2023. október 11. szerda

okt. 11
0:12
Kétszáznál is több rákosi viperát engedtek szabadon nemzeti parkokban (Infostart)
A fajmegőrzési program keretében több mint 200 rákosi viperát engedtek szabadon két nemzeti park összesen öt élőhelyén. A kígyók védelméről védőháló és mesterséges üregek gondoskodnak.
okt. 11
5:21
Mikor fogy el a földből az arany? (Telex)
Nemcsak a keletkezése rejtélyes, hanem az is, hogy mennyi van még belőle. De azért következtetni lehet rá, hogy mennyi lehet még a Föld aranykészlete.
okt. 11
6:00
Döbbenetesen egyszerű megoldással lehetne növelni az akkumulátorok élettartamát (Infostart)
Kanadai kutatók olyan egyszerű és olcsó megoldással rukkoltak elő, amivel 10 százalékkal növelhető a telefonok és laptopok akkumulátorainak üzemideje, és 70 százalékkal csökkenthető az önkisülés mértéke.
okt. 11
6:09
Aggodalmak kísérték a szegény és a gazdag város frigyét (Tudás.hu)
Ma már csak történelmi furcsaság, hogy Budapest 150 év történt egyesítését mennyi aggály kísérte, s a hajdan még szegény Buda a gyorsan gazdagodó Pest mögé szorulástól félve hangsúlyozta fenntartásait. "Nem célom e helyen arról szólni, vajjon üdvös s kivánatos -e, hogy Pest Budával teljesen egyesüljön s ezentúl egy várost képezzen." – szögezte le n
okt. 11
6:51
A Titan búvárhajóban megtalálták az emberi maradványokat is (Tudás.hu)
Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni. A hatóság közleménye szerint a roncsok kiemelését és elszállítását a Titan névre keresztelt 6,7 méter hosszú jármű titánból készült zá
okt. 11
7:03
De jó nekik! Olyan meleg van a Kanári-szigeteken, hogy most nem lesz oktatás (Tudás.hu)
A Kanári-szigeteken a szokatlan és rendkívüli hőség miatt felfüggesztik az oktatást a hét hátralévő részre – jelentette be a tartományi kormány oktatásért felelős tanácsosa kedden. Poli Suárez elmondta: az elmúlt napokban több oktatási intézmény tanítási szünetet kért, mivel a helyzet fenntarthatatlanná vált, többen rosszul is lettek a hőségtől az
okt. 11
7:15
Kihalhat a növények fele, a gyógyszereink is veszélyben lehetnek (Tudás.hu)
A Föld ismert virágos növényeinek 45 százalékát kihalás fenyegetheti – figyelmeztettek a tudósok egy új átfogó tanulmányban, amelyet a BBC News ismertetett. A fenyegetett növények között szerepelnek orchideák, számos ananászfajta és sok fontos gabonaféle is. A 2020 óta felfedezett csaknem 19 ezer új növény és gombafaj 77 százaléka lehet veszélyben.
okt. 11
7:21
Megalakultak az első hazai energiaközösségek- ez teljesen átalakíthatja az erergiafelhasználást (Tudás.hu)
Nyilvántartásba vették az első energiaközösségeket, ezek között regisztrálták a Közösségi Energia Szolgáltató Nonprofit Kft-t., amelynek fő tulajdonosa a Magyar Természetvédők Szövetsége – tájékoztatott a szervezet. A közleményben felidézték: a törvény 2021 óta ad lehetőséget arra, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nyil
okt. 11
7:27
Érdekli a csillagászat? – Jelentkezzen! (Tudás.hu)
Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Kulin György csillagászati versenyt, amelyre november 13-ig várják az általános iskolai csapatok jelentkezését – közölték a szervezők. A vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezhetnek, akik közül három online fordulóban választják ki a régiók legjobbjait. A döntőbe jutott csapatok pedig tavasszal személye
okt. 11
7:36
Lesz jobb helye is a kávézaccanak a mosogató lefolyójánál (Infostart)
Kávézacc-visszagyűjtő megoldásokat versenyeztet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) a Coca-Cola HBC Magyarország, hogy hasznosíthassa a vendéglátóipari vevőpartnereinél keletkező, értékes hulladékot.
okt. 11
7:51
Parlagfű, az átkozott (Demokrata)
Az allergiaszezon a klímaváltozással egyre hosszabb lesz, az érintettek száma akár meg is duplázódhat, ezért még több erőfeszítés szükséges a védekezéshez.
okt. 11
8:54
Szenzációs hírt kaptak a Samsung telefonok tulajdonosai (Infostart)
Vége az állandó készülékcserének.
okt. 11
9:27
Újraélesztési rekordkísérlet Szegeden, tízezer diák tanulhatja meg az alapszintű újraélesztés technikáját (hirado.hu)
Minden, újraélesztés nélkül eltelt perccel, 10 százalékkal csökken az esélye az életben maradásnak.
okt. 11
10:12
Tömegessé teszik az újraélesztési képességet az iskolában (Infostart)
Újraélesztési rekordkísérletet szerveznek hétfőn Szegeden, a program célja 10 ezer általános és középiskolás diáknak megtanítani az alapszintű újraélesztés technikáját - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
okt. 11
11:24
Kitelepítésre is felkészülnek az olaszok egy vulkán miatt - szakértő értékel (Infostart)
Olaszország felkészül több tízezer ember esetleges evakuálására a Nápoly melletti vulkán keltette szeizmikus tevékenység miatt, derült ki a múlt héten. Erről a bejelentésről kérdeztük Harangi Szabolcsot, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatóját.
