2024. január 26. péntek

jan. 26
5:24
Időjárás: Újabb ízelítőt kapunk a tavaszból. Többfelé várható csapadék is (Agroinform)
A legmelegebb órákban 10 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
jan. 26
5:24
Magyarországról irányítják Európa legújabb agrárinnovációs hálózatát (Magyar Mezőgazdaság)
Talajainkat meg kell gyógyítani. A saját túlélésünk múlik ezen – fogalmaz az Európai Unió által kiadott, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó talajvédelmi stratégia.
jan. 26
5:30
Fontos változás jön az SZÉP-kártyáknál (Infostart)
Mindhárom szolgáltató tervezi a kártya érintésmentes használatát, az egyik már be is vezette.
jan. 26
5:36
2021-ben indította útjának az Országnapok eseménysorozatát a Váci Szakképzési Centrum (Szakmát Szerzek)
Az Országnapok révén a diákok eljuthattak már Olaszországba, Törökországba, Csehországba, Görögországba, sőt még Japánba is. Mi az Országnapok célja? Az Országnapok elsődleges célja, hogy a váci tagiskolák bizonyos tanulóikat hozzásegítsék különböző országok kultúrájának, történelmének és földrajzának megismeréséhez. Minden iskolájukból négy főt és
jan. 26
5:39
Átvilágítják a bankok a cégeket (Piac és Profit)
Az idei évtől alapvető változások léptek életbe a fenntarthatósággal, vagyis ESG-vel kapcsolatos vállalati kötelezettségek területén, ami valamilyen módon minden hazai társaságot érinteni fog. Míg a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség a nagyvállalatok jelentős része számára ismert, a beszállítóikra vonatkozó fenntarthatósági átvilágítás s
jan. 26
5:42
Megszólalt a Magyar Nemzeti Bank az S&P; véleménye kapcsán (ProfitLine)
Megszólalt az MNB és felhívta a figyelmet, hogy az S&P Global Ratings-nek sem tetszik a terv, hogy a bankközi kamatlábak helyett a diszkontkincstárjegyek hozamai szolgáljanak referencia értékül a változó kamatozású hitelek referencia kamatlábaként, s ezzel egy esteleges hitelminősítési változtatást kockáztat az ország.
jan. 26
5:45
Autóban mérve is siralmas a magyar bérhelyzet: kevés országban kell többet melózni egy új Skodáért (Pénzcentrum)
A régióban Magyarországon kell az egyik legtöbbet dolgozni egy új Skoda Octavia megvásárlásához: mint a Pénzcentrum számításaiból kiderült, ehhez itthon több mint két évnyi nettó átlagbérre van szükség, mialatt Ausztriában kevesebb mint 12 hónap alatt összehozható, ha másra nem költ az ember, Svájcban pedig félévnyi fizetés is elég erre. Ráadásul a
jan. 26
5:48
Vezető pozícióban a Schneider Electric az energiamenedzsment szoftverek területén (New Technology)
Vezető helyen végzett a Schneider Electric az energiamenedzsment szoftvereket kínáló vállalkozások között a Verdantix kutató- és tanácsadó cég „Green Quadrant: Energy Management Software 2023.” című jelentésében. Ez a pozíció újabb elismerése a vállalat átfogó képességeinek és megoldásainak, valamint a rendszerintegráció kapcsán alkalmazott előremu
jan. 26
5:48
A dohánytripsz kártétele dohányültetvényeken (Mezőhír)
A dohánytripsz egyedszámváltozását elsősorban a meteorológiai tényezők befolyásolják…
jan. 26
5:48
Az első drónos őzgidamentés Magyarországon (Agrárágazat)
Az utóbbi időben Európában egyre több sikeres drónos vadmentés történt…
jan. 26
5:48
Väderstad-premierek az Agritechnica szakkiállításon (GépMax)
A Väderstad impozáns standdal várta a látogatókat a Hannoveri vásárvárosban.
jan. 26
5:48
Bújtatott reklám miatt intézkedett a Médiatanács (Digital Hungary)
Figyelmeztetésben részesítette a Médiatanács a budaörsinaplo.hu internetes újságot amiatt, hogy konkrét, reklám értékű információkat közölt egy, tavaly júniusban megjelent cikkében.
jan. 26
5:54
Magyar kutatók vizsgálták, hogyan éri meg napelemeket használni a mezőgazdaságban (Tiszta Jövő)
Az agrofotovoltaikus rendszerekben a napelemeket mezőgazdasággal kombinálják.
jan. 26
5:54
Minden, amit tudni érdemes az élelmiszerek minőségmegőrzési idejéről (Agrofórum)
Mi a különbség a minőségmegőrzési idő és a fogyaszthatósági idő között? Mit kell tenni, ha „lejár” egy élelmiszer „ideje”?
