2024. január 9. kedd

jan. 9
0:12
A dízeleseknek minden 2 forintért érdemes lehajolniuk (Infostart)
Szerdától tovább csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 2 forinttal.
jan. 9
0:12
Párizs szerint a geopolitika helyzet jelenti a legnagyobb gazdasági kockázatot (ProfitLine)
A világ elsőszámú gazdasági kockázata geopolitikai - jelentette ki Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter hétfőn, kiemelve "a háború visszatérését a világba és Európába".
jan. 9
0:12
Óriási hajrá volt az inflációt követő állampapírokért (Bank360 blog)
Az állampapírok egyre alacsonyabb kamatot fizetnek, de a tőzsdén sokat keresett a lakosság novemberben is. A befektetési alapokat továbbra is szeretik a kisbefektetők, az OTP árfolyamnyereségének is sokan örülhettek. A lakosság novemberben még bezsákolt a magas kamatú PMÁP-ból, mert onnantól már csak 10 százalék alatti kamatú állampapírt talál, köz
jan. 9
0:12
Nem bírják a versenyt a hazai kisboltok a kínaiakkal szemben (Növekedés)
Húsz év az EU egységes belső piacán - ezzel a címmel szervezett online szakmai konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Kereskedelmi Szakosztálya. A rendezvény ahhoz az egy éven át tartó konferenciasorozathoz kapcsolódott, amelynek keretében az MKT szakosztályai szakterületenként áttekintik hazánk két évtizedes uniós tagságának tapasztalatait, e
jan. 9
0:12
Ezen a héten minden a Bitcoin spot ETF-ről szól (BitcoinBázis)
A várakozás január 8-án is folytatódik a kriptopiacokon, ahogy mindenki az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elbírálását várja az amerikai
jan. 9
0:12
Fugli Károly a FEI tiszteletbeli tagjaként, tanácsadóként tevékenykedik tovább (Agrotrend)
Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) fogathajtó szakbizottságának korábbi elnöke tiszteletbeli tagként, tanácsadói szerepkörben tevékenykedik tovább, így több „speciális projektben” is részt vesz, és a magyar sportlótenyésztést is szeretné népszerűsíteni.     „A szakágnak nem volt utánpótlása, megteremtettük az utánpótlás kategóriát, ta
jan. 9
0:12
16 ezer vietnámi, 10 ezer Fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozik már Magyarországon (Telex)
120 ezer külföldi vendégmunkásról beszélt Czomba Sándor államtitkár. Nincs szükség hisztériakeltésre szerinte, senki nem veszi el a magyarok munkáját.
jan. 9
0:12
Együttműködik a Siemens és az Intel (Digital Hungary)
A világon egyre nagyobb a kereslet a chipek iránt, és ehhez hatékony, ugyanakkor fenntartható félvezető gyártási megoldásokra van szükség. Ez nem csupán a gyártósorokra vonatkozik, hanem a tervezés, a működés és az újrafeldolgozás minden területére. Így a fejlett félvezető gyártás hatékonyságának és fenntarthatóságának növelése érdekében írt alá sz
jan. 9
0:16
Komoly összecsapás volt a parlamentben gázárügyben, a diktálósokról volt szó (Infostart)
Az energiaszámlákról is szó volt az interpellációk során az Országgyűlés hétfői ülésén. Egy ellenzéki felszólaló szerint MVM nyerészkedjen a diktáló fogyasztókon.
jan. 9
0:16
Most éri meg igazán bankot váltani: így dobhatja meg az infláció a számlaköltségeket (Bank360 blog)
Hiába vagyunk túl az inflációs sokkon, a bankolásban még csak most fogjuk megérezni a hatását. Az előző éves inflációt ugyanis az idén építhetik be a pénzintézetek az áraikba, ami jelentős drágulást hozhat áprilistól a bankszámla piacon. Januárban a tavalyi költségkimutatást is kézhez kapja minden számlatulajdonos, ami jó lehetőség a pénzügyek átné
jan. 9
0:16
Lemondott a francia kormányfő (Növekedés)
Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.
