2023. november 22. szerda

nov. 22
0:09
Túszcsere: legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki Gázából (Tudás.hu)
Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján – jelentette az izraeli katonai rádió. Ezért cserébe Izrael négynapos tűzszünetet tart a Hamász ellen vívott Gázai övezeti háborúban, és szabadon bocsát száznegy
nov. 22
0:12
Furcsa objektum csapódott a Holdba, az amerikaiak Kínát gyanúsítják (Infostart)
A teleszkópok adatai azt mutatták, hogy a szerkezet a 2014-es kínai Csang-o-5-T1 misszióhoz tartozott és a rakétán egy azonosíthatatlan teher is volt.
nov. 22
0:13
A cégek többségénél nem változott a női vezetők aránya (Tudás.hu)
A női vezetők aránya alig minden negyedik cégnél (24 százalék) nőtt az elmúlt három évben, tízből hat vállalatnál (61 százalék) nincs változás ezen a téren az MVÜK (Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége) Női Vezetői Klubja kutatása szerint, pedig a válaszadó vezetők több mint fele (55 százalék) egyetért azzal, hogy a nők szerepvállalása a vezetés
nov. 22
0:17
Csodás ünnepi műsor az Operában – Nézzen körül (Tudás.hu)
Az idei évadban minden eddiginél többször, összesen 41 alkalommal lesz látható Csajkovszkij mesebalettje, A diótörő november 24. és január 6. között a Magyar Állami Operaházban, amelynek ünnepi kínálatában slágerdarabok és jótékonysági előadások is helyet kaptak. A nagy érdeklődésre való tekintettel A diótörőből december 1-jén 11 órától egy további
nov. 22
5:27
Jön a szegedi zöldtégla, ami megóvhat minket a szén-monoxid-mérgezéstől, és tisztább lesz tőle a levegő is (Telex)
Magyar bányából származó alapanyagból, de mégis titkos összetevőkből áll az a kerámiabetét, ami kályhákba, kazánokba építve jelentősen csökkentheti a mérgező anyagok kibocsátását. A Szegedi Egyetem találmánya nagy üzleti siker is lehet.
nov. 22
5:29
Az itáliai éhezők viadalán tényleg éhezők kapták szét a bizarr kajapalotákat, meg egymást (Telex)
A Cuccagna nevű fesztivált Nápolyban járatták csúcsra, de az ország déli felében sokáig népszerű szórakozási forma volt azt nézni, ahogy az emberek ölre mennek egymással az ételért.
nov. 22
5:51
"Más ez az ország, mint gondoltuk. Az egész hamis" – mit tudunk ma a Kennedy gyilkosságról? (Tudás.hu)
Kereken 60 évvel ezelőtt lett gyilkosság áldozata Kennedy elnök, és bár ez lett a 20. század legalaposabban kivizsgált merénylete, mégis ehhez kapcsolódik a legtöbb összeesküvés-elmélet. Noha azóta nyilvánosságra hoztak az ügyről több tízezer oldalnyi korábban titkosított dokumentumot, a legnagyobb rejtélyt a mai napig nem sikerült kétséget kizáróa
nov. 22
6:30
Jobb, ha azonnal Facebook-jelszót változtat - veszélyes vírus terjed (Infostart)
Személyre szabott vírus terjed a Facebookon. Egy balesettel riogatják az embereket, és a kattintókat ezek után egy kétes oldalra terelik.
