A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
Több mint 3,8 millióan menekültek el Ukrajnából február 24., az orosz lerohanás kezdete óta az ENSZ vasárnapi összesítése szerint, de a menekültáradat március 22. óta egyértelműen lassult.
A tálib erkölcsvédelmi minisztérium vasárnap elrendelte, hogy az afgán fővárosban, Kabulban ezentúl a vidámparkokban nemek szerint el kell különíteni a látogatókat, ami azt jelenti, hogy a családok többé nem járhatnak együtt ezekbe a létesítményekbe.
A lengyel határhoz közeli Lviv eddig viszonylag biztonságos helynek számított, sokan ide menekültek keletről. Éjjel az oroszok rakétákat lőttek a városra.
Az ukrán külügyminisztérium szerint a nemzetközi közösség nem ismerné el az eredményét egy olyan népszavazásnak, amelyet az úgynevezett "Luhanszki Népköztársaságban" tartanának a területnek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról - jelentette ki vasárnap Oleh Nyikolenko, a tárca szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
Csúcsra jár a választási kampány, a két miniszterelnökjelölt településről településre járja az országot: Orbán Viktor kormányfő az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos álláspontját magyarázta Szentendrén, az ellenzék jelölte, Márki-Zay Péter viszont kifejtette: szerinte csak a NATO képes megvédeni a magyarokat Putyin terjeszkedő politikájától.
Még nem jött el az ideje annak, hogy népszavazást tartsanak a luhanszki "népköztársaság" Oroszországhoz való csatlakozásáról - jelentette ki Leonyid Kalasnyikov a Független Államok Közössége ügyeivel, az eurázsiai integrációval és a határon túli oroszokkal való kapcsolattartással foglalkozó bizottságának vezetője vasárnap Moszkvában. Közben az ukrá
A 18 és 55 év közötti ukránok közel fele mondta azt egy európai kutatók által elvégzett felmérésben, hogy kész lenne közvetlenül részt venni a harcokban az orosz invázióval szemben - írja az MTI.
„Amíg ez népírtás folytatódik, új cipők jelennek meg itt a Duna-parton, emlékeztetve arra, hogy Putyin minden nap újabb háborús bűnöket követ el, és még nem állítottuk meg” – írja Ukrajna magyarországi nagykövetsége.
Újabb tárgyalási fordulót tart hétfőtől az ukrán és az orosz tárgyalóküldöttség Törökországban - jelentette be vasárnap David Arahamija, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja.
Újabb tárgyalási fordulót tart hétfőtől az ukrán és az orosz tárgyalóküldöttség Törökországban - jelentette be vasárnap David Arahamija, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja.
Légitámadásokban teljesen megsemmisült két nagy olajtározó Nyugat-Ukrajnában. A dél-ukrajnai Mikolajiv városában pedig harminc lakos sebesült meg a szombati orosz tüzérségi támadások következtében. Az ukrán fegyveres erők eközben arról adtak hírt, hogy kiverték az orosz csapatokat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Huszarivka településről. A dél
Hamarosan népszavazást tartanak a Luhanszki Népköztársaságban, hogy csatlakozzanak az Oroszországi Föderációhoz. Ezt a szakadár terület vezetője jelentette be. Moszkva ugyanazt a receptet követi, amit 8 éve a Krím esetében is. Közben az oroszok tovább lövik az ukrán városokat. A lengyel határhoz közeli Lvivet éppen az amerikai elnök lengyelországi
Mészárosnak nevezte Vlagyimir Putyint Joe Biden Varsóban. Arról beszélt, hogy az orosz elnök nem maradhat hatalmon. Bár a Fehér Ház később finomította az amerikai elnök üzenetét, Moszkva élesen bírálta Bident, és visszautasította, hogy beavatkozzanak a belügyeibe. Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök pedig azt közölte, hogy az ország függetlenségé
A szociáldemokraták (SPD) kormányváltást jelentő, nagyarányú győzelmét jelzik a németországi Saar-vidéken vasárnap tartott tartományi (Landtag-) törvényhozási választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll).
Az orosz hadsereg által megszállt dél-ukrajnai Herszon városában ismét tüntettek a helyi lakosok annak ellenére, hogy az orosz erők betiltották a demonstrációkat.
Nem kell attól tartani, hogy elfogyna itthon a gabona, de jelenleg senki nem tudja, Ukrajna mennyi búzát tud termelni idén, ez a bizonytalanság pedig hajtja fel az árakat. Tóth Levente, a Bank360 szakértője elemezte a Blikk kérésére a piaci helyzetet.
Törökországnak és más nemzeteknek továbbra is beszélniük kell Oroszországgal, hogy segítsenek az ukrajnai háború befejezésében - mondta vasárnap a török elnök szóvivője, hozzátéve, hogy Kijevnek több támogatásra van szüksége ahhoz, hogy megvédje magát.
A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) átvette az első helyet az itáliai pártok között a felmérések szerint, miközben az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a mindenkori legalacsonyabb eredményt mutatja a Corriere della Sera napilapban vasárnap közölt számok alapján.
„Fontos feladat, hogy a város még ilyen szigorú hadiállapot mellett is éljen és működjön. Meg akarnak minket félemlíteni. De nem fog menni! Nem adjuk fel!” - fogalmazott Kijev polgármestere.
Több mint tízezer hektár erdő áll lángokban a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zónában a térségben zajló harci cselekmények miatt - közölte Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi biztos, akit az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
A füsttel radioaktív anyagok kerülhetnek a légkörbe, és az ukrán emberi jogi biztos attól tart, hogy a szél nagy távolságokra viheti el a sugárszennyeződést, európai országokat is fenyegetve.
Több mint tízezer hektár erdő áll lángokban a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zónában a térségben zajló harci cselekmények miatt - közölte Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi biztos, akit az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Oroszország ketté akarja osztani Ukrajnát, ahogyan az Észak- és Dél-Koreával történt - jelentette ki vasárnap az ukrán katonai hírszerzés vezetője annak kapcsán, hogy Luhanszki Népköztársaságban hamarosan népszavazást tarthatnak az Oroszországhoz való csatlakozásról, ahogyan az a Krímben is történt.
Felvételek terjednek a Twitteren arról, hogy fegyveresek lábon lőnek és rugdosnak magatehetetlen foglyokat. Az ukrán főparancsnok kamuvideókra figyelmeztet.
Emmanuel Macron francia államfő óva intett vasárnap a "szavak és a tettek fokozásától" Ukrajnában, miután Joe Biden amerikai elnök szombaton mészárosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Ukrajna arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zóna fegyvermentesítésére, mert az ott tartózkodó orosz erők miatt nem lehetséges teljesen ellenőrzés alá vonni a térséget sújtó tüzeket - számolt be Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnap éjjeli b