Hírarchívum - Számítástechnika - 2024 január 5.

2024. január 5. péntek

jan. 5
0:12
A Google jelszó-visszaállítása nem elég ahhoz, hogy megfékezzük az adatlopást? (IT Business)
Biztonsági kutatók szerint az infólopó kártevők még a jelszavak megváltoztatása után is hozzáférhetnek az áldozatok kompromittált Google-fiókjaihoz. A Google-fiókok biztonságának nulladik napi kihasználását először 2023 októberében ugratta meg a "Prisma" néven ismert kiberbűnöző, azzal dicsekedve, hogy a technikával a jelszó megváltoztatása után is
jan. 5
0:16
Borúra óvatos derű (IT Business)
2023 vége felé haladva a pénzügyi technológiai (fintech-) vállalatok kilátásai nem tűnnek túl fényesnek. Az emelkedő kamatlábak és az infláció véget vetett a könnyű pénz pandémia előtti bőségének, ami jelentősen nehezítette a fintech-startupok tőkebevonását. Idén azonban úgy tűnik, hogy a fény is megjelent az alagút végén, a fellendülés és a potenc
jan. 5
0:20
Microsoft "Copilot" billentyű kerül az új gépekre az MI-chatbot közvetlen eléréséhez (IT Business)
A Microsoft azt szeretné, ha 2024 "az MI PC éve" lenne, és ezt az új laptopok és PC-k billentyűzetének jelentős változtatásával indítja útjára. A Microsoft partnereinek számos új PC-jén és laptopján egy új Copilot billentyű fog megjelenni, amely gyors hozzáférést biztosít a Microsoft MI-alapú Windows Copilothoz közvetlenül a billentyűzet gombjának
jan. 5
0:24
A Bosch generatív mesterséges intelligenciát alkalmaz a gyártásban (IT Business)
A Bosch a generatív mesterséges intelligencia (genAI) és az ún. alapmodellek (Foundation Model; FM) alkalmazását teszteli a gyártási folyamataiban. A vállalatcsoport két németországi üzemében már elindította első olyan projektjeit, amelyek során a generatív mesterséges intelligencia alkot szintetikus képeket. Hogy ezek segítségével optikai vizsgála
jan. 5
0:28
Jakab Rolandot nevezték ki a HUN-REN vezérigazgatójává (IT Business)
Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke Jakab Rolandot nevezte ki a HUN-REN vezérigazgatójává 2024. január 1-jei hatállyal, akinek emellett megmarad a HUN-REN Irányító Testületében 2023. július 15-e óta betöltött tagsága is – közölte a társaság. Jakab Roland az elmúlt 23 évben egy multinacionális nagyvállalatnál, az Ericsson Magyarország Kft.-nél számos ha
jan. 5
0:32
A MÁV 2023-ban online értékesítette a jegyek közel 38 százalékát (IT Business)
A 2023-as év vízválasztó volt MÁV-Start jegyértékesítési területén, ugyanis az online jegyvásárlások aránya beérte a pénztári eladásokat. Tavaly az utasok a belföldi forgalomban közel 5 millió bérletet, 47 millió menetjegyet és 17 millió pót-, illetve helyjegyet váltottak. A bérletek és jegyek 37,7 százaléka esetében már online, azaz az Elvira vagy
jan. 5
0:36
Mikor lesz túl késő átlátni az MI-ködén? (IT Business)
Egyre sürgetőbb a kérdés: hogyan védhetik meg a hivatalnokok a polgárokat egy olyan technológiától, amelyet senki sem ért teljesen? Az év elején a The Atlantic online gondolatmagazin publikált egy történetet Gary Marcusról, egy jól ismert mesterségesintelligencia-szakértőről, aki a technológia szabályozásának vehemens szószólója, és már az USA szen
jan. 5
0:40
Fizetett Moszkvának a Google, a Meta és a Tiktok is (IT Business)
A Reuters értesülései szerint a Google-re, a YouTube-ra, a Meta platformjaira, a TikTokra és a Telegram cégekre korábban kiszabott bírságokat rendezték a felek. A népszerű webes felületeket üzemeltető vállalatok már nem szerepelnek adósokként az orosz állami végrehajtók adatbázisában. A jellemzően nyugati cégekre meglehetősen vitatható indokok alap
jan. 5
0:44
Vision Pro: látják, hogy látod? (IT Business)
Egy új, az Apple által bejegyeztetett szabadalom arról árulkodik, hogy miképp szeretné a cég a Vision Pro VR-szemüveg külső kijelzőjét használni. Például vicces vagy komoly feliratok futtatására vagy akár azt megmutatni, mit is néz éppen a felhasználó. A Jony Ive-vel és társaival mint feltalálókkal bejegyzett szabadalom azt részletezi, hogy hogyan
jan. 5
0:48
Mire is kattintottam? A Facebook emlékezni fog… (IT Business)