nov. 22
6:39
Új minisztérium létrehozásáról tárgyal a parlament (Tudás.hu)
Január 1-jétől létrejöhet egy új minisztérium, az erről szóló törvényjavaslatot kezdi tárgyalni az Országgyűlés, amely foglalkozik a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásával is. A képviselők megvitatják az egyes központi kormányzati igazgatási szerveket érintő törvénymódosításokat, amely alapján a Miniszterelnökség szervezetéből történő kiválással
nov. 22
6:41
70 éve volt a 6:3 – 105 ezer néző előtt győztük le az Angolokat (Tudás.hu)
Megemlékezést tartottak a londoni Wembley stadionban a 6-3-as magyar győzelemmel végződött Anglia-Magyarország labdarúgó-mérkőzés közelgő 70. évfordulója alkalmából. Az elmúlt években teljesen újjáépült, jelenleg 90 ezer fő befogadóképességű észak-londoni arénában Kű Lajos volt válogatott labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke és Kumin Ferenc,
nov. 22
7:09
Uniós biztos: az Eu nem ad pénzt Magyarországnak, amíg mindent nem teljesített (Tudás.hu)
Az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak mindaddig, amíg a magyar kormány minden követelményt nem teljesített, illetve a hiányosságokat nem orvosolta – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban. Didier Reynders, az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság és az igaz
nov. 22
7:15
A Semmelweis Egyetem Londonban mutatkozott be (Tudás.hu)
Londonban tartott bemutatkozó rendezvényt a Semmelweis Egyetem. A magyar nagykövetségen megszervezett szakmai és sajtóeseményen Merkely Béla, az intézmény rektora elmondta: minden tudomány nemzetközi, ma már nem lehet egyetlen egyetemen, kutatólaboratóriumban olyan jelentős tudományos eredményt elérni, amely megváltoztatná a mindennapi betegellátás
nov. 22
8:03
Dániában már gyakorolnak az F-16-osokon az ukrán pilóták (Tudás.hu)
Dániában már gyakorolnak F-16-os vadászgépeken az ukrán pilóták, igaz, még csak oktatókkal – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján. A szóvivő közlése szerint ezt megelőzően az ukrán pilóták a NATO-ban rendszeresített könnyűmotoros repülőgépeken gyakoroltak, ami megkönnyíti számukra az F-16-osra való átállást. Sz
nov. 22
8:09
Csütörtök reggel szabadulhatnak az első túszok Gázából (Tudás.hu)
Csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok a Hamász fogságából, miután az éjjel Izrael megállapodást kötött a terrorszervezettel ötven túsz szabadon engedéséről négy napos fegyverszünet, izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedése, és humanitárius segélyek fejében – jelentette szerda reggel az izraeli katonai rádió. Több mint
nov. 22
9:45
Zelenszkij elismerte, hogy Ukrajnának nem segít az izraeli háború (Tudás.hu)
Ukrajnára nincs jó hatással az, hogy a világ figyelme Izrael felé fordult, a Közel-Keleten zajló háborús konfliktus nem segít országának – ismerte el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fox News amerikai tévécsatorna által sugárzott interjújában. Az ukrán államfő a hírtelevíziónak adott interjúban megállapította, hogy a közel-keleti helyzet szintén
nov. 22
13:39
Filmteszt diákoknak (Tudás.hu)
Hetedik alkalommal rendezi meg a DUE Médiahálózat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Nagy Magyar Filmtesztet: a vetélkedő első fordulójában a 14-20 év közti diákok február 8-ig válaszolhatnak a kérdésekre. Az idei filmteszt az elmúlt évek kiváló hazai alkotásaira is fókuszál. Az edukatív játékot azzal a céllal indították, hogy a 14-20 év közötti
nov. 22
13:41
Egyre több üzletlánc mond le a december 24-i profitról dolgozói érdekében (Tudás.hu)
Több kereskedelmi üzletlánc, így a PENNY Market Kft., a Lidl Magyarország, a Rossmann és a Mountex is zárva lesz december 24-én, a megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitva tartással várják majd a vásárlókat – közölték az áruházak az MTI-vel PENNY A PENNY vezetése a munkavállalói és a vásárlói érdekeit megvizsgálva döntött úgy,
nov. 22
13:45
61 évesen elhunyt Dénes András (Tudás.hu)
Életének 61. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Dénes András sportújságíró, sportvezető, az MLSZ női szakágának korábbi vezetője. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) emlékeztet rá, hogy Dénes András dolgozott többek között a Videoton férfi futballcsapatának sajtófőnökeként, majd a női szakág vezetőjeként az MLSZ-ben. "Kiemelkedő kia
nov. 22
13:47
Orvos és asszisztense ellen emeltek vádat (Tudás.hu)
Egy orvos, az asszisztense és két beteg ellen emeltek vádat pénzért felírt erős nyugtatók, illetve hálapénz miatt – tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség közleményben az MTI-vel. A vád szerint a Ráckevei járás egyik településén egy gyógyszerfüggő férfi és felesége rendszeresen kérte a háziorvost, hogy saját, illetve felesége nevére írjon fel erős ny
nov. 22
13:57
Már rég volt ilyen sorozatgyilkos a világban – volt rendőr ölte a nőket (Tudás.hu)
További tízévi fegyházra ítélte egy irkutszki bíróság újabb három nő megöléséért a korábban már kétszer is életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtott "angarszki megszállottat", Mihail Popkov sorozatgyilkost. A volt rendőr Popkovot ezzel együtt összesen 86 nő meggyilkolása és további 3 elleni emberölési kísérlet miatt marasztalták el. Az elítélt, a
nov. 22
15:27
Lesből támadó, pénzért bárkihez beálló zsoldosok és kémek voltak a nindzsák, akikre Orbán annyira hasonlítani akar (Telex)
Az Orbán-kormány nindzsakormány, közölte a miniszterelnök. A popkultúrában romantikus kép alakult ki a nindzsákról, de valójában Japánban zsoldos katonákként működtek, akikre a piszkos munkát bízták, mint valami középkori Wagner-csoport.
