2022. március 8. kedd

márc. 8
8:33
Ha nem kell az olajunk, gáz sem lesz! Azzal fenyegetnek az oroszok, elzárják a gázcsapot Európában (Blikk)
Oroszország miniszterelnök-helyettese, Alekszandr Novak arra figyelmeztet, ha a nyugati országok az amerikai javaslat hatására betiltják az orosz olajexportot, az hordónkénti hatalmas áremelkedést von maga után, s akár 300 dollár fölé is kúszhatnak az árak. A 300 dolláros hordónkénti olajár több mint a duplája lenne a mostani, már amúgy is szokatla
márc. 8
8:33
Oroszország gondoskodik Kalinyingrádról (HírTV)
A helyiek aggódnak a megtorló intézkedések miatt, és attól tartanak, hogy a Nyugat által ígért további retorziók komoly gazdasági károkat okoznak a régiónak.
márc. 8
8:33
Drámai videókat tettek közzé a pusztításról, ami a gyerekek halálát okozó éjszakai támadás után maradt (rtl.hu)
Hétfőn késő este Szumit és elővárosait érte légitámadás, a kerület katonai közigazgatási vezetője szerint gyerekek is vannak a kilenc vagy tíz áldozat között.
márc. 8
8:36
Valami félelmetes dolog történik az óceán mélyén (ATV)
A Szent András-törésvonal kiindulópontja a Kaliforniai-öböl, ahonnan a szárazföldön mintegy 1000 kilométeren át északnyugati irányba tart, ezután San Franciscótól északra a tenger alatt halad. Egy új kutatás eredményei okot adnak arra, hogy a jövőben jobban odafigyeljünk a Kalifornia középső részének szeizmikus aktivitására.
márc. 8
8:36
Átmeneti védelem, SIM-kártya és közmunka is jár a menekülőknek (444.hu)
Eddig 180 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra.
márc. 8
8:36
„Mi az igazi pokolban vagyunk” – szívfacsaró levél az ukrán mentőszolgálatban dolgozó anyától (Ripost)
Nehéz pillanatokat élnek át.
márc. 8
8:39
Az ukrán nagykövet üzent Magyarországnak: Önöket egyelőre még nem bombázza Putyin (SzMo)
„Ha mi elbukunk, az orosz hadsereg nem ezer kilométerekre lesz önöktől, hanem itt a szomszédban” - fogalmazott Ljubov Nepop. Szerinte Putyinnak ahhoz sem lesz szüksége indokra, hogy továbbmenjen, ha Ukrajnát elpusztította.
márc. 8
8:45
Székelyudvarhelyen önkéntes tűzoltók is segítenek a kárpátaljai magyaroknak (HírTV)
A fokozódó háborús helyzet egyre több székelyföldi önkormányzatot, civil szervezetet késztet arra, hogy gyűjtést szervezzen a menekülők, illetve a Kárpátalján maradt magyarok számára.
márc. 8
8:48
Humanitárius folyosók megnyitását ígérte az orosz hadsereg (hirado.hu)
Kijevből és Csernhivből egy-egy folyosó vezet Fehéroroszország, illetve Oroszország felé.
márc. 8
8:51
Salvini Varsóban az ukrajnai menekültek olasz befogadását készíti elő (Demokrata)
A Liga vezetője Varsóba érkezett, majd a lengyel határhoz látogat el a menekültek olaszországi befogadása előkészítésére.
márc. 8
9:12
Az S&P; 52 orosz cég deviza- és helyi deviza hitelminősítését rontotta le (hirado.hu)
A döntés a gazdaság minden területét érinti.
márc. 8
9:12
Janukovics atyai intése Zelenszkijnek: Állítsd meg a háborút! (444.hu)
A 2014-ben elűzött, és orosz emigrációban élő egykori elnök nyílt levélben fordult Zelenszkijhez. Lényegében arra szólította fel, hogy adja meg magát.
márc. 8
9:14
Keddre virradóan is folytatódtak az orosz légitámadások ukrán tisztségviselők szerint (hirado.hu)
Bombatámadás ért egy zsitomiri olajraktárt és a szomszédos Csernyihiv várost is, amely Kijevtől nyugatra van.
márc. 8
9:15
Ukrajna női harcosai üzentek az ellenségnek: „Halál rátok!” (Blikk)
Elképesztő felvételt osztottak meg az ukrán hatóságok azokról a nőkről, akik beálltak katonának, hogy a hazájukért harcoljanak a háborúban.
márc. 8
9:15
Megölték az orosz hadsereg egyik főparancsnokát Harkivban - állítják az ukránok (SzMo)
Vitalij Geraszimov halála két orosz FSZB-tiszt között zajlott telefonbeszélgetés lehallgatása során derülhetett ki.
márc. 8
9:15
Románia és Kanada megerősítette védelmi együttműködését (Demokrata)
A román és a kanadai külügyminiszter közös nyilatkozatot írt alá, és elítélték az Oroszország által indított háborút.