jan. 9
0:16
A bitcoin elfogadóhelyek száma közel megháromszorozódott 2023-ban (BitcoinBázis)
A kriptovaluták elfogadottsága gyorsan változik. 2023-ban az elfogadóhelyek száma 175%-al nőtt, így világszerte már több mint 6000 személyes eladó fogadja
jan. 9
0:16
A gyökérzöldségek királynője a gumós zeller (Agrotrend)
A különleges ízvilággal rendelkező zöldségféle előnyeit egyre többen ismerik fel. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint a zeller iránti kereslet folyamatos és stabil, így a gazdálkodóknak is kiváló perspektívát jelenthet a zöldségnövény termesztése. Jól tárolható és sokoldalú sz
jan. 9
0:16
7 nyomós érv a többször használatos csomaglás mellett! (Digital Hungary)
Mennyi vizet spórolunk azzal, ha nem egyszer használatos csomagolást használunk? Hányadik használat után válik környzetkímélőbbé egy tartós ételdoboz egy eldobhatóhoz képest? Melyek a jó uniós gyakorlatok a hatékony körforgásos rendszerben? A Humusz Szövetség hétpontos, felvilágosító célú összefoglalót készített a többször használatos csomagolások
jan. 9
0:18
Európa, USA, Kína: Hol telepítették a legtöbb szél- és napenergiát 2023-ban? (NRGreport)
2023-ban rekordot döntött a napenergia-termelés és "jelentős váltás" történt az akkumulátorgyártásban. Az új napenergia vezetésével a világ 2023-ban elképesztő sebességgel növelte a megújuló energiák mennyiségét. Ha ez a tendencia felerősödik, akkor segíthet a Földnek elfordulni a fosszilis tüzelőanyagoktól, és megakadályozhatja a súlyos globális f
jan. 9
0:20
Ezen a weboldalon bitcoinra válthatod be hűségpontjaidat (BitcoinBázis)
A Mercari, Japán egyik legnagyobb e-kereskedelmi platformja közölte, hogy idén júniustól elkezdi elfogadni a Bitcoin (BTC) fizetéseket. A weboldal azt
jan. 9
0:20
E dokumentum nélkül nem pecázhatnak a horgászok (Agrotrend)
Öt évvel ezelőtt adták ki először a a Magyar Horgászkártyát, aminek megléte előfeltétele a további horgászokmányok kiváltásának, tehát az állami horgászjegyeknek, fogási naplóknak és területi jegyeknek is. Magyarul, amíg ez nincs rendben, horgászni sem lehet. Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke arra biztatja a horgászokat, ho
jan. 9
0:20
Az önfejlesztés a leglehetetlenebb helyzetből is magasra tud emelni (Digital Hungary)
Egy magyar cégvezető, Kriston Gábor azt vállalta, hogy saját életével mutat utat sorstársainak, hogy igenis bármilyen mélyről fel lehet jutni a csúcsra. Felmenői kínzó örökségét maga mögött hagyva az önfejlesztés útját választotta, és ma már nemcsak magáról és tágabb családjáról gondoskodik, de azt is zászlójára tűzte, hogy szakterületén, az online
jan. 9
0:24
Gyakori vendék az etetőkben a széncinege (Agrotrend)
A cinegefélék óriása az egyik leggyakoribb madár az ember környezetében, nem idegenkedik attól, hogy kertekben, parkokban, illetve épületeken is megtelepedjen. Tavasszal elég gyakran felröppen a hír, hogy érdekes helyen, például postaládákban költő párt találtak… A széncinegék télen is gyakran láthatók a lakott területeken, többnyire nagyobb csapat
jan. 9
0:24
A London Land Group együttműködik az Abb-vel a következő generációs lakóépület automatizálás fejlesztése érdekében (Digital Hungary)
A London Land Group és az ABB Energetika üzletágához tartozó Smart Buildings divíziója kiemelt beszállítói megállapodást írt alá, amely megalapozza a legmodernebb lakóépület automatizálási megoldások alkalmazását. Az együttműködés megerősíti a London Land Group azon elkötelezettségét, hogy az innovatív és összekapcsolt rendszerek zökkenőmentes inte
jan. 9
0:28
A legjobbak között szerepeltek a szekszárdi borok (Agrotrend)
A Magyar Borszakírók Köre a múlt év végén nyolcadik alkalommal értékelte a magyar termelők által az elmúlt öt évjáratban készített száraz és félszáraz borokat, és alkotta meg a legjobbnak ítélt fehér- és vörösborok Super 12 listáját. A merítésben a tagok által 2023-ban kóstolt és magas minőségűnek tartott borok szerepeltek. A beszavazott borok list
jan. 9
0:28
Az európai és a hazai felhasználók is egyre jobb felújított mobilokat vesznek (Digital Hungary)
A CCS Insight piackutató cég felmérése szerint tavaly júliustól szeptemberig 5 millió darab felújított mobiltelefon talált gazdára Európában, 1,4 milliárd euró értékben, ami 17 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest. A felújított készülékek közül az iPhone-ok a legkelendőbbek, míg a Samsung a második legnépszerűbb márka. A Rejoy.
