2023. november 23. csütörtök

nov. 23
0:09
Megjelent az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók legújabb listája (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát (természetes személyeknél az adóazonosító jelet), amelyeknél/akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát. A NA
nov. 23
0:09
Új ügyvezető igazgató a Porsche Hungaria élén (ProfitLine)
A Porsche Holding Salzburg (PHS) novemberi 22-i hatállyal Wachtler Tamást nevezte ki a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatójává; a 44 éves szakember az értékesítési- és marketing területekért lesz felelős - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
nov. 23
0:09
Orbán kedvenc kamarai elnöke, Parragh László szerint a jegybank tíz évre szóló károkat okozott (444.hu)
Egy év nyugdíj! – fogalmazott Parragh úgy, hogy mindenki értse a kormányban is.
nov. 23
0:09
Az európaiak leggazdagabb 10%-a ugyanannyi szennyezést okoz, mint a legszegényebbek 50%-a (NRGreport)
Az Oxfam új, lesújtó jelentése európai vagyonadó bevezetésére szólít fel, mivel az EU leggazdagabbjainak az éghajlati válsághoz való hozzájárulása napvilágra került.
nov. 23
0:09
Bezuhant az építőanyag-piac - Sokan felfüggesztették a gyártást (Növekedés)
Az év első tíz hónapjában jelentős mértékben csökkent egyes építőanyagok és építési termékek forgalma, ezért például a magyarországi égetett kerámia tégla- és cserépgyártók felfüggesztették a gyártást, a hazai kereskedelem azonban rendelkezik készletekkel - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ).
nov. 23
0:12
Amikor a "nem" hír a rossz hír (Infostart)
Péntektől már várhatóan nem változnak az üzemanyagárak.
nov. 23
0:13
Térségi árrekorder lesz az egynapos magyar autópálya-matrica (Adózóna)
Kimaxolta az egynapos autópálya-matrica árát az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM): az uniós szabályozás jövő év március 25-től teszi kötelezővé a 24 órás sztrádavignetta bevezetését, egyúttal annak árát az éves díj 9 százalékában maximálja. Lázár János ÉKM-miniszter hétfői bejelentéséből kiderült, idehaza 5150 forintba kerül majd a legrövid
nov. 23
0:13
Meglepő számok érkeztek - így állnak a magyar cégek az ESG bevezetésében (Növekedés)
Nyűgnek tartják, elhanyagolják, nem tudnak róla semmit - a félelmek szerint a magyar cégek nem boldogulnak majd az ESG követelményekkel. De tényleg ennyire rossz a helyzet? A a Siemens Zrt. átfogó, mélyinterjús és kérdőíves kutatást végzett a témában, a Növekedés.hu az eredményekről megkérdezte a cég energiahatékonysági szakértőjét, Simon Andrást.
nov. 23
0:16
Fontos, vásárlóbarát intézkedést hosszabbít meg a kormány (Infostart)
Az infláció további visszaszorítása érdekében a kormány 2024. június végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást.
nov. 23
0:17
MNB-tippek a fogyasztóknak (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén először készít pénzügyi fogyasztóvédelmi adventi naptárt: 24 napon át 24 pénzügyi tanácsot ad, tippet oszt meg közösségi médiafelületein; ezzel indítja el a jegybank a karácsonyi és az év végi felelős vásárlást, hitelfelvételt és digitális biztonságot támogató idei kampányát – írja honlapján az MNB.
nov. 23
0:17
Jövő nyárig marad a kötelező akciózás a boltokban (Növekedés)
Az infláció további visszaszorítása érdekében a kormány 2024. június végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)
nov. 23
0:20
Lantos Csaba: megváltozott szabályok a szélerőműveknél, új pályázatok a napelemeknél (Infostart)
12 kilométerről 700 méterre csökken a szélerőművek védőtávolsága, de nem akarunk szélkerékerdőt – mondta Lantos Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában. Az energiaügyi miniszter bejelentette azt is, hogy a nem lakossági ügyfeleknél egységes, országos vízdíj lesz, és létrehoznak egy alapot, amellyel a tehetősebb víziközmű-szolgáltatóktól csoportosít
nov. 23
0:21
Szaloncukrot hívott vissza a Penny (Adózóna)
Szaloncukrot hívott vissza a Penny Market Kft. a termék minőségmegőrzési időn belüli romlása miatt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
nov. 23
0:21
Húsz éve nem látott rekordot döntött meg a Rába (Növekedés)
Az első háromnegyed évben és a harmadik negyedévben is rekord mértékű, az elmúlt húsz év legmagasabb árbevételét érte el a Rába Járműipari Holding Nyrt. - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
nov. 23
0:24
Új ügyvezető igazgató a Porsche Hungaria élén (Infostart)
A Porsche Holding Salzburg (PHS) novemberi 22-i hatállyal Wachtler Tamást nevezte ki a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatójává; a 44 éves szakember az értékesítési- és marketing területekért lesz felelős.
