az ukrán nő (Ripost)
Rendőrök, mentők és tűzoltók fésülték át az erdőt.
okt. 16
16:30
Óriási baj lehet Németországban, ez nekünk is fájhat (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap nemrégiben frissítette világgazdasági kilátásait, és mindössze 2,7 százalékos globális növekedést jósol, szemben a 2021-es 6 százalékkal. A legrosszabbak között teljesít az euróövezet, amely várhatóan csak fél százalékponttal növekszik − és még ez az előrejelzés is túl optimistának bizonyulhat – írja az Index.
okt. 16
16:33
Nem egészen kilencezer orosz katona fog állomásozni Fehéroroszországban (Demokrata)
Fehéroroszország már a háború elején átengedte a területét az orosz hadseregnek.
okt. 16
16:42
Orosz támadás Harkivban, légiriadó Kijevben (ATV)
Robbanások voltak Harkivban vasárnap délelőtt, Kijevben a kora reggeli órákban kétszer is légiriadót rendeltek el, a kínai külügyminisztérium pedig felszólította országa állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajnát.
okt. 16
16:48
Kétszer annyi orosz zsidó emigrált Izraelbe a háború kezdete óta, mint amennyi ukrán (444.hu)
Minden nyolcadik.
okt. 16
17:06
Iskolákat tett a földdel egyenlővé az orosz hadsereg Ukrajnában (Infostart)
Folytatódnak a heves harcok az orosz erők és az ellentámadásba lendült ukrán csapatok között a déli Herszon megyében, az elmúlt nap alatt kilenc csapást mértek az oroszok a régióban - közölte Jaroszlav Janusevics, a megye kormányzója az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnapi beszámolója szerint.
okt. 16
17:06
Ferenc pápa egy évvel meghosszabbította a püspöki szinódust (HírTV)
Jövőre is folytatódik a többek között az egyház működéséről egyeztető püspöki szinódus.
okt. 16
17:12
Minszk: kevesebb mint 9000 orosz katona szolgál a közös haderőben (HírTV)
Nem egészen 9000 orosz katona fog állomásozni Fehéroroszországban az orosz-fehérorosz közös katonai erő részeként - közölte vasárnap a fehérorosz védelmi minisztérium.

Keresés