Épp az EU-csúcs alatt. Állítólag másfél órát adtak neki összepakolni. Rendkívül szokatlan, hogy ilyen tisztségből épp ilyen fontos időpontban menesszenek valakit.
A csütörtökön lemondó Liz Truss helyére pályázó közvetlen elődje még a Karibi-tengeren nyaral, de már elkezdte gyűjteni a támogatókat, hogy újra ő legyen a toryk vezetője, ezzel pedig a brit miniszterelnök.
Február elején Orbán is úgy tért haza Moszkvából, hogy kevés esélye van a háborúnak, ennek ellenére most egy októberi berlini rendezvényen azt állította, látta Putyin elszántságát, és ezért érezte, hogy „baj van”.
A Québeci Nemzetgyűlés tizenegy tagjának hűséget kell esküdniük III. Károly királynak, Kanada államfőjének ahhoz, hogy elfoglalhassák helyüket a parlamentben, ők azonban ezt nem tették meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök "nagyszabású katasztrófa" lehetőségére figyelmeztetett Dél-Ukrajnában, valamint légelhárító és más fegyvereket kért a Brüsszelben zajló EU-csúcson résztvevő uniós tagállamok vezetőitől - közölte a Politico.
Törökország új, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt a Fekete-tenger felett, ez Görögország egészét képes elérni; eközben Hulusi Akar védelmi miniszter párbeszédet ajánlott a szomszédos országnak.
Roman Mikulec szlovák belügyminiszter szerint a migrációs válság megoldása a külső schengeni határok védelme, nem pedig a belső határokon bevezetett ellenőrzések.
Egy túrázó az egyik texasi nemzeti parkban épp a bölénycsordát videózta, amikor az egyik bika hirtelen megtámadta. A TikTokra feltöltött videó az eset óta futótűzként terjed.
Novemberben félidős kongresszusi választásokat tartanak az Egyesült Államokban. Az elnök amiatt aggódik, hogy ha többségbe kerül az ellenzéke, akkor az oroszok ellen háborúzó Ukrajna kisebb támogatást kap, ami szerinte Kelet-Európa és a NATO számára is rossz lenne.
AK47-es gépfegyverek és gránátvetők kezelésére tanítanak négyéves gyerekeket Oroszországban. Az óvodásoknak tartott "háborús leckékről" egy felkavaró felvétel is napvilágot látott, melyen egy katonai öltözetet viselő tanár osztja meg szakértelmét az apró tanulókkal.
Hivatalosan szeptember 6-án vette át Boris Johnson helyét az új brit miniszterelnök, de kaotikus politikai döntések, zuhanó gazdasági mutatók, médiabotrányok és lemondások után távozni kényszerült. Kormányfői minikarrierek következnek!
Az orosz elnök állítólag már elvi döntést hozott a nukleáris fegyverek bevetése mellett, erre utalhat az orosz nukleáris tengeralattjáró „eltűnése” is. Aztán technikai problémák adódtak.