márc. 8
9:15
Mit jelent a Z betű, amely a putyini rezsim háborús szimbóluma lett? (rtl.hu)
Nemcsak az Ukrajnába küldött orosz hadifelszerelésre mázolják fel, de belföldön is terjeszti a hatalom.
márc. 8
9:18
V4-csúcs Londonban, Európa és a világ számára kiemelt jelentőségű időszakban (hirado.hu)
Boris Johnson brit miniszterelnök ma Londonban fogadja Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - a Visegrádi országok - miniszterelnökeit. Az Ukrajnát sújtó orosz beavatkozás fényében a csúcstalálkozón megvitatják az európai biztonsági helyzetet, valamint az Egyesült Királyság és a régió kapcsolatát.
márc. 8
9:18
Óriási szám: ennyi menekültet fogadtunk a főváros pályaudvarain hétfőn (Ripost)
Az ukrán-orosz háború kirobbanása óta hazánk élen jár a menekültek befogadása terén. Hétfőn is rengetegen érkeztek Ukrajnából.
márc. 8
9:21
Közel négyezer menekült érkezett a budapesti pályaudvarokra hétfőn (SzMo)
A BRFK szerint a legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.
márc. 8
9:45
Putyin nőnapi üzenete: Nyugi, nem sorozunk be senkit a hadseregbe (rtl.hu)
A frontvonalon harcoló katonákért aggódó nőket köszöntötte.
márc. 8
9:51
Nem sürgetnék az ukrán EU-csatlakozást a németek és a hollandok – lapinformáció (Infostart)
Egyes EU-tagországok gátolnák Ukrajna uniós tagjelöltségét – ezzel a címmel közölt információkat hétfői elemzésében a Bloomberg amerikai hírügynökség.
márc. 8
9:51
A gázcsapok elzárásával és egekbe szökő olajárral fenyeget Oroszország olajembargó esetén (SzMo)
Az orosz miniszterelnök-helyettes szerint akár több mint duplája is lehet az olaj hordónkénti ára a jelenleginek.
márc. 8
10:09
Keddre virradóan is folytatódtak a légitámadások Ukrajnában (Demokrata)
Még a holttesteket sem tudjuk összeszedni, mert folyamatosan csapódnak be a lövedékek. Emiatt a kutyák szaggatják szét őket – mondta egy ukrán polgármester.
márc. 8
10:12
Megrázó részletek: két gyerek is meghalt Szumi bombázásában (ATV)
Az orosz határ közelében fekvő Szumi napok óta heves harcok színhelye.
márc. 8
10:21
Húsz emberéletet követelt az özönvíz Sydneyben, és messze még a vége – fotók, videó (Infostart)
Tízezrek kényszerültek elhagyni otthonukat az Ausztrália keleti partján található Sydney-ben, miután a heves esőzések elárasztottak több külvárosi területet.
márc. 8
10:21
Tízezrek hagyták el otthonukat Sydney-ben az ítéletidő miatt (HírTV)
Queensland és Új-Dél-Wales államban rekordmennyiségű csapadék hullt az elmúlt hetekben, és a megáradt folyók városokat vágtak el a külvilágtól.
márc. 8
10:21
„Lelövünk, mint a veszett kutyákat” – Itt az ukrán női harcosok videóüzenete az oroszoknak (rtl.hu)
A nemzetközi nőnap és a háború okán szólították meg az orosz katonákat, harcosokat. Nem finomkodtak.
márc. 8
10:27
Egy határhoz közeli repülőtérről érkeznek fegyverszállítmányok Ukrajnába (Infostart)
A reptér elhelyezkedését titokban tartják: naponta akár 17 járat is megfordul itt.
márc. 8
10:36
Megkezdődött a civilek evakuálása Szumiból és Irpinből Ukrán tisztségviselők szerint (hirado.hu)
Az orosz hadsereg már hétfőn is kész volt humanitárius folyosókat létesíteni.
márc. 8
10:39
Orbán Viktor Londonba utazott, Boris Johnsonnal is tárgyal (Demokrata)
A visegrádi országok és az Egyesült Királyság csúcstalálkozójára utazott Orbán Viktor miniszterelnök. A megbeszélés fő témája az ukrajnai háború.
márc. 8
10:45
Pokémon-kártyára költötte a vállalkozói covid-segélyt egy amerikai férfi (rtl.hu)
Három év börtönre ítélték, és az aranyat érő ritka játékkártyát is lefoglalták.
márc. 8
10:51
Londonba utazott Orbán Viktor (Infostart)
A V4-ek miniszterelnökei tárgyalnak Nagy-Britanniában. Boris Johnsonnal kétoldalú megbeszélést is folytat majd a magyar kormányfő.