nov. 23
0:25
A TESCO több termékét is visszahívta (Növekedés)
Natur mandulát és lenmagot hívott vissza a Tesco Globál Zrt. kártevő lehetséges jelenléte, valamint határérték feletti peszticid szennyezettség miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
nov. 23
0:29
Ötezer diákhoz látogatott el a pénzügyi ismeretekkel teli múzeum (Növekedés)
200 osztály 5 ezer diákjához jutott el a tanév eleje óta  a Bőröndmúzeum-Utazás a pénz körül című pénzügyi ismeretterjesztő program, amely eddig 23 településen teljesítette küldetését. A cél az, hogy a téli szünet kezdetéig 8000 tanuló vegyen részt az "utazásban", azaz játékos formában ismerkedjen a mindennapi pénzügyekkel. A Magyar Pénzmúzeum ingy
nov. 23
0:33
Botrány alakult ki a fegyverszállítások körül Németországban (Növekedés)
Az Izrael-Hamász háború hatására berlini miniszterek átgondolják kapcsolataikat az Öböl-menti királysággal.
nov. 23
0:37
Elsöprő többséggel fogadták el az uniós költségvetést (Növekedés)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta az Európai Unió 2024-es költségvetését, melynek teljes összege 189,4 milliárd euró kötelezettségvállalás, a kifizetések összege pedig 142,6 milliárd eurót tesz ki - tájékoztatott az uniós parlament.
nov. 23
0:41
Csütörtökön szabadulhatnak az izraeli túszok (Növekedés)
Csütörtökön 10 órakor szabadulhatnak az első izraeli túszok - írja a Haaretz izraeli lap. Cserében palesztin foglyok szabadulhatnak, és négy napos tűzszünet következik.
nov. 23
0:45
Putyin elismerte: tragédia zajlik Ukrajnában (Növekedés)
Ukrajnában "tragédia" történik, és meg kell találni a módját annak, hogy mielőbb vége legyen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-csoport szerdai online csúcstalálkozóján.
nov. 23
1:09
„A kibocsátásnak nincs útlevele”: A világ „pénzügyi izmainak” be kell fektetniük a zöld energiába (NRGreport)
Elérhetők-e még az éghajlati célok? A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója az Euronews Businessnek elárulja, hogy szerinte lehetséges-e a 2050-re a nettó nulla kibocsátásra való áttérés.
nov. 23
1:15
Növekszik a kriptók népszerűsége - Ez az AI startup vezeti a sort (ProfitLine)
Kétség sem fér hozzá, hogy kriptopénzekkel kereskedni nem egyszerű feladat.
nov. 23
1:15
Pék-cukrász szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A pék-cukrász szakember egyszerre rendelkezik a pék és a cukrász szakma alapismereteivel. Erre a sokrétű szakmai tudásra azért van szükség, mert a cukrászatok éppúgy készítenek sütőipari termékeket, ahogyan a pékségek is cukrász termékeket. Így a pék-cukrász képzettségű szakember el tud látni minden olyan feladatot, amelyekre a jelen vállalkozásain
nov. 23
2:15
A magyar szakképzés fejlesztése: Svájci-Magyar Együttműködési Program (Szakmát Szerzek)
A Szakképzési program Magyarországon című támogatási program keretében folytatódik a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszakába, amelyben 2029 végéig közel 4,5 milliárd forintot fordítanak a magyar szakképzés fejlesztésére. Cél a szakképzés fejlesztése A Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszakában közel 4,5 milliárd forint áll ren
nov. 23
2:39
Néhány hétig még van infláció feletti betétkamat (ProfitLine)
Tavaly októberben megjelentek, idén novemberben eltűnhetnek a banki betétlekötési ajánlatokból a két számjegyű kamatok. Ugyanakkor a BiztosDöntés.hu szakértői szerint év végén nagy eséllyel lesz olyan bank, amely az infláció feletti (reál)kamatot ajánl ügyfeleinek.