jan. 9
0:32
Jó minőségű tavaszi kalászos vetőmagokat vethetnek a gazdák (Agrotrend)
Elegendő mennyiségű, jó minőségű tavaszi kalászos vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) adatai szerint. A szervezet a tavaszi árpa, a tavaszi búza és a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira egységesen nettó 157.000 forintos tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé. A tavaszi
jan. 9
0:32
Honor Magic6 Lite – a Honor legújabb készüléke (Digital Hungary)
A Honor bejelentette legújabb készülékét, a Honor Magic6 Lite-ot, ami az elismert és sikeres Magic szériájának friss tagja. A kimagasló képminőség, a kiváló kamera és az erőteljes akkumulátor a középkategória új mérföldkövét jelenti a készülékkel.
jan. 9
0:36
Idén is meghirdetik az Év pálinkás bonbonja versenyt (Agrotrend)
Idén is meghirdetik az Év pálinkás bonbonja versenyt a 24. Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. Mint írták, a verseny célja a hungarikum magyar pálinka mint nemzeti ital és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeinek népszerűsítése. További cél a hazai kézműves csokoládés műhelyek, cu
jan. 9
0:40
Ismét megrendezésre kerül a Magyar Gazdák Bálja. (Agrotrend)
Ismét megrendezésre kerül a Magyar Gazdák Bálja. Hazánk legnagyobb, országos gazdabálja egy kellemes hangulatú, a rendezvény színvonalához méltó helyen a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájába rendezzük meg. Időpont. 2024. január 27. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépületének Aulája, Debrecen, Egyetem tér 1. Program:
jan. 9
1:18
Ethereum árfolyam-előrejelzés 2024 - Lehetséges a 10 000 dollár? (ProfitLine)
Az izgalom szinte tapintható a kriptoszektorban, ami nem csupán a bitcoin, hanem a legtöbb altcoin árfolyamára is hatást gyakorol.
jan. 9
1:18
Olajkörkép 2024 – Mi várható a globális kőolajpiacon? (NRGreport)
A kibontakozó konfliktusokat, továbbá a világszintű gazdasági nehézségeket tudomásul véve, komoly kihívásokra lehet számítani a globális kőolajpiacon ebben az évben is. Bár a zöld energia és közlekedés egyre szélesebb körben élvez támogatást, a fekete arany stratégiailag még mindig a legfontosabb terméknek minősül a világon. Nyersanyagként is megha
jan. 9
1:39
Perplexity AI – Rohamos növekedés, ez lehet a Google jövőbeli konkurenciája? (TőzsdeFórum)
A Perplexity AI nevű startup 73,6 millió dollárt gyűjtött össze befektetőktől, köztük az Nvidia (NVDA.O) és az Amazon (AMZN.O) alapítójától, Jeff Bezostól. Ez egy újabb példája arra, hogy a befektetők olyan AI startupokra vadásznak, amelyek kihívást jelentenek a meglévő vállalatok számára. 520 millió dolláros cégérték A finanszírozási folyamatot az
jan. 9
1:43
Új ügyvezető igazgató áll a Mol Románia élén (TőzsdeFórum)
Mozga Gábor személyében új ügyvezető igazgatója van a Mol Romániának január elsejétől – közölte hétfőn az MTI-vel a Mol Románia. A tájékoztatás szerint Ene Camelia eddigi ügyvezető igazgató 17 év után befejezte munkáját a vállalatnál, feladatait Mozga Gábor vette át, aki Lengyelországból érkezett a romániai leányvállalat élére. Mozga Gábor 2019 óta
