Savkat Mirzijojev üzbég államfő hétfőn aláírta az előrehozott elnökválasztásról szóló rendeletet, és a választás időpontját július 9-re tűzte ki – jelentette be Serzod Aszadov, az elnök szóvivője.
A külügyminiszter azt is hangoztatta, hogy a paksi bővítés mintegy 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását és 3-3,5 milliárd köbméternyi földgáz felhasználását teszi elkerülhetővé évente.
Az amerikai központi hírszerző ügynökség, a CIA is részt vett John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolásában – jelentette ki az amerikai elnökválasztáson demokrata jelölti posztra pályázó ifjabb Robert F. Kennedy.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn rendeletet adott ki, amelynek értelmében Ukrajnában, a nyugati országokhoz hasonlóan, május 9-én ezentúl az Európa-napot fogják ünnepelni az eddigi győzelem napja helyett.
Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában
Az éjszaki orosz támadás után a mentést végzők hétfőn kiemeltek egy holttestet és egy sérültet a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai régióban egy ház romjai alól – közölte az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat megyei részlege.
Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel - közölte hétfőn Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője.
Az éjszaki orosz támadás után a mentést végzők hétfőn kiemeltek egy holttestet és egy sérültet a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai régióban egy ház romjai alól - közölte az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat megyei részlege.
Az ukrán hatóságok kijelentései arról, hogy készek „oroszokat ölni szerte a világon”, azt jelzik, hogy Kijev nemcsak támogatójává, hanem közvetlen szervezőjévé vált a terrorcselekményeknek – jelentette ki a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov hétfőn, újságírók előtt.
Törökország visszautasította az Egyesült Államok javaslatát, hogy Ukrajnának adja át az Oroszországtól vásárolt fejlett Sz–400-as légvédelmi rendszerét.
A kínai külügyi szóvivő hétfőn válaszintézkedéseket helyezett kilátásba, és éles hangon tiltakozott amiatt, hogy az Európai Unió (EU) szankcionálni kívánja azokat a kínai vállalatokat, amelyek üzleti kapcsolatban állnak Oroszországgal.
A járműipar elektromos átállása és atomenergia-beruházások nélkül mindössze illúzió marad, hogy mai formájában megőrizhetjük a bolygót utódaink számára, mivel ezek nélkül nem lehetséges a klímacélok elérése - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Abu-Dzabiban.
Milyen volt a brit koronázás a tömeg mélyéről bámulva a kivetítő felső peremét? Egyáltalán milyen buli egy koronázás egy tök normális, nem legitimista, az eseményre puszta szórakozásból kiutazó magyar fiatal szemén át nézve?
Szerhij Cserevaty ezredes, az Ukrán Fegyveres Erők Keleti Csoportjának szóvivője szerint mintegy 100 ezer katona halt meg a Bahmut elfoglalásárt vívott csatában.
A varsói székhelyű Frontex a Polskie Radio 24 lengyel közszolgálati hírcsatornának továbbított közleményében nyugtalanságát fejezte ki a pénteken történt incidens miatt.
A belpolitikai válságok sorozatának hatására története során először alakul szakértői kormány Pozsonyban, melyet az államfő vasárnapi bejelentése alapján a magyar származású közgazdász, Ódor Lajos vezet majd.