2024. január 17. szerda

jan. 17
0:03
Nagy Márton: Hiszek a magas nyomású gazdaságban (Portfolio)
Ha van növekedés, akkor automatikusan csökkennie kell a hiánynak, a vita csak arról zajlik, hogy ez milyen gyorsan térjen vissza a 3 százalékos szintre – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter beszélt a fogyasztás szerepéről, a magas nyomású gazdaságpolitika lényegéről, a reptérvásárlás áráról, túlzottan ó
jan. 17
0:12
Itt a megfejtés, hogy miért tankoltunk 2023-ban sokkal kevesebbet, mint 2022-ben (Infostart)
2023-ban csaknem 16 százalékkal kevesebb üzemanyagot értékesítettek a magyarországi töltőállomásokon, mint egy évvel korábban. A szakértő szerint a fogyasztás tavaly visszatért a korábbi évek szintjére. Grád Ottó az InfoRádióban úgy vélte, a fogyasztók nem "kapják meg" a teljes 41 forintos emelést az árakban.
jan. 17
0:12
Cégeket is kipécéztek az internetes csalók (Adózóna)
A rendszeressé váló online csalásoknak már nemcsak magánszemélyek a célpontjai, hanem cégek is – írja a police.hu a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva, amely mindenkit óvatosságra inti a vállalkozásokat.
jan. 17
0:12
5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak (HR Portál)
A bértámogatás mértéke 6 hónapig alkalmazottanként legfeljebb a havi bruttó 400 ezer Ft-ot érheti el.
jan. 17
0:12
Beltéri napenergia: Ezek a cellák bármilyen fényforrásból képesek energiát gyűjteni az elem nélküli eszközökhöz (NRGreport)
Működhetnek-e a napelemek beltérben? Ez a technológia bármilyen fényt energiává alakít, így nincs szükség elemekre. A gyenge fényviszonyok között is működő napelemek segítségével az eszközök elem nélkülivé válhatnak.
jan. 17
0:12
Bekeményítettek az olasz hatóságok - tényleg csak regisztrációval, pénzért látogatható a turisták kedvenc városa (Növekedés)
Megnyílt a VenicePass nevű internetes regisztrációs oldal kedden, amelyen előre le lehet foglalni a belépést Velence városába. A kötelező jegyváltást április 25-től vezetik be egyelőre kísérleti jelleggel.
jan. 17
0:12
A Magyar Közút bemutatta, hogyan lehet megnyeretni bármilyen tendert a preferált NER-es céggel (Telex)
Mészáros Lőrinc cégét az Átlátszó közbeszerzési szakértője szerint aránytalan pontozással hozták ki győztesnek.
jan. 17
0:12
Az influencer tartalmak hatása a fogyasztói szokásokra (Digital Hungary)
A Territory Influence ügynökség készített egy kutatást az e-kereskedelmi üzletek felhasználóinak vásárlási szokásairól. A kutatásban 24 549-en vettek részt 13 különböző országból, beleértve Magyarországot is, az életkoruk 18 és 86 év közötti. Az eredmények hangsúlyozzák a tartalmak hitelességének kulcsszerepét az e-kereskedelmi üzletek stratégiáiba
jan. 17
0:16
Nagy Márton: a következő nagy feladat a tartós növekedés és az egyensúly helyreállítása (Infostart)
Ha van növekedés, akkor automatikusan csökkennie kell a hiánynak, a vita csak arról zajlik, hogy ez milyen gyorsan térjen vissza a 3 százalékos szintre – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter beszélt a fogyasztás szerepéről, a magas nyomású gazdaságpolitika lényegéről, a reptérvásárlás áráról, túlzottan ó
jan. 17
0:16
Vendégmunkások foglalkoztatása, tartózkodási engedélyek, különféle kártyák: szigorúbb szabályok márciustól (Adózóna)
Március 1-jétől szigorúbban szabályozza a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását és munkavállalását a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény, amely újabb kihívások elé állítja a jogalkalmazót és a hatóságokat. Cikkösszeállításunk első részéb
jan. 17
0:16
Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat (HR Portál)
537 helyszínen több mint 72 ezer diák fog vizsgázni.
jan. 17
0:16
Irán rakétacsapást mért Irakra (Növekedés)
Sokasodnak a célzott rakétacsapások: most a legfélelmetesebb szereplő, Irán is beszállt a versenybe. Állítási szerint izraeli kémeket öltek meg, az iraki kurd hatóság szerint pedig kurd civileket és a kurd hírszerzés embereit.