nov. 22
18:09
Lesz légiközlekedési káosz az izlandi vulkán miatt? (Tudás.hu)
Izlandon szükségállapotot hirdettek, mivel a Reykjanes-félszigeten vulkánkitörés fenyeget. De mire számítsunk mi? Lesz a 2010-es eseményekhez hasonló káosz, amikor fél Európa légiközlekedése megbénult? Az Izland délnyugati részén fekvő Reykjanes-félszigeten immár három hete mozgolódik egy vulkán. A Fagradalsfjall tűzhányó jó 30 kilométerre fekszik
nov. 22
19:09
Tartós merevedési zavart okozhat a kozmikus sugárzás az űrhajósoknak (SzMo)
A szerdán nyilvánosságra hozott kutatás eredményei alapján nem lesz olyan egyszerű a Mars és a Hold benépesítése.
nov. 22
19:21
Kennedyre emlékeznek Dallasban (Tudás.hu)
A John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke elleni merénylet 60. évfordulójára emlékeznek az amerikaiak. A merénylet helyszínén, Dallasban már az elmúlt hetekben kiállításokkal, filmvetítésekkel emlékeztek. A városban található Kennedy-emlékműnél és az úgynevezett X-helyszínnél, vagyis ott, ahol az elnököt a halálos lövés érte, szinté
nov. 22
19:51
Komolyan elkezdett foglalkozni a kormány azzal, hogy egészségtelenül élünk (Tudás.hu)
Az a cél, hogy növekedjék az egészségben eltöltött évek száma, javuljon a magyar emberek életminősége – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Aktív Magyarország konferencia nyitónapján. Gulyás Gergely rámutatott: az elmúlt évtizedekben bekövetkezett technológiai fejlődés komoly életmódbeli változást hozott. A fiatalok többségénél a
nov. 22
19:57
Vadászokat ítéltek el, mert lelőttek egy keselyűt (Tudás.hu)
A Kisvárdai Járásbíróság elítélte azt a két vadászt, aki két évvel ezelőtt lelőtt egy barátkeselyűt és befogott három másik védett ragadozómadarat egy szabolcsi településen – tájékoztatta a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-t. Bartha Andrea közleményében azt írta, hogy 2021 áprilisában az elsőrendű vádlott vendégvadászként, míg
nov. 22
20:03
Franciaországban tízezer homoszexuálist ítéltek el – harmaduk házasságban élt (Tudás.hu)
Megkezdte a francia parlament szerdán annak a törvénytervezetnek a vitáját, amellyel rehabilitálnák azt a több ezer embert, akit 1982-ig homoszexualitás vádjával elítéltek, valamint elismernék az állam felelősségét az üldöztetésükben. "Ez egy szimbolikus törvényjavaslat, amelynek célja, hogy jóvá tegye az akkori társadalom által elkövetett hibát" –
nov. 22
20:09
Három magyar túszt engedhet el a Hamász (Tudás.hu)
Az öt közül három magyar állampolgárságú túsz is abba a kategóriába esik, akiket szabadon engedhet a Hamász az ideiglenes gázai tűzszüneti megállapodás keretében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Zürichben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy öt, magyar állampolg
nov. 22
22:39
Könnyíteni szeretnél az öregedésen? Tarts kutyát vagy macskát, és kevésbé romlik a memóriád és más készségeid (SzMo)
A kutya vagy macskatartás fizikailag és szellemileg is karbantart, ráadásul az állatokkal fenntartott kontaktus még a vérnyomásra is jótékony hatással van. Amerikai tudósok kimutatták.
nov. 22
22:51
A kvantumszámítógépek bármilyen kódot feltörnek majd (Telex)
Michio Kaku világhírű elméleti fizikus, a húrtérelmélet egyik megalkotója, de mostanában inkább a kvantumszámítógépek foglalkoztatják. Ezekről, a mesterséges intelligenciáról és Elon Muskról is beszélgettünk vele.

Keresés