Ivott, és jól érezte magát a barátaival, de nem drogozott – így reagált a finn miniszterelnök, miután kábítószerezéssel vádolták kiszivárgott bulivideói miatt. A finn ellenzék szerint méltatlanul viselkedett a kormányfő, és drogtesztet követeltek tőle. Sanna Marin pénteken elment és megcsinálta a tesztet. Eredmény jövő héten lesz.
Vlagyimir Putyin orosz elnök óriási katasztrófa veszélyére figyelmeztette francia hivatali partnerét, Emmanuel Macront pénteken amiatt, hogy az ukrán erők folyamatosan ostromolják az orosz ellenőrzés alá került zaporizzsjai atomerőművet - közölte a Kreml sajtószolgálata nyomán az MTI.
Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett, hogy független ellenőrök csoportja utazzon a Moszkva által megszállt ukrajnai Zaporizzsja atomerőműbe – közölte a francia elnökség pénteken.
Nyolcszoros életfogytiglani börtönre ítélte az Iszlám Állam brit gyilkosát, a Beatlesnek nevezett terrorsejt egyik tagját egy amerikai bíróság pénteken.
Mi, magyarok a Kárpát-medencei hazánkat, a hitünket és a kultúránkat, azaz történelmi értelemben véve mindenünket a keresztény államot megalapító királyunknak köszönhetjük - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a szlovákiai Zselízen, ahol megnyitotta a népművészeti fesztivált.
Szeptemberig adhatják le a gazdák búzaadományukat a Partiumban kialakított gyűjtőpontoknál. Tavaly az akció során 60 tonna gabona gyűlt össze, amelyből az összes Bihar megyei szociális intézménynek jutott kenyér.
A háború befejezésének lehetséges módjairól, a gabonaszállítmányokról és a zaporizzsijai atomerőmű helyzetéről egyeztetett Ukrajnában az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, valamint Recep Tayyip Erdogan török elnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. Moszkva szerint sebezhetővé válna az erőmű, ha kivonnák onnan az erőiket, és Kijevet vádolták meg
Heves zivatarok és viharok okoztak súlyos károkat Nyugat- és Dél-Európában. Ausztriában két gyerek meghalt a Karintia tartományban pusztító ítéletidőben, és Olaszországban is két halálos áldozatot követeltek a viharok.
A háború befejezésének lehetséges módjairól, a gabonaszállítmányokról és a zaporizzsijai atomerőmű helyzetéről egyeztetett Ukrajnában az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, valamint Recep Tayyip Erdogan török elnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. Moszkva szerint sebezhetővé válna az erőmű, ha kivonnák onnan az erőiket, és Kijevet vádolták meg
Az állandó szóbeli támogatás ellenére, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a dél-európai ország kormánya küldi a legkevesebb fegyveres és humanitárius segítséget Kijevnek.