2024. január 20. szombat

jan. 20
0:12
Pert indított egy férfi, mert kisebb pénisszel jött ki a nagyobbító műtétről (Blikk)
A feldühödött bankár kártérítésként 500 ezer lírát, vagyis majdnem 6 millió forintot követel.
jan. 20
0:12
Mélyponton az amerikai csúcstechnika Ukrajnában (Infostart)
A második világháború óta egyfajta mém, hogy a változékony ukrajnai időjárás és a páncélozott katonai járművek nem éppen jóbarátok. Ezt most megtapasztalta egy kifejezetten modern, amerikai Stryker páncélozott szállító harcjármű legénysége is.
jan. 20
0:12
Ismét körbeaknázták a zaporizzsjai atomerőművet (Demokrata)
Az aknákat a nukleáris létesítmény belső és külső kerítései között helyezték el.
jan. 20
0:12
Zelenszkij meghívta Trumpot Kijevbe – feltéve, hogy ígéretéhez híven tényleg egy nap alatt véget vet a háborúnak (Telex)
Trump korábban is büszkélkedett a Putyin elnökkel való jó kapcsolatával, és azzal, hogy ha ő az elnök, akkor szerinte nem tört volna ki háború.
jan. 20
0:16
K-pop hallgatása miatt ítéltek 12 év kényszermunkára két fiatalt: "Még csak 16 évesek, de már romba döntötték a jövőjüket" (Blikk)
Észak-Koreában 12 évi kényszermunkára ítéltek két fiatalt dél-koreai popzene hallgatása és terjesztése miatt – jelentette pénteken a South and North Development (Sand) nevű kutatóintézet a gyanúsítottakról készült egyik videófelvételre hivatkozva.
jan. 20
0:16
Össztűz az AfD-re: keletnémet püspökök nyílt levele a párt ellen (Infostart)
Az idén három keletnémet tartományban rendeznek választásokat, és hat püspök nyílt levélben arra szólította fel a híveket, hogy ne szavazzanak az Alternatíva Németországnak pártra.
jan. 20
0:16
Hetvenhét ablakon kidobott perc, ami huszonegy ember életébe kerülhetett (Telex)
Egy 18 éves fegyveres 2022 májusában több mint egy órán át gyilkolt a texasi Uvalde általános iskolájában. Egy csütörtökön bemutatott sok száz oldalas jelentésből is látszik, hogy ehhez a rendvédelmi erők határozatlansága drámai mértékben hozzájárult. Ahelyett, hogy hamar behatoltak volna ártalmatlanítani a támadót, irányítás nélkül tétlenkedtek az
jan. 20
0:20
Megvan a magyar–ukrán külügyminiszteri találkozó időpontja (Infostart)
Véglegessé vált az ungvári magyar–ukrán külügyminiszteri találkozó időpontja, január 29. – tudatta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
jan. 20
0:24
A volt kormányfő is bejelentkezett az elnöki székért Szlovákiában (Infostart)
Az egykori szlovák miniszterelnök, jelenlegi házelnök, Peter Pellegrini is elindul a szlovák elnökválasztáson, aminek jelenleg ő a legnagyobb esélyese. Pellegrini azt ígéri, elnökként mindenkit képviselni fog, és pártokon felülálló személy lenne.
jan. 20
0:28
Csak most derült ki, hogy nem találnak egy radioaktív anyaggal teli konténert az oroszok (Infostart)
Furcsa körülmények között lába kelt egy céziumot tartalmazó konténernek Szibériában. Akik nem hisznek a kutató vállalat közleményének, feketepiaci értékesítést sejtenek a háttérben. A radioaktív anyag bombákhoz is használható.
jan. 20
0:32
NATO-parancsnok: készüljön mindenki, háborúzni fogunk Moszkvával (Infostart)
Nem sokkal a svéd illetékesek vészjósló figyelmeztetése után egy vezető NATO-tiszt is azt mondta nemrég, hogy a tagországoknak és a lakosoknak "életüket megváltoztató konfliktusra" kell felkészülniük, aminek katonai mozgósítás is a része lehet.
