Dublinban vasárnap több mint 150 jártot kellett törölni a Brit-szigetek partjai mentén tomboló Isha vihar miatt. Több mint 60 repülőjáratot megszakítottak vagy más repterekre irányítottak.
Az Egyesült Államok "gyarmati" közigazgatás létrehozásába fogott Ukrajnában, amely a Washington érdekeire igazodó, Nyugaton kiképzett ukránokból áll majd - állította Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója, a szervezet sajtóirodájának friss közleménye szerint.
2024 elején egy 1,9 kilométeres szakaszt nyitnak meg Kanadában. A Világörökség részét képező csatornát először több mint ötven éve nyitották meg a korcsolyázók előtt.
A közel-keleti konfliktus nyomán egyre nagyobb teret nyer az antiszemitizmus Olaszországban. Jánosi Dalma, a Hír Televízió római tudósítója arról számolt be, hogy a palesztin-párti tüntetések sokszor erőszakba torkollnak.
De bajba kerülhet a Csíki Csipszet gyártó "Pityoka Gyar" nevű román cég is. Az alig pár napja Bentleyvel gyorshajtó és diplomáciai komédiát előadó tulajdonos szerint minden oké.
A német vegyipart sem kerüli el a Vörös-tengeren történő szállítás akadozása miatt kialakult ellátási zavar. Van olyan cég, ahol a három műszakos munkarend is megszűnhet.
Búcsú a fish and chips-től? Oroszország megtiltani készül Londonnak a tőkehal és foltos tőkehal halászatát a Barents-tengeren, ami akár élelmiszerválsághoz vezethet az Egyesült Királyságban. A stúdióban Toldi Ottó a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója és Csizmadia Tamás jogász elemző.
Visszatér Angliába és klubcsapatánál, a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató, bajnoki éllovas Liverpoolnál kezelteti izomsérülését Mohamed Szalah, az Afrika Kupán szereplő egyiptomi válogatott sztárfutballistája.
A 2012-ben kezdődött, most megszüntetett program lehetőséget nyújtott külföldi befektetőknek arra, hogy 5 millió ausztrál dollárért cserébe Ausztráliában lakjanak.
Erről a külgazdasági és külügyminszter beszélt Brüsszelben, az uniós szakminiszterek találkozója után. Szijjártó Péter kifejtette, az izraeli hadsereg terrorellenes hadművelete, a Hamász terrorszervezet felszámolása globális jelentőségű, és elkerülhetetlen ahhoz, hogy soha sehol a világon ne történhessen meg hasonló terrortámadás.
Búcsú a fish and chips-től? Oroszország megtiltani készül Londonnak a tőkehal és foltos tőkehal halászatát a Barents-tengeren, ami akár élelmiszerválsághoz vezethet az Egyesült Királyságban. A stúdióban Toldi Ottó a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója és Csizmadia Tamás jogász elemző.
Az Egyesült Államokban kiszállt a jelöltállító – és így az elnökválasztási versenyből is – Ron DeSantis. A floridai kormányzót korábban Donald Trump trónkövetelőjeként tartották számon. Visszaesett népszerűsége miatt azonban feladta a kampányt és Trump támogatására szólított fel.
A feldühödött hozzátartozók Benjámin Netanjáhú miniszterelnök házánál is letáboroztak. Azt követelik, hogy a kormány azonnal tegyen meg mindent a foglyul ejtettek kiszabadításáért.
Szörnyűséges terrorcselekménynek nevezte a donyecki piacra mért vasárnapi ukrán csapást az orosz elnöki szóvivő. Közben Szergej Lavrov megérkezett New Yorkba, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére, ahol biztosan szóba kerül a 27 áldozatot követelő bombázás.
Szaúd-Arábia nem fogja normalizálni a kapcsolatait Izraellel és a Gázai övezet háború utáni újjáépítésében sem vesz részt mindaddig, míg nem készül hiteles terv a palesztin állam megteremtésére - jelentette ki a szaúdi külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak adott, vasárnap este adásba került interjújában.
Csicsmann László Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára szerint nem lesz újabb háborús gócpont Irán és Pakisztán között, de az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a térség másik konfliktusáról: úgy látja, a húszi lázadók népszerűséget remélnek a hajók támadásától, viszont ezzel egy kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal
Hatnapos, rekordhosszú sztrájkba lépnek a német mozdonyvezetők szerda hajnaltól hétfő kora estig, miután szakszervezetük elutasította a Deutsche Bahn (DB) állami vasútársaság legújabb bér- és munkaidő ajánlatát. A DB Cargo teherszállító vasúti cég mozdonyvezetői már kedden este leteszik a munkát.
A Politico uniós hírportál szerint Ursula von der Leyen februárban jelenti be, hogy újraindul az Európa Bizottság elnöki posztjáért. Stábja ezt nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
Az első világháborús állapotokat idézik az ukrán lövészárkokban ezrével hemzsegő patkányok és egerek, amelyek már a katonák testi épségét veszélyeztetik.
Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Alice Weidel, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke a Financial Times-nak adott interjút. Ebben többek között arról beszélt, ha hatalomra kerülnek, tartanak egy népszavazást a Brexit mintájára arról, hogy Németország kilépjen-e az EU-ból.