Jövőre is az idei szabályok lesznek az irányadók az elektronikus gazdálkodási napló elektronikus úton történő vezetésére, azaz jövőre is elegendő lesz azt egyszer feltölteni – közölte az Agrárminisztérium.
Az a kormány célja, hogy az egyetemek a gazdasági és társadalmi átalakulás motorjai legyenek, a gazdasággal együttműködve pedig jelentősen növeljék Magyarország versenyképességét - hangsúlyozta a pénzügyminiszter kedden Székesfehérváron.
A Corvinus egyetem konferenciáján mítoszokat döntöttek le, amelyek szerint a nők minden esetben kevésbé becsvágyóak és bátrak lennének döntéseikben a férfiakhoz képest. Egy a rendezvényen ismertetett tanulmány szerint ugyanis a csúcstechnológiai területen dolgozó amerikai női vezérigazgatók éppenhogy több kockázatot vállalnak, mint a férfitársaik.
Miközben több éves mélyponton van a hazai hitelezés, az első félévben a már tartósan nem fizető kölcsönök aránya a moratórium megszűnése ellenére is kedvező maradt. Az év második felében azonban a felélt megtakarítások miatt a törlesztésekkel is több baj lehet - jósolja a banki adóslistákat nyilvántartó BISZ Zrt. A lakosságnál a személyi kölcsönök
Az Európai Parlament mai strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett – tájékoztatott az uniós parlament.
A jegybanki alapkamat holnaptól 11,5 százalékos lesz. Az infláció az év végére 7-8 százalék közé csökkenhet, de az MNB várhatóan ennél magasabban fogja tartani az irányadó rátát az árstabilitás érdekében, ezért az alapkamat csak februárban mehet 10 százalék alá. A jegybanki döntés már decemberben tovább csökkentheti a lakáshitelek árát a kamatplafo
A Hyundai Ioniq 6 kevesebb, mint hét perc alatt 160 kilométeres hatótávolságot ad az akkumulátorainak, így ez a leggyorsabban töltődő elektromos autó, amely ma az Egyesült Államokban kapható.
A Magyar Nemzeti Bank 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt. A hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését - szögezte le a jegybank keddi közleménye.
Alig másfél évvel azután, hogy szívós harc eredményeként megvette, már el is adja a nagy biztosítókban lévő tulajdonrészének nagy részét az állam. 10 százalékot azért megtart az Aegonból lett Alfában és az Unionban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ugyanilyen mértékben mérsékelte.
A jövőben rendeleti szinten lenne szabályozható a munkavédelmi végzettségek besorolása, csökkenne az egészségügyi szolgáltatók adminisztratív terhe, módosulnának a munkavédelmi bírság szabályai, annak összegét pedig kormányrendelettel lehetne meghatározni – ecsetelte a munkavédelmi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat mai általános vitájának
A magyar állam 10 százalékra csökkenti tulajdonrészét a Vienna Insurance Group (VIG) biztosítócsoport magyarországi üzletágában – a hírről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium számolt be közleményében.
A Monetáris Tanács keddi ülése után a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte, óvatosságra van szükség, de jól alakul az infláció, a gazdasági növekedés, és a külső kockázati környezet is.
A magyar államnak 25 százalékos részesedése van a Yettel Magyarországban, melyet a HWSW informatikai szakportál újságírója szerint vagy egy arab távközlési csoport szerez meg, vagy visszakerül a cseh PPF Telecom Grouphoz.
Szerződést írt alá a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., valamint a Vienna Insurance Group (VIG) biztosítócsoport a magyar VIG társaságokban eddigiekben 45 százalékos meglévő kisebbségi állami, tulajdonrész 10 százalékosra csökkentéséről - jelentette be keddi közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisz
Makón a Continental gyárából bocsátanak el még az idén ötven dolgozót, Hódmezővásárhelyen a város legnagyobb munkáltatója, a német tulajdonú Villeroy & Boch Magyarország Kft. válik meg ugyanennyi magyar dolgozójától.
