2024. január 27. szombat

jan. 27
0:09
A kormány elvárja a multinacionális cégektől, hogy minél nagyobb arányban tartsanak magyar termékeket a polcaikon (hirado.hu)
Nobilis Márton elmondta, hogy a multinacionális cégektől joggal várja el a kormány, hogy minél nagyobb arányban tartsanak magyar termékeket a polcaikon.
jan. 27
0:12
Több mint egy évtizede nem csaltak ennyit a munkáltatók (Infostart)
A friss tanulmány szerint az építőipar, a vendéglátás és a kereskedelem volt tavaly a foglalkoztatási szabálytalanságok három gócpontja.
jan. 27
0:12
Lezárult a Vertikál Group dombóvári üzemének fejlesztése (ProfitLine)
Befejeződött a Vertikál Group Nyrt. dombóvári üzemének csaknem 2,5 milliárd forintos energetikai, infrastrukturális és technológiai korszerűsítése - közölte a műanyagipari és környezetgazdálkodással foglalkozó társaság az MTI-vel.
jan. 27
0:12
Nagy lejtmenetben, idei mélypontján a forint az euróval és a dollárral szemben is (444.hu)
Reggel óta az euró ára 385-ről 388 forintra nőtt, az év elején még 378 forint alatt volt az ára. A dollár egy hét alatt 8 forintot drágult.
jan. 27
0:12
A Louis Vuitton tulaja hirtelen olyan gazdag lett, hogy még Elon Muskot is letaszította a trónról (Telex)
Ehhez azért kellett az egy nap alatti 23 milliárd dolláros növekedés.
jan. 27
0:12
Redmi Note 13 sorozat – kijelzőcsere garancia (Digital Hungary)
A Redmi Note 13 Pro+ 5G, Redmi Note 13 Pro 5G, Redmi Note 13 5G, Redmi Note 13 eszközök prémium kijelzőcsere garanciával rendelkeznek.
jan. 27
0:15
Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap (rtl.hu)
Novemberben mind a háztartások, mind a nem pénzügyi vállalatok nettó hitelfelvevők voltak.
jan. 27
0:16
A Toyota már nemcsak a világon, hanem Magyarországon is piacvezető lett (Infostart)
A Toyota Csoport Magyarországon is piacvezető volt a személyautók és haszongépjárművek összesített piacán 2023-ban, míg a világban tavaly november végéig 10 millió 200 ezer autót értékesített – közölte a Toyota Central Europe Magyarországért felelős igazgatója.
jan. 27
0:18
2023-as Elektromosautó-eladások: növekedés és pályázatos jövő (NRGreport)
A zöld rendszámos autók száma folyamatosan emelkedik. Az ország környezetbarát járműparkja tavaly sok busszal és félezer motorkerékpárral is bővült!
jan. 27
0:19
Nőtt az albérletek átlagára Budapesten, már 250 ezer forint az átlagos bérleti díj (rtl.hu)
Ez részben magyarázható azzal, hogy a reálbérek idén pozitív tartományba kerülnek.
jan. 27
1:18
Kegyetlen idők jöhetnek az Ethereumra (ProfitLine)
Az elmúlt 7 nap során az Ethereum (ETH) továbbra is zuhanórepülésben van, és a medvepiac kellős közepén az értéke majdnem 13%-ot zuhant.
jan. 27
1:22
Fábián Gergely államtitkár olasz agrár- és élelmiszeripari szövetségek delegációját fogadta (ProfitLine)
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára hivatalában fogadta a Coldiretti és Filiera Italia olasz agrár- és élelmiszeripari szövetségek képviselőit - tudatta pénteki közleményében a minisztérium.
jan. 27
2:12
Végleges! Betiltják a benzines és a dízel autókat! Mutatjuk melyik országban melyik évben! (ProfitLine)
Világszerte forradalmi változások várnak az autóiparra, ahogy egyre több ország tervezi a belső égésű motorokkal szerelt járművek forgalmazásának betiltását. Az Európai Unió 2035-ig tervezi fokozatosan kiszorítani a piacról a benzines és dízelmotorral szerelt autókat, míg más országok eltérő ütemterveket dolgoztak ki. Nézzük, melyik országban melyi
jan. 27
2:16
Változás állt be a lakástámogatások terén (ProfitLine)
A lakástámogatásokkal kapcsolatos idei változások részleteire hívja fel a figyelmet az első igénylések alapján a Duna House cégcsoporthoz tartozó Credipass hitelközvetítő pénteki közleményében.
