2022. március 1. kedd

márc. 1
7:30
Tiltott fegyvert is bevetettek az oroszok: vákuumbombát dobtak Kijevre – állítja az amerikai nagykövet (Blikk)
Az oroszok hétfőn tiltott fegyvert használtak Ukrajna ellen az ottani amerikai nagykövet szerint. Erről egy sajtótájékoztatón beszélt.
márc. 1
7:33
Legalább 70 ukrán katona meghalt, amikor az oroszok lebombázták a bázisukat (444.hu)
Az Ohtirkában lévő bázist vasárnap érte találat, de még hétfőn is kutattak a túlélők után a romok között.
márc. 1
7:39
Árvíz pusztít Ausztráliában, már 150 ezer lakos kényszerül elhagyni otthonát (ATV)
Árvíz pusztít Ausztrália keleti partján, több mint 150 ezer lakost szólítottak fel otthona elhagyására - jelentette kedden az AFP hírügynökség hatósági közlések alapján.
márc. 1
7:39
Macron óvatosságra és visszafogottságra kérte a francia hadsereget, ha belekeverednének a konfliktusba (SzMo)
"Ebben a nagyon feszült helyzetben Franciaország ismét számíthat a hadseregére" - fogalmazott.
márc. 1
7:45
Éjjel is folytatódott Kijev és Harkiv ostroma (Demokrata)
Műholdképek tanúsága szerint egy több mint hatvan kilométer hosszú orosz katonai járműoszlop tart a főváros felé.
márc. 1
7:48
Ukrajna: 70 katonai repülőgépet kapunk az Európai Uniótól - itt a lista (Infostart)
Az ukrán parlament tweetelt erről.
márc. 1
7:54
TikTok-háború: az orosz-ukrán konfliktusban a közösségi hálónak is nagy szerep jut (Infostart)
Az ukrán influenszerek értékes információkat szolgáltatnak hazájuk hadserege számára a közösségi médiában.
márc. 1
7:54
Megszólalt Biden is az atomháború veszélyéről: ezt mondta az elnök (Blikk)
Az amerikai elnök nyugtatni igyekezett a közvéleményt, s nem is emelték az amerikai készültségi szintet.
márc. 1
7:57
Törökország minden hadihajó áthaladását megtiltja a Boszporuszon és a Dardanellákon (888.hu)
Törökország minden ország hadihajója számára megtiltja az áthaladást a Fekete-tengeren a két tengerszoroson, a Boszporuszon és a Dardanellákon – jelentette be hétfő este Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
márc. 1
7:57
Japán védelmi miniszter: Tokió továbbra is elutasítja az atomfegyvereket (hirado.hu)
A szigetország a második világháború vége óta az Egyesült Államok szövetségeseként élvezi az amerikai atomfegyverek nyújtotta biztonságot – mutatott rá a Kyodo japán hírügynökség.
márc. 1
7:57
Térképen az orosz csapatok eddigi előrehaladása Ukrajnában (SzMo)
Videón láthatjuk a háború első öt napjának a változásait is.
márc. 1
7:57
Törökország megtiltotta a hadihajók áthaladását (Demokrata)
Értesítettük a tengerparti és más országokat, hogy ne küldjenek hadihajókat a Fekete-tengerre – közölte a török külügyminiszter.
márc. 1
7:59
Szakértők: az oroszokat meglephette az ukrán ellenállás mértéke (Demokrata)
Ennek ellenére nem valószínű, hogy Ukrajna tartósan lassítani tudná az előrenyomulást – értékeltek szakértők.
márc. 1
8:03
Washington még több szankciót és fegyvert ígért Ukrajnának (ATV)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter még több Moszkva-ellenes szankciót és Ukrajnának szállítandó még több fegyvert ígért ukrán hivatali kollégájának, Dmitro Kulebának hétfő esti telefonbeszélgetésükben utóbbi elmondása szerint.
márc. 1
8:03
Sátán-2: ez az új gyilkos fegyver okozhatja a harmadik világháborút (Ripost)
Megállíthatatlan gyilkos fegyver birtokában vannak az oroszok.
márc. 1
8:03
Csecsennek néztek az ukránok egy izraeli lemezlovast, lelőtték (Demokrata)
Egy ukrajnai közúti ellenőrző pontnál tévedésből lelőtték Roman Brodszkij izraeli dj-t.
márc. 1
8:06
Elszámította magát Vlagyimir Putyin? (HírTV)
Oroszország fő célja az lehet, hogy elérje Ukrajna semlegességét, s erővel rákényszerítse Ukrajnát, hogy mondjon le NATO-csatlakozási terveiről.