Bizonytalan, hogy mely üzletek tartanak zárva december 24-én, mint ahogyan az is, hogy mekkora forgalomra számíthat idén a kereskedelem az ünnepi időszakban. Erről a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára beszélt az InfoRádiónak.
Az altcoinok legnépszerűbb, egyben legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező kriptója, az Ethereum (ETH) értéke ismét 2000 dollár fölé jutott. Ennek a mozgásnak a hatására az ETH az elmúlt 30 nap során 23.5 százalék növekedésre volt képes.
Az OPEC+ a csoport november végi ülésén mérlegelni fogja, hogy a csoport további olajkínálat-csökkentéseket hajtson-e végre - közölte három OPEC+ forrás a Reuters hírügynökséggel, miután az árak szeptember vége óta közel 20 százalékkal csökkentek.
A Pápai Szakképzési Centrumban faipari ágazati képzőközpontot alakítottak ki. A központot 345 millió forintos uniós forrás segítségével modern faipari gépekkel szerelték fel. Pápán létrejött egy faipari ágazati képzőközpont a Pápai Szakképzési Centrumban, amelyet modern faipari gépekkel szereltek fel. Az uniós forrásból finanszírozott központban a
A hozamok csúcsra jártak, félretenni is sikerült, ennek köszönhetően reálértéken lassan visszaszerzi a vagyonát a lakosság. Legalábbis a tavaly szeptemberi állapothoz képest. A szocho nem vette el a háztartások kedvét a befektetési alapoktól. Az öngondoskodásban is újra jobban hisznek. Derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Végre a pénzénél van a lako
2023. októberében 1,6%-kal kisebb volt a villamosenergia-fogyasztás az egy évvel korábbihoz képest a KSH adatai alapján. Ezzel folytatódott az előző hónapokat jellemző csökkenő tendencia. Ennek egyik oka a növekvő háztartási kiserőművek folyamatos terjedése (pl. napelemek). Mely nem szerepel a statisztikákban (ez csökkenti a szaldó elszámolás miatt
Az OpenAI több száz alkalmazottja követeli, hogy a vállalat iazgatósági tagjai mondjanak le, vagy mindegyikőjük áttársul Sam Altman mellé a Microsofthoz. "Az Önök tettei nyilvánvalóvá tették számunkra, hogy képtelenek az OpenAI felügyeletére" – áll az alkalmazottak által írt levélben. Az OpenAI ötszázöt alkalmazottja írta alá a levelet, ami a társa
A Roszatom Vitalij Poljanyint nevete ki a Paks II. Atomerőmű építési projekt igazgatójának november 20-tól – közölte az orosz atomenergetikai konszern kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az eddigi igazgatóhoz, Alekszandr Mertenhez tartoznak továbbra is a stratégiai ügyek, beleértve a projektet érintő politikai, pénzügyi és jogi együttműködés
Az Amazon pénteken megkezdte "több száz" ember eltávolítását csak az Alexa részlegéből a tavaly óta tartó szélesebb körű megszorítások miatt. Daniel Rausch, az Amazon Alexa és Fire TV alelnöke egy üzenetet küldött a munkatársaknak, amelyben tájékoztatta őket a létszámcsökkentéséről. "Ahogy továbbra is fejlődünk, néhány erőfeszítésünket újrahangolju
A Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat az egy évvel korábbi veszteség után profitot ért el az idei harmadik negyedévben, amikor az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyeresége és a bevétele felülmúlta az elemzői várakozásokat. A pekingi székhelyű, internet alapú szolgáltatások és termékek előállítására, valamint mesterséges intel
Szombaton tartják a 23. Tatai Vadlúd Sokadalom elnevezésű madárfesztivált, amelyen a sok ezer lúd, réce, sirály és rétisasok teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok várják az érdeklődőket - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t kedden.
