2023. március 22. szerda

márc. 22
19:15
Szlovákia magyarok által is lakott területein a bezárástól tart a vállalkozások többsége (HírTV)
Az ukrajnai háború és a szankciók hatására kialakult gazdasági válság miatt Szlovákia magyarok által is lakott területein a vállalkozásaik bezárásától tart a vállalkozók többsége - derült ki abból a felmérésből, amelyet a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Baross Alapítvány által készített.
márc. 22
19:27
IMF-hitelt kap Ukrajna, az újjáépítéshez pedig rengeteg pénz kell (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap szakértői szinten négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros hitelmegállapodást kötött Ukrajnával.
márc. 22
19:45
Mi lesz ebből? Együttműködési megállapodást kötött a Roszatom és a kínai atomenergia-hatóság (Blikk)
A gyorsneutronos reaktorok fejlesztéséről, a nukleáris üzemanyagciklus zárásáról írt alá hosszú távú együttműködési megállapodást Alekszej Lihacsov, az orosz Roszatom vezérigazgatója és Csang Ko-csien, a Kínai Népköztársaság Atomenergia Hatóságának (CAEA) vezetője Hszi Csin-ping kínai elnök oroszországi látogatása során Moszkvában – közölte a Rosza
márc. 22
19:51
Nagy brit döntés, a jelentős kormánypárti lázadás ellenére (Infostart)
Rábólintottak az észak-írországi protokollt felváltó Windsori Keretegyezményre az alsóházban.
márc. 22
19:51
Elfogadta a svéd parlament a NATO-csatlakozásról szóló jogszabályt (Demokrata)
Csak a Baloldali Párt és a Zöld Párt képviselői szavaztak a javaslat ellen.
márc. 22
19:57
Náci népirtásról fogadott el nyilatkozatot az orosz duma (Infostart)
A Szovjetunió népei ellen a második világháború idején Németország által elkövetett népirtásról fogadott el nyilatkozatot szerdai ülésén az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma.
márc. 22
20:09
Hatórás vita előzte meg a svéd NATO-döntést (Infostart)
Nagy többséggel, 269 igen szavazattal, 37 ellenében és 43 képviselő távollétében elfogadta a svéd parlament azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a skandináv ország csatlakozását a NATO-hoz, amennyiben a NATO mind a 30 jelenlegi tagállama ratifikálja a csatlakozási jegyzőkönyvüket.
márc. 22
20:45
Lengyelországi támaszpontokon tett látogatást a brit trónörökös (Demokrata)
Vilmos walesi herceg brit alakulatokat keresett fel Rzeszow egyik támaszpontján.
márc. 22
20:47
Ukrán vezérkar: folytatódnak a súlyos harcok Bahmutban (Demokrata)
Az ukrán légierő a nap folyamán az orosz hadsereg egy légvédelmi rakétarendszerére mért csapást.
márc. 22
20:51
Őrületes összegbe kerül majd Ukrajna újjáépítése (ATV)
Legkevesebb 411 milliárd dollárra (149 ezer milliárd forintra) lesz szükség Ukrajna újjáépítéséhez az ukrán kormány, a Világbank és az Európai Bizottság szerdán közzétett közös jelentése szerint.
márc. 22
21:03
Folytatódnak a súlyos harcok Bahmutban (HírTV)
A legsúlyosabb harcok szerdán a Donyeck megyei Bahmut déli és északi részeiben zajlottak, az orosz erők emellett folytatták támadásaikat a régióban Avgyijivka és Marjinka irányában - írta az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében.
márc. 22
21:03
Váratlanul Lengyelországba utazott a brit trónörökös (ATV)
Vilmos walesi herceg a Buckingham-palota tájékoztatása szerint brit alakulatokat keresett fel az ukrán határ közelében lévő délkelet-lengyelországi Rzeszow egyik támaszpontján, és személyesen mondott köszönetet az Európa védelmében betöltött szerepükért.
márc. 22
21:03
Franciaországban kilencedik alkalommal tiltakoznak a nyugdíjreform ellen (Demokrata)
A belügyminisztérium 600 és 800 ezer közötti tiltakozóra számít mintegy kétszáz városban.
márc. 22
21:21
Izlandon folytatott tárgyalásokat Kövér László (Demokrata)
A látogatás célja a parlamenti és politikai kapcsolatok élénkítése és szorosabbá tétele volt.
márc. 22
21:27
„Minden magyart tisztelnünk kell” - exkluzív interjú a volt ukrán külügyminiszterrel (HírTV)
Ha megtagadják Ukrajnától a fegyvereket, akkor egyúttal megtagadják a területi integritás jogát is - mondta a HírTV-nek adott exkluzív interjúban Pavlo Klimkin, Ukrajna korábbi külügyminisztere.
márc. 22
21:45
Zelenszkij Bahmutba látogatott az ukrán katonákhoz (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a donyecki régióban tett látogatása során a Bahmutban állomásozó ukrán katonáknál is járt – jelentette az ukrán elnöki hivatal.
márc. 22
21:51
Izlandra utazott Kövér László (HírTV)
Izlandon folytatott tárgyalásokat Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a látogatás célja a parlamenti és politikai kapcsolatok élénkítése és szorosabbá tétele volt - tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke szerdán az MTI-t.
márc. 22
21:51
Négy hónapig titkolták a hatóságok, hogy radioaktív folyadék szivárgott egy atomerőműből (ATV)
A hatóságok négy hónappal ezelőtt tudták, hogy radioaktív hulladék szivárog szivárog a minnesotai Monticello egyik atomerőművéből, ám egy héttel ezelőttig eltitkolták ezt a nyilvánosság elől. Ez aggasztó kérdéseket vet fel a közbiztonsággal kapcsolatban, a szakértők szerint azonban a lakosság soha nem volt veszélyben – írja az Nbc News.

Keresés