2024. január 30. kedd

jan. 30
0:12
Kiderült, mikor vezetik ki az egyik kamatstopot (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy látja, hogy nem lesz szükség több hosszabbításra.
jan. 30
0:12
Hat fontos ábra, amely a magyar gazdasági kilátásokat érinti (Növekedés)
Hosszú ideje vitatott kérdés, hogy a kevéssé fejlett országok hogyan tudnak elkerülni egyes csapdahelyzeteket. Korábban inkább a növekedési csapda elkerülése volt a középpontban. Ezek a kutatások azt vizsgálták, hogy mi szükséges ahhoz, hogy egy ország, miután elért egy adott egy főre jutó GDP szintet, ne rekedjen meg, hanem tovább tudjon lépni egy
jan. 30
0:12
A hitelek kamatain szkanderezett Nagy Márton, a jegybank és a Bankszövetség (Telex)
Komoly vita zajlott az MNB és a kormány között arról, milyen irányadó kamathoz igazodjanak a jövőben a változó kamatozású hitelek kamatai? A kérdés egyrészt sok magánembernek és vállalatnak húsbavágó volt, a törlesztők jelentős különbsége múlhatott volna rajta. A vita rövid távon eldőlt, aminek minden résztvevő örülhet, az adósokat kivéve.
jan. 30
0:15
Hamarosan átlag 460 ezer forintot kapnak kézhez a nyugdíjasok (rtl.hu)
Két hét múlva már meg is érkeznek a pénzek.
jan. 30
0:16
Ezeknél a bankoknál igényelhetnek lakáshitelt a fiatalok 10 százalékos önerővel (Infostart)
Az éledező lakáshitel- és ingatlanpiacon idén már megjelenhetnek a vevői oldalon azok, akik megfelelő jövedelem mellett mindössze 10 százalékos saját erővel szeretnének lakást vásárolni. A lehetőség a gyermekvállalást tervező CSOK Pluszt igénylő házaspárok számára is elérhető, és minden első lakást vásárló, legfeljebb 41 éves hiteligénylő számára n
jan. 30
0:16
A kivándorló magyarok hova mennek? - Egy friss tanulmányból kiderül (Növekedés)
.
jan. 30
0:16
A kormány kamatplafonnal csökkenti a vállalati hitelek kamatait (Telex)
Februártól kamatfelár nélkül lehet igényelni vállalati hitelt az önkéntesen csatlakozó bankokban, 2-3 százalékkal csökkenhetnek az új hitelek kamatai.
jan. 30
0:18
Egyes nagyvállalatok több káros anyagot bocsátanak ki, mint egész országok – miért nem történik semmi? (NRGreport)
A szakértők szerint nem kifizetődő eléggé, ha a fenntarthatóság terén élen járunk, és nem kerül eléggé sokba, ha lemaradunk. A Világgazdasági Fórum szerint az éghajlati és környezeti kockázatok jelentik a világot fenyegető legnagyobb veszélyt a következő évtizedben.
jan. 30
0:19
Tagadja az Európai Tanács illetékese, hogy elvonják Magyarországtól az uniós forrásokat, ha Orbán Viktor vétózik (rtl.hu)
Ez ugyanakkor még nem a Európai Tanács hivatalos közlése, hanem egy meg nem nevezett vezető tanácsi illetékesé.
jan. 30
0:20
Ne várjon a tankolással, mert rosszul jár (Infostart)
Január utolsó napján emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is.
jan. 30
0:20
Putyin kapcsán egyhangúlag döntöttek Oroszországban (Növekedés)
Nyilvántartásba vette jelöltként Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfőt a márciusban esedékes elnökválasztásra hétfőn az orosz Központi Választási Bizottság.
jan. 30
0:20
Legalább egymillió forintra büntetik majd azt trafikot, amelyik 18 évnél fiatalabbnak ad el dohányterméket (Telex)
A szakhatóság idén minden hazai trafikban legalább egyszer próbavásárlást tart. Második jogsértés esetén 10 millió forint is lehet a büntetés.
jan. 30
0:23
Kedden újabb műsorvezető csatlakozik a Reggeli stábjához (rtl.hu)
Újabb RTL-es munkatárs mutatkozik be a Reggeli vendégműsorvezetőjeként, kedden Heer Orsolya, a Híradó riportere ül be Papp Gergő mellé a csatorna reggeli műsorában.