jan. 17
0:16
Kedd estétől fél évre bezár a Nyugati téri McDonald’s (Telex)
Teljesen átépítik az étterem belső terét, ételszállító szalag is lesz benne.
jan. 17
0:16
Február 3-tól vadonatúj részekkel jön a Mutasd a hangod! a Tv2-n (Digital Hungary)
Második évadával érkezik február 3-tól a Mutasd a hangod! A szombatonként látható meghökkentő zenei show új epizódjaiban is igazi sztárparádé várja a nézőket. Az adásokban, ahol akár 5 millió forint is gazdára találhat, többek között Király Lindával, Dér Henivel, Lékai-Kiss Ramónával, Ábel Anitával, Nótár Maryvel, Marics Petivel, Vastag Csabával, S
jan. 17
0:20
Vinnék, mint a cukrot - tízezrek jelentkeztek a 75 milliárdos napelempályázatra (Infostart)
Az évtized végére több mint százezer háztartásban lehet napelemes akkumulátor, az elektromos autók pedig energiatárolóvá léphetnek elő - olvasható a Huawei Technologies által készített Fehér könyvben. A bemutatón Steiner Attila államtitkár a napelempályázat első adatait ismertette.
jan. 17
0:20
Napenergia Plusz Program: 17 ezren startoltak rá egy nap alatt az 5 millió forintos állami támogatásra (Adózóna)
A Napenergia Plusz Program újabb szakaszának megnyitását követő első 24 órában több mint 17 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a zöldenergia termelésére és eltárolására alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez.
jan. 17
0:20
Ezekben az EU-s országokban volt a legmagasabb a munkanélküliség - grafikon (HR Portál)
Így alakult a munkanélküliség az EU-tagállamokban novemberben az Eurostat adatai szerint.
jan. 17
0:20
Fordulópont lehet a napelemeknél: eláraszthatják a háztartásokat (Növekedés)
Az évtized végére több mint százezer háztartásban lehet napelemes akkumulátor, az elektromos autók pedig energiatárolóvá léphetnek elő - mutat rá a Huawei Technologies által készített Fehér könyv.
jan. 17
0:20
Alsózsolca helyett Budapest határában épül akkufeldolgozó üzem (Telex)
Az Andrada csoport Sóskúton indítja el az első magyarországi akkumulátor-újrafeldolgozó üzemét.
jan. 17
0:20
A Marquard Group Hungary új növekedési stratégia mentén alakítja át a szervezetet (Digital Hungary)
A most megalakult Management Board Bijan Khezri Group-CEO vezetésével áll fel, tagjai: Alberti Petra (content), Fenyővári Szilvia (pénzügy és operatív irányítás) és Lencsés Dávid (Media Lab).
jan. 17
0:24
Döbbenetes nagyságú nyereség a világhírű pénzintézetnél (Infostart)
Az elemzők által vártnál jelentősebben nőtt a Goldman Sachs profitja és bevétele a negyedik negyedévben - derült ki a bank jelentéséből.
jan. 17
0:24
A kiberbűnözés a legnagyobb üzleti kockázat egy nemzetközi felmérés szerint (Adózóna)
A vállalatok számára 2024-ben is a kiberbiztonsági fenyegetések jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot – közölte az Allianz nemzetközi felmérése alapján.
jan. 17
0:24
Felére zsugorodott tavaly a budapesti újlakás-piac (Növekedés)
A fő keresleti és kínálati mutatók alapján tavaly felére zsugorodott a fővárosi újlakás-piac. Bár megvan az esélye, hogy idén elmozduljunk a mélypontról, a gyakori akciók és bevezető árak egyelőre inkább a beruházók útkeresését jelzik – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újl
jan. 17
0:24
Árat emelt a Posta, változott a csomagküldés ára is (Telex)
Az üzleti ügyfelek egyedi ajánlatokat kapnak.
jan. 17
0:24
Január 16-án este bezár a Nyugati téri McDonald´s (Digital Hungary)
Étteremátalakítási programja utolsó állomásaként, a hazai McDonald´s a tervek szerint mintegy fél évre zárja be a többször is a világ egyik legszebb McDonald´s gyorséttermének választott Nyugati téri Meki®-t. A műemléki épületet különleges belsőépítészeti elemek és természetes alapanyagok használatával építik újjá.
