2024. január 15. hétfő

jan. 15
9:53
"A világ új korszakba lépett, amelyben fel kell készülni az ellenségek elrettentésére" – Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO európai védelmi… (hirado.hu)
A tárca ismertetése szerint az év első felében esedékes gyakorlaton 31 NATO-tagállam és Svédország fegyveres erői lesznek jelen.
jan. 15
10:03
Megduplázódott a világ öt leggazdagabb emberének vagyona 2020 óta, miközben a szegényeknek egyre rosszabb (Telex)
Az Oxfam szerint egy évtizeden belül megjelenhet az első trilliárdos a gazdagok között.
jan. 15
10:09
Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként kezdett tárgyalásokat Nigerrel (hirado.hu)
Máthé László Eduárd a napokban Azbej Tristannal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárával utazott az afrikai országba, hogy tárgyaljanak az illegális migráció és a terrorizmus elleni erőfeszítésekről.
jan. 15
10:11
Kiderült, honnan származnak a Peruban talált rejtélyes múmiák (hirado.hu)
A mexikói parlamentben bemutatott múmiákat alaposan kivizsgálták.
jan. 15
10:12
KSH: lassult az építőipari termelés csökkenése (Infostart)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 12,8, az előző hónaphoz képest 2,6 százalékkal mérséklődött tavaly novemberben az építőipari termelése.
jan. 15
10:15
Az izlandi vulkánból kitörő láva miatt házak gyulladtak ki egy közeli városban (444.hu)
Bekövetkezett a legrosszabb forgatókönyv, Grindavik városát ki kellett üríteni.
jan. 15
10:18
Ismét méltatta Orbán Viktort Donald Trump (HírTV)
Trump Orbánról: "Egy barát, egy nagyszerű ember, akit talán sokan kicsit keménynek tartanak, de ez rendben van."
jan. 15
10:21
Magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok is ontják az orosz propagandát (Telex)
Zelenszkijről jellemzően negatív képet festenek, míg Putyin egy semleges figura.
jan. 15
10:24
Szakértő: a német agrártüntetésekről más társadalmi csoportok is átvehetik a példát (Infostart)
Napok óta tart a németországi gazdák tüntetéssorozata, hétfőre tervezik a tiltakozó akcióhét csúcspontját Berlinben. Schenk Richardot, a Mathias Corvinus Collegium kutatóját kérdeztük. Szerinte a kormány az EP-választások előtt nagyon nagy politikai problémákkal fog szembenézni.
jan. 15
10:30
Észak-Korea hiperszonikus fegyverrel felszerelt szilárd hajtóanyagú rakétát tesztelt (HírTV)
A dél-koreai vezérkar közlése szerint a rakéta mintegy ezer kilométert tett meg, mielőtt az óceánba csapódott a Koreai-fésziget és Japán között.
jan. 15
10:33
Háborús uszítónak tartják a kínaiak, de inkább a status quo fenntartására törekszik majd a megválasztott tajvani elnök (hirado.hu)
Kína már a választás másnapján megkezdte a Tajvanra gyakorolt nyomás növelését, ahogy az Egyesült Államok sem tétlenkedett, és népes küldöttséget menesztett Tajpejre.
jan. 15
10:36
Észak-Korea szintet lépett a fegyverkezésben (Infostart)
Hiperszonikus fegyverrel felszerelt szilárd hajtóanyagú rakétát tesztelt Észak-Korea
jan. 15
10:39
Miniszter: Bulgária előkészíti az infrastruktúrát mintegy ötezer NATO-katona befogadására (hirado.hu)
Bulgária területén mintegy ötezer NATO-katonát befogadó infrastrukturális létesítmények épülnek – közölte hétfőn Todor Tagarev bolgár védelmi miniszter a BTV közszolgálati televíziónak adott interjúban.
jan. 15
10:39
Macron 19-re húzott lapot a francia történelem legfiatalabb miniszterelnökével (Telex)
Macron nehéz évet zárt mind kül-, mind belpolitikai szempontból. Az EP-választás előtt döntött úgy, hogy leváltja a hűséges miniszterelnökét, és új arcot ad politikájának Gabriel Attal személyében. A 34 éves, nyíltan meleg Attal eddig rendületlenül menetelt előre a politikai életben, és már most lehetséges elnökjelöltként emlegetik.
jan. 15
10:41
Tajvani elnök: Nagy jelentőséggel bír az amerikai delegáció látogatása (hirado.hu)
Kína szakadár tartományának tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és soha nem zárta ki, hogy akár erővel is kész megvalósítani az újraegyesítést.
jan. 15
10:45
Egy évtizeden belül meglehet a világ első dollárbilliomosa (444.hu)
Miközben a világ öt leggazdagabb embere megduplázza a vagyonát, a legszegényebbek tovább szegényednek.
jan. 15
10:48
A tűzcsap elé parkolt, de nagyon meg is bánta (Infostart)
Az Egyesült Államokban szigorúan tilos az utcai tűzcsapok elé parkolni.
