2023. november 1. szerda

nov. 1
0:09
Allah akbart kiabált a nő a párizsi metróban – lelőtték (Tudás.hu)
Rálőtt a francia rendőrség egy nőre kedd délelőtt a párizsi metróban, aki szemtanúk szerint terrortámadással fenyegetődzött és azt kiáltotta, hogy Allah akbar – közölték rendőrségi források. A rendőrök az utasok riasztása nyomán léptek fel a testét teljesen elfedő muzulmán öltözéket, abaját viselő nővel szemben, aki azzal fenyegetődzött, hogy robba
nov. 1
0:12
Különösen fényesen ragyog a Jupiter péntektől (hirado.hu)
Különösen fényesen ragyog majd a Jupiter az éjszakai égbolton péntektől, az óriásbolygó ugyanis ekkor kerül oppozícióba, azaz a Földdel való szembenállásba.
nov. 1
0:13
23 milliárd forintos Monet-festményt árvereznek – Egy családé volt (Tudás.hu)
Claude Monet impresszionista festőművész korábban kiállításon nem szereplő alkotását bocsátják árverésre novemberben New Yorkban – jelentette be a Christie’s aukciósház. Az árverési ház becslése szerint a Le bassin aux nymphéas (Tavirózsás tó) című kép több mint 65 millió dollárért (23 milliárd forintért) kelhet el. A két méter széles alkotás Monet
nov. 1
0:17
Ábrán a kínai űrállomás és moduljai (Tudás.hu)
A Kínai Moduláris Űrállomás (Tienkung, Mennyei Palota) Tienho (Mennyei Harmónia) főmodult 2021. áprilisában állították Föld körüli pályára. Lakóhelyet biztosít három tajkonauta számára, innen navigálható és irányhítható az űrállomás, biztosítja az életfenntartást, energiaellátást, továbbá itt található a dokkolóállomás. Ventien (a Menny meghódítása
nov. 1
0:21
Az online számlarendszer mellett nem érdemes csalni (Tudás.hu)
Több mint 600 millió forint adót vallott be egy cég a jogkövetési vizsgálat után. Az Online Számla rendszer adatai azonban ennél is messzebbre vezettek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálata, az Online Számla rendszer adatai nyomán egy komplett számlázási láncolat működését tárta fel. Ebben olyan cégek működtek közre, amelyek nem végeztek v
nov. 1
0:25
A Csok plusz minden eddiginél nagyobb támogatást ad (Tudás.hu)
A január elsején induló Csok Plusz minden eddiginél nagyobb támogatást nyújt a gyermeket vállaló házaspárok otthonteremtésében – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára Szentendrén. Vitályos Eszter, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője, felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre újabb otthonteremtési tám
nov. 1
0:29
Százezer ember menekül el otthonából (Tudás.hu)
Az Európai Bizottság közel 1,7 millió euróval növeli az Örményországnak nyújtott humanitárius támogatást annak érdekében, hogy a hegyi-karabahi lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereknek készpénztámogatást, menedéket, élelmezést, megélhetési támogatást és egészségügyi ellátást biztosítson. Ez a finanszírozás kiegészíti a bizottság által már bejel
nov. 1
0:33
Harcjármű gyártása kerül Magyarországra (Tudás.hu)
Harcjárművek magyarországi gyártására írtak alá egyetértési nyilatkozatot kedden a Honvédelmi Minisztériumban. A dokumentumot a Nurol Makina török hadiipari vállalat vezérigazgatója, Engin Ufuk Aykol, a Nurol Makina Hungary Kft. vezérigazgatója, Mehmet Atak, valamint az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója, Palkovics Lás
nov. 1
0:37
Halálos támadások miatt megtiltják egy kutyafajta tenyésztését Nagy-Britanniában (Tudás.hu)
Megtiltotta határozatában a brit kormány egy kutyafajta tenyésztését és forgalmazását, miután az elmúlt években több halálos áldozata volt ilyen kutyák emberek elleni támadásainak. A brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékfejlesztési minisztérium által közzétett kormányhatározat szerint 2024. február 1-jétől bűncselekménynek minősül az amerikai
nov. 1
0:41
Régészek vámpírtemetőt tártak fel Lengyelországban (Tudás.hu)
Lengyel régészek egy olyan 17. századi gyermek maradványait tárták fel, akit a sírjához láncoltak, hogy ne támadjon fel a halálból. A temetőben egy női holttestet is találtak, amelynek lábán lakat, nyakán sarló volt, ami arra utal, hogy vámpírnak hitték. A 6 vagy 7 éves gyermek csontjai a legújabb lelet az észak-lengyelországi Pien falu temetőjében
