2024. január 26. péntek

jan. 26
0:09
Visszatért a fogyasztói bizalom az ukrajnai háború előtti szinthez Suppan Gergely szerint (hirado.hu)
Suppan Gergely hozzátette: érzékelhetően csökken az infláció mértéke, ami hozzájárul a fogyasztói bizalom javulásához, ahogy a minimálbérek emelése is.
jan. 26
0:12
Ilyen euró-forint árfolyamot vár az MBH az év végére (Infostart)
A 2,7 százalékos piaci konszenzus fölött bővülhet az MBH Bank szerint a magyar gazdaság, ez masszívan javuló trendet jelent a 2023-as, várhatóan mínusz fél százalékos csökkenés után.
jan. 26
0:12
Stratégiai cél a magyar kkv-k megerősítése (Behaviour)
A kormány felülvizsgálta és elfogadta "a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019–2030" című dokumentumot, és meghatározta a vállalkozások érdekében a következő két évben elvégzendő kiemelt vállalkozásfejlesztési intézkedéseket – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).   Az NGM kiemelte, az intézkedések
jan. 26
0:12
Összetett program készült a Dél-Dunántúl fejlesztésére (ProfitLine)
Komplex fejlesztési modellprogram mentén valósulhat meg az országos átlagtól gazdasági fejlettségben jelentősebb elmaradást mutató dél-dunántúli nagytérség fejlesztése - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Pécsen.
jan. 26
0:12
Sokan akarják átverni a jó szándékú adományozókat, erre figyeljen, ha jótékonykodik! (Bank360 blog)
Egyre több csaló pályázik megható szöveggel, képekkel a jószándékú emberek pénzére. Sokan szívesen segítenek másokon, de ha azt szeretnék, hogy tényleg jó helyre kerüljön a támogatásunk, érdemes betartani néhány szabályt. A Pénzkérdés szakértői most elmondják, mire kell figyelni az adományozás előtt.
jan. 26
0:12
Taroltak a magyar sajtok a norvégiai világversenyen (Növekedés)
Nemzetközi elismerésben részesültek a hazai sajtkülönlegességek. A múlt évben Norvégiában megrendezett World Cheese Awards-on összesen 11 hazai sajt ért el dobogós helyezést. A sajtkészítők sokat tanultak a Magyar Sajtkészítők Egyesülete és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett hazai és külföldi képzéseken és tanulmányutakon, és az ott m
jan. 26
0:12
Nagy Márton államtitkára visszaszólt az MNB-nek, miután tévesnek nevezték egyik intézkedésüket (Telex)
Lóga Máté arra regált, hogy a jegybank két ügyvezetője tanulmányban ekézte a nemzetgazdasági minisztérium friss terveit a vállalati hitelkamatok csökkentésére.
jan. 26
0:13
A magyar költségvetés a válságokban is helytállt a pénzügyminiszter szerint (hirado.hu)
A 3 százalék alatti hiányt 2025-re érhető el.
jan. 26
0:16
Döntött az EKB a három irányadó kamatlábról (Infostart)
Ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően.
jan. 26
0:16
Növeli papírgyártási kapacitását a Delta 500 Kft. (Behaviour)
Több mint 200 millió forintos támogatást nyert papírgyártási kapacitásának növelésére a mórahalmi Delta 500 Kft. A berendezések nemcsak a gyártási mennyiség jelentős növeléséhez járulnak hozzá, de az előállított termékpalettát is szélesítik.   A vállalat a a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Pluszban (Ginop Plusz) 209,3 millió fori
jan. 26
0:16
Harmadával estek az ingatlaneladások, már az új lakások ára is csökkent (Bank360 blog)
A KSH friss adatai szerint 2023. I-III. negyedévében 31 százalékkal kevesebb lakást adtak el Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában. Az áremelkedés megállt.
jan. 26
0:16
Megtéríti a biztosító az M1-en tömegesen defektet szenvedők kárát (Növekedés)
A Generali Biztosító már meg is kezdte a bejelentett kárigények rendezését azon közel 50 gépjármű esetében, amelyek 2024. január 23-án az M1 autópályán egy kamionról leeső fémdarabok miatt defektet kaptak vagy megsérültek.
jan. 26
0:16
Mibe érdemes tenni azt a rengeteg pénzt, ami az állampapírok kamata után jár? (Telex)
Érdemes időben elkezdeni gondolkodni, mit kezdünk majd a számlánkra érkező kamatokkal. Akinek van lehetősége újra befektetni a pénzét, annak sem lesz egyszerű a választás, mert 2024 furcsa évnek ígérkezik a tőkepiacokon.