jan. 30
0:24
Tovább gyengült a forint (Infostart)
Az elmúlt heti veszteség után hétfőn tovább csökkent a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
jan. 30
0:24
Háború: előre nyomultak az oroszok - új területek kerültek a kezükre (Növekedés)
Ellenőrzésük alá vonták a Harkiv megyei Tabaivka települést az orosz erők, és Liman környékén is kedvezőbb állásokat foglaltak el - közölte hétfői hadijelentésében az orosz védelmi tárca.
jan. 30
0:27
A Ryanair szívesen átvenné azokat a gépeket, amikről a január eleji horror után lemondanak más légitársaságok (rtl.hu)
Az amerikai United mégsem kér a Boeing 737 MAX 10-esekből, miután egy utasszállító oldalából menet közben kiszakadt egy darab.
jan. 30
0:28
Ugyan kevesebb lett az újbor, ám a minőségre nincs panasz (Infostart)
A borászok szerint kiváló borok készültek, az értékesítési árakon emelni kellene a sok költség miatt, ám a piac erre nagyon érzékeny.
jan. 30
0:28
K&H: a fiatal agrárszakembereken múlik a mezőgazdaság jövője (Növekedés)
A mezőgazdaság jövőjét meghatározó megoldások megvalósításában kiemelt szerep jut a jól képzett agrárszakembereknek - közölte a K&H a bank fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatának eredményhirdetése kapcsán.
jan. 30
0:31
Már hat kerületben átlépi az egymillió forintot a lakások átlagos négyzetméterára (rtl.hu)
Tíz százalékos drágulást tapasztaltak tavaly az ingatlanpiacon. A legolcsóbb Pesterzsébet.
jan. 30
0:32
Meghosszabbították az Oroszország elleni szankciókat (Növekedés)
Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel, 2024. július 31-ig meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, mivel - indoklása szerint - Oroszország folytatja azon tevékenységeit, melyek destabilizálják az ukrajnai helyzetet - közölte az uniós tanács közleményében hétfőn.
jan. 30
0:36
Együttműködési megállapodást írt alá a BÉT és a Metropolitan Egyetem (Növekedés)
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU), amelynek célja - többek között - közös hallgatói, gyakornoki program kialakítása, továbbképzési-, valamint kutatási programok megvalósítása. A BÉT kiemelt stratégiai törekvése a lakosság, azon belül is a fiatal korosztály pénzügyi tudatosságának
jan. 30
0:40
Lázár János: új tarifarendszer Budapesten és agglomerációjában március 1-től (Növekedés)
Az új megállapodás egyszerűbb, jobb és igazságosabb, mint a régi - fogalmazott az építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook posztjában, miután Karácsony Gergely főpolgármesterrel megállapodott arról, hogy március 1. után a főváros egész területén változatlanul érvényes marad a Budapest-bérlet, a BKK pedig elfogadja a Pest vármegyére váltott,
jan. 30
0:42
Munkanélküliség Romániában - micsoda??? Ennyi??? (ProfitLine)
Romániában 2023. decemberében 2,93 százalékos volt a munkanélküliségi ráta - közölte hétfőn az Országos Munkaerő-elosztó Ügynökség (Anofm).
jan. 30
0:44
Nagy Márton a kamatokról egyeztetett a Bankszövetséggel (Növekedés)
A kormány és a bankszövetség között folytatódtak az egyeztetések, az új vállalati hitelek esetén a futamidő alatt 6 hónapig 0 százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
jan. 30
0:48
Háború: Zelenszkij szerint több a harcoló ukrán katona, mint az orosz (Növekedés)
Ukrajnának 880 ezer katonája van a hadseregben, ami több, mint az ország elleni háborúban részt vevő 617 ezres orosz kontingens, miként azt Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt héten nyilvánosságra hozta - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő az ARD német tévécsatornának adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemléz
jan. 30
1:18
Megbotlott a Bitcoin, míg a másik kriptó vígan táncol (ProfitLine)
Az előző hónapok során látott futamot követően a bitcoin értéke némi konszolidáción esett át az előző napokban. Ennek következtében a korábbi közel 50,000 dolláros értékről egészen 38,000 dollárig esett a BTC értéke.
jan. 30
1:18
Mi az, aminek a betiltásával egyharmadával csökkenthető a szemét mennyisége? (NRGreport)
A műanyag zacskók nem biológiailag lebomlóak, így használatuk után még évszázadokig szennyezhetik a környezetet káros mikroműanyagokkal. Egy új tanulmány szerint az egyszer használatos műanyag zacskók betiltása sikeresen csökkentette a műanyag zacskók használatát és az ezzel járó szemetelést és szennyezést.