jan. 26
5:54
Ingyen napelemes pénzre nyílt pályázat (Öko-drive)
10 év alatt megtérülhet a napelemes beruházás, pályázati támogatással.
jan. 26
5:57
Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly? (Privátbankár)
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
jan. 26
6:12
Diszkriminálta a meddőségi centrumokat Nagy Márton? (Menedzsment Fórum)
Erre lehet következtetni abból, hogy az utolsónak maradt két nem államosított meddőségi központ közül az egyik 60 millió forintot kap, a másikat még meg sem kereste az állam azok után, hogy megvonták a lombikkezelési jogosítványaikat. Utolértük a Reprosys Termékenységi Központ egykori adminisztratív vezetőjét, aki szerint jogalkotói hibák csúsztak
jan. 26
6:12
Változás jön a vállalati hiteleknél - átvilágítják a bankok a cégeket a fenntarthatósági kockázatok miatt (ProfitLine)
Az idei évtől alapvető változások léptek életbe a fenntarthatósággal, vagyis ESG-vel kapcsolatos vállalati kötelezettségek területén, ami valamilyen módon minden hazai társaságot érinteni fog. Míg a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség a nagyvállalatok jelentős része számára ismert, a beszállítóikra vonatko
jan. 26
6:12
Üzentek az Európai Uniónak: tizenkét éve nem változott semmi (vg.hu)
Az Európia Bizottság ráadásul jóhiszemű, miközben igyekszik elérni a célokat.
jan. 26
6:18
Új HR igazgató csatlakozott a Decathlon csapatához (HR Portál)
Peszeki Gabriella októberben csatlakozott a nemzetközi sportszerforgalmazó csapatához. A HR szakember több mint 10 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik a telekommunikációs, FMCG és gyártói szegmensekben, a HR mellett közgazdász végzettséggel is rendelkezik, tapasztalt business coach.
jan. 26
6:18
Itt az újabb bokszmeccs az MNB és a kormány között (Azenpenzem)
Sokadik fejezetéhez érkezett az MNB és a kormány közötti konfliktusok története. Most a Nemzetgazdasági Minisztérium és a jegybank szakértői vitatkoztak össze. Közben a forint szépen gyengülget. Noha úgy tűnik, szakmai vita folyik, minden érvelésben azért odaszúrnak a másiknak. Valójában mindegyik fél a másikat okolja azért, hogy a magyar gazdaság
jan. 26
6:18
Peszeki Gabriella csatlakozott a nemzetközi sportszerforgalmazó csapatához (Márkamonitor)
Peszeki Gabriella több multinacionális cégnél szerzett szerteágazó szakmai tapasztalatot, többek között Hr Business Partnerként, nemzetközi szakértőként, szervezetfejlesztési vezetőként, valamint személyügyi vezetőként is. Széleskörű szakmai tudását és tapasztalatát az új pozíció kihívásain és feladatain túl új perspektívák megnyitására tervezi fel
jan. 26
6:18
Még nem mernek hinni az uniós pályázatokban a kkv-k (KKV Magazin)
A vállalkozások egyelőre még kevésbé számolnak az uniós pályázatokkal, alig felük tartja reálisnak, hogy forráshoz juthat idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2023 negyedik negyedéves felmérésből. Ez az arány azonban jelentősen emelkedhet, mivel tavaly év végével megnyíltak a pénzcsapok. Az elmúlt hetekben érkezett közel 500 milliárd forint jele
jan. 26
6:18
Még egy keserű pirulát le kell nyelniük a gyógyszergyáraknak (Telex)
Visszamenőleges hatállyal módosították az extraprofitadóról szóló rendeletet.
jan. 26
6:21
Öldöklő versenyre késztetik a magyarokat a külföldi dolgozók: özönlenek Magyarországra a vendégmunkások (Portfolio)
Mindenképpen szigorításra szorul az új idegenrendészeti törvény, ha a hazai hatóságok nem szeretnének újabb és újabb kellemetlen ügyekbe belefutni a külföldiek magyarországi foglalkoztatása terén. A harmadik országokból (EU-n kívülről) érkező külföldi munkaerő mosolyogva vállalja a rengeteg túlórát, így egyre nehezebb velük versenyezni a hazai dolg
jan. 26
6:24
Generációváltó sertésfarm Gerendáson (Magyar Mezőgazdaság)
Viczián János lakhelyén, Gerendáson és családjában is nagy hagyományai vannak a sertéstartásnak. Az elmúlt ötven év során sok változást és nehézséget megélt, de talán sosem volt olyan bizonytalan a jövőt illetően, mint mostanában.