jan. 17
0:28
A tb-jogviszony is ellenőrizhető már az EgészségAblak applikációval (Adózóna)
A társadalombiztosítási jogviszony ellenőrizhetőségi lehetőségével bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás – jelentette be ma Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
jan. 17
0:28
Az agrárkamara kiáll a német gazdák mellett, és egyetért jogos követeléseikkel (Növekedés)
Az Olaf Scholz vezette koalíció mintegy hárommilliárd euróval akarja csökkenteni az általuk úgy nevezett "klímakárosító támogatásokat" 2024-ben, amivel hadüzenetet küldött a klímavédelmi célokat és az ökológiai sokszínűséget tiszteletben tartó gazdatársadalomnak - írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
jan. 17
0:28
2,5 milliárd forint értékű részvénycsomagot osztottak szét a Mol vezetői között (Telex)
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató egy 855,8 millió forintot értő részvénycsomaggal lett gazdagabb.
jan. 17
0:32
Óriási áremelkedés a DIGI Mobilnál (Adózóna)
Esetenként 50 százalékot meghaladó áremelésre számíthatnak március 1-jétől a DIGI mobilszolgáltatásának előfizetői – írja a media1.hu.
jan. 17
0:32
Sokkal hatékonyabb területfejlesztési politika következhet (Növekedés)
Magyarországon minden adottság megvan ahhoz, hogy a következő két évben a területfejlesztési politika legsikeresebb időszaka jöjjön el - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Mohácson, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Fejlesztéspolitikai Szakosztályának közreműködésével Megújuló területpolitika – összehangolt térs
jan. 17
0:36
Az impulzusvásárlás veszélyeire figyelmeztet a Provident (Növekedés)
Ismét útjára indítja a Tudatos Vásárlás kampányát a pénzügyi szolgáltató.
jan. 17
0:40
Unicredit: Három százalékos növekedés várható a régióban (Növekedés)
Az UniCredit közgazdászai arra számítanak, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságok 2024-ben és 2025-ben 3 százalék körüli növekedést érnek el, és hasonló növekedési ütemet várnak a nyugat-balkáni területen is.
jan. 17
0:42
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a feldolgozóipar teljesítménye a New York-i régióban (ProfitLine)
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent New York régióban a feldolgozóipar teljesítménye januárban.
jan. 17
0:44
Háború: Putyin fenyegető kijelentést tett (Növekedés)
Az ukrán fegyveres erők ellentámadása kudarcot vallott, és ha ez így folytatódik tovább, akkor Ukrajna államisága hamarosan megkérdőjeleződik - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden Moszkvában orosz városvezetők előtt.
jan. 17
0:48
Macron: A Hamász visszahozta a háborút Európába is (Növekedés)
Emmanuel Macron francia államfő szerint számos országhoz hasonlóan Franciaországban is válságba került a demokratikus berendezkedés, de az országnak minden eszköze megvan a sikerhez, és ahhoz, hogy ne térjen le a fejlődés útjáról.
jan. 17
1:12
A Vörös-tengeri fennakadások (még) nem okoznak gondot az LNG árakban (NRGreport)
A Vörös-tenger tényleges lezárása a cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító tartályhajók előtt, bár aggodalomra ad okot, nem valószínű, hogy megváltoztatja a szuperhűtött üzemanyag árát, mivel más tényezők mozgatják a piacot.
jan. 17
1:24
Gyorsképzés – ami azt ígéri, akár néhány hét alatt elsajátíthatsz egy szakmát (Szakmát Szerzek)
Bizonyára veled is jött már szembe – nem is egy – olyan hirdetés, amely középpontjában egy gyorsképzés állt, hogyan tanulhatod ki rövid időn belül egy komplett szakma minden fortélyát. Milyen területeken érhető el gyorsképzés? Szinte a legkülönbözőbb területekre vonatkozó hirdetésekkel találkozhatsz az eltérő social media felületeken. Akad gyorskép
jan. 17
1:42
Jön az "X-betegség" - az új világjárvány 20-szor több halálesetet hozhat, mint a Covid (ProfitLine)
Nyakunkon az új világjárvány? Megkongatta a vészharangot a WHO - címmel közölt lesújtó előrejelzést az atv.hu.
jan. 17
2:12
A Revolut-számlákra is rálát a NAV (ProfitLine)
Sok százezer magyar ügyfélnek van Revolut számlája, így joggal merül fel a kérdés: látja a NAV a Revolut számlákat? Hozzáférhet a NAV a Revolut számlán lévő pénzhez?
