Növelni kell a nyomást Izraelre annak érdekében, hogy leállítsa a palesztin lakosságú Gázai övezet elleni "agresszióját". Erre a véleményre jutott a jordániai király, az egyiptomi elnök és a Palesztin Hatóság vezetője.
"Csoda lenne, ha egy évet élnék" – mondta egy svéd rádiónak a 75 éves Sven-Göran Eriksson, aki azt ígéri, hogy küzdeni fog a betegség ellen, ameddig csak tud.
Az országban jelentős felháborodást váltott ki egy politikusok részvételével tartott találkozó, amelyen a német állampolgársággal már rendelkező, de társadalmi beilleszkedésre képtelennek gondolt bevándorlók kitelepítéséről is szó volt.
Az ukrán parlament visszaküldte átdolgozásra a kormánynak a mozgósítás javítását célzó, parázs vitákat kiváltó törvényjavaslatot - hozta nyilvánosságra David Arahamija, a törvényhozási többséget alkotó Nép Szolgája párt frakcióvezetője csütörtökön a Telegramon.
Több tízezren tüntettek csütörtök délután Varsóban Donald Tusk kormánya ellen. A megmozdulást a tavaly decemberig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt kezdeményezte a demokrácia és a médiaszabadság védelmében - hangzott el az M1 esti Híradójában.
Eddig 140 milliárd font (csaknem 62 ezermilliárd forint) veszteség érte a brit gazdaságot az EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt, és ez a veszteség a következő évtized közepére várhatóan több mint a kétszeresére emelkedik - áll a Cambridge-i Egyetem gazdaságkutató műhelye, a Cambridge Econometrics csütörtökön ismertetett átfogó elemzésében.