2024. január 5. péntek

jan. 5
0:12
Az orosz hatóságok közlése szerint a haderejük egy óriási ukrán rakétatámadást vert vissza a Krím-félszigetnél (Blikk)
Állítólag az eddigi leghatalmasabb ukrán rakétatámadást verte vissza az orosz haderő a Krím-félszigetnél. Közleményük szerint összesen 10 rakétát lőttek le, a széthullott darabok pedig egy embert megsebesítettek.
jan. 5
0:12
Vlagyimir Putyin: Ukrajna megsemmisült, Oroszország a Nyugat ellen harcol (Infostart)
Az orosz elnök egy Moszkva környéki katonai kórházban az egyik sebesültnek válaszolva közölte, hogy nem Ukrajna az igazi ellenség, hanem a Nyugat.
jan. 5
0:12
Végső búcsút vettek Kovács András Ferenctől pályatársai, barátai és tisztelői (hirado.hu)
Markó Béla búcsúbeszédében a tündéri költőnek"nevezte az elhunytat.
jan. 5
0:12
Az Isis vállalta magára az iráni robbantásos merényletet (444.hu)
A szunnita Iszlám Állam szóvivője felszólította a Hamászt is, hogy ne működjön együtt síita szervezetekkel, mint amilyen a Hezbollah is.
jan. 5
0:12
Már most látszik, hogy példa nélküli küzdelem várható Trump és Biden között (Telex)
A másfél hét múlva kezdődő republikánus előválasztás már előre lefutottnak tűnik, és bár a novemberi amerikai elnökválasztás még messze van, jelen állás szerint reális forgatókönyv Donald Trump visszatérése. A korai felmérésekben nem érdemes bízni, de Biden és a demokraták gyengeségei valósak és súlyosak. Az elnöknek biztató jel, hogy a gazdaság me
jan. 5
0:16
Bakondi György: a kiskapukat keresik az uniós tagállamok (Infostart)
Európának határozott lépéseket kellene tennie a még súlyosabb, migrációs hátterű események megelőzésére - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. Bakondi György úgy értékelte a helyzetet: "a 24. órán túl vagyunk".
jan. 5
0:16
Az orosz hadsereg ukrán rakétatámadást vert vissza a Krímben (hirado.hu)
A kormányzó szerint az ukrán rakéták repeszei lakott területre zuhantak, és legalább egy embert megsebesítettek.
jan. 5
0:16
Ha Lukasenko lemond, most már nem kell aggódnia, családjának és neki is mindene biztosítva lesz (444.hu)
Törvényt módosítottak Fehéroroszországban, az elnöki jogkörök megerősödtek, a távozó elnökök jogkörei még inkább.
jan. 5
0:16
Több száz rab, köztük két drogbáró lécelt le egy brazil börtönből, miután karácsonyra hazaengedték őket (Telex)
A raboknak elvileg még helyi idő szerint december 30-án este tíz óráig kellett volna visszatérniük, 255-en nem így tettek.
jan. 5
0:20
Szakértő: Amerika, Irán és Törökország is belesodródhat Izrael háborújába (Infostart)
Sokáig elhúzódhat még Izrael Hamász elleni háborúja, az intenzitása azonban várhatóan csökken – erre következtet az izraeli hadsereg szóvivőjének nyilatkozataiból Tárik Meszár, az Eurázsia Központ és a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Szerinte a terrorszervezet tagjaira már nem csak a Gázai övezetben vadásznak.
jan. 5
0:20
Kijev szerint provokáció a Mariupol orosz újjáépítéséről tervezett olaszországi kiállítás (hirado.hu)
A rendezvényt egy Olaszországban működő orosz kulturális egyesület szervezi.
jan. 5
0:20
Ezrek vonultak a Hamász második emberének temetésén (444.hu)
A robbantásos merénylet a Hezbollah számára fontos városnegyedben történt.
jan. 5
0:20
Lukasenko íratott magára egy törvényt, szinte korlátlan hatalmat, kiváltságokat, juttatásokat kap (Telex)
A belarusz államfő élethosszig szóló mentelmi jogot is kap, de családtagjairól is gondoskodott, nyaralót, pihenőhelyet is kér távozása utánra.
jan. 5
0:24
Visszaáll a rend a székelyudvarhelyi gimnáziumban (Infostart)
Hétfőtől órarend szerint tanítanak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban. Az épület december 18-án dőlt össze, egy fiú meghalt, egy lány továbbra is válságos állapotban van.
jan. 5
0:24
Fehér Ház: Az orosz erők észak-koreai ballisztikus rakétát is bevetettek Ukrajnában (hirado.hu)
Irán korábban katonai drónokat bocsátott Oroszország rendelkezésére, amelyeket az orosz erők Ukrajnában is bevetettek.
