Az EP-képviselő szerint fontos új országokat felvenni az Unióba, de hiba lenne a tagállamokat elidegeníteni a Közösségtől, ahogyan az történt Nagy-Britannia esetében.
Orbán Viktor a svéd miniszterelnöknek küldött levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a bizalom. Mindezt azután, hogy másfél éve nem szavazza meg a magyar parlament a svéd NATO-csatlakozást.
A miniszterelnök felhívta a NATO-főtitkár és biztosította róla, hogy a magyar kormány támogatja a svéd NATO-tagságot. Stoltenberg azt írta az X-en: várja a ratifikációt, amint újra összeül a magyar parlament.
A török parlament hosszas halogatás után megszavazta Svédország NATO-csatlakozását. Pedig a magyar kormány végig azt állította, nem ők lesznek az utolsók a sorban. Sértegetés helyett tiszteletet vártak el, most meg már hiába hívta a miniszterelnök a svéd kollégáját, a svédek nem akarnak tárgyalni.
2024 választási kampányait megeheti a mesterséges intelligencia által felturbózott hamisított tartalom, írja a Kreatív Online oldalán Bőhm Kornél kommunikációs tanácsadó.
Magdalena Andersson volt svéd kormányfő arról beszélt, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök két éve neki is megígérte a NATO-csatlakozás ratifikálását.
Elfogadta szerdán a lengyel kormány azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében alkalmazott esemény utáni tablettákat vény nélkül is lehessen vásárolni - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Donald Tusk miniszterelnök.
A tabletta szabadon forgalmazható lenne a 15 évnél idősebb lányok és nők számára, a 15 évnél fiatalabbak esetében azonban vényköteles lesz. Hátra van még az abortuszról szóló vita is, ami jobban megosztja a lengyeleket.
Az Európai Számvevőszék szerint hiába a határértékek és a technológiai fejlődés, ha egyre erősebb motorú és nehezebb autókat veszünk, ráadásul egyes cégek csaltak is.
Xavier Bettel azzal a jelenettel élcelődött, amikor a miniszterelnök az uniós csúcson inkább kivonult a teremből, csak hogy ne kelljen Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásairól szavaznia. Máig nem tisztázott, hogy mosdóba vagy kávézni ment-e.
2024 választási kampányait megeheti a mesterséges intelligencia által felturbózott hamisított tartalom, írja a Kreatív Online oldalán Bőhm Kornél kommunikációs tanácsadó.
Az ukrán védelmi minisztérium még vizsgálja az információkat a szerdán Oroszországban lezuhant katonai szállítógép ügyében, így nem tudják megerősíteni, hogy a gépet az ukrán fegyveres erők lőtték-e le. A tárca ezt a Szuszpilne közszolgálati televízióval közölte.
Akarata ellenére egy orron keresztül bevezetett gyomorszondával, nem pedig infúzióval kényszertáplálják a börtönben 15 napja éhségsztrájkot folytató Mariusz Kaminskit - közölte kedden a közösségi médiában a lengyel ellenzéki képviselő fia.
Karácsony Gergely bejelentette, hogy az elmúlt négy év lobbitevékenységének köszönhetően a következő években nagyjából 300 milliárd forintnyi európai uniós pénz érkezik Budapestre.
Az ukrán hadsereg lőtte le az ukrán hadifoglyokat szállító Il-76-os repülőgépet az oroszországi Belgorod megye légterében – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Az ukrán és a szlovák kormány a nézetkülönbségek ellenére mindkét ország számára előnyös új, pragmatikus politikát akar folytatni – mondta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Robert Fico szlovák kormányfővel szerdán Ungváron tartott találkozóján a szlovák közszolgálati hírügynökség (TASR) jelentése szerint.
A spanyol rendőrség vizsgálatot indított három idős testvér meggyilkolásának ügyében, ugyanis a feltételezések szerint ketten is súlyos online csalásba keveredhettek.
Az ukrán hírszerzés szerint Ukrajna a csere előkészítéséről szóló minden egyezséghez tartotta magát. Az orosz hadifoglyokat időben a megbeszélt cserepontra szállították, ahol biztonságban voltak.
A miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs szerdán – azt követően, hogy kiderült, Magyarország maradt az utolsó, aki még nem járult hozzá a skandináv állam NATO-csatlakozásához – azt részletezte, hogy a magyar kormány döntése nem függ a törökökétől.
Több mint 70 bányász életét vesztette Mali délnyugati részén, miután rájuk omlott egy aranybánya szabályellenesen ásni próbált alagútja - erősítette meg szerdán az ország kormányzata.
Az elmúlt négy év lobbitevékenységének köszönhetően mostanra kirajzolódott, hogy a következő években nagyjából 300 milliárd forint értékben érkeznek európai uniós pénzek Budapestre – jelentette be Karácsony Gergely. A főpolgármester az RTL-lel azt közölte: ez egy ekkora városhoz nem feltétlenül méltó összeg, "de ha onnan indulunk, hogy ebből a magy
Orbán Viktor telefonon ígérte meg a NATO főtitkárának, hogy szorgalmazni fogja az Országgyűlésnél: az első adandó alkalommal ratifikálják Svédország NATO-csatlakozását. Mára Magyarország lett a katonai szövetség egyetlen olyan tagja, amelyik még ezt nem tette meg, miután Törökországban kedd este megszavazták. Korábban a magyar kormány azt ígérte, m
300 milliárd forintnyi uniós támogatást kap Budapest közvetlenül az Európai Uniótól – mondta Karácsony Gergely Brüsszelben az RTL Híradónak adott exkluzív interjúban.