jan. 20
0:36
Bóka János: Orbán Viktor nélkül nincs európai konzervatív együttműködés (Infostart)
Az európai parlamenti választások után változások lesznek, ennek a mértéke még nem egyértelmű, de az bizonyos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a konzervatív tábor központi szereplője, és bármilyen (európai konzervatív) együttműködés csak az ő és a Fidesz részvételével lehetséges – mondta Bóka János európai ügyekért felelős miniszter a Le Monde cím
jan. 20
0:40
Kényszerű döntést hozott a Lufthansa (Infostart)
Hajtóműproblémák következtében felmerült karbantartási igények miatt járatokat töröl tavaszi menetrendjéből a Lufthansa – közölte pénteken a társaság a német dpa hírügynökség érdeklődésére.
jan. 20
0:44
A brit fogászatnál még ez is jobb: hazamennek az ukrán gyerekek (Infostart)
A hírhedten rossz brit állami fogászati ellátás miatt sokkoló dologra kényszerülnek egyes ukrán menekült gyerekek szülei: hazaküldik őket a háború sújtotta országba, mert ott legalább kezelik őket.
jan. 20
0:48
Négynapos munkahét bevezetésén gondolkodnak a szomszédban (Infostart)
Szlovákia hamarosan bevezetheti a négynapos munkahetet – jelentette ki a davosi Világgazdasági Fórumon Robert Fico. A kormányfő hozzátette: először csak kísérleti jelleggel lépne életbe a változás. A szakszervezetek üdvözlik az elképzelést, a szlovák munkaadók viszont felháborodtak.
jan. 20
5:00
Bemutatjuk Biggit, a női kamionsofőrt, aki harminc éve rója a kilométereket (Telex)
Kamionját Eddinek hívják. A Deutsche Welle riportja.
jan. 20
5:18
Újabb brutális cápatámadás történt: 10 éves fiú az áldozat (Ripost)
A hátborzongató eset egy kalandparkban történt. Az intézmény belső vizsgálatot indított.
jan. 20
5:24
Tovább folytatódik az ítéletidő az Egyesült Államokban, ami már 45 ember életét követelte (ATV)
Az Egyesült Államok több államában okozott további baleseteket, áramkimaradásokat és tanítási szünetet a téli időjárás csütörtökön, a keleti partra péntekre újabb jelentős havazást jeleztek előre a meteorológusok.
jan. 20
5:57
Tajvan új kereskedelmi egyezményre törekszik az EU-val, de mit lép erre Peking? (hirado.hu)
Az EU már többször konfrontálódott a Tajvant saját területeként kezelő Kínával, azonban a tervezett egyezmény bizonyosan kiváltaná Peking rosszallását.
jan. 20
5:59
Az elmúlt évtizedek legnagyobb hadgyakorlatára készül a NATO, a katonai bizottság vezetője vészjósló kijelentést tett (hirado.hu)
A NATO katonai bizottságának vezetője szerint reális a háború esélye Oroszországgal, és erre a civil lakosságnak sem árt felkészülnie.
jan. 20
6:09
Spanyolországban a hadsereget is bevetették hóviharba került autósok százainak kimentésére (hirado.hu)
Előrejelzések szerint szombatra virradóra csökken valamelyest csapadék.
jan. 20
6:21
Elítélték azokat francia rendőrőket, akik utcai igazoltatás közben megsebesítettek egy fekete bőrű fiatalt (hirado.hu)
Az eset napokig tartó zavargásokat váltott ki a főváros környéki elővárosokban, s a franciaországi rendőri erőszak jelképévé vált.
jan. 20
6:33
Telefonon egyeztetett Joe Biden és Benjamin Netanjahu – a gázai túszokról is szó esett (hirado.hu)
Joe Biden a pénteki telefonos megbeszélésen ismét vázolta elképzelését egy tartós békéről, és a térségbe teljes mértékben integrált Izrael biztonságának megteremtéséről, valamint a kétállami megoldásról.