okt. 11
11:45
Magyar áttörés a rákkutatásban (Demokrata)
Új támadáspontot azonosítottak a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatói a kemoterápiát túlélő tumorsejtekben.
okt. 11
17:15
Karikó Katalin: az általánosban négyes tanuló voltam, később többször elbocsátottak, lefokoztak (Tudás.hu)
Szeretnék visszatérni a hétköznapokba. A Nobel-díj adta lehetőségeket arra próbálom használni, hogy a tudományra, a kutatásra irányítsam a figyelmet – mondta Karikó Katalin a Magyar Tudományos Akadémia épületében rendezett sajtótájékoztatón. Annyira fejlődik a tudomány, hogy az ismeretek között óriási szakadék alakult ki. Segíteni kell, hogy az emb
okt. 11
17:27
Teljesen fel akarják számolni a gyermekbénulást – Bill Gates alapítványa is finanszírozza (Tudás.hu)
Az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank és a Bill és Melinda Gates Alapítvány "globális egészségügyi lehetőségek kihasználására és a gyermekbénulás felszámolására irányuló", mintegy 1,1 milliárd eurós új finanszírozási partnerséget jelentett be – tájékoztatott az uniós bizottság. A brüsszeli közlemény szerint a forrásokat az Egészségügyi V
okt. 11
17:29
A Mercedes 66 százalékkal több e-autót adott el (Tudás.hu)
A Mercedes-Benz Cars a harmadik negyedévben 510 ezer 600 járművet értékesített, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miközben a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) eladása 66 százalékkal, 61 ezer 600-ra emelkedett – közölte a cég. A cég hangsúlyozta, hogy a Mercedes-Benz átalakulása tovább folytatódik: a hibrid és tisztá
okt. 11
17:33
Rendezőnk, akit a világ rendezői csodálnak, életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától (Tudás.hu)
Az Európai Filmakadémia (EFA) életműdíjjal tünteti ki Tarr Béla magyar filmrendezőt – számolt be róla a The Hollywood Reporter. A díjjal az indoklás szerint a kollégái körében nagy tiszteletnek örvendő és a közönség által világszerte ünnepelt Tarr Béla rendezői munkássága mellett a politikai nézeteit határozottan képviselő személyiség előtt is tisz
okt. 11
17:45
Karikó Katalin: Szeretnék visszatérni a hétköznapokba (Demokrata)
A Nobel-díj adta lehetőségeket arra próbálom használni, hogy a tudományra, a kutatásra irányítsam a figyelmet – mondta a kutató az MTA épületében.
okt. 11
17:45
Csökken a tumor mérete egy magyar kutatócsoport terápiájára (Tudás.hu)
A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) és a Bécsi Orvostudományi Egyetem Rákkutató Intézet közös projekt keretében új támadáspontot azonosított a kemoterápiát túlélő tumorsejtekben. Az eredmények klinikai alkalmazásával meghosszabbíthatóvá válhat a rákos betegek túlélése. A Drug Resistance Updates folyóiratban megjelent tanulmány
okt. 11
17:51
Fotón a kép, amely 115 millióért kelt el a Kieselbach aukción (Tudás.hu)
Száztizenöt millió forintos leütési áron talált új gazdára Perlrott Csaba Vilmos Csendélet Matisse-képpel és szoborral című, 1912 körül készült kompozíciója a Kieselbach Galéria őszi árverésén, Budapesten – tájékoztatott a galéria A közlemény szerint a párizsi iskola festőiségét, Cézanne kékjeit, a Louvre antik szobrát és Henri Matisse akt képét me
okt. 11
18:39
Az idei közgazdasági Nobel-díjas több szempontból is különleges (Tudás.hu)
Nem a Harvard gazdaságtörténésze az első nő, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott, de ő az első nő, aki egyedül nyerte el a neves díjat. Kutatásairól azt gondolhatnánk, hogy ismerős fogalmakról szólnak, mindig is kevesebb volt a női vezető és a nők kevesebbet is keresnek. Ám a hátrányos helyzetű csoportok gazdasági aktivitásával foglalkozó történész
okt. 11
19:27
Drágább és rosszabb ízű lesz a sör a felmelegedés miatt (Telex)
Egyre nehezebb lesz komlót termelni a melegedő éghajlat miatt, és ízért felelős anyagok is csökkennek a növényben egy tanulmány szerint.
okt. 11
19:51
Megdőlt az emberkéz alkotta objektumok sebességrekordja: 635 266 km/óra (Telex)
A régi-új csúcstartó a NASA Parker napszondája. A Halálos iramban filmekben Vin Diesel ilyenkor szokott visszaváltani kettesbe.
okt. 11
20:09
Találja ki, mely városokban élnek a leggazdagabbak (Tudás.hu)
Világszerte 28 ezer 420 olyan embernek volt legalább 100 millió dolláros vagyona idén júniusban, ez 12 százalékos növekedés egy év alatt – állapítja meg a Henley & Partners tanácsadó cég friss tanulmányában, amely a honlapján olvasható. Legtöbbjük, 38 százalékuk (10 ezer 660 ember) az Egyesült Államokban élt. A listán a második helyen Kína állt 8 s
okt. 11
20:15
Bill Gates: Karikó Katalin története inspiráló (Tudás.hu)
Bemutatták Karikó Katalinnak, az orvosi-élettani Nobel-díj egyik idei kitüntetettjének a Helikon Kiadó gondozásában megjelent, Áttörések – Életem és a tudomány című önéletrajzi könyvét a Magyar Tudományos Akadámián. A könyvbemutatón Karikó Katalin gyermekkoráról felidézte, hogy Kisújszálláson szerény körülmények között, de összetartó, szerető csalá

Keresés