jan. 26
0:17
A Coldiretti olasz agrár-érdekképviselettel tárgyalt a Magosz és a NAK (hirado.hu)
Közleményük szerint a találkozón Ettore Prandini, a Coldiretti elnöke arról beszélt, hogy változásra van szükség az Európai Unió agrárpolitikájában.
jan. 26
0:18
Jön a dízelüzemű tehergépkocsik és buszok korának vége (NRGreport)
Az EU újabb jelentős lépést tett a közúti közlekedés megtisztítására irányuló erőfeszítéseiben: politikai megállapodást kötött a teherautókra és buszokra vonatkozó CO2-szabványokról, amely 2040-re a dízelüzemű modellek szinte teljes kivonását jelenti.
jan. 26
0:20
"Elhunyt" a Marsra küldött helikopter, de... (Infostart)
30 napra tervezték a küldetését, de 3 évig szolgált az Ingenuity.
jan. 26
0:20
Nem változtatott az irányadó kamatlábakon az EKB (Növekedés)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
jan. 26
0:20
Olasz mintára az Agrárminisztérium vizsgálja a műhús betiltását (Telex)
Nagy István miniszter egy csütörtöki találkozón arról is beszélt, hogy soha nem látott mennyiségű forrással tudják támogatni a hazai élelmiszeripari beruházásokat.
jan. 26
0:21
Az éj leple alatt jött a váratlan különadó módosítás a kormánytól (Portfolio)
A Magyar Közlöny csütörtök késő este megjelent számában a kormány két különálló rendeletével is módosítja az extraprofitadóról szóló rendeletet. Első ránézésre a gyógyszergyártóknak lehetne ez kellemetlen meglepetés, ugyanis a kormány a gyógyszergyártói különadó mellé bevezeti a gyógyszergyártói extraprofitadó fogalmát, melyeknek a kulcsa dupla akk
jan. 26
0:24
Ne telepítse ezeket a szoftvereket - Lenullázhatják a bankszámláját (Növekedés)
Az Erste Bank honlapján, közösségi oldalain, webes felületén, valamint ügyfeleinek küldött külön körlevélben hívja fel a figyelmet a banki adatok védelmére, és egy, az elmúlt időszakban megszaporodó csalástípusra - közölte a pénzintézet.
jan. 26
0:24
Magyarországon az élelmiszerárak majdnem elérték az uniós átlagot, a bérek a 40 százalékot is alulról karcolják (Telex)
A G7 összesítése alapján a magyar bérek nem követték az elmúlt 10 év uniós szinten általánosan megfigyelhető árfelzárkózását.
jan. 26
0:28
Dübörög az amerikai gazdaság (Növekedés)
A negyedik negyedévben is nagyobb volt az USA gazdasági növekedése, mint várták. Recessziónak nyoma sincs az inflációt követően.
jan. 26
0:28
655 milliárd forintnyi eurót mostak tisztára kínai árnyékbankokon keresztül az olaszországi adócsalók (Telex)
Több mint nyolcvan gyanúsítottja van az ügynek, a többségük kínai állampolgár.
jan. 26
0:32
A fellendülés éve volt 2023 a kriptopiacon (Növekedés)
Erős konjunktúra jellemezte a kriptopiacot 2023-ban. A teljes piaci kapitalizáció több mint a duplájára emelkedett tavaly, és amint a világgazdaság lassan kilábal az infláció okozta válságból, a kockázatvállalási kedv is visszatér a piacokra, a befektetők pedig újra a digitális pénzeszközök felé fordulnak.
jan. 26
0:32
Megtriplázták a nyereségüket a magyar bankok 2023-ban (Telex)
1374 milliárd forintos nyereséggel zártak tavaly, ami új rekordnak számít.
jan. 26
0:36
Matricavásárlókra vadásztak a kiberbűnözők - Megjárta aki bedőlt a trükknek (Növekedés)
Adathalászok vették célba az autópályamatrica-vásárlókat az éves országos és vármegyei autópálya matricák megújításának időszakában - hívta fel a figyelmet két hivatalos matricaértékesítő is.
jan. 26
0:40
Brutális megtorlással válaszolt a húsziknak az USA és Anglia (Növekedés)
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság összehangoltan szankciókkal sújtotta a jemeni húszik négy vezető tisztségviselőjét - jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.
jan. 26
0:44
Putyin elfogadná Ukrajna Nato-tagságát, egy feltétellel (Növekedés)
Értesülések szerint Vlagyimir Putyin a háttérben békejavaslattal puhatolózik Washingtonnál. Lehet, hogy jól jönne neki az elnök választás előtt egy lépés a háború lezárására.