nov. 1
0:45
Meddig fokozható a Brüsszel és Budapest közötti feszültség? Jöhet a Huxit? (Tudás.hu)
Milyen következményekkel kell számolnia az Európai Uniónak és Magyarországnak, ha a jelenlegi, konfliktusos viszony továbbra is fenn marad? Van esély arra, hogy Orbán Viktor kilépteti az országot az EU-ból? – ezekre a kérdésekre keresték a választ kutatók. Gulácsi Gábor közgazdász és Kerényi Ádám – közgazdász, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudo
nov. 1
5:33
"A halloween nem szorítja ki a keresztény halottak napját" (Tudás.hu)
Halottak Napja és Mindenszentek eredetileg a katolikusok ünnepe volt. Ha elbeszéljük egymásnak elhunyt hozzátartozóink emlékét, megtudhatjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, és ki előtt fogunk állni majd egykor. Glässerné Nagyillés Anikó néprajzkutatót, a szegedi Móra Ferenc Múzeum muzeológusát kérdeztük, aki értékes, változatos népszokásokról mesélt
nov. 1
7:39
Ha okosotthona, okos gépei vannak a behatolást is megkönnyíti lakásába (Tudás.hu)
Jóllehet a lakásokban, ingatlanokban használt intelligens eszközök megkönnyítik a hétköznapi életet, az okosotthonok működtetésének biztosági kockázatai is vannak az ESET, az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítójának elemzése szerint. Az összekapcsolt világban az iparági adatok és becslések szerint napjaninkba
nov. 1
7:51
Kezdik nagyon komolyan venni a mesterséges intelligenciát a nyugati vezetők (Tudás.hu)
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és kockázatairól  kezdődik kétnapos magas szintű nemzetközi konferencia Angliában. A találkozót Bletchley Park kastélyában, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott egykori titkos központjában tartják. Itt működött a második világháború idején az a csoport
nov. 1
7:57
Fbi: egy amerikai terrortámadás veszélye "teljesen más szintre került" (Tudás.hu)
Az amerikaiak elleni terrortámadás veszélye teljesen másra szintre került a Közel-Keleten kirobban konfliktus miatt – jelentette ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója a Kongresszus előtti meghallgatásán. Christopher Wray a Szenátus belbiztonsági bizottságának ülésén úgy fogalmazott, hogy a "terrorizmus fenyegetése 2023-as év egészében maga
nov. 1
8:03
Usa külügyminiszter: a tét Amerika globális vezető szerepe (Tudás.hu)
Az Egyesült Államok globális vezető szerepéről is szólnak az Ukrajnának és Izraelnek nyújtandó támogatások az amerikai külügyminiszter szerint. Antony Blinken kedden a Kongresszusban tartott meghallgatásán kifejtette, hogy Ukrajna és Izrael esetében "két olyan demokráciáról van szó, amelyeket brutális támadás ért, le akarják törölni nemzeteiket a t
nov. 1
8:21
Koronavírus: "A természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról" (Tudás.hu)
Boris Johnson volt miniszterelnök a koronavírus-járvány kezdeti időszakában osztotta azt az álláspontot, hogy a járvánnyal "a természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról" – hangzott el a járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat közben. A nyáron kezdődött vizsgálat, amelynek
nov. 1
8:27
"A meggyilkolt Tisza István rendkívüli vezetői képességekkel megáldott miniszterelnök volt" (Tudás.hu)
Gróf Tisza István harcos, keresztyén és magyar volt – mondta Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, a Kossuth téren, a 105 éve meggyilkolt néhai miniszterelnök szobránál tartott megemlékezésen. Az államtitkár szerint a Tiszához hasonló, nagy formátumú államférfiakat lehet szeretni, lehet gyűlölni, de soha nem lehet őket figyelmen
nov. 1
11:33
Három csillag is nyomtalanul eltűnt az égboltról 1952-ben, a tudósok ma sem értik, hogy mi történhetett (SzMo)
A Palomar Obszervatórium megfigyelése szerint a három csillag kevesebb, mint egy órán belül teljesen eltűnt. Helytálló tudományos magyarázat továbbra sincsen, találgatás annál több.