jan. 26
6:30
Változott tíz, sajátos számviteli szabályokat alkalmazó szervezet beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettsége (Adózóna)
A decemberi rendeletcunamiban többek között a biztosítók, a hitelintézetek, a betétbiztosítási alapok, a magán- és önkéntes pénztárak, az egyházi jogi szervezetek és az egyéb szervezetek beszámolóra és könyvvezetésére vonatkozó szabályok is módosultak.
jan. 26
6:30
Lesz pályázati forrás a külföldi kutatók Magyarországra csábítására is (vg.hu)
A tavalyi innovációs és kutatási keret közel kétszeresére lehet az idén pályázni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére.
jan. 26
6:30
Egy 8 órás munkanap valójában 6,5 – és ettől megijednek az emberek (Forbes)
Meetingek, feladatok, ügyintézés, háztartás, család, sport - néha egy napba sűrítve képtelenségnek tűnik mindent teljesíteni. De a megfelelő időmenedzsment tanulható Erdélyi Boróka hatékonyságszakértő szerint. Interjú.
jan. 26
6:30
Mém tokenekkel bővült a kínálat, özönlenek a játékosok (BitcoinBázis)
A napokban izgalmas bejelentés érkezett a Lucky Block csapatától, miszerint mostantól számos mém kriptóval bővül az online kaszinó felhozatala. Bár
jan. 26
6:36
Beindulhat a magyar gazdaság motorja, de maradt még inflációs kockázat (Növekedés)
Magyarország gazdaságát az elmúlt évben hatalmas infláció rázta meg. A gazdaság stabilizálásának lehetőségeiről, valamint a magas infláció visszatérésének veszélyéről értekeztek a szakértők az Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának kerekasztalbeszélgetésén.
jan. 26
6:36
Ma lenne 117 éves Selye János, a stresszkutatás atyja (Szakmát Szerzek)
„A stressz az élet sója“ – vallotta Selye János, a stresszelmélet osztrák-magyar származású, világszerte ismert megalkotója. Élete során 17-szer jelölték orvosi Nobel-díjra, de végül egyszer sem kapta meg. Világhírű stresszkutató Selye János osztrák-magyar származású vegyész, belgyógyász, endokrinológus és stresszkutató 1907. január 26-án született
jan. 26
6:45
Erdogan aláírt, most már végleg Magyarországon pattog a labda (Privátbankár)
A török elnök aláírta a Svédország NATO-csatlakozását ratifikáló okmányt.
jan. 26
6:48
Biztos, hogy van otthon, mégis meglepődnél, mennyi mindenre képes! (Agroinform)
A sárgarépa nem csak finom, de nagyon sok mindenre jó!
jan. 26
6:48
"A marketing folyamatosan változó, megkerülhetetlen terület" (Márkamonitor)
Az online marketing szakmai utánpótlás kinevelésében, toborzásban és a meglévő kollégák továbbképzésében segíti a hazai vállalkozásokat egy új e-learning és talent management platform, amelynek sajátossága, hogy a munkaerőpiac digitális marketing hiányszakmáira koncentrál. "A marketing folyamatosan változó, megkerülhetetlen terület, ami egyre nagyo
jan. 26
6:48
Teljesen új tengeri szén-dioxid-kibocsátó forrásra bukkantak (New Technology)
Kiderült, hogy a nem véletlenül betiltott vonóhálós halászat nagyon jelentős emisszióval jár, ami egy egészen eddig számon sem tartott forrása a szén-dioxid-kibocsátásnak. A létező legvisszataszítóbb és legdestruktívabb halászati megoldás lényege, hogy a tengerfenékre leengedett hálóval egész egyszerűen felszántják a talajt, amin egyetlen húzással
jan. 26
6:48
Új európai doktori program indul a MOME-n a design-kutatás területén (UNIside)
Megnyílt a jelentkezési felülete a CoDesign4Transitions (The Sustainable Transitions through Democratic Design Doctoral Network) programnak, melyben jelentős szerepet kapott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is. A hét ország nyolc egyetemével közösen létrehozott interdiszciplináris doktori programba tizenhárom jelölt kerülhet be, akik közül egy Budap
jan. 26
6:48
Az elektromos autók légellenállását csökkentik egy új technológiával (Gyártástrend)
A Hyundai Motor Company és a Kia Corporation bemutatta az „aktív légszoknya” (Aas) nevű technológiát, amely csökkenti a nagy sebességnél keletkező aerodinamikai ellenállást, és hatékonyan növeli az elektromos autók hatótávolságát és stabilitását, adta hírül a társaságok közleménye. Az Aas az első lökhárító alsó részébe van beépítve, és a belépő lég
jan. 26
6:54
Félelmetes eszköz jelenik meg a boltokban – nincs menekvés (Infostart)
Az Egyesült Királyság mesterséges intelligencia alapú arcfelismerést tervez az alkoholárusításhoz a szupermarketekben, hogy egyszerűsítse a vásárlók életkorának ellenőrzését.