jan. 27
3:30
Segítség, iskola! A nagy szendvics-dilemma (Magyar Mezőgazdaság)
Ne tudjon kiborulni, bírja a fél napos "táska fogságot" és kettőnél több falat fogyjon belőle: a szülői mindennapok egyik legnehezebb kérdésköre, hogy mi kerüljön a gyerekek ételhordó dobozaiba.
jan. 27
4:12
Sztrájkot szervez a Szolidaritás szakszervezet (ProfitLine)
Ismét kétnapos munkabeszüntetést hirdetett január 28-ára és 29-ére az adventi sztrájk után a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) a Volánbusznál.
jan. 27
4:18
Saját sávokat kaphatnak az önvezető autók? (okosipar.hu)
Bár széleskörű elterjedésről még korai beszélni, az vitathatatlan, hogy emelkedőben van az önvezető járművek csillaga. Ezek az autók és teherautók nemcsak a vezetői élmény terén ígérnek szintlépést! Hatékonyabbá és olcsóbbá tehetik a teherfuvarozást is, kiváltképp ha „saját közlekedősávokat” kapnak – olvasható a Robotics & Automation News portálon.
jan. 27
4:24
Cukor után sóvárog? Helyettesítse inkább ezzel az 5 fűszerrel! (Magyar Mezőgazdaság)
A túlzott cukorbevitel káros hatással van egészségünkre, így érdemes minimalizálni édességfogyasztásunkat. Ezek a fűszerek pedig segítenek, ha úgy érezzük, szervezetünknek azonnal édes finomságra van szüksége!
jan. 27
4:30
Tehetünk drónokkal a növényvédelem érdekében! (Szakmát Szerzek)
Amióta csak feltalálták a drónokat, azóta foglalkoztatja a tudósokat, hogyan is lehetne ezt a technikát a növényvédelem érdekében is alkalmazni. A növényvédelem volt az elsődleges oka, amiért feltalálták a drónokat? Nem, elsősorban pilóta nélküli harci robotnak szánták őket, amelyeket már az 1960-as évektől be lehet vetni ellenséges területen. Késő
jan. 27
4:36
Jubileumi képzést zárt a UI Academy (FinTechRadar)
Idén a UI Academy ünnepli tizedik, jubileumi képzését, amely 2019-ben indult el egy merész kezdeményezésként.
jan. 27
4:48
Hogyan gondozzam a januárban kapott jácintot? Mikor lehet kiültetni a kertbe? (Agrofórum)
Néhány napja kaptam tálkába ültetett jácintokat, hamarosan virágozni fognak. Hogyan gondozzam, hogy sokáig kitartsanak? Ki lehet majd ültetni elhervadás után a kertbe?
jan. 27
4:48
Európa egyik legmodernebb áthidaló- és gerendagyárát adta át Kőszegen a Wienerberger (New Technology)
A teljes automatizálásnak köszönhetően még hatékonyabban és precízebben gyárt majd áthidalókat és födémgerendákat a kőszegi Wienerberger gyár. A mintegy 3,6 milliárd forintos beruházásból megvalósuló teljes megújítás egyaránt fontos mérföldkő a vállalat és a régió ipari fejlődése szempontjából. A döntően exportra gyártó üzem kapacitása évi 5 millió
jan. 27
4:48
Vastagon kétszámjegyű „céges inflációra” számítanak idén a vállalkozások (Karrier Trend)
„Aki túlélte az elmúlt egy-két évet Magyarországon vállalkozóként, az igazi hősnek számít” – véli Avidor András vállalkozásfejlesztési és networking szakértő. A várakozások szerint ráadásul csak nagyon lassan jöhet ismét lendületbe
jan. 27
4:54
Idéntől még jobban számít az EU-faktor a magyar gazdaságpolitikában (G7)
Már jönnek az uniós pénzek, de még mindig sok maradt befagyasztva, miközben már az uniós költségvetési szabályok is újra számítanak. Hogy hat ez a magyar gazdaságpolitikára? Erről szól a Függő Változó podcastsorozat új adása.
jan. 27
5:12
A Coldirettivel tárgyalt a Magosz és a NAK (ProfitLine)
A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselet, a Coldiretti vezetőségét fogadta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke - közölte a NAK pénteken az MTI-vel.