jan. 20
7:12
Hogyan lehet egy Tesla Európa legkeresettebb új autója, ha a második Dacia harmadannyiba kerül? (Telex)
Negyedmillió Model Y eladása után azt gondolhatjuk, hogy mindent letarolnak a villanyautók, pedig ez egyáltalán nincs így, és most jöhet a fordulópont.
jan. 20
7:21
Az amerikai légierő hajóelhárító húszi rakétákat semmisített meg Jemenben (hirado.hu)
Az amerikai légierő megsemmisített három húszi hajóelhárító rakétát Jemenben, amelyek a Vörös-tenger déli része felé irányultak és készen álltak a kilövésre – közölte az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága.
jan. 20
7:30
Joe Biden és Benjamin Netanjahu ismét beszéltek egymással telefonon (HírTV)
Amerika tartós békét szeretne, Izrael azonban nem hajlandó csökkenteni a katonai intenzitás mértékét.
jan. 20
7:57
A venezuelai elnök puccs előkészítésével vádolta meg a jobboldali ellenzéket (hirado.hu)
Nicolas Maduro hangsúlyozta: "készen kell állnunk a harcra, mint egy bokszolónak, két kézzel harcra készen".
jan. 20
8:12
Boszniai ezüstláz: évtizedek után nyitnak újra bányák (Infostart)
Több mint 30 év után, január közepén ismét megkezdődik a bányászat a bosznia-hercegovinai Vareš aknáiban. Jelentős mennyiségű ezüstöt fognak kitermelni, ami nagy mértékben hozzájárul majd a bosnyák gazdasághoz.
jan. 20
8:36
13-an haltak meg a kollégiumi tűzben (Blikk)
13 gyerek halt meg egy iskolai kollégiumban keletkezett tűzben Kínában - jelentette be a Hszinhua állami hírügynökség.
jan. 20
8:42
Borrell: szükség esetén rá kell kényszeríteni Izraelre a palesztin államot (Demokrata)
Borrell úgy vélekedett, hogy máskülönben "a gyűlölet spirálja nemzedékeken át fog forogni".
jan. 20
8:54
Nagyon nagy a baj Európa legnagyobb atomerőművében (ATV)
Az orosz ellenőrzés alá került zaporizzsjai atomerőművet ismét körbeaknázták - közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) péntek este bécsi székhelyén kiadott helyzetjelentésében.
jan. 20
8:54
Biden telefonon beszélt Netanjahuval, tartós békét és kétállami megoldást szorgalmazott (444.hu)
Az izraeli miniszterelnök egy nappal korában még arról beszélt, nem támogatja egy független palesztin állam létrejöttét.
jan. 20
9:00
Felfüggesztett börtönre ítélték a francia rendőröket, akik maradandó sérülést okoztak egy embernek egy igazoltatás során (Blikk)
Három és tizenkét hónap közötti felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték pénteken azt a három francia rendőrt, akik hét évvel ezelőtt Párizs egyik északkeleti elővárosában egy utcai igazoltatás közben erőszakoskodtak egy fekete bőrű fiatallal.
jan. 20
9:00
A gázai túszokról is egyeztetett Biden és Netanyahu (Demokrata)
Joe Biden a pénteki telefonos megbeszélésen ismét vázolta elképzelését egy tartós békéről.
jan. 20
9:00
Kutyája segített megmenteni egy michigani férfit, aki alatt beszakadt egy tó jege (Telex)
Ruby-t magához hívta a helyszínre érkező rendőr, és rákötötte a nyakörvére az eszközt, amivel kihúzták a gazdát.
jan. 20
9:06
Feltörték a Microsoft egyes vezetőinek fiókjait (Demokrata)
Az elkövetők feltehetőleg oroszok voltak.
jan. 20
9:12
Aknákkal rakták körbe a zaporizzsjai atomerőművet (Infostart)
Az aknákat az oroszok a nukleáris létesítmény belső és külső kerítései között helyezték el, miután tavaly novemberben egyszer már eltávolították ezeket a harceszközöket.
jan. 20
9:24
Hekkerek törték fel a Microsoft vezetőinek fiókjait (HírTV)
Egy az orosz kormányhoz köthető hekkercsoport feltörte a Microsoft magas rangú vezetőinek néhány e-mail fiókját.