jan. 26
0:48
A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselettel tárgyalt a Magosz és a NAK (Növekedés)
A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselet, a Coldiretti vezetőségével tárgyalt Budapesten Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke - tájékoztatott a két magyar szervezet.
jan. 26
1:18
Ismét rivaldafényben a mémkriptók (ProfitLine)
Egyre több jel utal arra, hogy megint sokat erősödhetnek a mémtokenek, miután két teljes héten keresztül a medvék irányították az eseményeket. Úgy látszik a befektetők számára a Bonk továbbra is ideális befektetés, hiszen a SOL altcoin az előző 24 órában közel 10 százalékot erősödött.
jan. 26
1:18
Kína a fellendülő exporteladások ellenére mérsékli az elektromos autókkal kapcsolatos növekedési terveit (NRGreport)
A kínai autóiparban az elmúlt néhány évben robbanásszerűen megnőtt az aktivitás, és az ország nemrégiben megelőzte Japánt a világ legnagyobb autóexportőreként, és ezt a pozíciót minden bizonnyal meg is fogja tartani, mivel Európában csak most kezdi meg az új modellek forgalmazását.
jan. 26
2:12
Te is 40 fokon szoktad mosni a ruhákat? Akkor jó nagy hülyeséget csinálsz! (ProfitLine)
40 celsius fokos vízben mossa a ruhákat Ön is, mint általában a magyar háziasszonyok (háziurak) többsége? Akkor most meglepő dolgot fogunk mutatni Önnek. Cikkünkben szakértő segítségével bemutatjuk, hogy miért hibás döntés ez és hogyan tudunk jelentős villamos energiát megspórolni, ha megfelelő hőfokon mossuk a ruhákat, törölközőket vagy épp az ágy
jan. 26
2:18
Megkérdezték a BKK-vezértől, hogy miért nem szóltak az utasoknak a járatritkításokról: "mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele" (vg.hu)
Harctéri vakság – a jelek szerint ettől szenved már másfél hete a főváros vezetése és a Budapesti Közlekedési Központ.
jan. 26
2:24
Készen állsz a változásra? 3 titok a sikeres karrierváltáshoz (Karrier Trend)
Karrierváltáson gondolkodsz, de nem tudod, hogy hogyan is vághatnál bele? Hidd el, tudjuk, hogy az egy nagyon ijesztő felfedezés, amikor rájössz, hogy az út, amin jársz, talán nem is a
jan. 26
3:18
Egészséges energia: 3 folyadék, amivel kiválthatjuk az energiaitalt (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt években a rohanó hétköznapok elidegeníthetetlen részéivé váltak az energiaitalok, élénkítő hatásukért viszont a fogyasztók akár az egészségükkel is fizethetnek. Energizáló alternatívaként több természetes folyadék közül válogathatunk.
jan. 26
4:12
Túl erős a konkurencia, visszaeshet a Tesla növekedése (ProfitLine)
Az elektromos autógyártó negyedik negyedévben elért 25,17 milliárd dolláros bevétele éves szinten mindössze 3%-os növekedést jelent, és elmaradt a várt 25,87 milliárdtól.
jan. 26
4:18
Berobbanhatja a lakáspiacot Szegeden az elektromos autógyár beruházása (KKV Magazin)
Máris élénkülést hozott a kínai Byd autógyár-beruházásaa szegedi lakóingatlanok iránti keresletben. A jövőben a környékbeli településeken is komoly erősödésre lehet számítani. Szegeden a használt lakásokat január közepén 670 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra. Az új építésűeket pedig 958 ezer forintért. A vármegye legnagyobb v
jan. 26
4:18
Elkészültek Budapesten a Knorr-Bremse első sorozatgyártású személyvonati kuplungjai (okosipar.hu)
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a müncheni székhelyű Knorr-Bremse Rail Vehicle Systems felügyelete alatt a magyarországi leányvállalat által fejlesztett és gyártott személyvonati központi ütköző- és vonókészülék: a Hitachi Rail megrendelésére elkészültek a budapesti gyártósoron az első sorozatgyártott termékek. A milánói metróhálózatra készülő 4
jan. 26
4:24
A világ legritkább rovarjának happy end története (Magyar Mezőgazdaság)
Cirka nyolcvan éve kihaltnak hitték a Lord Howe-szigeti botsáskát, mígnem a szigeten rátaláltak egy húsz-harminc egyedet számláló populációra, amely egy közel függőleges vulkanikus kiemelkedésen él.