jan. 27
5:18
Pitypangból autó-gumiabroncs – tényleg, ezzel a módszerrel (okosipar.hu)
Úttörő módszerrel akár autók gumiabroncsa is készülhet gumipitypang felhasználásával. Az ötlet nem új, az viszont mindenképpen, ahogyan egy amerikai egyetemen alkalmassá tették olyan járműabroncsok villámgyors gyártásához is, amelyek már nemcsak kerékpárra, hanem személyautóra is felkerülhetnek. A terv az, hogy a speciális megoldással csökkentik az
jan. 27
5:18
„Az, hogy a sérelem bosszúvággyá formálódik, az egy emberi dolog” (Digital Hungary)
Honnan ered a bosszúvágy érzése, egyáltalán normálisnak tekinthető-e, ha valaki egy valós vagy vélt sérelem miatt revansot akar venni a másikon? Meddig elfogadható, ha úgy érezzük, elégtételt vennénk, és mikortól lesz a harag rossz tanácsadó? A kérdésekre Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakértő, a Karaktergyilkosság monográfia szerzője, az Impact
jan. 27
5:24
Visszatérnek az éjszakai fagyok (Agroinform)
Ismét -10 fok körüli hőmérsékletek is lesznek.
jan. 27
5:24
Agrárkifizetési mérleg az átmenet évében (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Államkincstár 2023-as évi összefoglalójából kiderült, hogy a kifizetett támogatások összege elérte az 1413 milliárd forintot és, hogy az egységes kérelmek előleg kifizetése uniós szinten is komoly segítség a gazdálkodók számára.
jan. 27
5:24
Új elszámolási rendszerbe kerülhet sok magyar háztartás, akinek napelemes rendszere van (Öko-drive)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. keddi közleménye szerint bruttó elszámolásba kerültek azok a fogyasztási helyek, ahol tíz évnél régebben üzembe helyezett napelemes rendszer van.
jan. 27
5:30
Felületbevonó szakemberek a specializált gép- és járműgyártás ágazatban (Szakmát Szerzek)
A fémszerkezetfelület-bevonó szakma és a járműkarosszéria-előkészítő, felületbevonó szakma két olyan terület, amelyek a fémek felületkezelésével és festésével foglalkoznak, és mindkettő kiemelkedő szintű szaktudást és precizitást követel meg a munkavégzés során. A felületbevonó szakemberek A fémszerkezetfelület-bevonó és a járműkarosszéria-előkészí
jan. 27
5:48
Hazai kutatók méréseivel válhatnak hatékonyabbá a napelemek (Alternatív Energia)
A szakértők egy ankarai agrofotovoltaikus rendszerre végeztek szimulációkat.
jan. 27
5:48
Farkasok kilövése miatt fogtak el két vadászt Putnokon (Agroinform)
Farkasok kilövésének gyanúja miatt fogtak el vadászokat Putnokon szerdán.
jan. 27
5:48
A digitalizációnak köszönhetően már nemcsak az okostelefon lapul a zsebünkben (Márkamonitor)
Egyre több okoseszközt helyezünk el az otthonunkban is: egy friss, hazai felmérés szerint a lakosság harmada használ otthonában valamilyen okoseszközt, és ez a szám biztos, hogy nőni fog, hiszen a lakosság 40 százaléka nyitott a jövőbeni okosotthon eszköz beszerzésre. Vannak persze elzárkózók, akiket a költségek mellett a biztonsági kockázatok is a
jan. 27
5:48
Wing: 2024 a drónposta éve lesz! (New Technology)
2024-ben a drónos házhozszállítás még több ember hétköznapjainak válik részévé – ígéri az e területen éllovas Wing és a Walmart kereskedelmi hálózat. A szóban forgó cégek a tervek szerint több millió vásárlóra terjesztik ki légipostai szolgáltatásukat Dallas-Fort Worth-ben (DFW), amely statisztikailag a legnépesebb nagyvárosi terület Texasban – írt
jan. 27
5:48
Az agrárdigitalizáció kérdései (Agrárágazat)
A jövőben a digitális megoldások és az agrárdigitalizáció további térnyerésére számíthatunk.
jan. 27
5:48
A szemes termények minőség megóvása (Mezőhír)
A gabonafélék szemtermésének és egyéb szemes termények minőségének a megóvása már betakarításkor kezdődik.
jan. 27
5:48
Meggyőződéssel tettük voksunkat a Horsch önjáró permetezőgépére (GépMax)
A Horsch Leeb önjáró permetezőgép rendkívül megbízható, hatékony és igen precíz munka végezhető vele.