jan. 15
10:51
Hatszáz repülőgép gyártását tervezi hat év alatt Oroszország (hirado.hu)
Az orosz kormány átfogó programot hagyott jóvá a repülőgépek, hajtóművek, műszerek és kapcsolódó egységek gyártásának bővítésére.
jan. 15
10:54
Vészhelyzet a gépen: kényszerleszállást hajtott végre az Alaska Airlines egyik repülője (Blikk)
Problémát jeleztek a műszerek az Alaska Airline Airbus-gépének egyik próbarepülése során, így a pilótáknak kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk a Texas állambeli San Antonio városában.
jan. 15
11:00
Hatalmas brit hadsereg készülődik a kontinensre (Infostart)
Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlatán - jelentette be hétfőn a londoni védelmi minisztérium.
jan. 15
11:03
Davos 2024: A szélsőséges időjárás és a háborúk lesznek a ma kezdődő Világgazdasági Fórum fő témái (hirado.hu)
A találkozó előtt közzétett Globális kockázatok című jelentésben rövid és középtávú prognózist állítottak fel a Davosi Világgazdasági Fórum szervezői.
jan. 15
11:03
Izraeli védelmi miniszter: a Hamász célja a háború kiterjesztése (Demokrata)
"A Hamász célja, hogy lángba borítsa Júdeát és Szamáriát."
jan. 15
11:30
Kiszivárgott egy titkos dokumentum: Putyin támadására készül Németország (Blikk)
Németország hadserege, a Bundeswehr fegyveres felkészül az Oroszország elleni fegyveres konfliktusra, az eszkaláció pedig heteken belül elkezdődhet, részletes forgatókönyv készült róla – derült ki egy Bild által megszerzett titkos dokumentumból.
jan. 15
11:30
Bolgár védelmi miniszter: jöhetnek a NATO-csapatok (Infostart)
Bulgária területén mintegy ötezer NATO-katonát befogadó infrastrukturális létesítmények épülnek - közölte hétfőn Todor Tagarev bolgár védelmi miniszter a BTV közszolgálati televíziónak adott interjúban.
jan. 15
11:30
Scholzék szinte fel vannak háborodva, hogy kritizálják őket (HírTV)
Minden eddiginél nagyobb demonstrációra készülnek hétfőn a német gazdák. Tízezreket várnak Berlinbe, hogy tiltakozzanak a kormány megszorításai ellen. Közben a Bild arról ír, hogy a történésekre a kormánykoalíció tagjai bosszúsan reagálnak, úgy tűnik, a választói akarat teljes semmibevételével.
jan. 15
11:45
Szentpétervárról taxixnak a szír migránsok a finn-orosz határhoz, hogy az unióba jussanak (hirado.hu)
Hiába a határzár, a migránsok a határátlépési pontokat kikerülve lépnek be illegálisan Finnország – és ezzel az Európai Unió – területére.
jan. 15
11:48
Ketyeg az időzített bomba Kínában, hamarosan jöhet a robbanás (ATV)
"Kiszámíthatatlan, hogy minden bajba került kínai vállalattal ugyanaz történik-e, vagy a sorsuk a hatóságok jóindulatán múlik." Ezt mondta a Heti Világhíradónak Krajczár Gyula annak kapcsán, hogy Kínában csődöt jelentett egy nagy árnyékbank. A Jelen főszerkesztő-helyettese arról is beszélt, hogy az ingatlanlufit elkezdték leereszteni, de az adósság
jan. 15
11:54
Dráma a levegőben: sokkoló, ami történt, így gyulladt ki egy Boeing 737-es hajtóműve (Blikk)
Madárrajjal ütközhetett a dél-koreai T'way Air nevű légitársaság egyik Boeing 737-es repülőgépe. Az ütközés következtében a pilótafülke szélvédője is berepedt.
jan. 15
11:54
Tajvan választások után - "Kína nagyon nem szerette volna ezt az eredményt" (Infostart)
Parlamenti és elnökválasztást is tartottak Tajvanon. Az eredményekről és annak a kínai kapcsolatokra gyakorolt hatásairól Salát Gergely sinológust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársát kérdeztük.
jan. 15
11:54
Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a Nato európai védelmi gyakorlatán (HírTV)
A brit kormány a napokban újabb 2,5 milliárd font katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára.
jan. 15
12:06
Hatszáz repülőgép gyártását tervezi hat év alatt Oroszország (HírTV)
A Nemzeti JólétiAlapból finanszírozzák a programot, hogy kiváltsák a külföldi repülőgépeket az országban.
jan. 15
12:12
Lángokat szórt egy Boeing hajtóműve, kényszerleszállást hajtott végre (Infostart)
Valószínűleg madárrajjal ütközött a gép, mivel a pilótafülke szélvédője is berepedt.
jan. 15
12:12
Baj van, brutális támadásra készülhetnek Orbán Viktor ellen (ATV)
A Politico értesülései szerint több uniós képviselő is frontális támadást tervez indítani a magyar miniszterelnök ellen.