A Facebook "Link History" néven nemrégiben bevezetett egy új beállítást. Ennek segítségével egy olyan speciális tárat kap a felhasználó, amely emlékezni fog arra, hogy a mobilapplikációból milyen linkekre kattintott korábban. A felhasználók ugyan lemondhatnak erről a funkcióról, de a Link History alapértelmezés szerint be van kapcsolva, és a begyűj
jan. 5
4:48
Internetes csaló ellen emeltek vádat (Mínuszos)
Több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem ötszáz sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett. A Somogy Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a gátlásokban kevésbé erős nő 2021 decembere és 2023 januárja közöt
jan. 5
5:18
Samsung OLED játékmonitor 360 Hz-es frissítéssel (IT Business)
A Samsung a CES 2024 előtt bejelentette az új játékmonitorok trióját: a 49 hüvelykes ívelt, ultraszéles Odyssey OLED G9-et, a 32 hüvelykes lapos Odyssey OLED G8-at, valamint a 27 hüvelykes, lapos Odyssey OLED G6 -ot. Utóbbi kettő az első lapos monitor, amelyet a Samsung az Odyssey termékcsaládba hozott. Az Odyssey OLED G9 (G95SD) egy [
jan. 5
5:48
A GVH mindent (IS) kiderít a mesterséges intelligenciáról (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében vizsgálja a mesterséges intelligencia (MI) hatásait a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntésére. A nemzeti versenyhatóság nekiáll feltárni az életünket egyre jobban befolyásoló MI piaci versenyre és a fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásait. Az új technológia robbanásszerű terjedése
jan. 5
6:12
A Road to Vostok mutatja meg, mire képes a Godot motor (GameStar)
A lövölde csak egyike azon projekteknek, melyek hátrahagyták a Unity-t a tavalyi botrány után.
jan. 5
6:18
Egy 40 colos, 5K-s ívelt monitorral kényezteti a szemeidet a Dell (PCWorld)
Ráadásul már a megjelenéséről és az árazásáról sem kell találgatnunk.
jan. 5
6:18
Egy 13 éves fiú elérte a lehetetlent, végigvitte a Tetris játékot (PhoneBazis)
A 13 éves oklahamai Willis Gibson látszólag végre megcsinálta a majdnem lehetetlent: legyőzte a Tetrist. Azt hihetjük, hogy Gibson az első emberi játékos, aki majdnem 40 évvel a játék megjelenése után elérte a klasszikus videojáték 157. szintjét. „El fogok esni, nem érzem az ujjaimat” – mondta Gibson, miután a YouTube-ra feltöltött videója miatt a
jan. 5
6:18
Konzol mellé jár a gamerhűtő is (IT Business)
Kevés látványosabb karácsonyi ajándékot kaphat egy vérbeli konzolhuszár, mint egy, a gépéhez illő mini hűtőt. Ráadásul teljesen eredetit: a Microsoft áldását adta az igen hasznos eszközre. A többek között konzoljairól is jól ismert redmondi óriás már eddig is számos érdekes ajándékötlettel állt elő: a kifejezetten csúnya, de legalább Windows-motívu
jan. 5
6:42
Bikinis képek miatt nem versenyezhet többé egy Call of Duty játékos (GameStar)
Az FPS játékokkal foglalkozó Kick- és Twitch-streamer többször került már kellemetlen helyzetbe, és úgy tűnik, hogy az Activision ezt megelégelte.
jan. 5
6:48
A Magyar Telekom lemaradt a Yettel mögött (Mínuszos)
A Magyar Telekom ügyfelek mobil adatforgalma 2023-ban az ünnepek alatt közel 30 százalékkal* nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az ünnepek alatt a vezetékes internetszolgáltatás adatforgalma 30,8 százalékkal volt magasabb a 2022-es ugyanezen időszakához képest. Szilveszterkor a korábbiakhoz hasonlóan alacsonyabb, az előző napok csúcsértéke
jan. 5
7:12
Elkészült egy klasszikus The Elder Scrolls játék remake-je (GameStar)
Itt az ideje kipróbálni egy legendás RPG-t modern megoldásokkal.
jan. 5
7:18
Ismerjen meg 5 munkavállalót, akik felmondtak, hogy a mesterséges intelligencia területén dolgozzanak! (IT Business)
Cikkünkben olyan, számviteli, termékmenedzsment, tanácsadó és védelmi és területen dolgozó munkavállalókat mutatunk be, akik felmondtak, hogy a mesterséges intelligencia (MI) területén helyezkedjenek el. Néhányan saját, mesterséges intelligenciával foglalkozó céget alapítottak, mások új készségeket tanultak, hogy a mesterséges intelligenciával fogl
jan. 5
7:42
Fellőtték Elon Musk mobilnetes műholdjait (PCWorld)
A SpaceX Direct to Cell szolgáltatása LTE-képes mobiloknak nyújt majd internetes kapcsolatot.