jan. 9
1:47
A kínai exportszabályoknak megfelelő chipeket fejleszt az Nvidia (TőzsdeFórum)
Az amerikai chipgyártó Nvidia (NVDA.O) 2024 második negyedévében megkezdi egy mesterséges intelligencia (AI) chip tömeggyártását, amelyet kifejezetten Kína számára tervezett, hogy megfeleljen az amerikai exportszabályoknak. A H20 chip a legnagyobb teljesítményű a három, Kínára összpontosító chip közül, amelyeket az Nvidia az októberben bejelentett
jan. 9
1:51
Johnson & Johnson – Bombasztikus, 2 milliárd dolláros üzlet az Ambrx Biopharma-val (TőzsdeFórum)
A Johnson & Johnson (JNJ.N) bejelentette, hogy megállapodott az Ambrx Biopharma (AMAM.O) gyógyszerfejlesztő vállalat 2 milliárd dolláros megvásárlásáról. Az ügylettel hozzáférést szereznek olyan gyógyszerekhez, amelyek a célzott rákterápiák egy olyan osztályába tartoznak, amelyek iránt más gyógyszergyártók is érdeklődnek. A J&J 28 dollárt fog fizet
jan. 9
1:55
Megugrott Kína devizatartaléka (TőzsdeFórum)
Elemzők által vártnál jelentősebben nőtt Kína devizatartaléka decemberben az ország devizafelügyeletének (SAFE) adatai szerint. A devizatartalék 66 milliárd dollárral, 3238 milliárd dollárra emelkedett decemberben a novemberi 3172 milliárd dollárról. Szakértők kisebb, 28 milliárd dolláros növekedésre számítottak decemberre. Egy éve, 2022 decemberéb
jan. 9
1:59
Évekre leállították a vasúti forgalmat Kolozsvár és Nagyvárad között (TőzsdeFórum)
Évekre leállították a vasúti forgalmat a romániai Kolozsvár és Nagyvárad között január 8-tól kezdődően a pálya korszerűsítése miatt. A román állami vasúttársaság (CFR) már december 10-én leállította a szerelvényeit a szóban forgó vonalon, a Budapestet a székelyföldi városokkal összekötő nemzetközi vonatokat pedig átirányította a biharkeresztesi hat
jan. 9
2:03
Állampapír – brutális roham, irányt vált a lakosság? (TőzsdeFórum)
Az állampapír értékesítési adatok alapján az 1MÁP lett nagyon népszerű a magyarok körében, de a KTJ is tarolt most.
jan. 9
2:07
Hollandia újraindítja a gázkitermelést a hideg miatt (TőzsdeFórum)
Hollandia "elővigyázatosságból" ideiglenesen újraindítja ország északkeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, mivel az előrejelzések szerint a hét közepére mínusz hat fokig csökkenhet a hőmérséklet az országban. Hans Vijlbrief kitermelő ipari ágazatokért felelős miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy "minimális" mennyiségű gázt fognak
jan. 9
2:11
BörzeZárás 2023. január 8. – a nemzetközi piacokkal ellentétesen mozgott a BUX (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,52 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 61 374,10 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek a pénteki záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy 0,13 százalékos csökkenésé
jan. 9
2:12
Nyugdíj Szolgálati Idő - Mitől függ a nyugdíj összege? (ProfitLine)
A nyugdíj szolgálati idő (nyugdíj szolgálati évek) az egyik legfontosabb paramétere annak, hogy mekkora nyugdíjat fognak megállapítani. Így különösen fontos mindenkinek, hogy tisztában legyen azzal, hogy hogyan lehet nyugdíj szolgálati időt szerezni.
