Felülről próbálnak egy lukat fúrni, hogy elérjék a csapdába esett munkások üregét, de a Himalája geológiai viszonyai miatt rájuk is omolhat a mennyezet.
A 8 éves Ella és a 15 éves Defna vasárnap szabadult, 51 napnyi fogság után. A terroristák megölték az apjukat, Noamot, élettársát, Diklát, valamint Dikla 17 éves fiát, Tomert.
Katasztrófát jelentene az Európai Unió mezőgazdaságának Ukrajna EU-s csatlakozása – egyre több szakértő látja így. Az egyik fő probléma, hogy rekordösszegű területalapú támogatást és vidékfejlesztési forrást kellene biztosítani Ukrajnának, a többi tag rovására. Félő, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek még az eddiginél is nagyobb mértékben áraszta
A Hamász és Izrael fogolycseréje és a konfliktusra adott reakciók a hétvégén is a hírcsatornák vezető témái voltak. Az Egyesült Államokban meglőttek három palesztin diákot, Londonban ezúttal az antiszemitizmus ellen tüntettek.
Csaknem félmillió ember áramellátását szakította meg hétfőre virradóra a vihar a Krím félszigeten. Szergej Akszjonov, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím vezetője bejelentette, hogy a félsziget több városában szükségállapotot vezettek be.
Jelenleg azonban ideiglenes tűzszünet van érvényben, amelynek célja a túszok, illetve izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok kölcsönös elengedése.
Katari közvetítéssel zajlik a palesztin-izraeli túszcsere. Az elmúlt napokban szabadon engedettek névsorával ugyanis mindkét félnek problémája van. Úgy néz ki, a nehézségek ellenére azonban a túszcsere folytatódik.
A tűzszünet meghosszabbítása fejében a Hamásznak "meg kell találnia" többtucatnyi olyan túszt, akiket más fegyveres csoportok tartanak fogságban a Gázai övezetben - mondta a Financial Times hétfői kiadásában megjelent nyilatkozatában a katari miniszterelnök.
Októberben 15 százalékkal több menekültkérelmet adtak be Belgiumban, mint egy hónappal korábban, és az ország elérte befogadókapacitásának határait. Szakértők szerint a holland választás eredménye itt is éreztetheti hatását, és ez változásokat hozhat a belga migrációs politikában.
Észak-Korea elkezdte újra felépíteni a 2018-ban lebontott őrhelyeket a demilitarizált övezet (DMZ) határán, nehézgéppuskákat telepít, és újra bevezette az éjszakai őrséget, valamint az első után újabb kémműholdak fellövése is napirenden van.
"Ha ezt a javaslatot elfogadják, az még több lehetőséget biztosít a végrehajtó hatalom számára, a független hangok és ellenzékiek elhallgattatására és megbélyegzésére" – hangsúlyozta.
A magyar parlamentnek el kell utasítania a szuverenitásvédelmi törvénycsomag-tervezetet – közölte Dunja Mijatovic az Európa Tanács emberi joga biztosa.
A tűzszünet meghosszabbítása fejében a Hamásznak "meg kell találnia" többtucatnyi olyan túszt, akiket más fegyveres csoportok tartanak fogságban a Gázai övezetben - mondta a Financial Times hétfői kiadásában megjelent nyilatkozatában a katari miniszterelnök.
Erdogan török elnök a Stratégiai Tanács ülésére jön Budapestre, azonban “a látogatás másik programja a magyar-török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója lesz, amelyet a két ország a december 18-án kezdődő, egy éven át tartó magyar-török kulturális évaddal ünnepel" - közölte Havasi Bertalan az atv.hu kérdésére.
Brüsszelben gyakran használják egy mondatban a "Magyarország" és a "zsarolás" szavakat, írja a Süddeutsche Zeitung, amely szerint Orbán uniós vétója Oroszország diadala lenne.
Mellkason szúrta nevelőjét egy diáklány hétfőn egy nagyváradi iskolában, a pedagógust meg kellett műteni - közölte Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő az Agerpres román hírügynökséggel.
A diplomát szerzők egy rövid nyári szünet, 42 nap után elhelyezkednek, és az országos átlagbér 1,3-szorosát kapják, hétéves perspektívában vizsgálva pedig 1,7-szeres a bérelőnyük.