Nem lehet kiadni a kettős állampolgárok adatait, az Egyesült Államok nem kérhet ilyet – jelentette ki a Napi Aktuálisban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
Oroszország és Irán katonai együttműködése teljesen törvényes, és ellenségeik kívánsága ellenére is folytatódni fog - jelentette ki kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
A brit Jono Lancasternek rengeteg dolgon kellett végigmennie, mire megbarátkozott önmagával és megtalálta a boldogságot. A most 38 éves férfi egy ritka rendellenességgel született, amely miatt még a vér szerinti szülei is eldobták maguktól. Ám Jonóval azóta nagyot fordult a világ: befejezte az életéről szóló könyvét, s millióknak nyújt inspirációt.
Az illetékes román hatóságok megszüntették a négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére 2018-ban kiírt, eredménytelen közbeszerzési eljárást - közölte kedden a román védelmi minisztérium (MAPN).
Az IMF idén két százalékos gazdasági bővülést prognosztizál az orosz gazdaságban. A HOLD Alapkezelő senior portfoliókezelője szerint az ukrán gazdaság ehhez képest a teljes összeomlás szélén van.
A hétfőn kora este történt cápatámadásban egy 50 éves nő szenvedett súlyos sérülést az amerikai nagyváros Queens negyedében, a Rockaway nevű városi strandon.
Öt település került az orosz erők ellenőrzése alá az elmúlt napokban Harkiv megyében - jelentette ki Vitalij Gancsev, a régió Moszkva által kinevezett katonai és polgári közigazgatásának vezetője a Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna adásában.