jan. 9
2:15
Zelenszkij egyre idegesebb – felesége is kitálalt (TőzsdeFórum)
Január első hetén hatalmas forrongást okozott egy, az ukrán titkosszolgálat által közzétett videó, amelyben az SzBU, ukrán titkosszolgálati szervezet szerint sikerült megsemmisíteniük egy orosz vadászbombázót. Ez miatt aztán több szakértő is úgy nyilatkozott, hogy az oroszok nagyon komoly bajban lehetnek. Azóta viszont fordult a kocka, és most az o
jan. 9
2:24
Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikusnak kiemelkedő szerepe van egy vállalat vagy szervezet informatikai infrastruktúrájának zavartalan működésében. Feladatai kiterjednek a számítógépek telepítésétől kezdve a hálózatok tervezésén és üzemeltetésén át egészen a biztonsági intézkedések megvalósításáig. A technikusnak nemcsak a h
jan. 9
2:24
Hatalmi harcba keveredik az egyik csillagjegynek! (Karrier Trend)
A Nyilas keresse meg a valódi célját, a Szűz keresse meg a kiskaput a tervben!!  Karrier horoszkóp: 2024.01.09. Kos Ahhoz, hogy ma sikeres legyél remenősebbnek kell lenned. Mások is ezt
jan. 9
3:12
Bónusz Magyar Állampapír - itt az új Bónuszkötvény a BMÁP 2029N (ProfitLine)
BMÁP 2029/N Bónusz Magyar Állampapír kamatfizetés és visszaváltás. Mit kell tudni az új Bónusz Magyar Kötvényről? Mennyi az indulókamat? Hogyan változik a Bmáp kamata? Mikor van a kamatfizetés napja és hogyan követi a Bmáp a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukciós átlaghozamát?
jan. 9
3:24
Hogyan éld túl a hangulatgyilkos januárt? (Karrier Trend)
A hosszú szünet utáni visszatérés Már október közepétől (vagy talán még korábban) megkezdődik az ünnepekre hangolódás, amely olyan finom jelzésekkel érzékelteti közeledtét, mint a boltokban megjelenő csokimikulások és egyéb, a
jan. 9
3:30
Válassz hozzád illő iskolatípust!- a szakiskola (Szakmát Szerzek)
A sikeres pályaválasztás egyik záloga a tudatos iskolakeresés.  Ám, hogy célzottan tudjunk keresni az intézmények között, először iskolatípust kell választanunk. Most induló cikksorozatunkban ehhez szeretnénk segítséget nyújtani. Első lépésben a szakiskola bemutatásával. Kiknek ajánlott a szakiskola? A szakiskolában a sajátos nevelési igény jellegé
jan. 9
3:36
Az agrárpolitikát a kábítószer-kereskedelemből származó pénzből finanszírozzák (Magyar Mezőgazdaság)
A Kolumbia kormánya által lefoglalt kábítószer-kereskedelemből származó források több mint felét a kolumbiai kokatermő területek vidékfejlesztésére szánják.
jan. 9
4:12
7 nyomós érv a többször használatos csomaglás mellett! (KKV Magazin)
Mennyi vizet spórolunk azzal, ha nem egyszer használatos csomagolást használunk? Hányadik használat után válik környzetkímélőbbé egy tartós ételdoboz egy eldobhatóhoz képest? Melyek a jó uniós gyakorlatok a hatékony körforgásos rendszerben? A Humusz Szövetség hétpontos, felvilágosító célú összefoglalót készített a többször használatos csomagolások
jan. 9
4:18
Félmillió négyzetméternyi új vasúti átrakóterület épül Magyarországon (okosipar.hu)
Sorra nyílnak az új intermodális vasúti terminálok Magyarországon a következő években, hogy kiszolgálják az épülő ipari üzemeket, valamint az egyre növekvő igényt a közúti áruszállítás vasútra terelésére – jelentették be a Kelet-Európai Intermodális Konferencián, Budapesten. Közben a már működő terminálokat is bővítik vagy tervezik a fejlesztést. Ö
jan. 9
4:24
Hőmérséklet-álló búzát hoztak létre (Magyar Mezőgazdaság)
A búzatermesztés egyik gyenge pontja, hogy a növény számára ideális hőmérséklet 17 és 23 Celsius fok között van. Az ezen kívül eső tartományok károsan hatnak a magok fejlődésére.
jan. 9
4:24
Mi az a mentálhigiéné? – A szociális és mentálhigiénés szakgondozó (Szakmát Szerzek)
Mentálhigiéné – egy idegen csengésű szó, ami fontos jelentéssel bír. A tudatos életmód részeként lelkünk egészségének védelme az utóbbi évtizedek során egyre inkább előtérbe került. De mit is jelent a lelki egészség, és mit tehetünk érte?  Lelki egészség A WHO definíciója szerint az egészség a teljes fizikai, lelki és társadalmi jóllét állapotát je
jan. 9
4:36
Tovább menetel a Lightyear (FinTechRadar)
A Magyarországon nemrégiben debütált befektetési alkalmazás, a Lightyear, jelentős növekedést ért el.

Keresés