márc. 8
10:51
Londonba utazott Orbán Viktor (HírTV)
A nap folyamán Orbán Viktor és Boris Johnson kétoldalú megbeszélést is folytatnak egymással.
márc. 8
10:51
Újabb két ukrán városból evakuálják a lakosságot (Demokrata)
Az orosz és ukrán tisztségviselők megállapodtak abban, hogy humanitárius folyosókat alakítanak ki a civilek menekülési lehetősége érdekében.
márc. 8
10:53
Saját pénzügyi hegemóniáját gyengíti az orosz SWIFT-lekapcsolással a Nyugat (Demokrata)
Egyre többen hangoztatják, hogy a SWIFT-lekapcsolás szimbolikus lépésnek tekinthető.
márc. 8
10:54
Katarina Barley: Magyarországon belül már mindent lebontottak, ami korlátozhatná a hatalmat (ATV)
A német szociáldemokrata politikussal, aki jelenleg az Európai Parlament egyik alelnöke, a 444 készített interjút.
márc. 8
10:57
Egy új tanulmány állítja: még az enyhe lefolyású Covid-fertőzés is változásokat okozhat az agyban (Blikk)
Egy új tanulmány szerint a koronavírus agyi változásokat okozhat azoknál az embereknél is, akik enyhe tünetekkel vészelték át a fertőzést.
márc. 8
10:57
Putyin már elvesztette a háborút, csak senki nem meri megmondani neki egy kiszivárgott orosz jelentés szerint (SzMo)
Az állítólag hiteles jelentés szerint ott tart Oroszország nem egészen két héttel a háború kezdete után, mint a náci Németország az összeomlása előtti időszakban.
márc. 8
11:03
Rettegnek az oroszok a Megtorlótól: sorra lövi ki az orosz csapatokat a különleges drón (Blikk)
Az ukrán oldalon a majd két hete tartó háború legújabb hőse egy drón, ami már rengeteg fejfájást okozott a támadó orosz alakulatoknak.
márc. 8
11:06
Londonba utazott Orbán Viktor (ATV)
A visegrádi országok és az Egyesült Királyság csúcstalálkozójára Londonba utazott kedden reggel Orbán Viktor miniszterelnök, a megbeszélés fő témája az ukrajnai háború - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
márc. 8
11:12
Így fogadták az oroszok, hogy a Zara, a H&M; és az Ikea eltűnt az életükből (ATV)
Sok moszkvai lakos még most is emlékszik az 1990-es évek nehézségeire: a Szovjetunió bukása utáni élelmiszerhiányra és hiperinflációra; sokak azonban az orosz csapatok ukrajnai bevonulása óta úgy hiszik, még ennél is nehezebb napok várnak rájuk.
márc. 8
11:18
Megette a szobatársa ételét, mindkét lábát amputálni kellett (hirado.hu)
Meghökkentő és egyben szomorú esetről számolt egy brit orvosi szaklap. Egy amerikai egyetemista kórházba került, miután elfogyasztotta a szobatársa előző este rendelt ételét. A fiú olyan súlyos fertőzést kapott, hogy végül mindkét lábát el kellett távolítani.
márc. 8
11:21
Ennyibe kerülhet idén a világnak az ukrajnai háború (Demokrata)
Az európai országok szenvedhetik el a legnagyobb veszteségeket a háború kapcsán.
márc. 8
11:21
„Kilencven százalékunk hazamenne” – Putyin serege kezd belefáradni a háborúba (rtl.hu)
Egyre több orosz katona teszi le önként a fegyvert, sokaknak azt sem mondták el, hogy Ukrajnába viszik őket harcolni.
márc. 8
11:33
A Nyugat már az ukrán kormány száműzetésével tervez (HírTV)
A CNN amerikai hírtelevízió szerint két forgatókönyv is készül, amennyiben Volodmir Zelenszkij államfőnek el kellene menekülnie Kijevből.
márc. 8
11:36
"Még a holttesteket sem tudjuk összeszedni" - folytatódtak az orosz légitámadások (ATV)
Orosz katonai repülőgépek több kelet- és közép-ukrajnai várost bombáztak keddre virradóan, Kijev külvárosait pedig tüzérségi támadás érte - közölték ukrán tisztségviselők.
márc. 8
11:36
Betört egy pékségbe egy veszélyeztetett appennini barna medve (hirado.hu)
Juan Carritó névre keresztelt medvét az elmúlt két évben többször is látták az utcákon kóborolni.
márc. 8
11:39
Ukrán katonák vették körbe az autót, majd váratlan és megható fordulatot vettek az események a háborúban készült videón (Blikk)
Amikor azt hinnénk, az ukrán katonák épp civilek autóját vizsgálják át, váratlan fordulat következik be a videófelvételen.
márc. 8
11:39
Csatára kész az ukrán hadsereg első külföldiekből álló egysége (rtl.hu)
Amerikaiak, indiaiak és svédek is harcolnak benne.

Keresés