jan. 27
5:54
Mit kell tudni a természetvédelmi státuszokról? – I. rész (Agrofórum)
Mit jelent az, ha egy növény- vagy állatfaj természetvédelmi státusza nem fenyegetett? Mit jelent pontosan a mérsékelten fenyegetett vagy a sebezhető kategória? Egy egyszerű böngészőoldalon is már megjelennek ezek az információk a fajok mellett, de mit takarnak?
jan. 27
5:57
Varga Mihály: Befektetésre ajánlja Magyarországot a Scope Ratings (hirado.hu)
A Scope Ratings 2-3 százalék körüli gazdasági növekedésre, csökkenő költségvetési hiányra és államadósságra számít Magyarországon a következő években.
jan. 27
6:03
Most érdemes dönteni, ki vegye át a családi vállalkozást (Piac és Profit)
A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és eljött az idő, hogy átadják a stafétabotot az utódoknak. Ez a folyamat a generációváltás, ám erről sok esetben a vállalkozások vezetői nem gondolkodnak időben. Az év eleje azonban alkalmas pillanat a cégek átállásának elkezdésére.
jan. 27
6:06
Az autósoknak is fájhat Nagy Márton nyilatkozata (Menedzsment Fórum)
A héten Nagy Márton olyan tervet dobott be, amely miatt a tőzsde és a forint árfolyama is megingott. A gyengülő fizetőeszköz a dráguló olajjal karöltve pedig nem sok jót ígér az autósoknak - derül ki az Mfor Üzemanyagár-figyelő sorozatának újabb írásából.
jan. 27
6:09
Varga Mihály: Befektetésre ajánlja Magyarországot a Scope Ratings (hirado.hu)
A Scope Ratings 2-3 százalék körüli gazdasági növekedésre, csökkenő költségvetési hiányra és államadósságra számít Magyarországon a következő években.
jan. 27
6:12
Előző év végén 4,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
A munkanélküliek száma 2023 decemberében 207 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt.
jan. 27
6:18
A Lidl Magyarország nyerte el a 2023-as Deloitte Zöld Béka Díjat (Márkamonitor)
A Deloitte Magyarország 23. alkalommal hirdette meg a Zöld Béka Díjat azzal a céllal, hogy elismerje azokat a vállalatokat, akiknél a fenntarthatóság elemi része az üzleti stratégiának, a szervezeti kultúrának és a gyakorlati működésének. A Lidl Magyarország felelősséget vállal minden olyan területen, amelyre vállalatként hatást gyakorol. A követke
jan. 27
6:18
Ismét 1.000.000 darab felett az angol járműgyártás (okosipar.hu)
Az Egyesült Királyság járműgyártása 16,8 százalékkal nőtt tavaly, és 2019 óta először lépte át az 1 milliót (1 millió 25 ezer 474) – áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) csütörtökön ismertetett jelentésében. Egy évvel korábban, 2022-ben a járműgyártás 9,8 százalékkal esett 2021-hez képest, akkor hat évtizede a legkevesebb,
jan. 27
6:24
A kormány döntésén múlik, mikor telepíthetük 350 ezres napelemes rendszert (Tiszta Jövő)
Egy bejelentés is elég lehet, ha erkélynapelemet telepítenénk.
jan. 27
6:24
A három legfölöslegesebb szolgáltatás, amiért az emberek sokat fizetnek a bankoknak (Bank360 blog)
Sokan azt hiszik, jobban járnak, ha dombornyomott bankkártyájuk van vagy sms-értesítést kérnek a banki tranzakciókról, és jó, ha papíron is megvan nekik a havi értesítőjük. Ezek a szolgáltatások viszont drágák, és ma már fölöslegesek, elhagyásukkal tízezreket lehet spórolni.
jan. 27
6:24
Miért tűntek el a gyümölcsfák még a falusi közterületekről is? (Magyar Mezőgazdaság)
A közterületeken található gyümölcsfák egykor nagyon elterjedtek voltak, mára azonban megfogyatkoztak, szinte eltűntek. Miért tűntek el, és van-e esély, hogy újra felível a "közgyümölcsösök" sorsa?
jan. 27
6:24
A mémérmék ismét rákapcsoltak (BitcoinBázis)
Bár a szektorban erős volatilitást lehet tapasztalni, ennek ellenére több mém kriptó is kiugró sikereket tudott elérni az előző napokban.

Keresés