jan. 26
6:54
Visszatérő gond a hajtatott paprika és paradicsom rossz terméskötődése (Agrofórum)
Zöldséghajtatásban télen és tavasszal tapasztalható rossz virágtermékenyülés és terméselrúgás jelentős veszteséget okoz a kertészetekben. Nagyobb hajtatóüzemekben, ahol jól klimatizált üvegházakban vagy 25-30 Δt Celsius-fok szinten fűtött fóliablokkok alatt termesztenek paprikát és paradicsomot, ott jól megoldott, biológiai úton, poszméhek segítség
jan. 26
7:00
Romániában általános sztrájkkal fenyegetnek az egészségügyi szakszervezetek (HR Portál)
A bukaresti munkaügyi minisztérium elé szervezett "sztrájkőrséggel" folytatta bérkövetelő tüntetéssorozatát csütörtökön a Sanitas egészségügyi szakszervezet, amely az ágazati általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezve követel 20 százalékos béremelést az egészségügyi dolgozók számára.
jan. 26
7:12
Félvezetőpiac – az MI-mánián túl (vg.hu)
A félvezetőpiacon nem csak a sztárok, a mellékszereplők is izgalmasak lehetnek.
jan. 26
7:15
A jövő feléléséhez vezet a kormány gazdaságpolitikája (Portfolio)
A magyar gazdaság tavaly túljutott a 2022-es választások előtti osztogatás okozta belgazdasági, illetve az Ukrajna elleni orosz agresszió által előidézett világgazdasági következmények miatt kialakult válság legnehezebb szakaszán. A kormány elgondolásai azonban aligha állítják fenntartható növekedési pályára a gazdaságot, ehhez a szilárd eredmények
jan. 26
7:18
Ez a 3000 éves olajfa még mindig terem (Agroinform)
Állítólag a világ legfinomabb olívája terem ezen a fán.
jan. 26
7:18
A 235 tulajdonosai új szakmai podcastot indítottak Drops: néven (Márkamonitor)
A 235 tulajdonosai, Juhász Péter, Blik Dániel és Dreissiger László tavaly ősszel Drops: néven podcast és playlist sorozatot indítottak Szabó Simon színész-rendező műsorvezetésével. Egy olyan közösségépítő, értékteremtő és értékmentő kezdeményezést álmodtak meg, ami a filmes-kreatív szektorba enged betekintést bárki számára. A műsor 13. vendége a Ba
jan. 26
7:18
Lassan visszatérhet a háborút megelőző szintre a lakosság fizetőképessége (KKV Magazin)
A tavalyi év utolsó negyedévében ismét emelkedett a magyar háztartások fizetőképessége, bár az elmúlt évek zuhanását még nem sikerült ledolgozni - derül ki az Intrum és a Gki új fizetőképességi jelentéséből. Várhatóan növekszik a hazai Gdp, a forint pedig további erősödést mutat az euróval szemben. Ugyanakkor a 2024-es évben a globális környezetből
jan. 26
7:18
Zenész szakképzés családias környezetben – interjú Nagy Borbála és Werner Mária szakképzésben tanulókkal (Szakmát Szerzek)
Nagy Borbála és Werner Mária a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zeneművészeti szakképzésén tanulnak. A velük készült interjúban mesélnek a zenész képzésről, és arról, hogy hogyan esett rá a választásuk. Pontosan hol és mit tanultok? Werner Mária: A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában tanulunk, aminek van egy szakképzés, szakgimnázium része is. Nagy
jan. 26
7:18
Hat éven át tartó küzdelem a szabadságért (Digital Hungary)
Szívhez szóló dokumentumfilm az RT+-on az On the Spot ajánlásával.
jan. 26
7:18
"A pixeleken túl" - Az Ise 2024 Digital Signage konferencia programja (audiovizualishirek.hu)
Beyond Pixels – A digital signage piac holisztikus áttekintése Az audiovizuális iparban régóta beszélnek arról, hogy a digital signage eszközök lehetőséget kínálnak a környező technológiákkal és megoldásokkal való kapcsolatteremtésre. A kijelzők, a LED-ek és a projektorok használati forgatókönyvei helyérzékenyek, a hatások a közvetlen fizikai terek
jan. 26
7:24
Navracsics Tibor kapott egy új helyettes államtitkárt (Menedzsment Fórum)
Sipkáné Szabó Gyöngyi Katalin személyében.

Keresés