Tizenkét éve él ukrán barátnőjével az orosz Galina. Egyszer már kibombázták őket az otthonukból az oroszok, de ami most történik velük, az sokkal borzalmasabb.
A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) vezetőtestülete úgy döntött, hogy az orosz sportolókat kizárja a versenyein való részvételből az Ukrajna elleni háború miatt.
James Bond is megirigyelné azt a titokzatosságot és luxust, ami az orosz elnök magánéletét övezi. Összekötötték takarítónőből lett milliomossal és olimpiai bajnok tornásszal is, egyes hírek szerint pedig nem két, hanem hét gyereke van.
A háborús szankciók miatti feszültség odáig fokozódott, hogy az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz vezetője azzal fenyegetett, hogy nem hozzák haza a Nemzetközi Űrállomásról Mark Vande Hei amerikai űrhajóst, aki a Szojuz-hrhajó legénységével együtt jutott fel az űrbe - írja a Mandiner.
A lakhatásért felelős államtitkár Michael Gove szerint nem elkobzásról van szó, de ha már lefoglalták az ingatlanokat, használhatnák őket akár jótékony célra is.
Kilenc ember életét vesztette vasárnap a Fekete-tenger parti Mikolajiv ukrán város elleni orosz légitámadásban – közölte az odesszai régió kormányzója.
Kilenc ember életét vesztette vasárnap a Fekete-tenger parti Mikolajiv ukrán város elleni orosz légitámadásban - közölte az odesszai régió kormányzója. Az ukrán hadsereg közlése szerint egyre intenzívebbek a Kijev környéki harcok. Oroszország egy hozzá hű polgármestert nevezett ki Melitopol városban, amelynek a legális elöljáróját korábban foglyul
A folyamatos orosz bombázás megrongálta az infrastruktúrát Donyeckben, Luhanszkban és Mikolajivban is. A gázszolgáltató már dolgozik a károk javításán.
Orosz légitámadás ért egy katonai gyakorlóteret vasárnapra virradóan a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) város közelében; ez eddig a legnyugatibb célpont Oroszország Ukrajna elleni háborújában - közölték a helyi hatóságok, megerősítve korábbi sajtójelentéseket. A támadásnak legalább kilenc halálos és 57 sebesült áldozata van.
Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek - jelentette vasárnap a CTK hírügynökség.
Ukrán tisztségviselők azt állították vasárnap, hogy a megszálló orosz hadsereg foszforbombát is bevetett Luhanszk régióban, ami tilos nemzetközi egyezmények szerint, ezenkívül a Szvjatohirszk kolostor elleni éjszakai légicsapásban körülbelül 30 ember megsebesült.
A Lviv közelében történt rakétatámadások kiemelik a magyar kormány azon korábbi döntésének jelentőségét, amely szerint nem engedi halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén Ukrajna felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
Még nem tudják, hogy orosz vagy ukrán oldalról érkezett-e a magyar légteret átszelő, Horvátországban becsapódó szovjet katonai jármű – tudatta Mario Banozic védelmi miniszter. Megtalálták a feketedobozát a gépnek, sérült, de arra számítanak, hogy kinyerhetik belőle az adatokat.
A szovjet gyártmányú repülőgépeken használt légibomba maradványait találták meg annak a drónnak a roncsai között, amely lezuhant Zágrábban - közölte Mario Banozic védelmi miniszter vasárnap.
Moszkva sosem utasította el Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának lehetőségét, ám előre szeretné tudni, hogy mi szerepel majd a napirendjén, és hogy milyen eredmény várható tőle - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.