2023. október 14. szombat

okt. 14
6:06
Hogyan utaztak az emberek a vasút előtt? – Na és meddig tartott? (Tudás.hu)
Hetekig tartó utazások, napi pár tucat kilométer gyaloglás, por, ballagó ökrök jellemezték a vasút előtti szárazföldi utakat. Az utazókat rablók fenyegették, valamint az időjárás és egyéb veszélyek is nehezítették az utakat. Ma a szárazföldi utazás gyors, kényelmes, hiszen rendelkezésünkre áll az autó mellett autóbusz vagy vonat is, sőt a legkorsze
okt. 14
6:24
Harapni is képes ez az invazív rovar, ki kell találni valamit ellene (Infostart)
2013-tól kezdődően újabb invazív rovarfajjal találkozhatunk Magyarországon, és nem csak az erdőkben, hanem akár az otthonunkban is.
okt. 14
7:00
Miért nem akarnak a mai fiatalok családot? (Tudás.hu)
"Demográfiai kerekasztalt hozok létre, azzal a céllal, hogy beszéljünk, gondolkodjunk közösen az előttünk álló demográfiai problémákról, és keressünk együtt megoldást azokra" – jelentette be a köztársasági elnök Székesfehérváron. Novák Katalin azt mondta, ha nem tudják a fiatalokban legalább felébreszteni a kérdést, hogy szeretnének-e gyereket váll
okt. 14
7:12
Londonban jelentősen több lett a zsidó és iszlám ellenes bűncselekmény (Tudás.hu)
Jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben Londonban a gyűlölet vezérelte, mindenekelőtt antiszemita és iszlámgyűlölő indíttatású incidensek száma – közölte a Scotland Yard. A londoni rendőrség összesítése szerint a szeptember 29. és október 12. közötti időszakban – amelybe beleesik a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elle
okt. 14
7:18
Rossz hírt kaptak a Windows-felhasználók: vége az ingyenességnek (Infostart)
A jövőben nem lehet váltani Windows 7-ről akár Windows 11-re is ingyenesen.
okt. 14
8:42
40 év után leáll az egyik leghíresebb fúziós kísérleti berendezés (Telex)
Szombaton véget ér az utolsó kísérlet, de a kutatók a leszerelésből is sokat tanulhatnak.
okt. 14
8:54
Visszatér a képernyőre Öveges József, a legendás professzor, aki milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét (hirado.hu)
Szombattól műsorára tűzi az Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim című ismeretterjesztő sorozat felújított változatát az M5 Kulturális csatorna.
okt. 14
10:06
Világméretű a donorhiány, növekednek a várólisták – a segélykiáltás napja (Infostart)
Világméretű probléma a donorhiány, miközben egyre több a szervátültetésre váró beteg – mondta az InfoRádióban az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója a szervátültetés napja alkalmából. Mihály Sándor szerint fontos, hogy még életünkben döntést hozzunk szerveink sorsáról.
okt. 14
10:36
Ezer évre szóló döntés született a Bluetooth-ról (Infostart)
A technológia feltalálói immár jogosultak a következő ezer évben a viking király nevének és szimbólumának használatára.
okt. 14
11:30
Új módszerrel vadásznak a rendőrök az utakon – bevetik a mesterséges intelligenciát (Infostart)
Van, ahol már aktívan kiveszi a részét a forgalomirányításból, forgalmi rendészetből az MI.
okt. 14
11:42
Égi aranybányát vett célba a Psyché (Infostart)
A Psyché 16 nevű aszteroida felé tart, amely a Mars és a Jupiter pályája közötti övben kering a Nap körül.
okt. 14
12:06
Japán egy ítéletnapi szekta miatt üzent hadat az utcai kukáknak (Telex)
Más országokhoz viszonyítva ma is nagyon kevés szemetes van a japán nagyvárosokban, főként egy 1995-ös, szaringázas terrortámadás miatt. Ennek ellenére Japánt sokan a világ legtisztább országának tartják.
okt. 14
16:36
A klónozott birka után génszerkesztett csirkékkel álltak elő (Infostart)
Úgy módosították a madarak DNS-ét, hogy ellenállóak legyenek a rettegett betegséggel szemben.
okt. 14
18:24
Gyűrűs napfogyatkozás Amerikában (Infostart)
Nyugati parti idő szerint a déli órákban a Hold kitakarja a Napot, amelynek fénye gyűrűként jelenik meg a Hold körül.
okt. 14
18:30
Londonban több ezer arab tüntetett Palesztina mellett (Tudás.hu)
Jelentős rendőri készültség mellett ezrek tüntettek Londonban és több más brit nagyvárosban a palesztinok mellett. A Felvonulás Palesztináért (March for Palestine) címmel meghirdetett londoni demonstráció a Scotland Yard által szigorúan előírt útvonalon haladhatott csak. A menet résztvevői a Broadcasting House-nál, a BBC közszolgálati médiatársaság
okt. 14
18:36
Különleges napfogyatkozásra vár Amerika (Tudás.hu)
Több tízmillió amerikainak lehet része "tűzgyűrűs" napfogyatkozásban szombaton az Egyesült Államok nyugati részén, valamint az amerikai kontinens szinte teljes hosszában. Nyugati parti idő szerint a déli órákban a Hold kitakarja a Napot, amelynek fénye gyűrűként jelenik meg a Hold körül. A jelenség mintegy 210 kilométer széles sávban látható Oregon
okt. 14
18:42
Jegyezzük meg ezt a napot! – Melegrekord dőlt meg (Tudás.hu)
Megdőlt a hajnali és a napi melegrekord is pénteken a fővárosban – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján szombaton. Azt írták, péntek hajnalban a János-hegyen csupán 17,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet. A korábbi melegrekord 16,4 fok volt, amit 1966-ban mértek a Budapest-országút állomáson. Hozzátették: megdőlt a napi maximu
okt. 14
21:00
Az egész országnak segített az Eurotransplanthoz való csatlakozás (Demokrata)
A hosszú dilemmák és egyeztetéseket követően Szócska Miklós hozta meg a döntést.

Keresés