jan. 5
7:48
Romló kilátások: a Delta megpróbál előre menekülni (Mínuszos)
Együttműködési megállapodást kötött a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata a Delta Systems Kft. és az evosoft Hungary Kft. A tőzsdén jegyzett társaság közleménye szerint a két társaság együttműködése révén magasabb hozzáadott értékű informatikai fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek növelik versenyképességüket a hazai és nemzetközi piacon. Az
jan. 5
7:54
A Prime Gaminggel most megint behúzhatsz egy ingyen játékot, ami nem olyan cuki, mint amilyennek tűnik (GameStar)
Első ránézésre egy aranyos főszereplő mesés útját járjuk be, de valójában sokkal komolyabb történetről van itt szó.
jan. 5
8:18
Elkészült egy klasszikus The Elder Scrolls játék remake-je (GameStar)
Itt az ideje kipróbálni egy legendás RPG-t modern megoldásokkal.
jan. 5
8:30
Kiderült, hogy mikortól nézheted otthon a Megfojtott virágokat (GameStar)
Martin Scorsese újdonságának steaminges megjelenésére már nem kell sokat várni.
jan. 5
8:30
Viccnek drága, hogy milyen arcot kapott a ChatGPT (Bitport)
Alig 5000 dollárért egy furcsa mellszoborral beszélgethet, aki nem csak írásban vagy testetlen hangok formájában akar kapcsolatba lépni a mesterséges intelligenciával.
jan. 5
8:48
Jól indult az üvegvisszaváltó automaták bevezetése: az egyik gép euróban nyomtatott cetliket, amit csak Portugáliában lehet beváltani (PCWorld)
A Pasaréti Aldiban egyelőre egy üzemen kívüli kiírással, és a nyílások leragasztásával orvosolták a problémát, és az is kiderült, hogy fordulhat ilyen elő.
jan. 5
9:30
Palocsay Géza a GLS kelet-európai regionális stratégiai igazgatója (IT Business)
Palocsay Géza lett a GLS új, kelet-európai térségért felelős regionális stratégiai igazgatója. A széleskörű, több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakember tavaly kezdett a GLS-nél különleges digitális tanácsadóként. "I’m happy to share that I’m starting a new position as Regional Strategic Director, Europe East at GLS" – adta hírül
jan. 5
9:48
Tök jó, hogy vannak loot boxokra vonatkozó hirdetési előírások, csak senki nem tartja be ezeket (GameStar)
Egy friss kutatás szerint habár kötelező lenne, a legnagyobb játékkiadók nem figyelmeztetik a játékosokat a loot boxok veszélyeire.
jan. 5
9:48
A generatív mesterséges intelligencia bűvkörében (IT Business)
2023 végén nem merész jóslás, hogy a közeli jövőben az IT-szolgáltatók és a vállalatok a generatív mesterséges intelligenciát állítják figyelmük és tevékenységük középpontjába, IT-költségvetésük közel felét ilyen beruházásokra fordítják. Ez nemcsak technológiai fejlődést hoz magával, de megváltoztatja az informatikai vezetők és a digitális technoló
jan. 5
10:30
11 évvel a bezárása után végre a rajongók kezében élhet újra ez a legendás MMO (GameStar)
Megtörtént a dolog, amire senki sem számított: a híresen szigorú NCSoft szabad kezet adott egy rajongói projektnek.
jan. 5
10:36
Az a hír terjed, hogy a Földbe csapódhat egy aszteroida októberben, de mi lehet igaz ebből? (PCWorld)
Vészjósló hírek kaptak szárnyra az elmúlt napokban a szem elől tévesztett 2007 FT3 nevű aszteroidával kapcsolatban.
jan. 5
10:42
Jövő héten nyit az OpenAI piactere (Bitport)
Elvileg úgy működik majd, mint az Apple vagy a Google alkalmazásboltja: bárki fejleszt is, az OpenAI-nál mindig csörren a kassza.
jan. 5
11:18
Mesterséges intelligencia vizsgálja a tengeri hajózást (IT Business)
A mesterséges intelligencia és a műholdképek fejlődése lehetővé tette a kutatók számára, hogy az eddigi legtisztább képet alkossák a tengereken zajló emberi tevékenységről, feltárva a titkos halászati tevékenységet és a tengeri energiafejlesztés fellendülését. A kutatók műholdas felvételek és mesterséges intelligencia segítségével minden eddiginél
jan. 5
11:42
Egy tévés műsorvezető úgy érezte, bele kell állnia a Tetris rekordot felállító 13 éves fiúba (GameStar)
"Anyaként" nagyon fontosnak érezte elmondani, hogy inkább menjen ki a srác végre a szabadba és szívjon egy kis friss levegőt.