nov. 23
3:09
Így tudod 25%-kal csökkenteni a rezsiköltségedet 1 nap alatt! (ProfitLine)
Egy átlagos család éves rezsikiadása meghaladhatja az egymillió forintot is, melynek 75 százalékát a fűtés- és hűtés költsége adja.
nov. 23
3:15
Perioperatív szakasszisztens szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A perioperatív szakasszisztens feladata a műtétek során a beavatkozás teljes körű szakmai támogatása.  Választható szakmairányok: Az aneszteziológiai szakasszisztens a különböző műtéti érzéstelenítési és altatási eljárásokat támogatja a munkájával. A műtét előtt előkészíti a beteget a beavatkozásra, felméri az egészségügyi állapotát, majd a műtét a
nov. 23
3:45
Ezzel a 8 élelmiszerrel szüntethető meg a száraz bőr (Magyar Mezőgazdaság)
Számos kutatás vizsgálta már a táplálkozás és a bőrproblémák közötti összefüggéseket. Talán nem meglepő, hogy mindezek alapján kimondható: nem csak, hogy az vagy, amit megeszel, de ez még bőrödön is tükröződni fog.
nov. 23
4:09
Mi most a legkeresettebb használt autó márka? (ProfitLine)
Hogyan alakul a hazai használt autó piac 2023 végéhez közeledve? Hány használt autót adnak el Magyarországon és mik a legkedveltebb autótípusok 2023-ban?
nov. 23
4:15
Az ács szakma leírása (Szakmát Szerzek)
Mit csinál pontosan egy ács? Az ács szakemberek feladata a tetők építése és bontása, javítása, felújítása. Munkájukhoz tartozik az állványzatok építése, valamint a zsaluzatok szerelése is. Első lépésként felméri a helyszínt, és az igények alapján biztosítja és ellenőrzi a munkavégzéshez szükséges anyagokat és eszközöket. Fával dolgozik, amelynek me
nov. 23
4:21
Kevesebb a gesztenye (Magyar Mezőgazdaság)
Spanyolországban mindenszentek időszakában megnő a gesztenye iránti kereslet, idén azonban jóval kevesebb a piacképes áru, ezért meglehetősen drágán kínálják.
nov. 23
4:21
Milyenek a sikeres emberek? Nem adják ingyen és nem csak a szerencsén múlik (Karrier Trend)
A sikeres embereknek számos irigye van és sokszor éri őket olyan vád, hogy jól tudnak helyezkedni, vagy pusztán csak a szerencsének köszönhetik sikerüket. Lehetséges, hogy ez a két tényező is
nov. 23
4:25
Tartsa kordában érzelmeit az egyik csillagjegynek! (Karrier Trend)
A Bika ne tagadja le a hibáit, a Szűz nyugodtan fejezze ki a kívánságait! Karrier horoszkóp: 2023.11.23. Kos A munkáltatók figyelni fogják, hogyan dolgozol. Gondosan megfigyelik a tevékenységed és a
nov. 23
4:30
A magyarok a boltzár mellé álltak (Infostart)
Egy szavazásból kiderült: tízből majdnem kilencen a december 24-i zárva tartás pártján állnak.
nov. 23
4:33
Meglepő bejelentés az OpenAI-tól: újra Sam Altman a vezető (FinTechRadar)
Az OpenAI szerda reggel váratlan bejelentést tett: Sam Altman, akit néhány nappal ezelőtt menesztett a cég, újra a vállalat vezérigazgatója lesz. Ezt egy közleményben tették közzé az X platformon.
nov. 23
4:39
Bővült a Monguz Kft. (ProfitLine)
Uniós támogatással bővítette szegedi központját a kulturális örökség megőrzését és a tudásmenedzsmentet segítő szoftvereket fejlesztő Monguz Kft. - közölte Kármán László ügyvezető szerdán az MTI-vel.
nov. 23
4:45
Az Árulók: Egy halál és egy visszatérés (Márkamonitor)
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban harmadik epizódjában Schumacher Vanda lett az Árulók legújabb áldozata. Horváth Évát felgyújtották, Solti Ádám megsértődött, Nyáry Luca pedig visszatért a játékba.     Zita és Zsolt nem élt az előző epizódban felkínált behívás lehetőségével, helyette "megölték" Schumacher Vandát. A napi próbatétel egy szociometri
nov. 23
4:45
Hatásos lehet még a tavaly lejárt szavatossági idejű permetszer? (Agrofórum)
Szeretném megkérdezni, hogy a 2022-ben lejárt Vegesol lemosó permetszert lehet-e még használni? Lesz-e hatékonysága?