nov. 1
12:57
Az FBI-t egy Napóleon alapította (Telex)
És még csak nem is puszta névrokon: Bonaparte Napóleon francia császár öccsének az unokája.
nov. 1
14:33
A legszebb hazai temető újítással állt elő (Tudás.hu)
A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) olyan térképes adatbázis fejlesztését valósította meg, amely könnyen, felhasználóbarát módon teszi elérhetővé a sírokkal, elhunytakkal,
nov. 1
14:39
Messi Ronaldoról nyilatkozott (Tudás.hu)
Az argentin válogatottal világbajnok Lionel Messi szerint rivalizálása a portugálok sztárfutballistájával, Cristiano Ronaldóval nagyszerű sportcsatája volt a világ labdarúgásának. A Párizsban pályafutása nyolcadik Aranylabdáját átvevő Messi a francia L’Equipe című újságnak nyilatkozott kettejük presztízspárharcáról, amely a legjobb európai futballi
nov. 1
14:45
Csodás képen az űrállomás, ahogy elhalad a Hold előtt (Tudás.hu)
A Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) elhalad a Hold előtt a felvidéki Fülekről fényképezve, Komka Péter, az MTI fotósának kamerájával…
nov. 1
16:51
Majdnem 300 különböző arckifejezésük van a macskáknak (Telex)
Ezekkel egymással és az emberekkel is kommunikálnak, de a kutatók még nem tudják megmondani, pontosan mit.
nov. 1
17:09
Fotón a legújabb Il-96-os orosz repülő, szűzrepülés után (Tudás.hu)
Végrehajtotta szűzrepülését az Il-96-400M széles törzsű, modernizált, hosszú távolságokra készült repülőgép prototípusa – közölte Gyenisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettes, ipari és kereskedelmi miniszter. A korszerűsített IL-96-400M első és sikeres repülése a hazai tervezőirodák és repülőgépgyárak legmagasabb szintű kompetenciájának bizonyít
nov. 1
17:27
Amikor még egy magyar a nagy afrikai sziget királya is lehetett (Tudás.hu)
Benyovszky Móricról a legtöbb ember talán csak azt tudja felidézni, hogy Madagaszkár királya volt. Ez az állítás alapjaiban igaz, de a mai szemmel elképesztő kalandokat megélt Benyovszky sokkal több helyen járt, mint a kelet-afrikai nagy sziget. A XVIII. század második felében alapvető változások történtek a világban. A francia felvilágosodás eszmé
nov. 1
17:30
Pénteken kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe, több száz programmal várják az érdeklődőket (hirado.hu)
Az ingyenesen látogatható programsorozat fővárosi eseményeit idén az MTA-székház felújítása miatt a Humán Tudományok Kutatóházában tartják.
nov. 1
17:57
Musk: az emberiség kiírtására is beprogramozhatják a mesterséges intelligenciát (Tudás.hu)
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott kétnapos magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői a rendezvény nyitónapján. A találkozót Bletchley Park kastélyában, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott eg
nov. 1
18:03
Meghalt a második, genetikailag módosított sertésszívet kapott beteg is (SzMo)
A Marylandi Egyetem Orvostudományi Karán elvégzett transzplantációt a férfi azért is vállalta, hogy ezzel segítse az orvostudományt.
nov. 1
18:15
"Minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháborúhoz" (Tudás.hu)
mennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asztanában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hog
nov. 1
18:27
Mégse nő úgy az e-autók száma – nem csinál új akku-gyárat a Volkswagen (Tudás.hu)
A német Volkswagen (VW) autóipari konszern egyelőre nem tervez újabb akkumulátorgyárat – jelentette be Oliver Blume vezérigazgató azután, hogy megbeszélést folytatott cseh kormánytisztviselőkkel. Petr Fiala cseh kormányfő sajnálatát fejezte ki a VW döntése miatt. Tekintettel a piaci feltételekre, így például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos
nov. 1
20:51
Az Eu nagyon komoly lépésre szánta el magát a Facebook ellen (Tudás.hu)
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez. A határozat "megtiltja a személyes adatok viselkedésalapú reklámozás céljából történő feldolgozását" az Európai Gazdasági Térség (EGT

Keresés