jan. 26
4:36
A Microsoft megelőzte az Apple-t (FinTechRadar)
Január 24-én történelmet írt a Microsoft és elérte a háromezer milliárd dolláros piaci kapitalizációt. A tech óriás részvényei 405,13 dollárra emelkedtek, ezzel átmenetileg felülmúlták az Apple-t.
jan. 26
4:36
Az emberi tényező miatt szükséges az MI-t kordában tartani (Szakmát Szerzek)
Több évtizedes időtávban következhet el a mesterséges szuperintelligenciák kora, ám addig sem kell tartani az „öntudatra ébredő” gépektől, inkább jobban meg kell ismerni az MI adta lehetőségeket, mind a szakmának mind a társadalom egészének – véli a magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke. Jakab Roland szerint a magyar kutatók a vil
jan. 26
4:48
Négy hónapig nem emelkedő, kiszámítható árak? A dm a tudatos döntéseket támogatja (Márkamonitor)
A folyamatosan változó körülmények között egyre jobban felértékelődik a megbízhatóság és kiszámíthatóság. A dm-ben négy hónapon át nem emelkednek az árak, így a vásárlóknak nem kell akciók után rohanniuk, hiszen bármikor is térjenek be a drogériába, kedvenc termékeiket a megszokott, kedvező áron találják a polcokon. A dm célul tűzte ki, hogy a vásá
jan. 26
4:48
A világ legnagyobb furatkése (New Technology)
A Sandvik Coromant, a szerszámgépek specialistája, a világ legnagyobb furatkésének kifejlesztésével a precíziós megmunkálás innovátoraként írta be a nevét a történelembe. A közel 11 000 mm (11 m) hosszú és 600 mm átmérőjű gépipari óriás kifejezetten egy finn gépipari vállalatnak, a Häkkinen Group Jyväskyläben található egységének a megmunkálási igé
jan. 26
4:48
9 élelmiszer, hogy legyőzze az orrdugulást (Magyar Mezőgazdaság)
Télen, a megfázásos időszakban szinte mindenki életét megkeseríti olykor-olykor az orrdugulás. Ezek a tápanyagdús finomságok jól jöhetnek, ha házilag szeretnénk támogatni szervezetünk megküzdését a kellemetlen tünettel.
jan. 26
4:54
Mire ügyeljünk a szobanövények átültetésénél? (Agrofórum)
Mire ügyeljek a szobanövények átültetésénél, milyen „szabályokat” hasznos betartani? Számos új növényem van, ezek tavaszi átültetését tervezem.
jan. 26
5:18
Bitcoinnal fűteni? A medencét fűtik vele New Yorkban! (Alternatív Energia)
Egy fürdőháznak rengeteg hőre van szüksége, a bitcoinbányászat pedig épp egy rendkívül sok hulladékhővel járó folyamat.
jan. 26
5:18
Több ezer méh él ezen a sziklafalon: nem könnyű itt a méhészek dolga +Videó (Agroinform)
A legfelső kaptárak csak köteleken közlekedve érhetők el, a szikla tetejéről aláereszkedve.
jan. 26
5:18
Hogyan érdemes felkészülni egy szakmai konferenciára? (Márkamonitor)
Egy szakmai konferencián résztvevőként mélyíthetjük a tudásunkat és értékes kapcsolatokat építhetünk. Előadóként növelhetjük a reputációnkat és átadathatjuk a tudásunkat. Szervezőként pedig a bevétel mellett értéket teremthetünk és felhívhatjuk magunkra a figyelmet. Mindhárom esetben igaz ugyanakkor, hogy komoly előkészületeket kell tennünk a siker
jan. 26
5:18
Toman Lifestyle Akit a modellszakma megedzett az üzleti világra (KKV Magazin)
Lendület, minőség, tudatosság – ha fel kéne sorolni Magyarország egyik legsikeresebb női cégtulajdonosa sikerének összetevőit, ez a három jelző biztosan szerepelne köztük. Fontos az is, hogy a Toman brand megalapítója azon kevés cégvezetők közé tartozik, aki nemcsak meghallgatja a fogyasztói visszajelzéseket, de valóban meg is hallja azokat, mi töb
jan. 26
5:18
Út a csúcsra: e-teherautóval mászták meg a világ legmagasabb vulkánját (okosipar.hu)
A Gebrüder Weiss által támogatott Peak Evolution Team világrekorddal búcsúztatta az óévet. Decemberben ugyanis minden korábbit túlszárnyaló, 6500 méteres tengerszint feletti magasságra sikerült felvezetni azt az e-teherautót, amelynek hajtására kizárólag napenergiát hasznosítanak. A monstrum a Föld legmagasabb aktív vulkánjaként ismert Ojos del Sal

Keresés