jan. 30
2:12
Puff neked! Jó nagy díjemelést jelentett be a Digi (ProfitLine)
A Digi a műsorterjesztési, vezetékes internet és a vezetékes hang szolgáltatások havidíjait a KSH által közölt 17,6 százalékos inflációs értéknél alacsonyabb mértékben, 14,9 százalékkal korrigálja. Az új tarifák 2024. május 1-től lépnek életbe, így a díjkorrekció mértékének és a késleltetett korrekciónak köszönhetően a Digi árai változnak legkisebb
jan. 30
2:30
Szeptemberben rendezik meg a szakmák világbajnokságát, a WorldSkills versenyt Lyonban (Szakmát Szerzek)
2024. szeptember 10. és 15. között Lyonban több mint 65 országból gyűlnek össze versenyzők, hogy különböző szakmában mérjék össze tudásukat. A WorldSkills Lyon 2024 nem más, mint a szakmák világbajnoksága, ahol a legjobbak versenyeznek a győzelemért. A szakmák világbajnoksága, a WorldSkills A 2024-ben 47. alkalommal rendezik meg a WorldSkills verse
jan. 30
3:12
Ez a magyar nyugdíjrendszer koporsószöge?! Óriási pénzhiánnyal zárta az évet a nyugdíjkassza (ProfitLine)
A költségvetésben tervezettnél is sokkal nagyobbra nőtt a Nyugdíjbiztosítási Alap 2023-as hiánya. A Bankmonitor összegyűjtötte, hogyan alakultak tavaly a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások, és a számokból kiindulva kell-e számítani a jövőben a nyugdíjrendszer érdemi átalakítására.
jan. 30
3:24
Kutyahideg: 7 tipp a téli sétákhoz (Magyar Mezőgazdaság)
Az állattartás évszaktól függően kötelezettségekkel jár. A fagyos téli napokon az ember nehezen veszi rá magát, hogy kimozduljon otthonról, de a kutyák jólléte érdekében félre kell tenni a személyes komfortérzetet.
jan. 30
3:30
Műanyag-feldolgozó technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A műanyag-feldolgozó technikus feladatai közé tartozik egy műanyag-feldolgozó üzem teljes működésének felügyelete, ideértve a gépek működését, karbantartását és a munkaszervezést. Mérnöki irányítással vagy önállóan szervezi és hajtja végre a gyártási programban meghatározott termékek gyártását a munkatársaival. A műanyag-feldolgozó technikus aktíva
jan. 30
3:54
Trónfosztás történt a budapesti albérletpiacon – itt vannak a legfrissebb árak (Infostart)
A fővárosban többé nem az V. kerületben bérelhetünk legdrágábban lakást, de vannak kerületek, ahol ennek a feléért is kivehetünk egy albérletet.
jan. 30
4:12
Ha megismerjük az AI-t, kevésbé tartunk tőle (ProfitLine)
Mit tudunk a metaverzumról és a mesterséges intelligenciáról? Mennyire ismerjük és mennyire tartunk tőle? Amennyiben használjuk ezeket a technológiákat, akkor mire és hogyan? A Deloitte legfrissebb Digital Consumer Trends kutatásában ezekre a kérdésekre volt kíváncsi. A kutatás során a kiderült, hogy egyre többen ismerik a technológiákat, a felhasz
jan. 30
4:18
Nagy dobásra készül az amerikai posta (okosipar.hu)
Az USA legnagyobb elektromos járműflotta-bővítését indítják el, bemutatták az első töltőállomásokat. Az Egyesült Államok Postaszolgálata (USPS) az amerikai kontinens legnagyobb elektromos flottaberuházását és infrastruktúra-bővítését indította el, melynek keretében 2028-ig több mint 66 ezer kézbesítő e-jármű használatba állítását tervezik. A hetent
jan. 30
4:24
Hány vegetáriánus él a Földön? (Magyar Mezőgazdaság)
Friss felmérés készült az étkezési szokásokról, amelyből kiderült, mennyien követik a vegetáriánus étrendet.
jan. 30
4:24
A home-office-ban dolgozókat nagyobb eséllyel bocsájtják el, mint az irodistákat (Karrier Trend)
Egy új elemzés olyan tulajdonságot tár fel, amely miatt az alkalmazottakat nagyobb valószínűséggel bocsájtják el: az otthonról való munkavégzés. A Live Data Technologies által végzett elemzés szerint a teljesmértkében home-office-ban
jan. 30
4:36
131 éve született Sávoly Pál, az Erzsébet híd tervezője (Szakmát Szerzek)
131 éve pontosan ezen a napon, január 30-án született Sávoly Pál Kossuth-díjas mérnök, az Erzsébet híd tervezője. Ebből az alkalomból szeretnénk nektek bemutatni a hídépítő és -fentartó technikus szakmát is, ami remek választás műszaki beállítottságú fiatalok számára. Gyerekkorát Budapesten töltötte 1893. január 30-án született Sávoly Pál Kossuth-d
jan. 30
4:48
többezer munkahely megszűnését okozta a hamis termékek forgalmazása Magyarországon (KKV Magazin)
A ruhaipar, a kozmetikai cikkek és a játékok területén vizsgálja a hamisítás hatásait az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (Euipo) legfrissebb tanulmánya: az elemzés szerint Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása és 4466 fő munkája szűnt meg emiatt.