Több mint 13 éves mélypontra csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma októberben. Az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) kedden azt közölte, hogy októberben szezonális kiigazítással, évesítve az előző havihoz képest 4,1 százalékkal 3,79 millióra, 2010 augusztusa óta a
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 444,81 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 56 450,22 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: átlagos forgalomba
Lázár János szigorítaná a kiskorúaknak dohányárut eladó trafikosok büntetését – derül ki a miniszter által benyújtott javaslatból, amelyet a Telex szúrt ki.
Argentína feketepiaci peso árfolyama kedden közel 10%-kal 1000 dollár fölé csúszott, miután a dollárral való elszámoltatást pártoló liberális Javier Milei megnyerte az elnökválasztást. A részvények és a kötvények a szigorúbb gazdaságpolitika reményében megugrottak. Egy új kezdet Az argentin piacok hétfőn az ünnepnap után újra megnyíltak, így az edd
Az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak mindaddig, amíg a magyar kormány minden követelményt nem teljesített, illetve a hiányosságokat nem orvosolta - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Strasbourgban.
Az elmúlt évtizedben a házasságon alapulón családmodellt, amelyre a családi rendszer épült, egyre kevesebben választják követendő példaként. Az élettársi kapcsolatok számának növekedése a házasság rovására olyan társadalmi tendencia, amelyet az érintett országok jogalkotása aligha hagyhat figyelmen kívül. A magyar szabályozást dr. Hajdú Benedek, a
A környezetvédelmi technikus munkáját laboratóriumban és terepen végzi. Az ő felelőssége a környezetszennyező anyagok és egészségkárosító tényezők mérésével pontos adatokat nyújtani, hogy azok alapján hatékony intézkedéseket lehessen hozni a környezetvédelem terén. Emellett a környezetvédelmi technikusnak feladata a védett fajok jelenlétének vizsgá
A Nyilasnak kompromisszumot kell kötnie és alkalmazkodni, a Rák legyen őszinte önmagához! Karrier horoszkóp: 2023.11.22. Kos A drága kütyük/ új technológiák nem feltétlenül könnyítik meg a munkádat. Ne dőlj be
70 család kap 189 ezer forintot Magyarországon, köszönhetően 5 darab számnak. Hogy milyen számokról is van szó, amik ennyi pénzt jelenthetnek? Mutatjuk!
A rendőr tiszthelyettes feladata igen fontos és összetett. Tevékenységét a jogszabályokban meghatározott rendvédelmi- és rendészeti törvények szabják meg. Feladatait az adott helyzeteknek megfelelően önállóan vagy utasításra végzi. Hierarchikus szervezet tagja. Feladatait tehát a jogszabályok alapján, parancsok és utasítások alapján teljesíti. Fegy
A magyar gazdaság és környezetvédelem jövője egyaránt a zöld energiában van, és nagy lépést sikerült tenni előre annak céljából, hogy az erre vonatkozó célkitűzések széles körű nemzetközi együttműködés keretében teljesíthetők legyenek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Mielőtt összedőlne a világ, hallgasson a macskájára és feküdjön le! Az epilepszia egy rendkívül titokzatos jelenség. Gyógyíthatatlan. És kiszámíthatatlan. Egy pillanat alatt leteríti az embert anélkül, hogy bármilyen előjele lenne.
A szociális munka napját minden évben november 12-én ünnepeljük. Az ebből az alkalomból a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár adta át az elismeréseket a díjazottaknak. Közösségépítő és közösségmegtartó erő E nélkül a munka nélkül bár élni lehet, de nem érdemes. – mondta el Fülöp Attila
Az év vége felé járva rengeteg munkahelyi trend mutatkozott meg, és számos találó kifejezéssel tömörítik két szóba ezek jelentését. Vegyük most sorra ezeket a Business Insider cikke segítségével, hogy ti
A mai napig nagyon megosztja a drónos társadalmat a két évvel ezelőtt elfogadott, úgynevezett „dróntörvény”, mellyel minden eddiginél szigorúbb szabályok léptek életbe. Ugyan továbbra is bárki reptethet drónt, de számos feltételnek meg kell felelnie, ezért a drónozás céljának és az adott műveleti kategóriának megfelelően szükséges előre tervezni. H