nov. 23
4:45
Ismerkedés a mobilGazdával – Nekem nem ment elsőre (Magyar Mezőgazdaság)
A program átlátható és felhasználóbarát, az ügyfél érdeklődési körébe tartozó híreket, információkat sorakoztatja fel, amelyek sokat segíthetnek egy gazdálkodónak az éppen aktuális helyzet, a kötelezettségek szélesebb körű megismeréséhez.
nov. 23
4:45
Az energia egyszerű, olcsó tárolása egy új fejlesztéssel könnyedén megvalósulhat (Öko-drive)
kis léptékű tesztprojekt napelemek telepítését is magában foglalja, és a kutatók szerint a kőzettel történő hőenergia-tárolás gyorsabb és gazdaságosabb lehet más megközelítésekhez képest.
nov. 23
4:51
Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót (G7)
Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.
nov. 23
5:09
Történelmi mélyponton a napelem cella árak – globális tendenciák, árak és aggodalmak (ProfitLine)
Egyre érdekesebb helyzet rajzolódik ki a napelem panelek piacán, melynek Európa szerte jelentős hatási lesznek a lakossági és a vállalati beruházásokra egyaránt. A sokrétű és gyors változásnak egészen biztosan lesznek minden oldalon nagy nyertesei és vesztesei. Szenyán Endre, az Altiso Energy – korábbi nevén A1 Solar – ügyvezetője keresi a választ
nov. 23
5:15
Eltörlik a napelemekhez kapcsolódó anyagok áfáját a szomszédban (Alternatív Energia)
Ausztria csökkentette az általános forgalmi adót (ÁFA) a lakossági napelemrendszerekre. Az új intézkedés minden új, legfeljebb 35 kW teljesítményű napelemrendszerre vonatkozik, és januártól lép életbe.
nov. 23
5:15
Anti-Black Friday: Szabó Győző és Döbrösi Laura is a túlfogyasztás ellen kampányol (Márkamonitor)
Black Friday napján nemet mondani a shoppingolás csábítására? Nem könnyű kihívás. Mégis egyre többen sürgetik, hogy maradjunk tudatosan távol a szükségtelen vásárlástól és a tárgyak felesleges felhalmozásától nemcsak november 24-én, hanem az év minden napján. Radikális akcióval, túraáruházainak teljes körű zárva tartásával tiltakozik a környezetrom
nov. 23
5:15
Mikor legyen a zárópermetezés? (Magyar Mezőgazdaság)
Az utolsó növényvédelmi kezelés időpontjának meghatározása mindig vitát vált ki a szőlőtermelők körében. Növényvédelmi kezelések nélkül a hozamok 20-40%-kal csökkenhetnek, vagy erős fertőzési nyomás esetén teljes terméskieséssel is számolni lehet.
nov. 23
5:21
Időjárás: Elő kell készíteni a hólapátot (Agroinform)
Többfelé lesz zápor, havas eső, hózápor.
nov. 23
5:21
Interjú Fábián Gábor igazgatóval, az ország első számú technikumának, a VSZC Boronkay György Műszaki Technikumának és Gimnáziumának vezetőjével (Szakmát Szerzek)
A Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnáziuma évek óta a legkimagaslóbb eredményeket mutatja fel. Ennek apropójából az intézmény vezetőjével, Fábián Gáborral készítettünk interjút. Ezt két részletben olvashatják. Az elsőben az igazgató beszél a magánéletéről, a sikerhez való viszonyáról, valamint bemutatja az iskola kül
nov. 23
5:30
Kamatpofon a Prémium Magyar Állampapírtól (Infostart)
Érkezik az új Prémium Magyar Állampapír, azonban a kamatot látva meglehet, hogy sokan fognak elhűlni és gyorsan bevásárolni a régiből, amíg tehetik.
nov. 23
5:33
Schumacher Vanda lett az Árulók legújabb áldozata (Digital Hungary)
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban harmadik epizódjában Schumacher Vanda lett az Árulók legújabb áldozata. Horváth Évát felgyújtották, Solti Ádám megsértődött, Nyáry Luca pedig visszatért a játékba.

Keresés