Az amerikai kormány és az EU képviselői fű alatt elkezdtek egyeztetni az ukrán kormánnyal arról, hogy milyen esetleges, Oroszországgal folytatott béketárgyalások vezethetnek a háború befejezéséhez. Ugyanakkor hivatalosan a Fehér Háznak jelenleg nincs tudomása ilyen megbeszélésekről.
Legkevesebb 16 halálos áldozatot követelt Európában a Ciaran nevű vihar, ami hazánkban is éreztette hatását: nálunk szerencsére csak váratlan hideghullámot és jelentős esőt okozott.
Több ezer palesztinpárti tüntető gyűlt össze Washington központjában szombaton, hogy Izrael ellen és a palesztinok mellett tüntessen, részben a Hamászt támogatva és tűzszünetet követelve.
Az amerikai külügyminiszter szerint ha Izrael most tűzszünetet kötne a Gázai övezetben, az lehetőséget adna a palesztin Hamász iszlamista szervezetnek arra, hogy rendezze sorait, és az október 7-ihez hasonló újabb támadásokat kövessen el.
Tízezrek tüntettek szombaton Londonban és több más brit nagyvárosban a palesztinok mellett. Ez volt a negyedik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonultak a brit városok utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen.
Több mint 200 ezer spanyol gyereket molesztálhattak katolikus papok az elmúlt 80 évben egy, a napokban nyilvánosságra hozott jelentés alapján. A vizsgálatot vezető ombudsman az egyházat is bírálta a tétlenségéért és a visszaélések eltussolására vagy tagadására tett kísérletekért. A spanyol egyház egyelőre nem akarja elismerni a számokat, de az áldo
Kulcsszerepet játszott az orosz Zala Lancet öngyilkos drón az ukrán ellentámadás megfékezésében azzal, hogy hatékonyan iktatta ki a nyugati páncélozott járműveket.
A Pravda információi szerint Dmitrij Medvegyev azt mondta: a XXI. században a Föderációnak egy ellensége akadt Kelet-Európában. Szavai szerint a veszélyforrás Lengyelországban éledt újjá.
Több mint 4000 gyerek vesztette már életét Gázában a helyi források szerint, és a sebesültek száma ennek a sokszorosa. Az ott dolgozó fotósok megörökítették a sokkos állapotba került gyerekek rémületét és szenvedését.
Naponta 8 millió fontba, vagyis mintegy 3,5 milliárd forintba kerül a menedékkérők elszállásolása az Egyesült Királyságban – olvasható a Migrációkutató Intézet legújabb tanulmányában. Tóth Klaudiát, az Intézet vezető kutatóját kérdeztük.
Hónapok óta rend a föld Olaszországban, Nápoly közelében. A Pozzuoli körzetében élő félmillió lakos azonban most nem a Vezúvtól, hanem egy még félelmetesebb vulkán kitörésétől tart.
Izraelbe utazott a köztársasági elnök, aki szolidaritásáról biztosította a zsidó állam vezetőjét. Novák Katalin a hivatalos találkozói mellett a Hamász által fogvatartott magyar túszok családtagjaival is találkozik.
Az izraeli hadsereg vasárnapra időkeretet szabott meg a Gázai övezetben élő civileknek a tengerparti régió déli részére való meneküléshez, az izraeli erők helyi idő szerint 10 és 14 óra között (közép-európai idő szerint 9 és 13 óra között) engedélyeznék a forgalmat egy kijelölt útvonalon - írta az izraeli hadsereg szóvivője az X platformon (korábba
A washingtoni kormány felhatalmazást adott az Izraelben és Libanonban működő amerikai diplomáciai képviseleteken dolgozók egy része és családtagjaik számára a távozásra, valamint elrendelte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége és erbili főkonzulátusán dolgozó diplomaták egy részének távozását.
Az október hónapban a koronavírus-járvány óta rekordforgalmat regisztráló, 1,45 millió utast fogadó hamburgi repülőteret szombat este lezárták és kiürítették. Egy török férfi túszul ejtette saját gyermekét.