Az iráni külügyminisztérium hétfőn bekérette Ukrajna teheráni ügyvivőjét az ukrán elnöki tanácsadónak az Iszfahán katonai létesítménye elleni dróntámadással kapcsolatos megjegyzése miatt – jelentette a félhivatalos iráni Taszním hírügynökség.
Recep Tayyip Erdogan török elnök jelezte, hogy országa engedélyezheti Finnország NATO-csatlakozását, ellenben Svédországéval, amit Ankara provokációkra hivatkozva nem támogat – írta hétfőn a Yeni Safak török kormánypárti napilap.
Görögország nyugati részén a Jón-tengerbe zuhant a hadsereg egyik F-4 Phantom típusú harci gépe, a mentők keresik a két pilótát – jelentette a görög közszolgálati televízió hétfőn.
Boris Johnson állította ezt, Putyin szóvivője szerint viszont a volt brit miniszterelnök vagy szándékosan hazudott, vagy nagyon félreérthetett valamit.
A Krím félsziget soha többé nem lesz Ukrajna része, Koszovót pedig "elrabolták" Szerbiától - mondta Zoran Milanovic horvát államfő hétfőn újságíróknak Petrinjában, a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján.
Licitháborútól tart a német kancellár, aki szerint Ukrajna igényeire kellene koncentrálniuk az európai vezetőknek ahelyett, hogy politikai tőkét kovácsolnának a fegyverszállítmányokból.
Hazugságnak minősítette a Kreml szóvivője hétfőn Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állítását, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.
Finnország kitart amellett, hogy Svédországgal együtt csatlakozzon a NATO-hoz, legkésőbb a júliusi csúcstalálkozón Vilniusban - közölte a finn külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Helsinkiben.
Recep Tayyip Erdogan török elnök jelezte, hogy országa engedélyezheti Finnország NATO-csatlakozását, ellenben Svédországéval, amit Ankara provokációkra hivatkozva nem támogat – írta hétfőn a Yeni Safak török kormánypárti napilap.
Szíriában út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel hétfőn egy rendőröket szállító autóbusz közelében a déli Deraa tartományban, 15 rendőr megsebesült - közölte a belügyminisztérium nyomán az MTI.
Franciaország és Ausztrália tüzérségi lőszerekkel segíti Ukrajnát - közölte hétfőn a párizsi külügyminisztérium a két ország védelmi tárcavezetőinek tanácskozása nyomán.