jan. 5
0:24
Városa kötelezi az amerikai TikTokkert, hogy ne építsen több alagutat a háza alatt (444.hu)
Szakembert küldtek, hogy ellenőrizze a járatok állapotát.
jan. 5
0:28
Az árvíz sújtotta területekre látogatott a német kancellár, de nem fogadták örömmel (Infostart)
Olaf Scholz kancellár alig néhány napon belül a második árvíz sújtotta tartományt, Szász-Anhaltot kereste fel, és ezúttal is kormányzati támogatást ígért a károk helyreállításához.
jan. 5
0:28
Több mint ezer diák emlékezett meg Prágában az ámokfutás áldozatairól (hirado.hu)
A felvonulás a Károly Egyetem bölcsészkarának épülete előtt ért véget, amelyet a résztvevők szimbolikusan egy élő lánccal fogtak közre.
jan. 5
0:28
Közel 90 év alatt mintegy kétezren ugrottak le róla, de végre biztonsági hálót kapott a Golden Gate híd (444.hu)
A háló "a gondoskodás és a remény szimbólumaként szolgált".
jan. 5
0:32
Az ISIS beismerte, hogy tagjai robbantottak Iránban (Infostart)
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára az iráni Kermán temetőjében elkövetett robbantásos merényletet.
jan. 5
0:36
Drámai videó jelent meg egy ukrajnai csatáról - figyelem, megrázó felvétel! (Infostart)
A legmozgalmasabb akció filmeket is meghazudtoló felvételen döbbenetes jelenetek láthatók.
jan. 5
0:40
Belga gépek veszik célba Dániát (Infostart)
Belgium március és szeptember között két darab kétüléses F–16-os vadászgépet és mintegy ötven légvédelmi szakembert küld Dániába, hogy részt vegyenek az ukrán pilóták, repülőgép-technikusok és bevetéstervezők kiképzésében – jelentette be a belga védelmi minisztérium.
jan. 5
0:44
Rakétacsapás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát (Infostart)
Egy ember életét vesztette és nyolcan megsebesültek, miután az orosz hadsereg egy vélhetően H-59-es rakétával csapást mért az Ukrajna középső részében lévő Kirovohrad megye székhelyére, Kropivnickijre – közölte Andrij Rajkovics, a régió kormányzója csütörtökön a Telegram közösségi oldalon.
jan. 5
0:48
Fehér Ház: az oroszok észak-koreai ballisztikus rakétát is bevetettek Ukrajnában (Infostart)
Az Egyesült Államok információi szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat és kilövőállásokat szállított Oroszországnak és ezeket már be is vetették Ukrajnában.
jan. 5
4:54
Vigyázat, márciustól brutális büntetést kapnak a gyorshajtók a szomszédban (Infostart)
A hamarosan életbelépő, szigorúbb szabályozás értelmében az extrém gyorshajtóknak nagyon súlyos következményekkel kell számolniuk Ausztriában.
jan. 5
5:24
Többször is áthajtott vőlegényén, majd métereken át vonszolta magával a féltékeny nő (hirado.hu)
Szándékosan elgázolta vőlegényét egy féltékeny nő az Egyesült Királyságban.
jan. 5
6:12
Közel-Kelet-szakértő: a húszik támadásai miatt drágulni fog az olaj és a gáz (Infostart)
A jemeni húszi lázadók egyre több kereskedelmi hajót támadnak meg a Vörös-tengeren, ami hosszú távon a globális ellátási láncot is fenyegeti – mondta Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Közel-Kelet-szakértője.
jan. 5
6:18
A jemeni húszik által indított tengeri drónhajó robbant fel amerikai hadihajók közelében (hirado.hu)
Brad Cooper altengernagy ugyanakkor arra nem tért ki, hogy a víz felszínén közlekedő távirányított hajó megsemmisülését hiba okozta-e, vagy az amerikai erők lőtték-e ki.
jan. 5
6:18
Százéves korában meghalt Glynis Johns, a Mary Poppins színésznője (Telex)
Menedzsere szerint Glynis halálával Hollywood aranykora is véget ért.
jan. 5
6:30
Reagált a NASA az "elveszett aszterodia" októberi becsapódására: van egy rossz és egy jó hírük (ATV)
Több magyar portál is beszámolt arról, hogy "megkerült egy elveszett aszteroida", ami 2024. októberében becsapódhat bolygónkba. A NASA közleményt adott ki a hírrel kapcsolatban, ami egyszerre rémisztő és megnyugtató. A NASA Földközeli objektumokat vizsgáló központja 89 lehetséges ütközést azonosított, köztük egyet valóban 2024. október 5-én. A jó h
jan. 5
7:24
Észak-Korea tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai tengeri határ közelében (hirado.hu)
200 lövést adtak le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt.