jan. 20
9:30
Palesztin civilek tucatjait végezte ki Izrael - a levegőből (Infostart)
Palesztinok tucatjai haltak meg a Hamász közlése szerint pénteken a Gázai övezet elleni intenzív légicsapásokban: az izraeli hadsereg Hán-Júnisz városban összpontosítja a szervezet elleni szárazföldi műveletét.
jan. 20
9:36
Össze-vissza törik az elektromos autókat a tulajdonosaik - ez az oka (ATV)
Az amerikai autókölcsönző cég, a Hertz nemrégiben bejelentette, hogy 20 ezer elektromos autót elad a flottájából és benzines járművekre cseréli őket. A döntést azzal magyarázták, hogy a sofőrök folyamatosan összetörték az autókat. Stephen Scherr, a Hertz vezérigazgatója megjegyezte azt is, hogy az elektromos autók javítási költségei sokkal magasabb
jan. 20
9:42
Madridba az elmúlt 50 év legnagyobb havazása érkezett meg – Spanyolország-szerte tombolnak a viharok (Blikk)
50 éve nem volt ilyen brutális havazás Madridban, amit az év első napjaiban a Filomena vihar okozott. Spanyolországban a szokatlan időjárási viszonyok a káoszt okoztak a közlekedésben is, több ember életét vesztette: a belügyminisztérium mentőcsapatokat aktivált az autókban rekedt emberek kimentésére.
jan. 20
9:48
Megbukhat a berlini kormány? Kitartanak a német gazdák (Demokrata)
Mi váltotta ki, meddig tarthat, és mik lehetnek az egyre növekvő németországi elégedetlenség következményei?
jan. 20
9:51
Az orosz aranytartalék nagysága alig változott egy év alatt, de többet ér (hirado.hu)
A jegybank azt közölte, hogy az orosz arany- és devizatartalékban az arany részesedése nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
jan. 20
9:54
Az amerikai légierő három húszi hajóelhárító rakétát semmisített meg Jemenben (Blikk)
Az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága szerint az amerikai légierő megsemmisített Jemenben három húszi hajóelhárító rakétát, amelyeket a Vörös-tenger déli része felé lőttek volna ki.
jan. 20
9:54
Ursula von der Leyen hamarosan bejelentheti újraindulását az EB vezetéséért (HírTV)
A hazánkat folyamatosan támadó német politikus a korrupciós botrányai ellenére továbbra is az Európai Bizottság élén maradna.
jan. 20
9:54
Cristiano Ronaldónak végképp elment az esze, nagyon kiakadtak a rajongók (ATV)
A világsztár focista elég furcsa nyilatkozatot adott péntek este, ami teljesen kiakasztotta a futballrajongókat. A legtöbben úgy vélik, Ronaldónak teljesen elment az esze.
jan. 20
10:00
Úgy tűnik, a Microsoftnak van miért tartania az oroszoktól (Infostart)
Egy, az orosz kormányhoz köthető hackercsoport feltörte a Microsoft magas rangú vezetőinek néhány e-mail fiókját - jelentette be az amerikai vállalat szombaton.
jan. 20
10:00
Boris Johnson szerint a világnak arra van szüksége, hogy Trump visszatérjen (444.hu)
Ennyi!
jan. 20
10:06
Káromkodott és a saját cégét szidalmazta egy futárcég chatbotja Angliában (SzMo)
Úgy is járt, mint a 2001 Űrodisszeia MI-ja, HAL9000. Lekapcsolták.
jan. 20
10:18
Hamarabb kaphatnak állampolgárságot a menekültek, változhatnak a kitoloncolások is Németországban (Infostart)
Egyszerűsödik a honosítás Németországban az új állampolgársági törvény szerint. A jövőben könnyebben juthat német útlevélhez, aki hosszabb ideje él az országban, és megtarthatja külföldi útlevelét is. A Bundestag ennek szellemében az állampolgársági törvény reformja mellett döntött. A parlament illetékes bizottsága ezzel egy időben az illegális me

Keresés