jan. 30
4:48
A Széchenyi István Egyetem közreműködésével indul technikusképzés a fővárosban (New Technology)
A Széchenyi István Egyetem az ország legkiválóbb középiskoláival működik együtt. A partnerek száma tovább bővült a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Fáy András Technikumával, ahol okleveles alternatív járműhajtási technikusképzés indul a győri egyetemmel közösen a következő tanévtől. Az erről szóló megállapodást a felek január 23-án írták alá
jan. 30
4:48
Szokatlan új veszély leselkedik a sünökre (Magyar Mezőgazdaság)
Az európai sünök állománya folyamatosan csökken, számtalan veszélynek vannak kitéve. Az eredeti, erdei élőhelyek eltűnésével a városokba kényszerülnek, ahol új kihívásokkal találják szembe magukat.
jan. 30
4:48
150 ezres napelemes rendszert dobtak piacra (Öko-drive)
Hamarosan Magyarországra is megérkezhetnek a kerítésre szerelhető napelemek.
jan. 30
4:54
Százmilliárdos kényszerpályára állította magát a kormány Mészárosék koncessziós autópályáival (G7)
Éves szinten százmilliárdos kiadás az államnak, hogy a koncesszió keretében már muszáj kifizetnie a jobb minőségű autópályák árát Mészárosnak és Szijjnek.
jan. 30
4:54
Ezekben a kerületekben szálltak el legjobban a lakásárak (MMonline)
A budapesti kerületekben a 2022-es négyzetméterárakhoz képest átlagosan 10 százalékos drágulást mutatnak az adatok, mérsékelt csökkenés, stagnálás mindössze öt kerületben tapasztalható. Hatra bővült az egymillió forint feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek száma, a fővárosi ingatlanvásárlók a XII. kerületben találkozhatnak a legmag
jan. 30
5:00
Életveszélyes döntést hoztak az autósok (Infostart)
Még mindig nem állt vissza a korábbi szintre az európai abroncspiac, az eladások szinte mindegyik piaci szegmensben csökkentek, egyedül a személyautókra szánt gumiabroncsok esetében nem, ám az is csak a téli időjárásnak köszönhető – írja közleményében a Magyar Gumiabroncs Szövetség.
jan. 30
5:12
A fővárosi átlagbérrel 12 millióval több lakáshitel vehető fel, mint a szabolcsival (ProfitLine)
A fővárosi átlagkeresettel akár 4 millió forinttal nagyobb és kedvezőbb kamatozású személyi kölcsön igényelhető, mint a csaknem kétszázezerrel alacsonyabb szabolcsi átlagbérrel. Lakáshitelnél 12 millióval nagyobbat lehet felvenni, de a ugyanakkor összegnél a törlesztőrészletekben nincs különbség, most 7 százalék körüli THM-mel igényelhet lakáshitel
jan. 30
5:18
5, azaz öt perc alatt feltölthető EV akkumulátor készült (okosipar.hu)
A töltési idő minimálisra csökkentésével maga az akkumulátorcsomag mérete, ezáltal az EV-k gyártási költsége is csökkenhet – vallják a hipergyorsan feltölthető akkumulátor alkotói. Az amerikai Cornell Egyetem csapata ötperces feltöltési időt ígér, ami óriási ugrás lenne annak ismeretében, hogy a jelenleg piacon lévő legerősebb gyorstöltő úgy 30 per
jan. 30
5:18
Kifizetődő befizetni a lakbért (Fintech)
Még tart a tavaly év végi lendület, újabb több száz millió dolláros tőkebevonást hozott a Bilt Rewards múlt héten.
jan. 30
5:24
Olcsó napelemes rendszerek érkezhetnek, ha a kormány rábólint (Alternatív Energia)
Magyarországon is engedélyezhetik az erkélynapelemek telepítését.
jan. 30
5:24
Időjárás: Nagy harcok jönnek. Még nem dőlt el, ki lesz az erősebb (Agroinform)
Jön a köd és a napsütés csatája.

Keresés