Az ukrán-magyar határszakaszon 4786-an léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4208-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
Az amerikai elnök a nemzethez intézett beszédében kőkeményen bélyegezte meg az Izraelt ért terrortámadást és egyértelművé tette: Amerika Izrael mellett áll.
Peter Pellegrini már csak Robert Fico pártjával tárgyal, így bizonyos, hogy a háromszoros volt kormányfő alakít kormányt. Az még nem teljesen tiszta, kinek milyen szerep jut az új kabinetben.
Finnország szerint “külső behatás" rongálta meg Észtországból induló gázvezetékét, aminek nyomán Nagy-Britanniában megugrottak a földgázárak. Helsinki vizsgálatot indított, és szándékosságra gyanakszik. Nagy-Britannia azonnal felajánlotta a segítségét.
A térségben Izraelnek van a legerősebb hadserege, de egy Hamász-Hezbollah háborús koalícióval szemben minden erejükre szükség lenne, és a Vaskupola sem biztos, hogy elbírna egy ekkora nyomást.
Qu Naijie kínai milliárdosnak jövő februárban kell bíróság elé állnia, ugyanis azzal vádolják, hogy több bordeaux-i pincészetet vásárolt meg 32 millió euró értékben (11 milliárd forint) a kínai állam pénzéből. A gond csak az, hogy a pénzt valójában a digitális technológiákba történő befektetésekre kellett volna felhasználni.
További öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből, miközben kétóránként mindenkit tájékoztatnak a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
További öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből, eközben pedig kétóránként tájékoztatnak mindenkit a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Emellett az éjjellátó készülékeket, titkosított rádiókat, energiaszeleteket és datolyacsomagokat, motivációs matricákat, valamint gyúlékony anyagokat tartalmazó csomagokat is hátrahagytak.
A nyugat-balkáni migrációs útvonalon érintett országok hatóságaira jelentős nyomás nehezedik. Magyarország déli határain is egyre gyakrabban fordulnak elő erőszakos, nem egyszer fegyveres konfliktusok az embercsempész bandák között. Tárik Meszárt, a Migrációkutató Intézet kutatóját kérdeztük.
Rendkívüli riport: a Channel 4 tudósítója számonkéri a Hamász szóvivőjét, hogy mi indokolhatja ártatlanok lemészárlását. Az izraeli hadsereg képviselőjétől pedig azt kérdezi: milyen eredményt érnek el Gáza bombázásával?
Több százan voltak azon a gyertyagyújtáson és közös imán, amelyet magyarországi zsidó szervezetek hirdettek meg kedd estére, hogy az Izraelt ért terrortámadás áldozataira emlékezzenek. Résztvevőkkel beszélgettünk.
Sokan azért nem jelentkeznek még hazai felsőoktatási intézménybe sem, mert a munka, a család vagy gyerek mellett nem tudnának eljárni az előadásokra, nem lenne idejük elvégezni a szemesztereket. Az egyik pozsonyi egyetemen azonban már átvette a diplomáját az első olyan évfolyam, akik 100 százalékban online végezték el az egyetemet, magyar nyelven.
A Hamász fegyveres szárnyának, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádok főparancsnokának közeli hozzátartozói vesztették életüket egy izraeli légicsapásban a Gázai övezet déli részén
Nagyon valószínűnek tartja, hogy megpróbálják városi harccal megtisztítani Gázát a Hamásztól és az összes fegyveres szervezet tagjaitól. De ennek elég nagy áldozatszáma lesz mind izraeli, de még inkább palesztin oldalról
A vasárnap átszakadt balti-tengeri gázvezetékben keletkezett károkat "meglehetősen nagy erő okozta" - jelentette ki szerdán Hanno Pevkur észt védelmi miniszter, egy nappal azután, hogy a finn kormány bejelentette: szándékos akcióról lehetett szó.
Aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt – az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – elnökei szerdán. A dokumentum – amely alapja lesz a leendő koalíciós szerződésnek – rögzíti, hogy az Irány jelöli a kormányfőt, a Hang pedig a parlament elnökét.
Orbán Viktor miniszterelnök kétoldalú tárgyalást folytatott Irakli Garibasvili georgiai miniszterelnökkel szerdán Tbilisziben – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A szerdán aláírt dokumentum szerint a Smer a kormányfői poszt mellett 6 minisztérium vezetését kapja meg. Peter Pellegrini pártja 7 minisztérium élére jelölhet majd tárcavezetőt, illetve ők kapják a parlament elnökének posztját is. Az SNS 3 tárcavezetőt jelölhet majd.
Belgium 2025-től tervez F-16-os vadászgépeket szállítani Ukrajnának - jelentette be Ludivine Dedonder belga szövetségi védelmi miniszter szerdán a Bel RTL rádiócsatornának adott nyilatkozatában.