jan. 5
7:24
Az izraeli védelmi miniszter nem akar zsidó telepeket Gázában a háború után (444.hu)
Pedig a kormány szélsőjobboldali tagjai ezt követelik.
jan. 5
7:36
Észak-Korea tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai tengeri határ közelében (hirado.hu)
200 lövést adtak le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt.
jan. 5
7:42
Egy 2018-as egyezményt sértve lődöz most Észak-Korea (Infostart)
Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt - közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese.
jan. 5
7:42
Hány balesetnek kell még történnie? Péter arcába robbant a tűzijáték, élet és halál között lebeg a fiatal fiú (Ripost)
A család számára már soha nem lesz ünnep a szilveszter.
jan. 5
7:48
Megelevenedtek Hitchcock horrorfilmjének jelenetei: félelmetes madársereg foglalt el egy parkolót (Blikk)
Ijesztő jelenet játszódott le az Egyesült Államokban, Texas állam Cypress nevű településén. Egy parkolóban több száz madár szállt le, amelyeket még az autósok dudálása sem tudta megijeszteni.
jan. 5
7:48
A brit rendőrfőnökök szervezetének vezetője szerint a rendőrség intézményesen rasszista (Telex)
Az Országos Rendőrfőnöki Tanács vezetője intézményi átalakításokat sürgetett.
jan. 5
7:50
Para: több mint kétszáz rab szökött meg egy börtönből, miután karácsonyra hazaengedték őket (Blikk)
A bűncselekményeket a törvény hatályba lépése előtt követték el.
jan. 5
7:54
Itt az áttörés: megvan a szuperbaktériumok ellenszere (Infostart)
Az új antibiotikum olyan baktériumokat is elpusztít, amelyek a leginkább veszélyeztetik az emberi életet. Hatását azzal éri el, hogy kiiktatja a kórokozó "membrán-védelmét".
jan. 5
7:54
Európa északi részén a havazás, délebben áradás pusztít (HírTV)
Térdre kényszerítette a svédeket a tél. Ezer autóst kellett kimenteni a hó fogságából, voltak akik egész napra a járművükbe rekedtek. Az egyik észak-svédországi meteorológiai állomáson mínusz 43,6 fokot mértek.
jan. 5
8:18
Több ezer Covid-beteg halálát okozhatta a gyógyszer, amit Trump csodaszernek kiáltott ki (444.hu)
Hat országban vizsgálták a hidroxiklorokin hatását.
jan. 5
8:18
Nyilvánosságra hozták Epstein bírósági perének újabb dokumentumait (Telex)
A szerdán és csütörtökön nyilvánosságra hozott bírósági iratok egyaránt tartalmaznak utalásokat András brit hercegre és Bill Clinton volt amerikai elnökre.
jan. 5
8:30
Jó darabig eltarthat még az ukrán pilóták kiképzése az F–16-osokra (Infostart)
Az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint 2024 végére végezhetnek a kiképzéssel az első ukrán pilóták az F–16-os vadászgépekhez. – írja a Kyiv Independent. Bemondta Washington: eddigre állnak készen az ukrán F-16-osok pilótái, egy ideig fellélegezhetnek az oroszok
jan. 5
8:30
Aggasztó üzemzavar történt az atomerőműben, az ukránok késlekedve kezdték el a javítást (ATV)
Az ENSZ szakértői bent vannak a zaporizzsjai atomerőműben, de Európa legnagyobb atomerőművének bizonyos területeihez nem férnek hozzá. Erről Aszódi Attila, a BME dékánja beszélt az ATV Start című műsorában.
jan. 5
8:30
Több mint ezer diák emlékezett meg Prágában az ámokfutás áldozatairól (Demokrata)
A felvonulás a Károly Egyetem bölcsészkarának épülete előtt ért véget.
jan. 5
8:36
Észak-Korea tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai határ közelében (Demokrata)
Észak-Korea 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé.
jan. 5
8:42
Az EU külügyi vezetője Libanonba utazik, hogy enyhítse az Izrael és a Hezbollah közötti feszültséget (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-gázai háborúról.
jan. 5
8:48
Kiengedték a börtönből Oscar Pistoriust (Telex)
Az egykori paralimpiai sportoló 2013-ban ölte meg a barátnőjét. Szigorú feltételek mellett helyezték szabadlábra.
jan. 5
8:54
Nyilvános az Epstein-akták második kötete (HírTV)
A legfrissebb állítások szerint Bill Clinton, egykori amerikai elnök arra kérte a Vanity Fair-t, hogy ne jelentessen meg cikkeket "jóbarátjáról" – számolt be róla a Mandiner.
jan. 5
8:54
Az Egyesült Államok katonai logisztikai támogatást és segélyt nyújt a földrengés sújtotta Japánnak (hirado.hu)
Az Egyesült Államok 100 ezer dollár értékű segélyt nyújt.

Keresés