márc. 1
8:12
Megfenyegette Moszkva az Eu-t: veszélyes következményei lesznek, hogy Ukrajnát támogatják (Blikk)
Az orosz külügyminisztérium szóvivője közleményben reagált az Európai Unió (EU) Oroszország elleni szankcióira, kifejtve: meglesz a következménye, hogy fegyveres támogatást nyújtottak a tagállamok Ukrajnának a háborúban.
márc. 1
8:14
Kudarcot vallott az oroszok villámháborúja Ukrajnában, de Putyinnak van B terve is – Íme, a részletek (Blikk)
Az orosz elnök Ukrajna gyors lerohanására és villámháborús győzelemre alapozott terve kudarcot vallott: mit ránt most elő Putyin a kalapból?
márc. 1
8:15
Lebombázták a megyeházát Harkivban (SzMo)
A felvételen látható, ahogy éppen több kocsi is az úton közlekedik, amikor bombatámadás éri az államigazgatás épületét.
márc. 1
8:21
Gyenge kezdés várható az európai tőzsdéken (hirado.hu)
Kedden reggel az európai nyitás előtt két órával az arany spot ára unciánként 1906,05 dolláron állt 0,10 százalékos csökkenéssel.
márc. 1
8:24
Árvíz pusztít Ausztrália keleti partján (HírTV)
Árvíz pusztít Ausztrália keleti partján, több mint 150 ezer lakost szólítottak fel otthona elhagyására - jelentette kedden az AFP hírügynökség hatósági közlések alapján.
márc. 1
8:30
Ukrajna EU-tagságát sürgeti nyolc tagállam (Infostart)
Az erről szóló nyílt levelet a cseh köztársasági elnök honlapján tették közzé.
márc. 1
8:33
Az európaiak és szövetségeseik újabb szankciókat terveznek Moszkva ellen (888.hu)
Az európaiak és szövetségeseik készek újabb szankciókról dönteni Oroszországgal szemben – jelentette be hétfő este a francia elnöki hivatal a francia, az amerikai, a brit, a kanadai, a német, az olasz, a japán, a lengyel és a román vezetők videókonferenciáját követően. Az egyeztetésen részt vettek az Európai Unió és a NATO vezetői is.
márc. 1
8:33
Folyóba zuhant a kamion, a sofőr sértetlenül mászott ki belőle (hirado.hu)
Óriási szerencséje volt annak a sofőrnek, aki járművével együtt zuhant a jeges vízbe az Egyesült Államokban.
márc. 1
8:33
Macron óvatosságra kérte a francia hadsereget (Demokrata)
A francia elnök azt írta: számít a hadsereg kellő visszafogottságára, ha esetleg belekeveredne az orosz–ukrán konfliktusba.
márc. 1
8:35
A cseh elnök engedélyezné, hogy népe Ukrajnába mehessen harcolni (Demokrata)
Miloš Zeman pozitívan viszonyul ahhoz, hogy cseh állampolgárok törvényes kivételt kaphassanak, és Ukrajnába utazhassanak harcolni.
márc. 1
8:42
Ausztrália rakétákat és lőszereket küld Ukrajnának (Blikk)
Scott Morrison miniszterelnök azt mondta, Ausztrália egy 50 millió dolláros segélycsomag részeként rakétákat küld Ukrajnának az orosz erők visszaszorítására.
márc. 1
8:45
Megérkeztek Ukrajnába az Elon Musk által ígért Starlink-terminálok (ATV)
Megérkezett egy szállítmány a Starlink-terminálokból Ukrajnába, amelyek segítségével az internetezők hozzáférhetnek a műholdas internethez a SpaceX-től – számol be a BBC.
márc. 1
8:45
Az európaiak és az amerikaiak is még több szankciót terveznek (Demokrata)
Újabb szankciók lesznek, ez prioritás, és azokról a következő napokban döntés születhet – közölte a francia elnöki hivatal.
márc. 1
9:18
Betelt a pohár a Disney-nél: keményen üzentek Oroszországnak (Blikk)
Nem nézi tétlenül az oroszok Ukrajna elleni támadásait a Walt Diseny, amely saját eszközeivel fejezi ki, hogy kiáll az ukrán nép biztonságáért. A legnagyobb hollywoodi filmstúdió váratlanul kijelentette, hogy nem fogja többé kiadni filmjeit Oroszországban – közölte a cég szóvivője.