jan. 17
2:24
97 éve született Vidal Sassoon a fodrász ikon (Szakmát Szerzek)
A felesleges dolgok megszüntetésével a legegyszerűbb formákig és vágásig szeretett volna eljutni Vidal Sassoon, akit a világ leghíresebb fodrászaként ismer a világ. A fodrász szakma megváltoztatása nemcsak álom maradt számára, hiszen az általa kifejlesztett vágástechnika a mai napig meghatározza a fodrász szakmát. Remélte, hogy focista lesz Az árva
jan. 17
3:12
Új nyugdíj lehetőség! 2024-től kérhető a nyugdíjelőleg módosítása (ProfitLine)
2024 január 1-től új lehetőségként már élhetünk a nyugdíjelőleg módosítása iránti kérelemmel. Cikkünkben bemutatjuk, hogy pontosan mit is jelent ez.
jan. 17
3:24
Miért válaszd a kohász és öntész technikus szakmát? (Szakmát Szerzek)
Azok számára, akik élvezik a folyamatirányítást és a fémekkel való munkát, a kohász és öntész technikus szakma izgalmas lehetőséget kínál. A kohászatról dióhéjban A kohászat egy összetett iparág, amely a vas és más fémek kinyerését, finomítását, ötvözését, öntését, képlékeny alakítását, hőkezelését, szerkezetének és tulajdonságainak vizsgálatát fog
jan. 17
3:30
A múltba kell tekintenie az egyik csillagjegynek! (Karrier Trend)
A Vízöntőt tesztelni fogják, a Mérleg közelebb van a sikerhez, mint azt gondolná!  Karrier horoszkóp: 2024.01.17. Kos Úgy tűnhet, hogy az emberek a barátaid, de légy óvatos. Lehetséges, hogy csak
jan. 17
3:48
Kulináris élvezet egy szokatlan helyen (Magyar Mezőgazdaság)
Az egyik floridai autókereskedés tulajdonosa szokatlan ötlettel vonzza és kényezteti az ügyfeleit, olyan fine dining éttermet nyitott a számukra, amelyet egy Michelin-csillagos séf jegyez.
jan. 17
4:12
Sikeres az új részvények jegyzése a Navigator-nál (ProfitLine)
2024. január 10-én sikeresen zárult a Navigator Investments Nyrt. tőkebevonása, melynek során a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett társaság zártkörű formában, magán- és jogi személyeket egyaránt megszólítva 370 millió Ft összértékű részvénykibocsátással tovább erősíti stratégiai céljainak megvalósítását.
jan. 17
4:18
Esg-törvény: Nemcsak muszáj, de hasznos is foglalkozni a fenntarthatósággal (KKV Magazin)
A december 22-én kihirdetett Esg-törvény szerint a nagyvállalatoknak Esg, vagyis környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból is át kell világítaniuk működésüket a leányvállalataikra és beszállítóikra is kiterjedően. Ez sok ezer magyar Kkv-t érint -hívja fel a figyelmet Horvát Kristóf, a Kpmg fenntarthatósági és Esg menedzsere. Az új kö
jan. 17
4:18
Ammónia: megoldás a jövő globális hidrogén-infrastruktúrájára (okosipar.hu)
A villamosítás térhódítása során az energiaátmenet kulcsaként döntő szerepet fog játszani a hidrogén. Ez az energia hosszú távú tárolásától a fosszilis tüzelőanyagok molekuláris helyettesítéséig mindenre kiterjed. Sajnos Németország a saját határain belül nem rendelkezik elég területtel a jövőbeni kereslet teljes körű kielégítésére. Ma azt feltétel
jan. 17
4:18
Csontból készült csirkefalatok: lenne gusztusa megkóstolni? (Magyar Mezőgazdaság)
Legújabb kísérleteik során finn kutatók képesek voltak előállítani megsemmisítésre ítélt csonthulladékból csirkefalatkákat valamint halételeket. Ez lenne a fenntarthatóság jövője?
jan. 17
4:24
Most kiderül, ilyen gyakran érdemes munkahelyet váltani (Karrier Trend)
Lehet vitatkozni arról, hogy egy személynek mennyi ideig kell/érdemes egy munkahelyen maradnia, de az általános konszenzus talán, hogy minimum egy évet jó lenne kihúzni.  Persze nagyon sarkos esetben, ha abszolút
jan. 17
4:30
Újabb piacon vetné meg a lábát a Revolut (FinTechRadar)
A Revolut újra megkísérelheti az indiai piac meghódítását.

Keresés