A Wizz Air 2023-ban megdöntötte korábbi utasforgalmi rekordját, múlt évben több mint 60,3 millió utast szállított, amely mintegy 32 százalékos növekedés 2022-höz képest; Magyarországon ez 5,2 millió utast, és 29 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.
Már a januári fizetésük is magasabb lehet azoknak, akik a a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) által közzétett adóelőleg-nyilatkozatokat időben kitöltik. Ezek benyújtásával lehet ugyanis a munkavállalóknak rendelkezniük számos kedvezmény érvényesítéséről, így például a családi kedvezmény igénybevételének módjáról, vagy a 25 éven aluliak, illetve a 30
Németországban a termelői árak éves szinten 8,6 százalékkal csökkentek decemberben, nagyobb mértékben a 8 százalékos piaci várakozásnál és jelentősebben a novemberi 7,9 százalék esésnél - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
A bankok és brókercégek közül már több is közzétette 2024-re. Csökkenő inflációval, gyorsan mérséklődő alapkamattal és stabil forintárfolyammal számol a piac. Ha a jóslataik bejönnek, akkor többet érhetnek az év eleji fizetésemelések és olcsóbbá válhatnak a hitelek.
A követeléskezelői piacot is elérte az infláció hatása: egyre több adós, egyre nagyobb közüzemi számlával tartozik a szolgáltatóknak - fejti ki Bódizs Kornél a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége, a MAKISZ elnöke. Hozzátéve: a követeléskezelők a kisebb összegű követeléseknél különösen nagy energiát fordítanak arra,
65 ezerben maximalizálja a kormány a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát, és meghatározta azt a mintegy 300 foglalkozást, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel nem foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgár.
Az 52 millió felhasználóval bíró oldal története sok furcsa fordulattal és botránnyal van tele, de úgy tűnik, 2024-re beérett 18 év munkája. Kétéves várakozás után végre tőzsdére léphet a világ legnagyobb fóruma, aminek már Magyarországon is több százezres tábora van.
Az LMP szeretné elérni, hogy 2027. január 1-jétől ne lehessen reklámozni azt, ami egészségtelen, az ellenzéki párt ezért határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az ultrafeldolgozott élelmiszerekről.
Az egészségügyi államtitkár szerint politikai termék lett a várólisták hosszából, de ennek rövidesen vége, olyan jelentős a csökkenés. Az államtitkár elégedett, a Válaszonline viszont úgy találta: van olyan ellátás, amelyre ezekben a napokban a hivatalos nyilvántartás szerint 6 évet és 9 hónapot kell várni. Egész régiók ellátásánál tapasztalható ko
A tranzakciószám visszaesése az év végére megállt, az idei év kilátásai pedig a korábbinál biztatóbbak – állapította meg az Otthon Centrum elemzési vezetője.
Az OPEC január 17-én kitartott a globális olajkereslet viszonylag erős növekedésére vonatkozó 2024-es előrejelzése mellett, és egy meglepően korai előrejelzésében azt mondta, hogy 2025-ben a kőolajfelhasználás erőteljes növekedése várható, Kína és a Közel-Kelet vezetésével.
A szigorított, de egyben némileg fel is turbózott babaváró támogatás és a CSOK Plusz hitel célja a gyermekvállalás ösztönzése. De vajon igényelhetők úgy, hogy már úton van a baba, illetve a konstrukciók kedvezményei ebben az esetben is kihasználhatók? Ennek jártak utána a Bankmonitor szakértői.
Pénteken Ukrajna dróncsapást mért orosz olajtartályokra a határtól 50 km-re. Az ukránok szerint a csapás arányos az ő infrastruktúrájukra mért orosz csapásokkal.
284 kérelem vonatkozásában, 14,75 milliárd forint értékben hozott támogatói döntéseket "az elmúlt napokban" az Agrárminisztérium; a megvalósítani kívánt fejlesztések elsősorban az öntözést és a tanyák infrastrukturális beruházásait érintik.
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellet
Partnernek a Palesztin Nemzeti Hatóság számít, nem a Hamász, amelynek nem engedhető meg, hogy a Közel-Keletnek ezt a térségét kormányozza - jelentette ki Antonio Tajani külügyminiszter.
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy Pest vármegyei kórház vezető beosztású orvosa és a vele együttműködő betegszállító ellen – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A vásárlók 701 ezer forintot fizettek átlagosan Budapesten egy négyzetméter panellakásért, ami átlagosan 37,8 millió forint összegű ráfordítást igényelt a Duna House adatai szerint.
A tagállamok uniós nagykövetei jóváhagyták a Tanács és az Európai Parlament tárgyalói között decemberben létrejött ideiglenes megállapodást a médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról, valamint a médiaszabadság, a médiapluralizmus és a szerkesztői függetlenség védelméről szóló új uniós törvényről. Csak Magyarország nem támogatta a jogszabá
Az előző évhez képest több mint kétszeresére, 18-ról 38 százalékra nőtt azoknak a vezérigazgatóknak az aránya, akik a globális gazdaság növekedését várják a következő 12 hónapban, ugyanakkor a fokozódó technológiai és éghajlati nyomás miatt a vezetők 45 százaléka aggódik vállalata hosszú távú fennmaradása miatt - derül ki a PwC 27. Globális vezérig
Hétfőtől tíznapos figyelmeztető sztrájkba kezdenek a bírák és az ügyészek Horvátországban, miután nem sikerült megállapodásra jutniuk az illetékes minisztériummal a béremelésekről – közölte pénteken a Horvát Bírók Egyesülete (UHS), tájékoztatott az MTI.
A tervezett ütemezésnek megfelelően tegnap üzembe helyezték a negyedik kutat a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen. A tavaly február óta működő első után így decemberben és januárban összesen három új kút állt termelésbe Sarkad térségében. A kormány a belföldön elérhető források fokozott hasznosításával erősíti Magyarország energiaszuverenitását és
Alaptörvény-ellenes a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvény több pontja – tartalmazza az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján pénteken közzétett határozat, közölte az MTI.
Mintegy 13,8 millióra nőtt az utasok száma tavaly a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, ez 30 százalékkal haladja meg az előző évit, de továbbra is elmarad a koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019. forgalmától - közölte Klára Divísková, a repülőtér szóvivője pénteken Prágában.
Ami az elmúlt két napban történt a fővárosban, az kétség kívül botrányos. A főpolgármester most bement a tévéstúdióba és egészen különös módját választotta a helyzet kezelésének.
A Bitcoin (BTC) árfolyama az elmúlt hét során majdnem 10%-ot esett. Ám mostanában voltak ettől sokkal szebb napjai is, hiszen a spot BTC tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) amerikai jóváhagyására való várakozás közben, és a január 10-ei bejelentést követően némiképp emelkedett a token ára.
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellet