Kiderült, miért vonult ki Magyarország az ülésteremből Brüsszelben. A Blikk is megírta, hogy megkezdődnek Ukrajnával az uniós csatlakozási tárgyalások, ám Orbán Viktor nem vétózott, viszont kivonult a teremből.
Az amerikai elnök hazugságokra alapozott támadásnak nevezte a kongresszus alsóházában ellene hivatalosan is megkezdett impeachment-indítási vizsgálatot, ami a hivatalából való alkotmányos eltávolítását célzó eljárás első lépése.
Az Irán támogatását élvező húszik már többször célba vették drónokkal és rakétákkal Izrael déli részét, valamint a Vörös-tengeren közlekedő hajókat is megtámadtak, hogy ezzel segítsék a palesztinok ügyét.
"A gázaiak egy része a határnál amint tudja, megállítja az övezetbe éppen belépett teherautókat, kifosztja őket, és ott helyben megeszi a szállított élelmet" – hangzott el a genfi Globális Menekültügyi Fórumon.
Az Európai Tanács döntését Charles Michel hozta nyilvánosságra. Nem volt magyar vétó, de technikai megoldásra volt szükség, miután Magyarország továbbra sem támogatja a tárgyalások megkezdését Ukrajnával.
Szerinte az számít, hogy valaki vétózik vagy nem vétózik. Alexander De Croo az EU-csúcson gyorsan hozzátette, hogy nem kellett volna a nyers üzenetet kimondania.
Szinte az összes, az Egyesült Államok útjain futó autóját visszahívja a Tesla a szövetségi biztonsági felügyelet vizsgálata nyomán. A két éven át tartó nyomozás az autók úgynevezett robotpilóta üzemmódját ellenőrizte.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) téves információk terjesztésével és a gyerekek tudatos megcélzásával vádolta meg az e-cigarettákat népszerűsítő dohányipart.
Nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, ezzel szemben a Kreml egy hosszú és durva háborúra rendezkedik be – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben.
Valószínűleg egy genetikai deformáció következtében alakultak ki nyúlványok az állat uszonyain, amelyek azonban egyáltalán nem zavarják az állatot az úszásban.
Korábban még arról beszélt a miniszterelnök, hogy nem is létezik olyan, hogy vétó. Most megmutatta, hogy mégis. 50 milliárd euró kifizetését akadályozta meg.
A miniszterelnök éjszaka írta ki angol nyelven az X-oldalán, hogy megvétózta az EU-büdzsé módosítását és az Ukrajnának az uniós 50 milliárd küldését is.
Augusztus végén a Tepco és a japán kormány megkezdte a megrongálódott erőműnél a mintegy 1,3 millió tonna megtisztított atomerőművi hűtővíz fokozatos tengerbe engedését
Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a Közmédia Központban adott interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának. A kormányfő elmondta, hogy nem tudta lebeszélni az Európai Unió vezetőit arról, hogy megindítsák a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, ugyanakkor kifejtette, Magyarország számos ponton még meg tudja akasztani a
Azzal, hogy a tagországok vezetői nagyon erőteljes döntést tudtak hozni a bővítéssel kapcsolatban, "hatalmas lépést tettünk a helyes irányba" – mondta.
"Nem akartam Magyarország lelkiismeretére venni egy ilyen rossz döntést" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádióban arról, hogy miért vonult ki az Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdéséről szóló szavazás előtt a brüsszeli ülésteremből. Az 50 milliárd eurós ukrajnai segítségnyújtással kapcsolatban úgy fogalmazott, vétózni kellett.
Orbán Viktora közszolgálati rádió brüsszeli stúdiójából nyilatkozott, miután a belga fővárosban rendezik azt a kétnapos csúcstalálkozót, ahol az Európai Tanács úgy döntött, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával. Cikkünk frissül!
Azzal, hogy a tagországok vezetői nagyon erőteljes döntést tudtak hozni a bővítéssel kapcsolatban, "hatalmas lépést tettünk a helyes irányba" – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, a kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően péntek hajnalban.