jan. 15
12:18
Influenszerkedésbe kezd a regnáló szlovén államfő (Infostart)
Saját podcastsorozatot indított Natasa Pirc Musar szlovén elnök, tervei szerint neves szlovénekkel és külföldi vendégekkel készít majd interjúkat - adta hírül a helyi média.
jan. 15
12:21
Fontos kikötőváros elfoglalását jelentette be az Arakáni Hadsereg (hirado.hu)
A Mianmart irányító katonai juntával szemben álló lázadószövetség egyik tagszervezete átvette az irányítást a délkelet-ázsiai ország Indiával és Bangladessel közös határán fekvő Paletva város felett.
jan. 15
12:30
Nagy-Britannia gigantikus mennyiségű katonát küld egy NATO hadgyakorlatra (ATV)
Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlatán - jelentette be hétfőn a londoni védelmi minisztérium.
jan. 15
12:33
Az ENSZ újabb nagy összegű támogatást kér a tagállamoktól (hirado.hu)
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) 4,2 milliárd dollárnyi (1450 milliárd forint) támogatásért folyamodott a támogató, adományozó országokhoz hétfőn, hogy idén is segítséget nyújthasson Ukrajna háború sújtotta térségeinek és az ukrajnai menekülteknek.
jan. 15
12:45
Belehalt betegségébe egy kisfiú, miután az orvosok nem vették észre, mennyire alultáplált (Ripost)
Édesanyja hiába mondogatta a vizsgálatok során, hogy valami nincs rendben.
jan. 15
12:48
Felháborodott az influenszer, amiért Franciaországban franciául beszélnek (Blikk)
Az influenszer meglehetősen csalódott Franciaországban.
jan. 15
12:51
Szentpétervárról taxiznak a szír migránsok a finn-orosz határhoz, hogy az unióba jussanak (hirado.hu)
Hiába a határzár, a migránsok a határátlépési pontokat kikerülve lépnek be illegálisan Finnország – és ezzel az Európai Unió – területére.
jan. 15
13:00
A Kreml is reagált davosi Világgazdasági Fórumra (HírTV)
Moszkva kizártnak tartja, Oroszország részvétele nélkül megegyezés szülessen a svájci Davosban tartott, az ukrajnai békejavaslatokról folytatott tárgyalásokon - írja a Magyar Nemzet.
jan. 15
13:03
Nobel-békedíjas emberi jogi aktivistát Nobel-békedíjas aktivistát ítéltek börtönbüntetésre Iránban (hirado.hu)
Az ügyében december 19-én tartott tárgyaláson Mohammadi nem volt hajlandó megjelenni azzal az indokkal, hogy a forradalmi bíróság szerinte nem törvényes.
jan. 15
13:18
Az ENSZ újabb nagy összegű támogatást kér a tagállamoktól (ATV)
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) 4,2 milliárd dollárnyi (1450 milliárd forint) támogatásért folyamodott a támogató, adományozó országokhoz hétfőn, hogy idén is segítséget nyújthasson Ukrajna háború sújtotta térségeinek és az ukrajnai menekülteknek.
jan. 15
13:21
15 hónapig még biztosan börtönben marad Nargesz Mohammadi Nobel-békedíjas iráni aktivista (444.hu)
Az 51 éves Mohammadit eddig 13 alkalommal vették őrizetbe, 2021 óta van börtönben.
jan. 15
13:27
Az utóbbi évszázad legnagyobb választási veresége elé néz a brit Konzervatív Párt egy felmérés szerint (hirado.hu)
Az utóbbi több mint egy évszázad legnagyobb választási veresége elé néz a kormányzó brit Konzervatív Párt a hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés adatai szerint.
jan. 15
13:30
Lecsaptak a Krími Harci Sirályok: 46 orosz katonát mérgezett meg két ukrán nő (ATV)
Legalább 46 orosz katonát mérgeztek meg annak az ukrán női partizáncsoportnak a tagjai, akik a Krímben összecsaptak a helyi biztonsági erőkkel.
jan. 15
13:39
Elérte Franciaországot a Belal ciklon (hirado.hu)
Az indiai-óceáni szigetre utoljára 2014-ben csapott le nagyobb ciklon.
jan. 15
13:41
Az úttest szélén sírt a magára hagyott fókakölyök (hirado.hu)
Hangos sírással kért segítséget egy fókakölyök az Egyesült Államokban.
jan. 15
13:48
"Egy barát, egy nagyszerű ember" – Donald Trump ismét Orbán Viktort méltatta (Blikk)
A korábbi amerikai elnök ismét méltatta Orbán Viktort egy kampányrendezvényen.
jan. 15
13:51
Szlovéniában általános sztrájkba kezdtek az orvosok (hirado.hu)
Az általános sztrájkot az után hirdette meg az orvosok és fogorvosok szakszervezete, hogy a múlt keddi egynapos figyelmeztető sztrájk nem vezetett eredményre.

Keresés