márc. 1
9:21
Kifizetési korlátot rendelt el az MNB a Sberbanknál (ATV)
A hitelintézet biztonságos működésének fenntartása érdekében március 2-től 30 napra ügyfelenként 7 millió forintban maximálta a magyarországi Sberbank Zrt.-től felvehető forint és ennek megfelelő összegű deviza betétek, illetve egyéb források összegét a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
márc. 1
9:24
Ukrán források megerősítették: a Krímhez közeli várost támadtak meg az oroszok (Blikk)
A dél-ukrajnai Herszon városát körbevették az oroszok – derül ki Aljona Panina ukrán újságíró és a város polgármesterének beszámolójából.
márc. 1
9:24
Az utcán gyártják a Molotov-koktélokat Kijevben (HírTV)
A bárki által összeállítható fegyverhez egy üveg, némi alkohol és egy rongydarab szükséges.
márc. 1
9:26
70 ukrán katonát ölt meg egy rakétatámadás (HírTV)
A mentőalakulatok az összeomlott épület romjai között keresik a túlélőket.
márc. 1
9:27
Washington még több szankciót és még több fegyvert ígért (888.hu)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter még több Moszkva-ellenes szankciót és még több Ukrajnának szállítandó fegyvert ígért ukrán hivatali kollégájának, Dmitro Kulebának hétfő esti telefonbeszélgetésükben – utóbbi elmondása szerint.
márc. 1
9:33
Távoznak az Ebesz megfigyelői Donyeckből (hirado.hu)
A misszió feladata a Kijev és az oroszbarát szakadárok közötti tűzszünet betartásának ellenőrzése volt Kelet-Ukrajnában.
márc. 1
9:33
Megfutamodtak az Ebesz megfigyelői Donyeckből (Demokrata)
Gyávák ott maradni, ahhoz viszont bátrak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet munkatársai, hogy a magyar választást kémleljék.
márc. 1
9:36
Az orosz kormánysajtó véletlenül kitett egy előre megírt cikket, miszerint győztek (Blikk)
Az orosz állami hírügynökség véletlenül megosztotta hogy győztek Ukrajna felett, de aztán gyorsan törölték is.
márc. 1
9:45
Új euroligás ellenfelet kaphat a Sopron Basket (hirado.hu)
A döntés meghozataláig egyúttal kérték a kluboktól minden soron következő nemzetközi mérkőzésük szervezési feladatainak a felfüggesztését.
márc. 1
9:48
Háborús kötvényt bocsát ki Ukrajna (Infostart)
A fegyveres erők finanszírozására.
márc. 1
9:54
Rakéta csapódott Harkov központjába: videókon a pusztítás (Blikk)
Hatalmas robbanással csapódott be egy orosz rakéta az ukrajnai Harkov központjában, egy kormányépület közvetlen közelében. Az egyik ukrán hírportál szerint az orosz csapatok kormányzati irodák ellen indítottak támadást.
márc. 1
9:56
Kína megkezdi az állampolgárai evakuálását Ukrajnából (Blikk)
Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából – közölte az állami média.
márc. 1
9:57
ÉLŐ Közvetítésünk A Háborúról (888.hu)
.
márc. 1
10:03
Hatalmas erejű támadást indíthat az orosz hadsereg Ukrajnában (ATV)
Az amerikai szakértők szerint elsöprő támadással sújthat le az ukránokra az orosz sereg, a második hullámban pedig már képesek lehetnek megtörni az ukrán ellenállást.
márc. 1
10:06
Amerikai tisztségviselők szerint Kijev nem kerülheti el a végzetét (Infostart)
A keleti és a déli hadjáratban pedig már szintlépés történhetett.
márc. 1
10:06
Kína felhívást adott ki! Ezt üzenték az Ukrajnában élőknek (Metropol)
Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából - számolt be kedden internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.
márc. 1
10:15
Távoznak az Ebesz megfigyelői Donyeckből (ATV)
Elhagyja a szakadárok ellenőrzése alatt lévő, kelet-ukrajnai Donyeck városát kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különleges megfigyelő missziójának összes tagja - közölték diplomáciai források.
márc. 1
10:15
BBC: az orosz erők 75 százaléka már Ukrajnában van (SzMo)
Eddig 40 százalékot feltételeztek, de egy szakértő szerint ez nagyon óvatos becslés volt.
márc. 1
10:18
„Nem tudjuk, mikor látjuk őt újra, de megígérte, hogy megvédi a hazánkat” – Megrázó történeteket meséltek el az Ukrajnából menekülő emberek (Blikk)
Megindító történeteket meséltek el az Ukrajnából menekülő emberek, akiknek egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott az életük.

Keresés