Egyáltalán nem jó jel: Németország, Svédország, Norvégia, de most már Románia, Lengyelország és Dánia is komolyan aggódik, hogy az ukrán ellentámadás leverése után Putyin NATO-országokat provokál majd, titkosszolgálati jelentések utalnak az orosz elnök sokkoló terveire.
Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének sajtóközleménye szerint "a napokban megvalósult a pedagógusok tartós béremelésének első lépése", miután az EU az Európai Szociális Alap Pluszból (ESZA) 1,8 milliárd euróval – jelenlegi árfolyamon mintegy 700 milliárd forinttal – támogatja mindezt.
Kijev és más ukrán városok ellen indítottak rakétacsapást az oroszok, a lövedékek panelházakba csapódtak be. Mivel a támadás a reggeli csúcsforgalom idején történt, többen meghaltak: három ember életét vesztette, további tizenhat pedig megsérült.
Lezárta a svéd ügyészség az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetékeknél 2022 szeptemberében történt robbanások miatt indított vizsgálatát, arra hivatkozva, hogy nincs illetékessége az ügyben - jelentették be a svéd hatóságok szerdán.
Súlyos vereséget szenvedett a helyi idő szerint kedden Nevada államban megrendezett, tét nélküli republikánus előválasztáson Nikki Haley, Dél-Karolina állam korábbi kormányzója.
Legkevesebb 24 ember lelte halálát és sokan megsebesültek abban a két pokolgépes merényletben, amelyet Pakisztán Beludzsisztán tartományában, két helyszínen követtek el választási irodáknál egy nappal a parlamenti választások előtt - közölték szerdán a helyi hatóságok.
Egyáltalán nem jó jel: Németország, Svédország, Norvégia, de most már Románia, Lengyelország és Dánia is komolyan aggódik, hogy az ukrán ellentámadás leverése után Putyin NATO-országokat provokál majd, titkosszolgálati jelentések utalnak az orosz elnök sokkoló terveire.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmagyarázta, miért tüntetnek Európa-szerte a gazdálkodók az igazságtalan szabályozás és a kontroll nélküli ukrán import ellen.
Rosszabbul nem is végződhetett volna - ezt mondta az antifasiszta Ilaria Salis édesapja, miután Rómában találkozott a külügyi és az igazságügyi tárca vezetőjével. A két miniszter szerint ugyanis nem lehet beavatkozni egy szuverén ország igazság-szolgáltatásába. Ezért is jogszerű, hogy magyar bírók döntenek a Budapesten fogvatartott olasz nő sorsáró

Már elég dúsított uránnal bír Irán ahhoz, hogy akár jövő hétre atomhatalommá váljon. A jelentés szerint ez rendkívüli veszélyt jelent Izrael gázai inváziójának fényében.
Oroszország több hullámban rakétacsapásokat mért Kijevre és más ukrán városokra szerda hajnalban - közölték ukrán tisztviselők, kiemelve, hogy a lelőtt rakéták lehulló darabjai miatt a főváros több részében megszűnt az áramszolgáltatás.
A Fukusima Daicsi atomerőműben 2011-ben földrengés és szökőár miatt magolvadás következett be, a reaktorokat sikerült leállítani, de továbbra is hűteni kellett őket.
A Politico hírlevele szerint az Európai Unió tagállamai szerdán várhatóan megvitatják a szélsőséges izraeli telepesekkel szembeni szankciókról szóló javaslatot, ám a kezdeményezést Magyarország és Csehország is blokkolja.
Az ausztrálok bojkottot terveznek a Bonds nevű fehérneműgyártó cég ellen, miután a vállalat egy szakállas, nembináris személlyel reklámozta legújabb bikinimodelljét.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint csak idő kérdése, hogy az Európai Bizottság elnöke bejelentse újraindulási szándékát. Bóka János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: Ursula von der Leyen az elmúlt évek kudarcos politikájának szimbóluma, a magyar kormány ezért egy valódi jobboldali megerősödésben bízik. A teljes beszélge
A francia elnöki hivatal azt tervezi, hogy egy későbbi időpontban a Gázai-övezet izraeli bombázásában meghalt francia áldozatoknak is megemlékezést szervez.
Szaúd-Arábia közölte az Egyesült Államokkal, hogy csak abban az esetben hajlandó diplomáciai kapcsolatokat létesíteni Izraellel, amennyiben az elismeri az 1967-es határokon alapuló független palesztin államot.
Oroszország több hullámban rakétacsapásokat mért Kijevre és más ukrán városokra szerda hajnalban - közölték ukrán tisztviselők, kiemelve, hogy a lelőtt rakéták lehulló darabjai miatt a főváros több részében megszűnt az áramszolgáltatás.
A Wildlife Photographer of the Year közönségdíjasai között van még a sarki fényben tündöklő holdmedúzákról készült fotó, valamint egy teknős és egy szitakötő barátságát megörökítő kép is.