jan. 5
12:06
Az MSI is saját Steam Deck riválist villantott (PCWorld)
Újabb szereplővel bővül a kézikonzol-számítógépek egyre zsúfoltabbá váló piaca.
jan. 5
12:12
Mikor lesz túl késő átlátni az MI-ködén? (IT Business)
Mikor lesz túl késő átlátni az MI-ködén? Egyre sürgetőbb a kérdés: hogyan védhetik meg a hivatalnokok a polgárokat egy olyan technológiától, amelyet senki sem ért teljesen? Egyes szakértők amiatt aggódnak, hogy a mesterséges intelligencia pusztító szerepet játszhat a 2024-es amerikai választásokon, míg mások úgy vélik, közel állunk egy (vagy több)
jan. 5
12:30
Megérkezett a legaranyosabb League of Legends karakter, akit valaha láttunk (GameStar)
A Riot bemutatta az év első új bajnokát, akit a Spyro rajongók imádni fognak.
jan. 5
13:06
A tudósok szerint ekkora esély van rá, hogy kipusztít minket a saját technológiánk (Bitport)
Több ezer MI-kutató véleménye alapján számszerűsítették, hogy milyen eséllyel törölheti el az emberiséget a gépi intelligencia – nem beszélve azokról a lehetséges hatásairól, amelyek csak egy fokkal kevésbé lennének katasztrofálisak.
jan. 5
13:24
Szintet lép a tőzsdén a Gloster (IT Business)
Még a hónap vége előtt lezárulhat az a folyamat, amelynek végén a Budapest Értéktőzsde Xtend kategóriájából a Standard kategóriába kerülnek át a Gloster részvényei. Felgyorsultak az események a Gloster tőzsdei életében 2024 elején. A vállalat még tavaly indította el azt a folyamatot, amelynek során szintet lépett a BÉT-en, és részvényeit a Standard
jan. 5
13:42
Elhunyt Niklaus Wirth, a Pascal programozási nyelv atyja (PCWorld)
A világhírű professzor 89 éves volt.
jan. 5
14:00
Nem csitul a veszélyes divat: most éppen egy profi Valorant játékost swattoltak stream közben (GameStar)
Érthető s0m frusztrációja, akinek a családja is a házban tartózkodott az incidens során.
jan. 5
14:24
Érkezik a Google Bard Advanced, de valószínűleg nem lesz ingyenes (IT Business)
Jön a Google Bard Advanced, és ez lehet a vállalat első kísérlete arra, hogy pénzt kérjen egy MI chatbotért. A Bard weboldalán található kód azt mutatja, hogy három hónapig ingyenesen lehet hozzájutni az alkalmazáshoz, ami arra utal, hogy azután már fizetni kell érte. Az X (korábban Twitter) felhasználója, Bedros Pamboukian osztotta meg a felfedeze
jan. 5
15:00
BlackBerryt csinál az iPhone-odból ez a billentyűzetes tok (PCWorld)
Itt a megoldás, ha a tapizás helyett valami igazán fizikaira vágysz.
jan. 5
15:00
Snoop Dogg is dolgozni fog a párizsi olimpián, nem találod ki, mi lesz a feladata (GameStar)
Segítünk: Snoop Dogg nem énekelni fog, valami egészen másra kérték fel.
jan. 5
15:30
Ez az orosz hekkertámadás a NATO-nak is komoly figyelmeztetés (Bitport)
Hat hónapig garázdálkodtak orosz hekkerek a legnagyobb ukrán mobilszolgáltatónál, majd mielőtt leléptek, a rendszerét is legyalulták.
jan. 5
16:06
A Call of Duty játékosai szerint a tartalomgyártók teszik tönkre a játékélményt (GameStar)
A vita még akkor lángolt fel, amikor az első Call of Duty YouTube-csatorna betört a köztudatba, de vajon tényleg a videósok hibája lenne az élmény halála?
jan. 5
16:18
Mesterségesen intelligens városok (IT Business)
Az intelligens városok számos újdonságot nyújthatnak. Az elavult infrastruktúra korszerűsítésétől kezdve társadalmunk fenntarthatóbbá tételéig – a lehetőségek szinte végtelenek. Az intelligens városok kiépítéséből származó potenciális költségmegtakarításnak is hatalmas pozitív hatása lehet: az előrejelzések szerint a 2023-as 96 milliárd dollárról 2
jan. 5
16:30
Ezért érdemes neked is PCW Max-előfizetőként kezdened 2024-et (PCWorld)
Izgalmas tartalmakkal teli PCW magazin is jár az előfizetőknek januárban az értékes ajándékok mellé.

Keresés